Szabadság, 1948. január-március (4. évfolyam, 1-74. szám)
1948-01-17 / 13. szám
4^ S festfaidő&tj ,mm Ma érkezik a román és csehszlovák katonai küldöttség „A dunavölgyi népek" című, pénteken kezdődő nagyszabású katonai ünnepségekre már elindultak a szomszéd államok meghívott katonai küldöttségei. A román katonai csoport öt tagja, köztük két tábornok, ma délelőtt már meg is érkezik a bukaresti gyorssal a Keleti pályaudvarra. A bolgárok — értesítés szerint — tegnap indultak el Szófiából. A csehszlovákok ma futnak be gépkocsival. A szovjet és jugoszláv katonai küldöttségek évkéséséről még neve érkezett híradás. A külföldi vendégek fogadására katonai díszszázad és egy katonai tiszti csoport vonul ki. Ma apad a Tisza A felsőtiszi harmadik árhullám csütörtök este Tiszabecsnél elérte tetőpontját, azután a ma reggeli órákig már húsz centimétert apadt. Az árvízvédelmi kormánybiztosság péntek reggeli jelentése szerint a lefelé vonuló belvíz elérte Tisza, Kóródot és megközelített® a vácáromnaményi beregszászi útvonalát, Sete és Fejércseh részleges kiürítését megkezdték. A vásárosnamény —beregszászi útvonaliól épzsfcra általános apadás kezdődött, a vízmennyiség legnagyobb mértékű csökkenését Vámcsacsán érte el. A tegnapi nap folyamán 35 centimétert apadt A jelek szerint a várt negyedik árhullám nem okoz újabb áradást, ha nem, a jelenlegi árvás lesz tartósabb. Az árnaká-Tosunak régéra tömegesen futnak b® az adományok. A főváros ötvenezer forint készpénzt, öt mázsa megd0.5za.pp3.nt, háromszáz gyermekruhát, női és férfi játémamut, ponicufet és meghűléses betegségek eleni gyógyszereket adományozott. A Kereskedelti és Iparrkamara százezer forintot küldött a tiszai árvízkárosultalk BMgangélyestásért. 220 a munkáslffilíds A főváros most elkészült új kiefarcásaiba azokat a családos dolgozókat költöztetik be, akik nyomor,telepeken sínylődnek. A Mária Valéria-telepről több családot utaztat ba ezekbe a lakásokba, amelyek most kár ültek tető alá. A legutóbbi napokban fejezték be a Vágóhíd., Kén-, Harmat., Hamasabégi- és Forgách.utcai bortáázakban 151 faangyalfözdi kislakástelepen 53 új kislakás készült, el, összesen tehát 220 dolgozó kerül most új hajdúkba. A főváros egyébként az elmúlt félév alatt 372 új kislakást épített. Felhívás! Lord Ede által VEI. karaiét, Nsiwtuvs. ros-utca 10. szám a'*ö.teddig fenntartott ffitter és élelmiszer Czlethelpisdaet b&ho■rennl Jireálljnlt. Bár’ nevezett, üzlettul*jdonce üzletét át nem ruházó, bévs óvatosságból felhívják az eseti * rés hitelezőket, hogy a vele szemben fennálló Eseten követelésüket Közsfei Élekola fevárosbtó tízar.e Budapest, IX., Soros.r&rl-út II. szám alatt jelen felhívás közzétételétől számított 3 napon belül jelentsék be, mert ellenkező esetben a feövetelésefelegyenlítésiárt sem- Bilféle felelősséget nem vállalunk. Budapest Székesfőváros Községi ÉlelmiszerárasztA Üzeme Igazgatósága . Fegyelmi bíróság elé kerül az Ügyvédi Kamara fegyelmi bíróságának elnök® Az Ügyvédi Kamara tegnapi választmányi ülésén újabb meglepő fordulathoz érkezett a már eddig is sok port felvert