Szabadság, 1948. január-március (4. évfolyam, 1-74. szám)

1948-03-06 / 55. szám

szombat, i*w matrvitás . 1 halálos, 3 életfogytiglani ítélet a Nitrokémia ügyében S­úlyosbító körülmény: a vádlottak visszaéltek magas közéleti állásukkal Csütörtök estére zsúfolásig­ meg­telt a törvényszék esküdtszéki nagy­­terme a Nitrokémia bönpszének ítélethirdetésére. Eljöttek a külföldi távirati ügynökségek összes képvi­­­selői, a nézőtér padsorai között moc­canni sem lehetett, ekkora érdeklő­dést ritkán látott a népbíróság. Fél hétkor kezdte meg Ölti Vilmos ta­nácselnök az ítélet kihirdetését. Szabó Kornél magába süppedve áll, mellette Sárkány néz sunyin a pad­lóra, csak Kelemen Gyulán nem lát­szik semmi megbánás, fél lépéssel a többi előtt pökhendi mók­on emeli róka képét. Közben a tanácselnök elkezdi az ítélet felolvasását. Szabó Kornél büntetése: halál. . . Amikor Sárkány József meghallja, hogy életfogytig­lani fegyházbüntetést kapott, meg­könnyebbült sóhaj tör fel belőle. Kelemen Gyula, akit szintén élet­fogytiglani fegyházra ítéltek, gyors pillantást várt ügyvédjével, Vészy Mátyással. Gyöngyösi István, Szabó Kornél helyettese tizenötévi, Steiler Lajos életfogytiglani, Weissmahr Béla nyolcévi fegyházat kapott, dr. Kell Kornélt a népbíróság felmer­­­tette. A­z ítélet indokolása A tanácselnök ezutár­ az ítélet indokolását kezdi. A felszabadulás után Malogy a keresk­ed­émi éseiben teljesen szokatlan széleskörű meg­hatalmazást kapott arra, hogy a Nitrokémia külföldi követelései fö­­lött rend­elkezőan. Szabó és Gyön­gyösi, később pedig Kelemen és Sárkány hozzájárultak a meghatal­mazáshoz. A két államtitkár, Kee­­men Gyula és Sárkány József engedélyezték Szabó Kornél­­nak, Gyöngyösinek és Saller­nek, hogy "a flilftttya­­­ásban fontos gépeket és ma­gyar találmányokat, szab­dal­mi eljárásokat kiküldték a kül­földre disszidált Makaynak. A két államtitkár beleegyezésével Szabó Kornél megbízólevelet kül­dött Makaynak, amellyel a Nitro­­kémia 300.000 dolláros délamerikai, 28.000 svéd korona értékű fián, il­letve svéd és egy nagyobb értékű bécsi doll­árkövetelését Makay fel­vette és Brazíliában alapkő­­ válla­­la­tba fektette. Megállapította Olti tanácselnök, hogy Kelemen és Sárkány államtit­károk mindent tudtak Szabó és it­t Makay tevékenységeiről. Steller a Nitrokémia raktárából származó rajzokat engedély nél­kül vette ki a raktárból, lemásolta és Weissmahr közvetítésével kijut­­tatta Makaynak. Ugyancsak Stel­­ler volt az, aki a Műegyetemen fo­lyó acetilén-kísérletek eredményei­ről rendszeresen tájékoztatta a Brazíliában tartózkodó Makayt. A bíróság nem fogadta el a két államtitkár védekezését,­ hogy ők nem tudtak semmiről, mert a tanú­­vallomások ezt élesen megcáfol­ták. Almássy Pál szolgálaton k­í­­vüli altábornagy négy végrehajtó bizottsági ülés­­ről tud és mindegyiken látta a két államtitkárt. Súlyosbító körülménynek vette­e a bíróság, hogy Szabó Kornél, Sár­­kány József és Kelemen Gyula ma­gas közéleti állásukkal éltek viss­za és tekintélyük súlyát használ­­ták­ fel Makay nemzetellenes gaz­dasági tevékenységének fedezésére. Az ítélet indokolása után Gyar­­mathy népügyész súlyosbításért, a védők enyhítésért fellebbeztek. A halálraítélt Szabó Kornél kegye­­­lemért