Szabadság, 1948. január-március (4. évfolyam, 1-74. szám)
1948-01-13 / 9. szám
KJ3UD. 194» JAVraAn T* m j ^ ^ ^ © z*' i'lepigyesssegt egy Barankovics-parti 73 P © W i?!| ■' Bie&vi&elo eilem M Elhurcolfaffcs-© Berkes Janos a zalaszentbalázsi postamestert? Nagy Imre. fi* ©razággyilés elnöke átiratot intézett a budapesti népügyessséghez,amelyben azt kérte, hogy vizsgálják, ki Berkes János Barankovics-párti országgyűlési képviselő ellen benyújtott feljelentést. ■ Az átiratból kitűnik, hogy az országgyűlés elnökeihez intézett bejelentés szerint Berkes János MLP-titkár volt, amit a választások előtt elhallgatott. Még egysúlyos vádat emeltek a képviselővé választott Berkes ellen. 1944-ben állítólag feljelentette a nyilasoknál a adasson tbalázsi,postamestert és feleségét. Mindkettőjüket elhurcolták. A népügyésség az országgyűlés elnökének átirata után ,nyomban megindította a nyomozást Szovjet, jugoszláv, csehszlovák, román és bolgár katonai küldöttség jön Budapestre ' A hét végién Brígyszabása után-Zetkösi katonai ünnepségese lednek Budapesten A sörgyár határ, örök meghívására vesznek rusztet.Dunavegyi Testvériség” ünnepségeim a szovjet, jugoszláv,román, csehszlovák és bolgár határőrök küldöttséget. A küldöttségek 13-án érkeznek a magyar fővárosba, , 17-én megkoszorúzzák a gellérthegyi Felasabardulási emlékművet és 17-én este hat órakor hatalmas fsiklyáspendben koszorúzzák meg a Kossuth szobrot. A fáklyásmenetben a magyar határőrök ötszáz emberből álló fáklyásaeoportja mellett a külföldi vendégek és a Magyar Ifjúság Országos Tanácsának küldöttsége is részt vesz. Vasárnap, 13-án délelőtt 11 órakor a Magyar Színházban ,,Dunavölgyi népek barátsága" címen másmét rendeznek a köztársasági eliök részvételével a külföldi küldöttségek tisz életére. A dunavölgyi határőrök baráti látogatása lesz a centenáriumi év első nagyszabású nemzetközi ünnepsége. Szovjetunió, ygjgf, cS ITíSgyar Jugoszlávia, ... „ . _ , Csehszlovákia fill! ff pFö $ kSú6£€ÍÍ1Ö6I1 A Tervhivatal nyilvánosságra hozta háromhónapos külkereskedelmi tervünket. A kivitelben első helyen áll Csehszlovákia $8.1 millió forinttal. Ide főleg mezőgazdasági készárukat, vas- és fémipari árukat szállítunk. A második helyen a Szovjetunió van, T6,3 millió forinttal. A Szovjetunióba nemesítő vetőmagvakat, testülészsirut, villamossági 03 egyéb gépeket viszünk ki. A harmadik helyet déli szomszédunk, Jugoszlávia foglalja el. Vas- és fémipari készítményeket, villamossági-és más gépeket, textilkészárut adunk el nekik 37,2 millió forint értékben. Sorban ezek után Svájc, Lengyelország és Hollandia következik. Az angol birodalomnak, a font Sterling terület többi országainak 104 millió, a dollárországoknak 193 millió forint értékűt exportálunk. Az egész kivitel értéke 4304 millió forint. Behozatalunkban szintén a szomszéd álamok állnak első helyen. Jugoszláviára importunk egyötöd része esik. Kevéssel mögötte van a Szovjetunió, ahonnan nyersfémeket, nyers gyapotot, szőrmét és vegyészeti nyersanyagokat hozunk be. Csehszlovákia 30 millió forint étetekben szállít vasat, fémeket, fát és papírt. — A VADÁSZSZÖVETES a három vtí&ááspuskával jutalmazza azokat a vadászatét, akik 1917 első felében a legtöbb kóborkutyát lövik. A legtöbb rókát pusztító vadíszak rackjét kapna le: ezilstser legst és ezüst cigarettát arcat. Zsírgyűjtési akétát rendez a Húsipari Munkások Szakszervezete az árvízkárosultak