Szabadság, 1947. október-december (3. évfolyam, 222-297. szám)

1947-10-16 / 235. szám

Bűnvádi eljárás a honvédelmi minisztérium Joint-pénze A Szabadság jelentette, hogy Veres Péter honvédelmi miniszter vizsgálatot indított a minisztériumba beosztott több magasrangú katonatiszt ellen. A vád szerint a JOINT által a honvédelmi minisz­térium dolgozóinak juttatott nagyösszegű segélyeket maguknak utalták ki ahelyett, hogy a kisemberek között szétosztották volna. Értesülésünk szerint az ügyben fordulat történt. A budapesti honvédügyészség bűnvádi eljárást indított a visszaélésekben részt­­vett Tímár vezérőrnagy és Dömös ezredes ellen. A bűnvádi eljárást dr. Soós Károly hadbíró alezredes, a honvédügyészség vezetője végzi, aki csütörtökön a honvédelmi minisztérium tábornoki tanácsa előtt tesz jelentést a lefolytatott vizsgálat eredményéről. ÖTVENMILLIÓ DOLLÁRT REJTETT EL RIBBENTROP Egész Európában templomokban, lepecsételt palotákban, titkos páncélszekrényekben kutatnak a kivégzett nácivezér kincsei után . Nürnburgból érkező hírek szerint újra napirendre került az úgyne­vezett „Ribbentrop kincs” rejtélye. Az amerikai ügyészség hivatalos közleményt tett közzé, amelyben bejelenti az elrejtett kincs utáni hajsza megkezdését Bizonyos tu­­domása senkinek sincs a kincs hol­létéről, lehet, hogy templomokban van elrejtve, lehet, hogy falusi pa­­rasztbirtokokon, vagy lepecsé­telt külföldi német követségi paloták titkos páncélszekré­­nyeiben. Amerikai részről dr. Robert Kemp­­ner közölte először a kincs létezé­­sét. Kempnert bízták meg azzal, hogy a Hitler alatti német minisz­­tériumok tevékenységét megvizs­gálja­ A náci külügyminisztérium volt munkatársainak vallomásai alapján Kempner azt állítja, hogy az elrejtett kincs értéke mintegy 50 millió dollár. Ribbentrop volt tiszt­viselőinek vallomását a külügymi­nisztérium bizalmmias aktái is iga­zolják: az elszámolási könyvekben óriási hiány mutatkozik. Dr. Kemp­ner ezek után sajnálkozását fejezte ki azon, hogy Ribbentropot a kincs megtalálása előtt felak­asztották­ ... Az amerikai nyomozók feltevése szerint Ri­bbentropnak négy rendidí­vüli pénzügyi alap állít rendelkezé­­sére. Egyik a szokásos költségvetés keretében, a másik a mintegy négy­­millió dollár értékű titkos alap, a harmadik egy korlátlan háborús hitelszámla, végül a negyedik az úgynevezett „rendkívüli tit­kos alap“ — nem­­ kevesebb, mint 16 millió dollár érték­ben. A­ nyomozás kiderítette, hogy Rib­­bentrop már 1935-ben tekintélyes aranymennyiséget küldött a külön­­böző német követségein­?, 1938-ban pedig von Neurath külügyminiszter távozása után ezek a küldemények megsokszorozódtak. A külügymi­nisztérium bizalmas aktái között megtalálták az egyes német köve­tek tiltakozó leveleit, akik közölték, hogy olyan értékű aranyszállítmá­nyokat kapnak, amelyekért nem vállalhatják a felelőssé­get. A nyomozás egyik eddig ismeretlen és igen jellemző felfedezése, hogy Ribbentrop kalózai egy-egy ország leroh­anásakor szinte versenyfutást rendeztek a náci Nemzeti Bank — azaz Schacht­ — embereivel a ra­­bolt aranyakéit­. Mint az 50 millió dollár is mutatja, rendszerint