Szabad Vasutas, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997-08-01 / 8/1. szám
M int arról előző számunk lapzárta utáni egyik rövidhírében tájékoztattuk Olvasóinkat, Tömpe István, a MÁV új elnöke - eleget téve szakszervezetünk meghívásának - részt vett a VDSzSz Elnökségének július 9-i ülésén, ígéretünknek megfelelően látogatásáról ezúton tudósítunk. Az „illendőségből” (vagy más okból) késve érkezett új elnök, hogy „megfelelő” keretet adjon látogatásának, elnézést kérve, még szinte le sem ült, bocsátotta előre: nem több, mint félórát fog tudni eltölteni körünkben. Mellőzve a protokolláris formaságokat az elnök „a dolgok közepébe vágva” kezdte meg helyzetértékelését. Mint elmondta, szeretett volna klasszikus részvénytársasági elnökként érkezni hozzánk, ily formán azonban azért nem jöhetett, mivel a MÁV csak nevében részvénytársaság, azaz eleve nem úgy működik, ahogy egy vasúti részvénytársaságnak kellene. A MÁV-nál - melyet találóan „állam az államban” titulussal illetnek - a helyzet paradox: a MÁV és a kormány közti párbeszéd, megítélése szerint, az ellehetetlenülés határán van, s bár a kormány részben rendezte az Rt. pénzügyeit, a beindult eladósodási tendencia megállítására a garanciák még pontosan nem láthatók. Kifejtette: a MÁV-on kívüli külső világ meggyőződése, hogy nagyon sok ember dolgozik a MÁV-nál és hihetetlenül „zsíros” a MÁV használhatatlan ingatlanokkal. Kérte, hogy szakszervezetünk az érdekek védelme mellett segítse a MÁV-ot, hogy ezen a nehéz perióduson át tudják vinni. Véleménye szerint nem szabad, hogy a bevételnövekedés lemaradjon a kamatok növekedése közben, mivel az ügy ez esetben megállíthatatlan lesz. Másrészt kitartó csatát kell folytatni a törzsvonalakon, (kocsikerék, ésszerűsítések, fejlesztések) meg kell a kormánnyal értetni, hogy fejlesztési ügyekben a MÁV nem tud felhalmozni, s meg kell oldani az állandó szanálások problémakörét is. A mellék-, illetve szárnyvonalak ügyében Tömpe úr aggályának adott hangot, mivel ezügyben nem látja tisztán, mit lehetne igazából csinálni. A Kormány felé egy ésszerű méretű vasutat fognak képviselni. indent megtesz azért, hogy a nemzetközi beruházási programokat kézben tudja tartani és ez pénzügyi hitelfelvételi szempontból olcsó legyen. A MÁV sokat hangoztatott humánpolitikai stratégiájáról szólva azt tudtuk meg tőle, hogy megítélése szerint — „ilyenje” igazából nincs a részvénytársaságnak. Ő maga ennek rendkívüli fontosságot tulajdonít, következésképpen az európai vállalatoktól e tekintetben is sürgősen tanulni kell. Az új elnök helyzetértékelésével összhangban elképzeléseinek három fő csapását jelölte meg. • Szeretné, ha az igazgatóság a mostanihoz képest felelősségteljesebb munkát végezne a stratégiai ügyek vonatkozásában. Rengeteg a munka, amit szakértői szinten ugyan javarészt elvégeztek, de nincs 3-4 évre szóló stratégia az adott területeken, amit meg lehetne valósítani. • Tervei között szerepel egy ún. „Szerkezetátalakítási Tanács” felállítása, melynek célja egy szakértelmen alapuló működési szerkezet kialakítása a MÁV-nál. • Mielőbbi intézkedéseket kíván foganatosítani a MÁV Rt. által létrehozott kft-k ügyében, mivel tarthatatlannak véli azt az állapotot, hogy ezek a MÁV mindenkori létszámtervének szinte kizárólagos szolgálatában álljanak. A kft-ket, mint új tulajdonformát sürgősen piacosítani kell, s meg kell teremteni mielőbb azon szabályozási feltételrendszert, hogy azok igazi tulajdonként működhessenek a piacon. A jelenlegi helyzetet tekintve, így ugyanis olyan, mintha a MÁV-nak valójában nem is 58 ezer, hanem 70 dolgozója lenne. Az elnöki ambíciók felvázolását követően a „kérdezz-felelek” röpke negyedórájára került sor. Bükkösdi Károly, a VDSzSz Pécsi Területi Szervezete által delegált elnökségi tagként történeti áttekintésében arra irányította a jelenlévők figyelmét, hogy a vasutasság Bajusz Rezső vezérigazgatótól napjaink első számú vasútvezetéséig stratégiai dömpingeket élt meg. Az a tapasztalat, hogy minden stratégia és alkotója előbb-utóbb megbukott. Megkérdezte Tömpe úrtól, milyen bizalmi tőkét lehetne