Szabadság, 1947. július-szeptember (3. évfolyam, 146-219. szám)

1947-07-29 / 170. szám

6 80.000 emberébe került Franciaországnak az indokínai szabadság­­harcosok elleni küzdelem Saigoni jelentés szerint az el-­i egyezer, a foglyoké tizenegyezer, múlt­ félévben a franciák 88.000 Ugyanezen idő alatt a dzsungel­embert vesztettek az indokínai har­ harcokban gyakorlott vietnami sra­­cok során. A halottak száma sa­­badságharcosok vesztesége nem hut­szonhatezer, a sebesülteké ötven- t­zudta meg a nyolcezret. A GENGSZTERNEK SEM KÖNNYŰ Csikagóban sem fenékig tejfel a gengszter élete ... Clara Bezizna, egy cukorkaüzlet tulaj­donosnő­je éppen kasszát csinált, amikor bo­rostásarcú férfi toppant be a helyi­ségbe és revolvert fogott rá. „Ide a pénzt!“ — mondta röviden. Az asszony azonban ráförmedt a rab­­lóra: ,,Nem látja, hogy dolgom van?!“ A bandita meglóbálta a re­volvert és újból követelte, hogy az asszony azonnal nyissa ki a pénz­tárt. — Nem nyithatom ki a férjem elvitte a kulcsot. Telefonáljak neki ? Az asszony és a rabló között vita fejlődött, ebben a nő annyira felülmaradt, hogy a férfi már be­érte volna 10 dollárral. Mrs. Bezizna azzal a feltétellel nyújtotta át a 10 dollárt, hogy a rabló vissza­ad neki 3 dollár aprót, mert nem ma­radhat váltópénz nélkül, ha jönnek a vevők. A rabló már szabadulni akart, átadta a 3 dollárt, a nő azonban nyugtát kért:­­—• Igazolnom kell majd maga­mat az adó miatt! — magyarázta. — írja alá a nyugtát. Az agyonbeszélt bandita lélek­jelenlétéből annyira még futott, hogy neve helyett csak egy keresz­tet rótt a nyugtára, majd kiszédel­­gett az üzletből és felsóhajtott: — Ilyen nehéz esetem sohasem volt még ... — A nagybudapesti tanoncok, akik még szabadságukat nem vet­­ték ki, augusztus 22-től kezdődőleg háromhetes nyaraláson vehetnek részt. Jelentkezni lehet: a Szak­­szervezeti Tanács, vagy az egyes szakszervezetek ifjúsági titkársá­gánál. SZÍNHÁZAK ÉS MOZIK MŰSORA SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA. Művész: Csófczó asszony (fél 8). — Belvárosi: Nincsenek véletlenek (fél 8). — Fővá­rosi Szerek­: Kihajolni veszélyes (fél 8).. — Mengyaszay: Ő sincs fából (fél 8). von is lehet (fél 8). —Fővárosi Nagy­— Pódium (Angol Park): Két évvel a szabadba (­8). — Kamun* Varieté: Nyáron is lehet (fél 8). — Fővárosi Nagycirkusz: Júliusi műsor (4, 7). — Gazdag Cirkusz (Újpest): Világaira,k­­dók (8). MOZIK MŰSORA: Ady: Eladó kísértet,­­4, 6, 8. — Alfa, Kőbánya: Yankee Doodle, 5, 7, 9, vas. és ann. 3-kor is. — Astoria, Kőbánya: Zoro- Huru a moziban és Fenevadak szigete, fél 6, fél 8, vas. és ünn. 4, 6, 8. — Bethlen: Máltai ház, 1/15, VA7, Vs9. — Balvárosi: Jobbterem: Kard és szerelem, fél 4, fél 6, fél vas. és ünn. fél 7-kor is. Balterem: Walt Disney rajzfilmek. Egyórás előadások fél 4-től fél 9-ig, vas. és ünn. fél 4-től fél 