Szabadság, 1948. április-június (4. évfolyam, 75-147. szám)
1948-05-19 / 113. szám
SZERDA, 1048 MÁJUS 19 A valutás Kádelhur WMIMJIifclIIIIIIBIIIII II !■■ Ili Iliim II IHWÜMMBaBWWBBBBBBBWBBaBBBHBMMBMMWWaBBMWWBWnMaMPMMBaHBWBaMBBMMMWWBBWMB és kilenc pesti aranyitjú azuzsorahiróság előtt Az uzsorabíróság ma, kedden tár Sasija Kadelfourger Mária, Brams, thaler Kamilli és bűntársaik valutaügyét. Stádelburger Mária az ismert szentistvánvárosi csilár, kereskedő leánya, aki szorgalmas látogatója volt az éjszakai mulatóhelyeknek és eszpresszóknak, megtudta, hogy szülei az üzletben valutát és aranyat rejtegetnek. A leány éjszaka behatolt üzletbe és magához vette az értékeket. Másnap Braunsthaler Kamilla nevű barátnőjével Szombathelyre utazott és segítőtársakat szerzett, hogy átszökhessen az osztrák határon. Kilenc bűntársuknak, kilenc arany ifjúnak adtak el valutát, akik közül többen megígérték, hogy átviszik a két lányt Ausztriába. A határon elfogták a két leányt és másnap letartóztatták bűntársaikat is. A tizenegy letartóztatott ellen Valutaüzérkedés miatt indult eljárás. Vád alá helyezték a szabadlábon védekező Kadelburger Ernőt és feleségét is, mert üzletükben valutát és aranyat rejtegettek. Százezer földmunkás sztrájkol Olaszországban Rómából jelentik. A Po völgyében több mint százezer mezőgazdasági munkás sztrájkol, mert meg akarja változtatni a földbirtokosokkal fennálló szerződéseit. Modena tartomány mezőgazdasági munkásai hétfőn szintén csatlakoznak a sztrájkhoz. Általános autóipari sztrájk készül Amerikában Detroitból jelentik. Az autóipari munkások szakszervezete közölte: két házon belül felszólítják a General Motors 225.000 munkását, hogy lépjenek sztrájkba. A szakszervezet szóvivője hozzáfűzte, hogy május 28-án előreláthatólag klencvén gépkocsigyár munkásai szüntetik be a munkát. A Chrysler-gyárban már hetvenötezren sztrájkolnak és ha a General Motors munkásai is leállnak, május végére a sztrájkban állók száma eléri a háromszázezret. Sintér-kutya- háború Budán A büntetőtörvényszék László Géza-tanácsa tárgyalta Tóth István Lajos és Kovács László sintérek bűnügyét. A gyepmesteri hivatal két alkalmazottja ellen az volt a vád, hogy amikor a Nagy Lajos utcában egy kutyát kergettek és a seb egy üzletbe menekült, erőszakoskodtak a kutyát védelmező Wacher Béla tanonccal. Hivatalos hatalommal való visszaélés miatt vonták felelősségre a két vádlottat. — Apuikor a kutya bemenekült az üzletbe — mondta a bíróság előtt Wacher —, az én nyakamba akarták dobni a hurkot. Nem vagyok kutya, nem tűrhettem ezt és szembeszálltam két sintérrel. A gyepmesteri hivatal két alkalmazottja azzal védekezett, hogy kötelességüket teljesítették és ezért lökték félre a tanoncot. Tagadók, hogy Wacher nyakába akarták tenni a hurkot. A sértett ezután kijelentette, hogy nem kívánja a vádlottak megbüntetését, mert ő sem szerette a kutyát, amelyet naponta több■zör neki kellett sétáltatni. Az ügyész hivatalból fenntartotta a vádat és csütörtökön újraárgyalják a kutyaügyet. ^eí®£,ÍITJi)!( CSOKOLÁDÉ GYÁR H*KINTSF. MEG PAVILLON INKÁT A NEMZETKÖZI VASAKON. Résztvesz a hirdetési nívó versenyen. DEMOKRÁCIÁT Ha* mhwb—— A francia nyelvtanárnő statáriális tárgyalása A rögtönítélő bíróság Din-tanácsa ma tárgyalja Käthe Rose Budapesten élő francia nyelvtnárnő bűnügyét, aki kloroformea merényletet akart elkövetni egyik idős tanítványa ellen, hogy kirabolhassa. Betegágyon kapott plcimét egy vasútépítő A kisújszállási vasút felavatása után egy héttel újabb vasútvonalat adott át a kormány a forgalomnak. Pünkösd vasárnap Bebrics Lajos közlekedésügyi minisztériumi államtitkár megnyitotta a pusztaföldvári szorőshatári 6,5 kilométer hozaú rovatvonalat, amely Pusztaföldvár községet és tanyavilágát összekapcsolja a srsszág közlekedési hálóztával. Az államtitkáraz ünnepség után kiosztotta a munkában kitűnt vasútépítőknek a Gerő Ernő miniszter által adományozott emléklapokat és pénzjutalmakat. A baleset miatt betegágyban fekvő Törköly János munkásnak az emléklapot ás pénzjutalmat a lakásán adta át Bebrits államtitkár. Az élelmezési munkások kongresszusa A Magyar Élelmezési Munkások Szabad Szervezete pünkösd két napján tartotta XXXVI. küldött, közgyűlését. Vasárnap Apró Antal országgyűlési képviselő az