folyamodott. * A hazaárulók méltó büntetést kaptak, ítéletet mondott a nép. És ez az ítélet intő példa azoknak, akik­­ a demokrácia ellen törnek. Tízmillióval emelték a 3 éves terv márciusi beruházásait Az ország gazdasági helyzetének jelentős javulását mutatja, hogy a hároméves terv márciusra előirány­zott beruházását tízmillió forinttal fölemelhette a Gazdasági Főtanács. Márciusban megkezdik a pestm­e­­gyei öntöző csatornahálózat kiépí­tését. Megindul a Magyaróvár—■ Hegyes timalom vasútvonal villamosí­tása és t­elj­es helyreállítása. A ta­vaszi mezőgazdasági munkákra ötvenmillió forintos hitelkeretet, en­gedélyezett a GF. Elrendelte, hogy az alkalmazottak szolgálati szerző­­ződése után nem kell illetékeket fizetni. A tárcaközi hitelvéleményező bi­zottság helyett lényegesen kisebb létszámú Hitelvéleményező Taná­csot állít fel a GF, mely hozzájá­­rult az Országos Sporthivatal meg­alakításához. Elrendelte, hogy ál­lami nyomtatványt ellátó részvény,­társaságot állítsanak fel, továbbá, hogy a közhivatalokban a jövőben a bejárat mellett tájékoztató táb­­lát kell elhelyezni hogy az ügyfe­lek könnyen kapjanak útbaigazí­tást. Ötven képviselőt kizárnak a csehszlovák parlamentből M­a tartja első minisztertanácsát az új Gottwald-kormány Az új csehszlovák Gottwald-kor­­mány ma tartja meg első miniszter­­tanácsát. Ezen megvitatják azt a kormányprogramot, amelyet Gott­­wald az új kormány bemutatkozá­sakor, már­cius 10-én ismertet. A kormányprogram tartalmazza majd azokat a követeléseket is, amelye­ket a nemrég Prágában lezajlott szakszervezeti, üzemi bizottsági és földműves-bizottsági kongresszusok kitűztek. Gottwald egyúttal bejelenti azokat a változásokat is, amelyek a szlovák megbízóink testületében történtek. A prágai rádió szerint a kormányra igen nagy munka vár, minthogy több mint Száz törvényjavaslat és rendelettervezet maradt elin­­tézetlenül azokban a napokban, amikor a há­­rom jobboldali párt puccskísérlete meg akarta buktatni a kormányt. Közben tovább folyik a tisztoga­tás Csehszlovákia politikai életében. A Hudé Pravo jelentése szerint legalább hét szociáldemokrata, tizenhárom katolikus néppárti és harminc cseh szocialista­­párti képviselőt zárnak majd ki a parlamentből. A szociáldemokrata párt máris kizárta Ma­jer volt közellátá­sügyi minisztert, a párt jobbszárnyának politikai vezetőjét és Vilimet, a párt volt főtitkárát A Prágában megjelenő Daily Review tudósítása szerint Ko­petzky információs miniszter sajtó­­fogadáson ismertette a tisztogatás részleteit. Ezen a fogadáson jelen, levő cseh szocialista és néppárti miniszterek fellebbentették a fáty­­lat a tervezett államcsíny hátteré­ről. Ployhár atya, egészségügyi mi­niszter, aki a katolikus néppárt tagja, elmondotta például, hogy a lemondott kormány több minisztere, így Hála atya volt postaügyi mi­­niszter, Dr. Ripka volt külkeresk­­elmi miniszter és Julius Firt non­, zsti szocialista képviselő egy ebéden dolgozták ki az ál­lamcsíny részleteit, így Sramek volt helyettes minisz­terelnök lemondását telefonon tu­­datta Hála atya, Benes elnökkel. A londoni rádió parlamenti tudó­­sítója közölte, hogy a jövő hét ele­­jén három munkáspárti képviselő , utazik Prágába, közöttük Richard Crossm­an és Michael