7-ig. — Bodográf: Csitri, 4, 6, 8, vas. és ünn. 2-kor is. — Budai Vigadó: Waterloo Bridge, fél 5, fél 7, fél 9, vas. és ünn. fél 2-kor is. — City: Szerencsés nászutat, fél 4, fél 6, fél 8, szomb., vas. és ünn. fél 2-kor is. — Corso: Kína, 4, 6, 8. — Corvin: Nyereg hősei: I. Tonto Kid kincse. II. A cowboy bosszúja, 4, 6, 8. — Décsi: Gilda, fél 6, fél 8, fél 10, szomb., vas. és ünn. fél 4-kor is. — Dózsa: Névtelen sziget, 5, 7, 9, vas. és ünn. 3-kor is. — Elit: Máltai ház, 4, 6, 8. — Éva: Tilos utakon, 5, 7, 9, vas. és ünn. 3-kor is. — Homéros (Kertmozi): Casablanca, 5, 7, 9, vas. és ünn. 3-kor is. — Hunnia: Megtérés (Szerelem városa), 4, 6, 8, vas. és ünn. 2-kor is. — Ipoly (Tel. 201—002) : Lányok egymásközt, 5, 7, 9, vas. és ünn. 3-kor is. — József Attila: Ezerarcú hős, 4, 6, 8. — Kamara: Szenzációk alku­mi, kis filmek kavalkádéja, 4, 6, 8. — Körúti Híradó (Telefon: 222—499). Jövendő szárnyak. Macskaháború (színes amerikai trükkfilm). Végre megláttuk a tengert (a magyar dolgozók Abbáziában). MA FIRT, franc­ia és amerikai híradók. Folytatólagos előadás reggel 9-től este 11-ig. — Kossuth (Tel.: 146—204)A győzedelmes Tom .(Tom Mix II. rész), 5, 7, 9, vas. és ünn. 3-kor is. Lloyd: Aranypolgár, 5, 7, 9, szomb., vas. és ünn. 3-kor is. — Marx: Szépek szépe, 5, 7, 9, vas. és ünn. 3-kor is. — Omnia (Tel.: 139—693): Kína, 5, 7, 9, szomb., vas. és ünn. 3-kor is. — Otthon: Hová lettél drága völgyünk, fél 4, fél 6, fél 8. — Palace: Utca törvénye, 11, 1, 3, 5,­7, 9. — Partizán: Nah­imov tengernagy, 5, 7, 9, vas. és ünn. 3-kor is. — Pátria: Bocsánat, hogy élünk, 4, 6, 8, szomb., vas. és ünn. 2-kor is. — Petőfi: Akiket nem lehet leigázni, %4, %6, %8. — Phönix: Ki az úr a tengeren? 11, 1, 3, 5, 7, 9. — Royal Apollo: (Tel.: 223—699). Nevelő esték: Stan és Pan a fenegyerekek, Chaplin a Kékszakál, 5, 7, 9, szomb., vas. és ünn. 3-kor is. — Roxy (Telefon: 2­25— 419) : Virág a viharban, 2, 4, 6, 8. — Savoy (Telefon: 138—125) : Dél muzsikája, 5, 7, 9, vas. és ünn. 3-kor is. — Scala (Tel.: 120—150): Kína, 5, 7, 9, szomb., vas. és ünn. 3-kor is. — Szabadság (Tel.: 259—305) : Kacagó képeskönyv, 5, 7, 9, vas. és ünn. 3-kor is. — Tinódi: Bocsánat, hogy élünk, fél 5, fél 7, fél 9. — Turan: Gyanakvó szerelem, 4, 6, 8, vas. és ünn. 2-kor is. — Tátra: Casablanca, 4, 6, 8, vas. és ünn. 2-kor is. — Újlaki: Életre­­h­alálra, 5, 7, 9. vas. és ünn. 3-kor is. — Uránia: Nyári szünet miatt zárva, e hó végén nyit. — Városi: Titokzatos lakó, 4, 6, 8. — Zuglói: Dr. Jörn, 5, 7, 9. vas. és ünn. 4-kor is. — Szabadság, Újpest (Tel.: 292—167): Hegyek hősei, 6, 8. vas. és ünn. 4-kor is. — Tündér, ’Újpest: Éjjeli szolgálat, fél 6, fél 8, vas. és ünn. fél 4-kor is. — Béke, Rákospalota: Lát­hatatlan bilincs, 6, 8, vas. és ünn. 4-kor is. — Tavasz, Rákospalota: Földalatti szindikátus, 6, 8, vas. és ünn. 4-kor