Szöllösy-ügy. Dr. Szöllősy Endre ügyvédet, fegyelmi bíróság elé állították, mert a vád szerint felhajtókkal szerzett védőimegbízásaikat gazettaági bűncsekményekben. Először olyan súlyosnak találták bűnét, hogy azonnal felfüggesztették az ügyvédi gyakorlattól. Néhány nap múlva koronkívül újból összerúrták a fegyelmi bíróságot. Szerkelyt ekkor felmentették a vádak alól és felfüggesztését hatályon kívül helyezték. A választmány baloldali tagjainak felzúdulására a Kamara elnöke dr. Vekerdy Gézát bízta meg az ügy felülvizsgálásával. Dr. Vekerdy a tegnapi ülésen tett jelentést a Kamara választmányainak. Kderült, hogy azok a tanuk, akik a fegyelmit megelőző felügyeleti vizsgálat során terhelően vallottak, a fegyelmi bíróság előtt már mindnyájan mentővallomást tettek. A felülvizsgálat megállapította, hogy dr. Sebestyén Ernő, a fegyelmi bíróság elnöke, a Szőllőey-ügy tárgyalása során súlyos mulasztásokat követett el. Nagy felzúdulás fogadta azt a leleplezést, hogy a fegyelmi bíróság tagjait a kamara, egyik irodakisasszonya „delegálta". Vekerdy felszólalása után a választmány baloldali tagjai megállapították, hogy a fegyelmi bíróság eljárótz. Szőllősy ügyében erősen kifogásolható. Felháborodásukra a Kamara elnöke Sebestyén Ernő dr. ellen fegyelmit megelőző felügyeleti vizsgálatot indított, amelynek lefolytatása után a fegyelmi bíróság elnöke fegyelmi bíróság elé kerül. ------------------------Mentőakció Melczer Lilla kegyetlenkedő fia érdekében Melczer Lilla a MLP szélsőjobb- oldali szárnyának vett országgyűléss képviselője a fasizmus alatt. Fia, Hunbár János, a 102/1. számú munkásszázad kegyetlen parancsnoka volt. Korbáccsal verte az üldözötteket, Hunkár János érdekében Melcsor Lilla több magasállású főtisztviselőt kért fel tanúvallomásra. Hitünk azonban, hogy ezeket a vallomásokat nem lehet elfogadni. Hunkár ügyét ma tárgyalja a népbíróság. 1000 ember — Amerika igazi urai Newyorkból jelentik: George Béleles „1000 amerikai, Amerika igazi urai“ címen könyvet adott ki. Az In. Fact című folyóirat szerkesztője bizonyítékok tömegét vonultatja fel, hogy a lapok és folyóiratok többsége a gyáriparosok szövetsége zsolújában áll. Lelbes bebizonyítja, hogy a Taft—Hartley munkáseib.ne.3 törvényt nem állítólagos szerről írták, hanem a Gyáriparosok Szövetsége készítette. miIfi Ili a —csos^arant( m^att UllIiUJy a gyüjtoben összetörték a fEBIF !f ! az őrült prímás hegedűjét A gyüjtőfoghoz elmemegfigyelőjének lakói közé tartozik Vékás Sándor gyilkos cigány regény, akit életfogytiglani felgyítózra ítéltek. Először azt hitték róla, hogy szimulál, de minden jel arra mutat, hogy valóban elmebeteg. Megengedték neki, hogy hegedűjét magánál tarthassa. Ugyancsak a megfigyelőben őrzik Csikós Károlyt, dr. Kramfr Gimia ügyvéd gyilkosát is. Csikós „Fekete Kés"nek nevezi magát és azt állítja, hogy már a XVIIII. században született. Csikós és Vékás barátságot kötött Kotács Józseffel, a „Nevető Gyilkos".»), aki a váci fegyházból való szökése után követett el gyilkosságot és a tárgyaláson állandóan nevetett. A „Nevető Gyilkos" és a „Fekete Kéz" azt követelték a cigány, zenésztől, hogy a, „Ráesne kapu, rácsos a fejek" kezdetű nótát hegedülje el nekik, — nyilván a stílszerűség kedvéért. Vékás nem volt hajlandó erre, mire Csikós és Kovács meg akarták verni, végül pedig összetörték a hegedűjét. A közelharcnak a fegyőrök és az ápolók közbelépése vetett véget. Fekete kéz és társai rtót magánzárkában töltik fegyelmi büntetésüket. Tegyük fel (mint ahogy úgyis van), hogy van minden görög állampolgár olyan karakán, mint az a, húszezer fellázadt katona, akiket az athéni fasiszta kormány büntetésből Martronisz szigetére internált, hanerm, akadnak, akik eleget tesznek úgynevezett hadköteiezettségüknek. Tegyük fel továbbá, hogy a szabadságharcosok ezek közül többeket fejbevetnek a harc hevében és a saját igazuk tudatában, mivelhogy a háború még akkor sem majális, ha Markosa katonái Saját honfitár,szsílercal tolódják szemközt, magukat az angol, szász béke apostolok uszítsának, eredményeként. Szóval képzeljünk el egy ilyen sebesült kormányhű katonát valamelyik görögországi leötözőhelyen, amint éppen azon töpreng, hogy kermámbű sebeik gyógyulása mért késedelmeskedik. Neon tudja szegény, mert nem olvasta Mr. Griswold, a görögországi amerikai segélyakció vesetőjének ama nyilatkozatát, melyben elismerte, hogy az amerikai gyógyszerszellítmények csaknem teljes egészükben az athéni seleetspinera kerültek, ahol kevésbé sebesült, de a SzofuHaZ-korszárny bízal,mát élvező panamisták sperin. Mimié az aszpirinnel és a pe. Ezek után azt is megérthetjük, mert gyógyul olyan, nehezen az az ország, amelynek ilyen Szofulisze van. DARVAS SOTLARW. BŰVÉSZET Fejes Teri nívójutalmat kapott FAsoízben történt, hogy operettszínészt tüntettek ki a Művészeti Tanács nívó jutalmával. Fejes Terinek, a LiM-ben nyújtott kiváló alakításáért péntek este a Magyar Színház színpadán adják át a Művészeti Tanács kitüntetését. A Táltrayvonósnégyes hangversenye a Fővárosi Könyvtár termében egy műsor, mint előadások színvonala tekintetében méltó volt a kitűnően fejlődő fiatal kámai fi zenctársaság (Tátray—Bényi—Mányi—Dénes) elfed két sikeres estjéhez. Programmail Motrran és Szerxánszky Endre kvartettjei é' Beethoven szép tettje á'latt. Különös örömmel fogadta a hallgatóság Str'Tvánszky művét. Az előadók mellett melegenÜnnepelte a szerzőt is, ami azt a kívánságot is kifejezte, hogy szeretné gyakrabban élvezni az új magyar zeneirodalomnak ezti nagy értékű kompozícióját. p. 1. Ball ruhás felvételek: KÁLMÁN-FOTO, Telefon: 22-06-87 «BOMBÁT. IW* JAKTUARIT A görög szabadságharc hőseinek megsegítésére a pécsi Új Dunántúl című lap díszelőadást létidéz a pécsi Nemzeti Színházban, amelyen az ünnepi beszédet Losonczy Géza országgyűlési képviselő mondja. Az Újpesti Nemzeti Bizottság gyűjtésének eredményeképpen több mint 7000 forintot utalt át a Segítséget a görög népnek akció javára. Exportváront épít fel a kereskedelemügyi minisztérium a májusban megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásáron. Itt bemutatják a magyar és külföldi résztvevőknek, mit tett a külkereskedelmi kormányzat