Rib­­bemtrop győzött. A magyarországi szlovákok a szlovákiai magyarokért A Magyarországi Szlovákok An­tifasiszta Frontja Tótkomlóson nagygyűlést tartott. A gyűlésen Francisci Mihály országos elnök, majd Hirka János, az áttelepülésre nem jelentkezett, Magyarországon maradó szlovákok vezetője min­­dott beszédet. Beszédében a dol­­gozó magyar és szlovák nép sors­­közösségéről beszélt. — Igazi béke Magyarország és Csehszlovákia között akkor lesz, ha a Szlovákiában élő magyarok, munkások és parasztok visszanye­­rik emberi jogaikat, számukra is biztosítják a nemzetiségi jogokat — hangsúlyozta többek között a ma­gyarországi szlovákok vezetője. A gyűlésen a budapesti csehszlo­vák követség részéről Doubrava követségi tanácsos, a csehszlovák áttelepítési bizottság részéről pe­­dig Bura alezredes jelent meg. ---A Margit-híd építkezésénél hősi halált halt Veréb István híd­ munkást ma délután 2 órakor he­­lyezik örök nyugalomra a Rákos­­keresztúri új köztemetőben.­­ AZ MNDSz KÜLDÖTTSÉGE: Rajk Lászlóné és Sári Rózsa ked­­den reggel Olaszországba utazott. Louis Jouvet a magyar közönség kedvenc franeia szí­nésze egyszer szűk baráti körben elmondta, az okát, hogy ő miért megrögzött agg­legény. Nagyon furcsa fiatalkori emlék volt ez, egy szenvedélyes szerelemről A társaságban ott ült Jeanson a legjobb francia szcenárium író, akit a történet annyira megragadott, hogy hetek alatt megírta az EGY FÉRFI AKI VISSZAJÖN c. film forgatókönyvét. A könyv annyira jól sikerült, hogy azonnal talált rá vállal­kozót. A rendezést az egyik legjobb fran­cia rendezőre bízták és — a sors iróniája —­­ a főszerepet Jouvetra osztotta . . . A film női főszerepeit egy ragyogó szép­­ségű orosz nő, Ludmilla Tscherina, a montecarlói balett prímaballenkrája és Gaby Morlay játsszák. A nemzetközi sike­reket elért film a Scála és Fórum film­színházban kerül műsorra ezen a héten. (X) ­ St&$d 3mes* ­ölcske­ rA honvédelmi minisztérium a Szentesi volt huszárlaktin­yát hasz­­nosítás végett átengedte a szegedi pén­zü­­gyigaz­gat­óságnak. Szentes vá­­rosa most tárgyalásokat folytat a pénzügyigazgatósággal, a laktanya bérbevételéről. A város vezető­sége a városi bölcsődét, az általá­­nos fiúiskolát,, valamint a három­éves terv keretében létesítendő népfőiskolát kívánja a laktanya épületében elhelyezni. ­ Rendőri besúgó volt Szabad­kán Hollósi András nyomdász. A népbíróság tízévi kényszermunkára ítélte és kiadják Jugoszláviának. Hatvankilenc utasával a tenger hullámain lebeg egy amerikai repülőgép Kedden az Atlanti Óceán északi felébein lezuhant az amerikai nem­­zetközi légi vonalak egyik Boeing rendszerű repülőnaszádja. A re­pülőgépnek kifogyott az üzem­­anyaga és kényszerleszállást akart végezni az óceán e helyén hor­­gonyzó idő­járást jelző hajó köze­lében. A repülőgép 69 utasának megmentésére megindult az expe­­díció, de a tengeren dúló heves­­vihar és hullám­­zás akadályozza a munkálatokat. A repülőgép körül cirkálnak a mentőhajók és nem tudják megközelíteni. A gép egyelőre sértetlenül lebeg hatvan­­kilenc utasával a hullámokon, de tartanak attól, hogy addig nem tudja magát felszínen tartani, míg a vihar eláll. A mentési munkála­­tokat pedig nem tudják egyelőre megkezdeni. A TÁRSADALMI SZEMLE kettő­s száma 6__forint. Előfizetési ára: szept.