is. — Széchenyi, Pestújhely: Szerelmem, fél 7, fél 9, vas. és ünn. fél 5-kor is. — Royal, Kispest (Telefon : 18­3—739) : Riói éjszaka, 6, 8, vas. és ünn. 4-kor is. — Unió, Pestszentlőrinc: Csak neked dalolok, 6, 8, vas. és ünn. 4-kor is. — Fórum, Pestszentlőrinci Centercsatár, 6, 8, vas. és ünn. 4-kor is. — Kossuth, Pestszent­­erzsébet (Tel.: 144—478): Rió Rita. 6, 8, vas. és ünn. 4-kor is. — Táncsics, Csepel: Áruló asszony, 6, Sz vas, és ünn. 5, 7* 9. a Vasárnap értük el az idei nyár legforróbb napját. Harminchat fok meleggel Budapest tartotta az or­­szágos rekordot. Az országban még sok helyen 34—35 fokot mértek. A meteorológia intézet véleménye szerint vasárnap értük el a har­madik hőhullám tetőpontját. Ez­után a meleg átmenetileg mérsék­lődni fog, de még nincs vége a kánikulának. Ebben a nagy hőségben enyhü­lést csak az a tudat okoz, hogy Európa többi országában is így izzadnak. Franciaországban tegnap több helyen 40 fokot mértek, Ausztriában, 32—33 fokot. A ká­nikulát a Földközi tenger és az Atlanti óceán déli részéről érkező légáramlatok okozzák, melyeket a júliusi erős napsütés felmelegített. Budapest vasárnap elkeseredetten izzadt. A fürdők bejáratait már kora reggel elszánt tömegek lep­ték el. A strandok rekord forgal­mat bonyolítottak le, a látogatók a medencében egymást taposták. A budai hegyek lejtőit már hajnal­ban hosszú kirándulósorok lepték el. A városba szorult dolgozók va­sárnap a hőségtől támolyogva, em­berfeletti erővel végezték munkáju­kat. A sofőrök ingúsra vetkőzve ültek a kormány mellett és vezetés közben a szemükbe csorduló izzad­ságot törölték. A villamoskalauzok bágyadtan cipelték nehéz bőrtás­kájukat és lankadtabb figyelemmel csaptak le a bliccelőkre, a villamos­­vezetők elkeseredetten csengettek a síneken imbolygó járókelőkre. A rendőrök vizes zsebkendővel töröl­ték homlokukat, ingükön izzadság­foltok terpeszkedtek szét. A mozik üresen tátongtak, a fagylaltosok portékájukat ették, az ablakok re­dőnyei mindenfelé lezárva. A balesetek száma a nagy meleg­ben erősen megnőtt. Vasárnap estig 25 esetet jelentettek. Karambolok sora történt, vigyázatlanok voltak a járókelők, a nagy hőség a gépek vezetőit és a gyalogosokat egyaránt elernyesztette. Napszúrást egy em­ber kapott a MOGÜRT motorverse­nyén, dunai fürdés közben pedig egy vízbefulladás történt. Tömeges balesetek a rekord-kánikulában Karambolok, napsza­rás, vízbefu­lladás Shaw vésztén... Bernard Shaw, a világhírű angol író csípős mondásairól, szellemes tréfáiról egész sor anekdota kering Valamennyinek közös vonása természetesen, hogy a szellemi párbajban mindig, a szellemes Shaw győzött. A ,,nagy G. B. S.