MKP vezetősége nevében üdvözölte a kongresszust, majd foglalkozott az MDF szociális és gazdasági programjával. Hangoztatta, hogy még ebben az esztendőben meg kell valósítani az összes iskolák államosítását.. Marosán György, a Szociáldemokrata Párt főtitkárhelyettese beszédében elmondotta, hogy évtizedekig nem sikerült egységbe tömöríteni az élelmezési munkásokat- Ma már az összes élelmezési munk Ítások közös szervezetben küzdenek Ezután a jugoszláv és olasz élelmezési munkások képviselői üdvözölték a kongresszust. Hétfőn Kovács Imre főtitkár tartotta meg beszámolóját. A Kongreszszust elhatározta, megváltoztatja a szervezet eddigi címét Élelmezési Munkások Országos Szövetségére. Díszelnökké Marosán Györgyöt, elnökké Nechrer Árpádot, alelnökké Lelovács Mihályt és Fonó Györgyöt, főtitkárrá Kovács Imrét választották. Ortutay Gyula miniszter vasárnap felavatta a kultuszminisztérium szakszervezeti csoportjának velencei üdülőjét, amelyet a minisztérium tisztviselői rohammunkával állítottak helyre. Jobban barnít Rió Krém Gyors UtfeVérkép A FOTO Párisi Nagy Áruház Gábor Andor: Egyenesen címet adhatnék ennek az írásomnak, ha így címezném: „Lehet-e nyilas Táncsics dédunokája?“ De a tisztelet a magyar történelem és irodalom százszor félreértett s mindhalálig üldözött nagy embere iránt, akinek Ady Endre egy verssel, Bölöni György egy egész könyvvel akart elégtételt adni, megtiltja ezt a kalózkodást. Nekem.. De nem mindenkinek. Így például Táncsics Mihály egyik unokájának (egy egri nőnek), bizonyára nem, különben nem állna ki egy budapesti napilapban, amelyet szintén nem óhajtok megnevezni, ezzel: „Engedje meg, Szerkesztő úr, hogy felhívjam figyelmét még egy tévedésre, amely a Nagy Ferenc kalaposmesterről szóló cikkben volt. Nagy Ferencet egy évre tiltották el az ipar és diszeskedő- sém gyakorlattól azzal az indokolással, hogy Baross szövetségi tag volt és zsidó árut árusított. Nem volt nyilas és német propagandát nem fejtett ki s a vádak alól a népbíróság már két éve vádelejtésse felmentette. Táncsics dédunoka nem is lehet nyilas." Ebből az idézetből csak az az egy világos előttem, hogy valaki Nagy Ferenc kalaposmestert azért nem tartja nyilasnak, mert nevezett Táncsics Mihálynak dédunokája. Már most semmi kifogás nem esketik az ellen, hogy Magyarországon akad valaki, aki ilyen gyenge a logikában, de a legnagyobb mértékben kifogásolható, hogy ezt egy lap kinyomtatja. Mert a lapnak tudnia ítéli, hogy Táncsics Mihály, akinek hosszú életében annyiszor volt peche a kortársaival, pehhbe eshetett valamelyik dédunokájával s az nyyassá lehetett, noha kétségtelen, hogy dédunokája a nagy és fáradthatatlan szabadságharcosnak. Tény az, hogy Táncsics Mihály nem felelős a dédunokáiért s hogy a legrosszabb ízű ízetlenség Táncsics Mihály nevét belekeverni egy Jullaposmester nyilasságának vagy nem-nyilasságának kérdésébe. Nincs az ilyesmiben se egyenes, se görbe ágon való leszármazás és ahogy Táncsics Mihály nevére nem vet árnyékot dédunokája, a nyilasokkal rokonszenvező vagy direkt nyilas fcalaposmester, úgy nem vet fényt ugyanerre a nagy dédapa történelmi és irodalmi dicsősége. Rokonsági kérdésekben kicsit meglottyant az elmúlt időkben az emberek agya hazánkban. De ez nem ok arra, hogy még ma is továbbletybáljuk az agyakat és pedig nagy garral, a nyilvánosság előtt. Ellenkezőleg: helyre ítéli littyenteni őket. MEGGYILKOLTAK a görög Iasisztak egy amerikai rádió-tudósítót A londoni ráió jelenti: A görög rendőrség közölte, hogy George Polk, az amerikai columbiai Rádi 5- társaság tudósítója, akinek kezén, lábán összekötözött és fején megsérült holttestét a szaloniki öbölben megtalálták, érintkezést keresett Matakosz tábornokkal és beszélgetést akart vele folytatni.A moszkvai rádió kiemeli, hogy George Polk egész sor olyan tudósítást adott le, amelyekben kedvező színben tüntette fel a görög demokratikus erőket és élesen bírálta a Szofusz-kormlányt. Rendőrnapot tartottak vasárnap Szentesen a szolgálatuk közben hősi halált halt csongrádmegyei rendőrök emlékére. Az ünnepségen megjelent Dietzfalussy Ferenc rendőrvezérőrnagy és Korda László rendőralezredes. 3 éves tervünk: minden asztalra Franck cikálna kávét! Résztvesz a hirdetési nívóversenyen. Résztvesz a hirdetési nívóverseny.