Foot, a mun­­káspárti „lázadók” volt vezetői, akik ma már teljesen a bovini po­litika mögött állanak. Okvetlen olvassa el! Révai József: ai szociáldemokrácia két irányzata A Magyar Kommunista Párt Politikai Akadémiáján elhang­zott előadás lerántja a leplet a­ nemzetközi imperializmus ügynökei­ről, a dolgozó nép árulóiról, a jobboldali szociáldemokratákról. A füzet tartalmazza HOR­VÁTH ZOLTÁN, a Világosság főszer. Ijesztőjének hozzászólását is-Ára 1.50 forint kapható lapbizom­ányosoknál és SZIKRA könyvesboltokban.­" Z­elk Zoltán: „MÁRCIUS 15-TERE" A gyönyörű, forduló előtt négy nappal, 1848 március 11-én Budapest utcáin „a tolongás oly nagy volt, hogy néhány hátbaütés nem hiányzott“. „Tizenkét óra tájban egy csapat lovasságot s egy­­ század sor gyalogságot kelle fölállítani a bankhivatal előtt .S mindez miért? A „Budapesti hírharang“ című egykorú cikk így tudósít a március 11-i eseményekről: „A francia forradalom híre nálunk ren­dkívül felizgatá azok kedélyét, kiknek bankjegyeik nan­duik, több ember beszélő nyilvános helyeken, hogy három forintjá­val is örömest adna ötös bankjegyeit.. Ez a bankóit féltő tömeg nyilván érezte, hogy néhány nap múlva másfajta és más szándékú tömegek lepik el Pest utcáit. Azok a tömegek, melyeket hiába intett „türelemre és várakozásra sérel­mes gyógyszeréül“ az akkori harmadik utas politika, a „józanabb pártnak nevezett töredék“. Ezek a tömegek Petőfi józan lángeszét követték. Nékik olvasta fel először Pest utcáin re Nemzeti dalt, amelynek „utószavait dörögve esküdte utána a nép s innét ment egyenesen az egyetemi fiatalsággal egyesülni...“ Az egyetemi ifjú­ság egy részén­ek még „józanabb“ urakkal volt dolga: olyan tanárok­kal, akik ,­megötödöltetéssel“ fenyegették a Petőfiékhez csatlakozó diákokat. Mégis, a nép és az egyetemi ifjúság egyesülése volt az a hullám, amely forradalomként ömlött Budapest utcáin. Az egyesü­lés színhelye a forradalom szülőhelye lett. Olvassuk csak, hogyan tudósít erről az Életképek március 19-i száma: ,,Márt. 17-én az ideiglenes kormányzó választmány által (mely­­állt a nép, tanács, megye, polgárság és egyetemi fiatalság küldöt­­­teiből) elhatároztatott, hogy a mostani napok örök emlékére m ■ egyetemi tér, hol a’forradalom legelőször kikiált­at­ott. Martius 15-kor­­ térnek fog ezentúl elneveztetni, melly határozatot a tanács azonnal foganatba is vette s Länderer rögtön nagy betűkkel nyomtatta­ az utczák eddigi nevének helyébe a megörökítendő dicsőség szavait.­ E csodálatos „riportot“ olvasva érezhetünk-e máskép, mint úgy, hogy az „ideiglenes kormányzó választmány“ határozata ma is élő határozat? Van-e szebb s igazabb jogfolytonosság, mint 1848 tör­vényei? Nyomassuk mi is nagybetűkkel, miként Landerer tette, a megörökítendő dicsőség sorait: „Március 15 tere“. S ha nem éppen régi helyén, az Egyetem-téren, akkor talán az Eskü-téren, amely nem a márciusi ifjak esküjének, hanem egy Habsburg király eskü­jének emlékét őrzi. És hogy a királyok esküje mit ér, arra Petőfi tanított bennünket. öngyilkos lett Ítél­társi Csütörtökön délután öt órakor a Szabolcs­ utca 5. számú ház egyik lakásában öngyilkos lett Turgyán Györgyné született Könnyű Mária 30 éves tisztviselőnő. Kinyitotta a gázcsapot és meghalt. A