javára. Az eddig öessegyűjtött többmázsa zsírt kedden indítja útnak a Vöröskereszt az árvízsújtotta területekre. Ezt a filmet Ön ia Holnaptól, kétszer nézi meg RoysSÄp©H0*Alfium tetism Yume- ORSON WEHES EDWARDS. ikuskidér. Érthetetlen m a mód, ahogyan a Népszava, a réti Nire génrezve kinés leleplezett példátlan arányú panama*in szabotázst kommentálja. „Tevezek azok a megállpítások, amelyek súlyos visszaélésekről, panamákról és botrányokról beszélnek. A vállalttnak egy a vezető tisztviselői kétségtelen hibákatés mulasztásokat követtek el.. . íriss, a Népszava akkor, azmikor olyan arányú panamáról van szó, amely nomc®aJi a hároméves terv megindulása, de a felszabadulás óta is példátlan. De nemcsek az összeg nagysága súlyosbítja a visszaélésekben részesek felelősségét, hanem az a tény is, hogy az országnak a termelés szempontjából egyik legfontosabb válalztánál követték azt el és ezzel nemcsak magát a vállalatot károsították meg, de súlyosan vetekettek az ország valamennyi dolgozója és a hároméves terv ellen is. • Noha a történtek elkenése, hanem az albán részesek, sőt, a felelősek legkeményebb, pozícióra, állásra és pártállásra való tekintet nélkül elmarasztalása a Grsndihária feladata. Ezért nem értjük a Népszava enyheségét és hisszük, hogy ez ill ."ékes hatóságok sem osztoznal; elnéző magatartásábaz a nép kártevőivel szemben. 7 milliót fordít a 3 éves tervre januárban a főváros Ma készültek el a fővárosi háztartás decemberi zévéset matrácai. Mint a Szabadság munkatársa a városházán értesült, a főváros pénzügyi helyzete december hó folyamán tovább javult. Amíg november végén 6 milllió forint felesleg mutatkozott, december folyamán már 1 millió forintra emelkedett a felesleg végösszege. Januárban a decemberről átmosott 8 millió forinttal együtt 43 milliósköltségvetési keretben gazdálkodik a főváros. A költségvetési szerv kiadásokon felül több mint 7 millió forint marad januárban a hároméves terv végrehajtására. METEOR csillár és álólámpa Fidmauleski-«. 27. J»j»ef-kír*t 44. F* mmma BamnmBsmmmmt Bfambsoa Bemaetm4 Gábor Andor: A Rákospataki utca világítása ügyében munkások jártak nálam, mint annál a közírónál, aki egy ilyen csekélységet egy tollvonással el tud intézni. Ha én szólok a fővárosnak — így vélik ők —, akkor a Tergerszem-utca, a Szőnyiút és a Komáromi út dolgozói az Erzsébet kirádró útról, ahol a villamosuk jár, este 5 óra után is nyugodtan hasatishetnek, s a Rákosi rendező alkalmazottjai, még talán éjnek évadján is útnát indulhatnak az Eperjesi utca és a Dorozsmai utca felé. Hát ott csakugyan szólok és kérem a főváros illetékes ügyom tályéit, ne hogy jen cserben, mert a tekintélyemről van szó. Szépen megkérem azt, akit illet — egyelőre nem tudom, kit illet, mert aki eddig megígérte, ez virul nem teljesítené ígéretét —, hogy a Rákospatak utcát egész hosszában világítsa ki. Cisc is, ahol most nincs kivilágítva. Ez hol van? Ott, ahol a Rákospatak-utcát a bolgár "kertészek földje szegélyezi. Ott a Rákospatak-utca egy mindössze kétméteres gyalogjáró, melyet eddig minden évben salakkal töltöttek fel, hogy nedves időben is közlekedni leesésen rajta. Az idén nem töltötték fel, de azért "a bolgár" kertészek könnyen közlekednek rajta kocsival. Ez kigödrözi és véghipehupázza a gyalogutat, amely éppen ezen a darabon sötétbe borul és veszedelmessé válik. Kora hajnaltól a munkások százai járnak ezen az útdarabon s