“ szombaton volt 91 esztendős és az angol lapokat ismét elöntötte az anekdota­­áradat. Ezúttal azonban egyet­len olyyan tréfa is akadt, amely­ben Shaw volt a póruljárt fél. A győztes — úgy látszik a zse­nik sem mentesek az átlag­férjek sorsa alól — az író fele­sége, G. B. S. ugyanis egy szép napon a következő megjegyzést kockáztatta meg neje­lőtt: ■— Remélem, elismered drá­gám, hogy a férfiak ítélőképes­sége magasan felülmúlja a nőkét. . Mrs Shaw mosolyogva vála­szolta: — Teljesen igazad van, hiszen te engem választották élettárs­nak, én pedig csak téged ■ ■. Revolveres botrány a hullámfürdőbe!­ Újhelyi József budapesti lakos szombaton feltűnő és hangos dári­­dót rendezett a pécsi hullámfürdő­ben. Amikor fizetésre szólították fel, a főpincérrel vitatkozni kez­dett, majd revolvert rántott. A fő­­pincér a személyzet segítségével ártalmatlanná tette a rendőrség érkezéséig. Tiltott fegyverviselésért és használatért ügye a statáriális bíróság elé kerül.­­ A MNDSz pécsi csoportjának vasárnapi nagygyűlésén R­a­j­k Lászlóné, a szövetség országos fő­titkára, beszédében a 3 éves tervet méltatta, majd bejelentette, hogy a MNDSz augusztusban újabb 25 egészségügyi vándorautót indít vi­dékre. KULICH GYULA EMLÉKÉRE a Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom július 28-án, hét­főn este 9,8 órakor hangversenyt rendez a Közalkalmazottak Szak­­szervezetének VIII., Eszterházy-u. //. szám alatti székházában. Beve­zetőt mond Orbán László. A műso­ron Beethoven, Schubert, Glazu­nov művei és Reviczky, Ady és József Attila versei szerepelnek. — Piros kókuszszőnyeget akart lopni Szilvási László a Kapisztrán­ téri templomból. Tettenérték és át­adták a rendőrségnek.­ ­IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMllllllllllllllllllllllllllllll SzaSaekáqr Demokratikus napilap Felelős szerkesztő: Varaszti Sándor Felelős kiadó: Elek László Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vill., József-körút 5. sz Telefon: 138-378, 138-382 Hirdetési osztály telefonszáma: 135-725. Nyomatott a „Szikra" Lapvállalaton körforgógépein. — Felelős nyomda­vezető: N­edeczk­y László SPORT Jugoszlávia nyerte a vasutas EB t Jugoszlávia—Magyarország 2:1 (1:1) I­iöznt, 25.000 néző. Vezette: Galeati (olasz). Jugoszlávia: Arb­e­ri — Ozsego­­vics, Baleszlin — Jakovetics, Zve­­kanovics, Janics — Andanovszky, Cincsevszky, Kopilovics, Takács, Kunics. Magyarország: Horváth ■—­ Szán­­thó, Tölgyesi, (Bozóki) — Selme­­czi, Dobos,­­Kulcsár — Komlóssi, Kolláth, B. Nagy, Fejes, Szabó. Kezdés után rögtön a jugosz­áv csapat támad. Az ellentámadás során a 14. percben B. Nagy les­gólt rúg, amit a játékvezető ter­mészetesen nem ad meg. Most újra a jugoszlávok támadnak és a m­agyar csapat teljesen beszorul. A 27. percben Takács nagyszerű lab­dával ugratja, ki Kopilovicsot, a­ki jólkapja lábra a labdát és nyolc méterről a hálóba vágja. 1:0-ra vezet Jugoszlávia. Horváthnak vé­denie kellett volna a gólt. A 31. percben Tölgyesi megsérül, helyette Bozóki áll be. A 31. percben Ozse­­govics kézzel érinti a labdát a 16-oson belül és a megítélt 11-est B. Nagy berúgja. 