lakás másik szobájában ugyancsak öt órakor nyitotta ki a gáz­csapot a társbérlő, Weisz Ferencné, született Marton Erzsébet 60 éves háztartásbeli. Weiszné állapota rendkívül súlyos. Mindkét ön­gyilkos tettének oka ismeretlen. T­emplomfosztogatót fogott a sekrestyés A Kálvária-téri Jó Pásztor temp­­lom sekrestyése templomfosztoga­­tót fogott. A templomban az utóbbi időben egyre-másr­a tűn­tek­ el sző­nyegek, oltárterítők, később a fe­születek és kelyhek is. A sekrestyés , elhatározta, hogy nem tesz felje­­lentést, hanem saját maga nyomoz­za ki a tolvajt. Azzal kezdte, hogy kitett a templom ajtajára egy táb­lát ezzel a felirattal: ,,A templom lopás miatt zárva!” Két napon át dolgozott, minden elmozdítható tárgyra erős cérnát kötött és beve­­zette a szobájába, végére pedig kis csengőt szerelt. A munka elvégzése után leszedte a táblát, beült a szom­­­bába és várta, hogy megszólaljon a csengő. A sekrestyés nem dolgozott hiába: az egyik szőnyeghez kötött zsinór­­ végén csilingelni kezdett a csengő. Kiderült, hogy a templomfosztogató Vidra Jánosné tizenhétszer lopásért büntetett, kétszer internált s er­kölcsrendészeti okokból rendőri fel­ügyelet alatt álló asszony. Nyilas múltja miatt az államvédelmi osztá­lyon is nyilvántartják. A Sekres­­tyés Vidránét jegen diadallal adta át a főkapitányságnak. BA010 GYORS-SZERVISZ taAdtaH it­ttudtunk Nógrádi Sándor: Eldőlt a harc! Diósgyőrött a hét munkáspárt összevont pártnapot tartott, ame­lyen több mint kétezer kommunista s szociáldemokrata munkás vett részt. A pártnap előadója Nógrádi Sándor államtitkár volt, aki rámu­­atott arra, hogy a munkásegység gondolata győzött, az a harc, amit a Szociáldemokrata Pártba behú­zódó munkásárulókkal a baloldali szocialisták és kommunisták közö­sen­ vívtak meg, eldől­t. Nógrádi államtitkár a hallgatóság figyelmét felhívta a népi összefogás jelentő­ségére. " Meg kell erősíteni a Nemzeti Függetlenségi Frontot, át kell épí­­teni a magyar demokrácia népi frontjává, mely összefogja a nagy demokratikus pártokat és szerve­zeteket, a legszélesebb népi ala­­pokra helyezkedik és biztosítja az egységes irányítást a népi demo­krácia vezetésében. ­ Az 1937-es mecsekszabolcsi bányászsztrájk során hősi halált halt munkások hozzátartozói ré­szére a legközelebbi minisztertaná­cson állandó kegydíjat szavaznak meg. A Magyarországi Könyvnyom­dai Munkások Egyesülete és szakszó­­vezete rendezésében pén­teken délután 5 órakor a Nyom­dász Egyesület Kölcsey­ utca 2. számú helyiségében Horváth Márton „Petőfi” című előadása elmarad, tekintettel arra, hogy ugyanebben az időpontban nyí­lik meg a Szociáldemokrata Párt XXXVI. országos kon­gresszusa. A „KELET ÉS NYUGAT SZE­REPE A MAGYAR GAZDASÁG­­POLITIKÁBAN“ címmel Háy László, a Nemzeti Bank igazgató­ja, pénteken délután öt órakor elő­­adást tart a Magyar Kommunista Párt politikai akadémiáján, VI., Csengery.utca 68. sz. alatt­ Március 7-én, vasárnap este 7 órakor, klub est kezetében kerületi székházunk­ban (VI., Csengery­ utca 68, I. emelet.) Mód Alantír a TÁRSADALMI SZEMLE főszerkesztője „8 ghiarlaEmas 48“ címmel előadást tart Élénk, színség műsor, O K B 6 K művészegyüttes közreműködésével, BELÉPÉS BÍJTALAN Mindenkit szeretettel várunk klubvezetőtég.

Next