totyognak bele a vízbe és a sárba a sötétben. Azt mondják, hogy a Rátogi rendező váltás utáni vasutasai éjjel nem is mernek nekivágni az útnak,, hanem a pályaudvar épületeiben várják meg, amíg kivikigocedik s az utca sötét darabja már nem nyaktörő vállalkozás. Tisztelt és szeretéit Akit Illet, barátom vagy elvtársam! Négy villanykörtéről van szó, s az azokhoz tartozó póznákról. Vagy meg fordítva: négy póznáról a hozzájuk tartozó állanykörtékről. Persze, egy kis drót is ízeli, meg egy kis áram is. És magától értetődően most van róluk szó, amíg az este korán kezdődik és az éjszaka késein végződik. A költségük nem lehet még olyan tekintélyes sem, mint amilyen tekintélyes én vagyok, polgártársaim ama hite következtében, hogy segíteni tudok rajtuk. Jaj, hadd pártalom meg r.cldle, hogy bennem, mint a rcösvízálsítás és a küzfelvilágosítás bajnokában nem családiarc. S. O. S. . (Ó, líráén tudnám, hogy csak valaki is, akire tartozik, elolvassa ezt az írásomat!) . ■ • taitatsafei Marshall-szocialisták Londoni értesülések szerint a nyugateurópai államok szocialista pártjai Londonban március 21.4a értekezletet tartanak, amelyen a Marshall-tervel kapcsolatos problémákat beszélik meg. A meghívókat az angol munkáspárt és a francia szocialista párt közösenkja ki. Az értekezleten a német és osztrák szocialista párt is részt vesz. ---- ——............................. ........... PEKINGBEN már hallatszik az átlyúszó A kínai néphadsereg ülhett a Jangce-taiján és Sangshai előtt áll Az új-dehii rádióállomás a kínai néphadsereg csapatainak ufjabbi hatalmas sikereiről számolt be. A jelentések szerint Peking gyárosain és hivatalnokain vak rémület vett erőt, mert a városban már hallani lehet a néphadsereg ágyúinak dörgését. A demokratikus hadsereg más osztagai már Tiencsin kikötője körül harcolnak, egyes csapattestek pedig átlépték a Jangce folyót és 50 mérföldnyire állnak Sanghaitól. Csangkajsek az argói rádió jelentése szerint sürgősen Mukdenben repült, hogy személyesen vegye kezébe a szétvert Kuomintang-hadsereg újjászervezését. pártkongresssm A Szociáldemokrata Párt balisárnyáriak harca a jobboldal ellen szombaton és vasárnap újabb fejleményeket hozott. A párt pestkörnyéki végrehajtóbizottsága a pártvezetőséghez írásbeli határozatot juttatott el, amelyben nyíltan szembehelyezkedik a fővárosi törvényhatósági frakciónak immár az egész országban kedvező viaszhangot keltett állásfoglaláséval, bizalmáról biztosítja a „tisztalelktű szó, etatista" Szélig Imrét és illetéktelennek nyilvánítja a fővárosi végre,hajtóbizottságnak a Szociáldemokrata Párt jobboldala elleni állásfoglalását. Szombaton a párt vezető-cége foglalkozott az aktuális be, és külpolitikai kérdésekkel és a párt belső problémáival. A vezetőségi ülésről kiadott hivatalos közlemény szerintia pártvezetőség kifejezte azt a felfogását, hogy a nemzetközi politikai helyzet és a belső politika nagy feladatai egyaránt azt követelik a párttól, a párt minden tagjától, hogy következetesen és ingadozás nélkül kövesse azt a politikát, amely egyfelől a dolgozó tömegek politikai és gazdasági érdekeinek, másfelől a béke biztosítására és a nemzetközi imperialista reakció ellen folytatott harc követelményeinek megfelel, különös tekintettel a munkás, egység nagyhorderejű fontosságúra. A pártvezetőség a felmerült problémák végső megoldására március 6, 7, §ra összehívta az országos pártgyűlést