—dec. hónapokra 10.— forint. Kapható minden újságárusnál és az Ibusz.pa­villonban. TÁRSADALMI SZEMLE­­ kiadóhivatala. Bpest, VI. Rózsa F.u. 111. „Csodálkoztak, hogy ide merek jönni*" — mondja Pankey, a néger baritonista Pankey, az amerikai néger bari­­tonista kedde­n Budapestre érkezett és koncertet adott a Zeneakadémián. Nagysikerű hangversenye után be­­szélgettünk vele. — Örömmel készültem ismét Ma­­gyar­országra, ahol tíz évvel ezelőtt már olyan jól éreztem magam. Pe­dig most, mikor útlevelet kértem, csodálkoztak, hogy ide merészelek jönni. De rövid it­artózkodásom alatt is tapasztaltam, hogy milyen valótlanok a kinti célzatos rémhí­rek. Amit a „vasfüggöny“ mögött látok,,­­egészen más, mint amivel ijesztettek.. A mai ebéd után min­­denesetre kofferemben hagyom az óvatosságból magammal hozott éle­­lemtartalékot. Pályájáról így beszél: — Mérnöknek készültem és Ro­­land Hayes, a Budapesten is ismert néger tenorista beszélt rá, hogy hi­­vatásos énekes legyek. Előbb New­ yorkban, majd Bécsben tanultam és már két évtizede állandóan koncer­­tezem egész Ameriká­ban és Euró­pában. Most Prágából jövök, előbb Parisban szerepeltem, majd Olasz­­országba utazom és novemberben Amerikában folytatom turnémat, s ahol Marian Anderson, Robinson és­­ Hayes mellett legtöbbször képvise­lem a néger énekeseket. ★ Aubrey Pankey dalestjét nagy él­­vezettel hallgattuk. Nem hangja ra­­gadott meg elsősorban, hanem ki­váló kultúrája, nemes énekmű­vé­­szete, igen rokonszenves egyéni­sége. Tenorális színezetű baritonja mérsékelt súlyú és alsó­ regiszteré­­ben kisebb fényű, de nagyszerű énektudása minden kifejezésre al­kalmassá teszi. Meleg érzés, vilá­gos értelem hatja át finom, köz­vetlen stílusú előadását. Szövegki­­ejtése olasz, francia, angol, német nyelven egyformán mitaszerű. Gaz­dag, sokoldalú műsorán régi olasz és Händel­dridl­, Schubert, Rach­maninov, Debussy és néger dalok állottak. És valamennyi számában a daléneklés valódi mesterének mu­tatkozott. A néger dalokat mind meg kellett ismételni, a tapsok még a sok ráadás után is alig akarták leengedni a dobogóról. Zongora­­kísérője, Hajdú István, akinek csak rövid próba állott rendelkezésre igényes feladatára, őszinte elisme­rést érdemel. A szép hangversenyt a Dolgozók Kultúrszövetsége ren­­dezte tagjai számára és azt Jem­­nitz Sándor elnök beszéde ve­zette be. p. i* A jugoszláv könyvkiállítás sikere A jugoszláv köyvkiállítás iránt napról-napra nagy érdeklődés nyil­vánul meg. A kiállítás a Magyar- Ju­goszláv Társaság VI., Bajza­ utca 21. számú székházában naponta­ 9 é­ 17 óra között díjtalanul tekinthető meg. Közös gazdasági vezetés a főváros három színházánál A főváros vezetősége kedden gaz­­dasági értekezletet tartott, amelyen elhatározták, hogy a főváros keze­­lésében lévő három színház, a Vá­rosi Színház, a Belvárosi Színház és a Magyar Színház közös gazda­sági ügyvitelének vezetésével Bródy Miklóst, a Városi Színház gazda­­sági igazgatóját bízzák meg. Sulyok Mária és Keleti