1:1. A félidőig az eredmény nem változik. A második félidőben Szabót és Komlásit felcseréli Funyik. A jugo­szlávok hatalmas lendülettel tá­madnak és minden labdán ra­jta vannak. A magyar csapat teljesen visszaesik és főleg a védelem bi­zonytalankodik sokat. A 8. percben Kunics átjátsza magát Selmeczin és Szánthón, jól ad be középre, a labda Cincsevszky elé kerül, aki gyengén lő kapura. A labda nagy meglepetésre Horváth m­ellett a há­­lóba esik. 2:1-re vezet Jugoszlávia- A magyar csapat szárnyaszegetten játszik és nem tud egy komoly támadást összehozni. Három perc­cel a befejezés előtt B. Nagyot nyomják a jugoszláv hátvédek köz­vetlenül a kapuvonal előtt, de a játékvezető sípja néma marad. Az utolsó percekben az egész magyar csapat támadásba kezd, de az eredményt megfordítani már nem tudják.­­A jugoszláv csapat megérde­­melte a győzelmet, mert minden részében jobb volt, mint ellenfele. Kiemelkedett a csapatból Takács, Kunics, Kopilovics, Ameri és Zvekanovics játéka. A magyar csa­pat csalódást keltett. Kínosan ha­tott Horváth és Szánthó gyenge játéka, de a csatársor sem tudott egy komoly támadást összehozni. A magyar csapatból V. Nagy, Szabó és Dobos említhető meg.) A Vasas-FTC-NSC úszó­venrsernyén­ a következő fontosabb eredmények születtek: 100 m férfi gyors: 1. Szatruáry (MTK) 59.6 mp. 2. Csu­­vik (MTK) 1.00.2 mp. 100 m. férfi hát: 1. Gyöngyösi (Neményi M.) 1.17.2. 400 m férfi gyors- 1. Vö­rös 5.39.8, 2. Szabó (Kinizsi UE) 5.41.4 mp. Férfi t°ronyugrss: 1. Hídvégi (FTC) 113.88, 2. Bálla (FTC) 111.40. Női műugrás: 1. Pappné (FTC) 79.79, 2. Csákfai (MAFC) 70.07. " R­ánia-lengyelország 6:2 (2:2) Üllői­ út 18.000 néző. Vezette: Mlinerics (jugoszláv). A lengyel csapat nagyszerűen kezd és húsz perc alatt 2:0-á­s vezetésre tesz szert. Ekkor feljön a román csa­pat és a lengyel kapus jóvoltából tetszés szerint éri el góljait­ Góllövő: Reuter (2), Filotti (2), Mihailescu (2), ill. Aniola és Bozek. Jó: Filotti, Mari és Lungu, ill. Bo­zek, Bielas és Aniola. MW A Vasas nyerte a visdla­bd­a­­rangadót Vasas—FTC 4:1 (1:0). A szét­­esően játszó FTC ellen ilyen arány­ban is megérdemelten nyert a Va­sas. Gólütő: Szigeti (3), Sirosi, ill. Fá­bián. NSC—NMUE 3:1 (1:0), MTK—CsMTK 17:0 (7:0). Marosi (Pv.) a 800 m síkfutás­ban 1.56.8 mp­el győzött Nagyka­nizsán a vidéki atlétikai bajnoksá­gok során. Garay, Németh és Zsitvay, a Londonban angol bajnokságot nyert atlétáink vasárnap délután Buda­pestre érkeztek. Az EBloE 4X100 m női gyors, váltója 4.54.4-re javította a magyar csúcsot. A­ régi csúcs 5.05 volt. Asbóth nyerte a párisi nemzet­közi tenisz világversenyt, a döntő­ben 8:6, 7:5, 6:4 arányban legyőzte a délafrikai Stungesst. A kötelező személyazonossági igazolvány, képek legszebben és leggyorsabban if* 0*0 KEDD, 1947 JÚLIUS 29 Híres győzött Oslóban is! 3000 m: 1. Hires 8.33. 