ebből a beosztásból a vasutasoknak üzenni, hogy higgyenek a jövőben. A MÁV-elnök szerint nagyon fontos a vasutasság bizalmát megnyerni, de idejének nagyobb részét neki a kormány bizalmának megnyerésére kell fordítania. Sajnálja, hogy a vasutasság csalódott, intézkedéseitől azonban ő azt is reméli, hogy a vasutasság újra fog tudni hinni a célok megvalósíthatóságában. Bárány Balázs, a VDSzSz érdekvédelmi referense Tömpe úr ambíciója három felvázolt elemének „szomorúságát” abban látja, hogy hasonló felvetéseket már a VDSzSz is tett, amire azonban az Igazgató Tanács csak mély hallgatásával reagált, s meddő viták folytak a volt vezérigazgatóval, és elnökkel, az ominózus társaságalapítások ügyében is. A vasutasok megrendült bizalmával kapcsolatban Bárány Balázs azzal érvelt, hogy a vasutasság azért nem hisz a többször hangoztatott törekvésekben, mert azt tapasztalják, hogy mindig jönnek az újak, elmondják a maguk „programját”, megcsinálják a maguk „buliját”, és ahogy jöttek, szépen - néhány „millió” végkielégítés birtokában - mennek is tovább. Példaként említette megállapításához Németh László, Szentgyörgyi Tamás urakat. Leszögezte, a MÁV vezetése részéről egyetlen jól átlátható stratégia létezik csupán, ez pedig a túlélés stratégiája. Következésképpen, amire leginkább szükség lenne, az a szemléletváltozás a vasúton. Szégyen, hogy milyen alacsony jövedelmű emberek dolgoznak a MÁV-nál felelősségteljes beosztásokban, fejezte be mondandóját elkeseredetten Bárány Balázs. Kovács Ferenc a VDSzSz Miskolci Területi Szervezetétől delegált elnökségi tag a MÁV vezetés humánstratégiájának tarthatatlanságát részletezte. Taglalta, a bérnövekedést is akadályozó szemléletváltás további halogatása a MÁV „újabb bukását” eredményezheti. A bérekről szólva elmondta, a MÁV-nál csak technikai bérszínvonal emelkedés van, ami nem azt jelenti, hogy sokat keresnek az emberek, hanem hogy a kiskeresetűek kerültek elbocsátásra, s aki itt maradt, annak a bére egyáltalán nem emelkedett annyival, mint ahogy azt a közvélemény hiszi. Deák Zoltán, a VDSzSz Üzemviteli Szakági Szervezetétől delegált elnökségi tagot Tömpe úr adottságai érdekelték, ami szerint a miniszter kiválasztotta őt erre a posztra, s megkérdezte azt is, szabott-e feltételeket az elnöki poszt elvállalásához, s ha igen, mik voltak ezek. Tömpe Úr válaszában kiemelte, nem tartja reménytelennek a vasút helyzetét, s meggyőződése szerint a miniszter úr azért választotta ki épp őt, mert a feladatcsomag megoldására őt vélte a legalkalmasabbnak. Kijelentette, a poszt betöltéséhez a maga részéről semminemű feltételt nem szabott, a megbízatást egyszerűen azért fogadta el, mert azt szakmailag is komoly kihívásnak gondolja. Megkísérli az igazgatóságot ütőképessé tenni, ezzel egyidejűleg a vele szemben érzékelhető csodavárást elhárítja magától. Hogy vállalkozásába bele fog-e bukni, vagy sem - megtudtuk tőle, de úgy mondták neki is -, ez alapvetően a Kormánytól és a Szakszervezetektől függ. Sokak véleményével ellentétben szerinte az, hogy nem MÁV-os, éppen előnyére, nem pedig hátrányára fog válni. Hivatkozva bankári múltjára jegyezte meg: ha a pénzügyi konszolidációt minden reménye s igyekezete ellenére sem sikerülne megvalósítania a MÁV-nál, akkor nyilván ő is csatlakozni fog majd a többi elnök sorába. Valakinek azonban mindenképpen sikerülnie kell a MÁV pénzügyi és más rendbetételének, hisz - mondotta a jelenlévők megnyugtatására - vasútra az országnak mindig szüksége lesz. Gaskó István, VDSzSz-elnök a „sietős találkozót” azzal zárta, hogy a vasút átalakítása a döntéshozók és végrehajtók együttes feladata. A VDSzSz-ről szólva azon véleményének adott hangot, hogy ez a szakszervezet a civiltársadalom egyik eleme, és minden időben kész a kommunikációra az érdekeltekkel, s lehet, hogy ez a hozzáállás már önmagában egy sor konfliktust előre elsimít. A VDSzSz az evidens érdekkülönbségeken túl partner érdekképviselet, s nem csak saját sorsának irányítására képes, hanem partner tud lenni a vasút hosszútávú stratégiai elképzeléseinek megvalósításában is, ha van ilyen. Lukácsi Bálint