László kedd este kapták meg a Művészeti Tanács 1000—1000 forintos jutal­mát. Sulyok Máriának a Nemzeti Színház színpadán nyújtotta át a díjat Kárpáti Aurél, aki meleg sza­­vakkal méltatta a kiváló színésznő művészetét és nagyszerű alakítását a Tragédiában. A Vígszínházban Keleti Lászlót ünnepelték, aki az 1000 forintos díjból 200 forintot a Színészek Nyugdíjintézetének jutta­­tott. csütörtök, 19*ZOSTRESB 1. XfitaminXfi M&MO* ­­­ • Az ember tragédiáját minden este telt ház előtt játsszák a Nem­zeti Színházban, de a háziszínpa­­dok már szorgalmasan készülnek az „Orosz kérdés” bemutatójára. Az Amerikában játszódó, rendkí­vül időszerű színművet Gábor An­dor fordította, Major Tamás ren­­dezi s a főszerepeket Gobbi Hilda, Lukács Margit, Balázs Samu, Dá­vid Mihály, Básti Lajos,, Rajczy Lajos és Somlay Artúr játssza. A Belvárosi Színház i, javában próbálja Marcel Pagnol „A dicső­ség vására’’ című szatíráját. A fő­szerepeket Bulla Elma, Mésey Má­ria, Simon Mária, Dénes György, Horváth Jenő, Lehotay Árpád, Bár­­sony István és Szegedi Szabó Ist­­ván játssza. Koval Lőrinc műveiből közölt szemelvényeket a belgrádi rádió a magyar küldöttség tiszteletére. A Magyar Filmalkalmazottak Szabad Szakszervezete legutóbbi el­­nöki ülésén tiltakozott az ellen, hogy " a szakmától t­ávolállók képvi­­selték a magyar filmet a külföldi versenyeken. Követelik, hogy a jö­­vőben a szervezet■ kiküldöttje is hi­vatalos minőségben utazhasson a filmver­senyekre. Julien Dorivier és három sztár Raimu, Louis Jouvet és Michele Morgan együttesen produkálták a legközelebb Pes­ten bemutatásra kerülő francia­ filmet, amelynek címe: ,,HÁROM NEMZEDÉK”. 1870-től 1943-ig mutatja be egy család­ éle­­tét.­ a gyermekből két óra alatt dédnagy­­fi­ó lesz. Jouvet és társai ragyogóan ol­dották meg feladatukat, Du­vi­vier úgy ren­dezett, mint még sok­­at a magyar közön,­ség pedig gazdagabb lesz egy élménnyel. (X) RAIMU, JOUVET, MICHELE MORGAN DUVIVIER Három neszessék CSÜTÖRTÖKTŐL: Városi Színház Terjeszd a StM&adséf’Ot! A napokban jelenik meg TÁRSADALMI SZEMLE 9—10. szeptember—októberi száma. Tartalmából: Losonczy Géza: A választásoktól a kormány megalakulásáig. Horváth Márton: Jobboldali szódiás, demokrácia. A. A Zsdanov felszólalása a Szov­jetunióban tartott filozófiai vitán. Laurent Casanove: A kommunizmus, a gondolat és a művészet. Ányos György: Amerika Európa ellen. Pálóczi.Horváth György: Az ango­l válság gazdaságpolitikai háttere. Király István: Irodalmunk tekintélye. Lukács György: A kapitalizmus vi­­lágképe a reformista tükörben. Fogarasi Béla: Történelmi materia­lizmus és polgári szociológia. Vita Molnár Erikkel (Hegedűs Géza). Válasz Hegedűs Gézának (Molnár E.). NYLONHARISNYÁT nem gyártunk, de közismert jó- Olvasztás­­ára minőségű harisnyáinkat ajánljuk: náronn­ént HF! S flQ EZÜStCSillag vékonyszálú m­űse- B" . Sfl Ifi L 5. L H­e­lyemharisnya flórtalppal ... torint ^ H Fl I­fi Aranycsillag vékonyszálú hernyó . § Q 12 LLLHu selyemharisnya flórtalppal torint­ap Kapható minden szakü­­zletben HIVAS HARISNYA VillaANARICAi­­s ÓRIÁSI SIKERŰ ElPROIOMGAÍIA CAESAR és CLEOPATRA t ROYAL APOLLO ♦ CORSO

Next