2. Oll® Ewland (svéd) 8.36.3. 3. Kansa (nor­­vág) 3.41.4. 4. Curtis Stone (USA) 8.45.6. Az Újpest labdarúgó­csapata Kassán a Jedota csapata ellen 1:1 (1:1) arányban döntetlenül mérkő­zött. Góllövő: Várnai, ill. Turbéki. Puhony (Mogürt) 20.000 néző előtt győzött Körmendy (MTE) el­len a Mogürt SC kelenföldi sebes­ségi körversenyén. A vasutas EB-n résztvevő kül­földi csapatok hazautaztukban vi­déken szerepeltek. Eredmények: Dunakeszi Magyarság—Franciaor­szág 5:1 (4:0), Péceli MÁV—Cseh­­ország 2:1 (2:1). LÓS­PORT Arany virág nyerte a Síró emlékversenyt Az évad legnagyobb amatőrversenyé­­ben Arany virág győzött. Eredmények: I. 1. Balaton (IV2) Mann, 2. Délibáb (3:10) Marsch­all, Fm. Lump, Rianus, Dolly II. 10,27, 10, 10. Bef. 49. II. 1. Aida (IV2) Fityó, 2. P­utórózsa (IV2) Zwillinger, 3. Marianne (3) Roth­­fischer. Fm. Piri, Lepke B, Sólyom, La­tor, Erzsike, Rendes, Cukros D, Kaxinc, Ilonka, Dezsőné, Julika, Cigánybáró, Dodó. 10:24, 12, 12, 14. Bef. 41 és 41. III. 1. Bubi 0*4) Kovács I, 2. Érem (6:10) Marschall. Fm. Szellő, Dandó. 10:19. Bef. 26. IV. 1. Bármikor (p) Kovács J., 2. Calusar (7:10) Máté. Fm. Versec. 10:17. Bef. 32. V. 1. Arany virág (4) Kiss. 2. Féktelen (6) Deutsch, 3. Tátra (2V2) Nagy L. Fm. Mirza. Szerető: Bob, Katinka, Édes, Öcskös. Győztes,­­ Dacos, Menyecske, Tünde, Pazar. 10:46, 16: 47, 28. Bef. 621 és 273. VI. 1. Elyria (4:10) Kovács II. 2. Pásztó (,Wz) Galla­, Pengő, Garáb II, Jobbágyi. 10:15, 10, 10. Bef. 20. VII. 1. Vuet (p) Kovács II. 2. Mateosz '2. Máté Fitj. I’art 7 en. h dmL áJ Champion jr, Jászó II. 10:15 13, 16. Bef. 30. VIII. 1. Viktória (5:10) Nagy. 2. Na­poleon (4) Simkó, 3. Zsivány (­3) Vári. Fm. Labda, London II. Uránia. Ferkó, Tiszavirág, Jéke. Vámos, Élelmes, Násfa, Pornó II, Holló, Kamasz, Ot­tawa. 10:12, 11, 11, 22.­­Bef. 20 és 18. IX. 1. Kacér (1%) Zichy. 2. Hegyes (1­z) Kovács F. 3. Miss England (4) Ráduly. Fm. Romeo. Ki vagy?,­­Haj­nalka. Pityu. Sárika, Erzsók, Ébi. 10:26, 14, 16, 22. Bef. 59 és 69. X. 1. Szélvész (4) Gilián, 2. Csibész GY2) Váradi, 3. Claris­se (2) Kovács F. Fm. Andrea D. Híradó, Igazgató. Ide­gen. Déda II. Honvágy, Ibis Lelemé­ny as. Cézár II. 10:52, 13, 11.­ 15. Bef. 145 és 76. RÁKÓCZI-ÚT 82 Ugyanott fotócikkek, gépek vétele és eladása. BUNDÁK IRHÁK női. férfi o’onvós fel!­6­ p.ekkel SZEMERE s^-Ucsk­­ál Erzsébet-körút « Második em­eleten Lift díj* Készítenél olcsó m monf £ kombinált lítjo “ _ rekamié . . 590 A T új háló ... 1450 p konyha . . «9. »»' E fotptágyafe 550 £ L­OROGflSUTOR s HSztaWüzem. re Kálvária-utca tü Használt Ui­disstiA a 1Sza&zdiák­&ai*! férfiruháért 400*at is lize 10TH Hpes­., Isz., Luria-utca 2. Ferencie­k-ter­énéi Vállalatok. Közületek [roMeretezésél csak Urániától Somogyi Béla-út 30. Telefon: 226—631.i

Next