a magyar gazdasági élet felemelése érdekében. Éjszaka is egy belvárosi étteremben Ma éjszaka fél egy tájiban a Belvárossból véres verekedést jelentettek a rendőrségnek. Az R.csoport kiszállt a hely-sztore, a Királyi Pál utca 14. szám alatti Tóth Béla féle vendéglő elé, ahol egy több sebből vérző férfit találtak a földön. A v.prff,Szigeti Imre fővárosi tisztviselő, elmondotta, hogy a vendéglőben ÖESze szólalkozott egy társasággal és amikor kilépett az ajtón, azok utánamentek, hárman ráugrottak. Az egyik Siszre,vissza szurypálta nyafiján és a fején. Az R.csafeért megtudta a vendéglőben, hogy a támadók a Ferenc József rakparton laknak, azonnal kimentek, a megadott címre és négy személyt állíttak elő a főkapitányságra. Itt kiderült, hogy Suigi Barabás 21 éves szabósegédj.Vesződővel szurkálta össze a fővárosi tisztviselőt. SZOMORÚ PÉLDÁJA az amerikai HISZTÉRIÁNAK... Newyorkból jelentik. A The Nation című folyóiratot kitiltották a newarki középiskolák könyvtárából és olvasóterméből, mert támadta a katolikus egyházat, a Soviet Russia today-t pedig szovjet rokon,szenve miatt. A Nation szerkesztője, Freda Kirchway az intézkedés után így nyilatkozott: „Ez a cenzúrázás veszélyezteti a tanulóifjúság jogát, hogy ismerje a tényeket és eltestvetéses véleményeket az oly hatalmas politikai testület tekintetében, mint a katolikus egyház." Jessica Smith, a másik lap szerkesztője pedig kijelentette: Szomorú példája az Amerikában dúló hisztériának és a szabad sajtó és szólása a Shadcég mai állapotának, hogy a tanulóifjúságot meg kell foleztani , attól a jogtól, hogy tájékozódjék a Szovjetunióról. A tábla is elítélte a bizámista, Vidovicsot Fellebbezés folytán most foglalkozott a tábla Kajora,r.Tanács Ti,dovics Ferenc volt nemzetgyűlési képviselő kettős házassági ügyével. Vidovics 1924 szeptemberében Budapesten, a IX. kerületben házasságot kötött Király Margittal s jóllehet, ez a házasság már érvényben volt, 1945 augusztusában a XII. kerületben újabb házasságra lépett Miji Mautner Katalinnal. A büntetőtörvényszék anak idején egyhavi fogházra ítélte a volt képviselőt kettő a házasság világáért. A tábla helybenhagyta a törvényszék ítéletét. Az ítélet még nem jogerős. SPORTCSARNOK „Téli diákuszi »smlent és vasárnapi előadásaira a aánkszerveszeti tagoknak 50%-os kedvezményt nyújt. Vasárnap két előadás, délután 4 és este 7 órakor. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA. Operálni*: Boris floducov (*). — N«*a*ett: III. Richard (*). • — Nemzeti M*mava- S»eretund há-eassAr (7). — ÁAdách: Zeusok (fél 8). — vigojKX*: Travia» (fél 9).— MajyM: Lili (fél 8). — V’*: Vidám e«t 'fél 8). — Pesti: Aiina Christie (fél 8). Belvárosi: Velpone (fél 8). — Mfiréer: Hedda Gebier (fél 8). — PöTáreel Operett: Bál a LaVorlsh (T). - MedjtyasnAy: Rektor úr (1141 8). — Pödimn: 1.147... SrAltö ér (fél 8). — Karra-» Varieté: Három édes terv (fél Sí, Royal Rer5 Verteté: 1001 nfirtélssslea (fél 8). — Jfépvarieté: A háromember és varietémfűsor (fél 8). Hozzájárultál már a lánchíd újjáépítéséhez! Viseld a 20 forintos Lánchíd-jelvényt.