Szabadság, 1900. november (27. évfolyam, 251-275. szám)

1900-11-18 / 265. szám

1900. november 18. nak ilyen hamar vége szakadt — búcsút akar venni a kedvesen társalgó utitárától, amikor — kimondhatatlan örömére — a szőke ur tudatta, hogy őt is épen Apahidára viszi ú­ja s igy sze­rencsés lesz a nagyságos asszonyt a kissé távol fekvő vasúti állomástól a községbe bekisérni. A vonat megérkezett s az öreg úri nő nyu­godtan indult be Apahidára kísérőjével, ki rend­kívül udvariasan s a legnagyobb készséggel ajánlotta fel szolgálatát s vitte a nagyságos asszony kis bőröndjét, melyről útközben azt is megtudta, hogy igen értékes ajándékok vannak benne az apahidai rokonok számára. Alig haladtak száz lépést a község felé, a mikor egyszerre csak a szőke úr megáll, ráveti magát az agg matrónára, földre teperi s egy zsebkendővel bedugja száját, hogy segélyért ki­áltani ne tudjon s megöléssel fenyegetve, ha mégis segélyért kiabálna, a legnagyobb nyuga­lommal leveszi arany óráját s lánczát, lehúzza ujjáról a­ drágaköves gyűrűket, elveszi a kü­lönben szép summát tartalmazó pénzes tárczát s a kezében levő szintén értékes tárgyakat tar­talmazó úti bőrönddel futásnak ered. Az öreg úri nő csak nagy későre tudott az ijedtségből és a kapott ütlegekből származó önkívületi állapotából magához térni Nagy nehezen visszavánszorgott a vasúti állomásra, hol jelentést tett a rablómerényletről az állo­­másfőnökségnek, mely táviratban azonnal érte­sítette a kolozsvári rendőrséget és a csendőrsé­­get s ugyancsak jelentést tett az esetről a ko­lozsvári járás szolgabirói hivatalának. Mind a három értesített hatóság a legszi­gorúbb nyomozást indította meg a rejtélyes szőke ur kézrekeritésére. Bár a vizsgálat megkönnyitése az öreg úri nő előadása alapján fölvett személyleíráson kí­vül mi sem áll a nyomozó közegek rendelkezé­sére, mint az egyik elrabolt zöld köves pecsét­gyűrű, melyen A. R. monogramm van, mégis hihető, hogy a lelketlen merénylő kézre kerül, mert a hatóságok a legmesszebb menő intézke­déseket tették meg a tettes elfogatására. Hymen. Eljegyzések: Hochfeld Herman — Klein Fáni. B. T­u­r­b­i­c­z Sándor — Tóth Juliánna. Z­s u­n­k Pál — Knapp Teréz. C­z­e­d­á­n János — Molnár Etelka. N­y­i­t­r­a­i László — Majláth Rozália. Hinke Konrád — Müller Katalin. Darvasi Ferencz — Nagy Viktória. Fényes Lajos — Pradánszky Juliánná. J á n d i Mihály — K o z u s Emilia, Ez pedig ragadós, kivált ha az embernek olyan torka van, mint Varga Péternek. De még olyan szépen is hangzik ott a hajlókban, hogy: „El haj ! igyunk rája ! Úgyis elnyel a sir szája !“ Igaz ugyan, hogy a sir szája csak egyszer nyeli el az embert, de annak a nótának sok verse van és mindegyikre rá kell inni. — Rá is isznak, nemcsak erre, hanem a többire is. . . . . . Voltaképpen Varga Péter másnap reg­gel nem tudta volna megmondani, miképpen ért haza. Az igaz, hogy nem is nagyon kutatta. Hanem az asszony elöl igyekezett minél előbb elpárologni. Elkészíti hát a tarisznyát, előveszi a kula­csot, hogy azt is beletegye. Hanem az ördög, aki tegnap kisértetbe vitte, éppen akkor hozza be az asszonyt. Ez, mikor meglátja a készületet, megfogja a kulacsot. — Lassan a kulac­csal, apjuk. Nem azt mondta, hogy vizet iszik ! Varga Péter szelíden eltolja magától a fe­leségét, beleteszi a kulacsot a tarisznyába, szem­fogára szorítja a pipaszárat, s csak a mellől szól ki : — Hát nem ittam ? — De azt mondta, disznó legyen, ha még bort iszik. — Hát nem voltam ? Vállára veti a tarisznyát, s mint aki meg van győződve a maga igazságságáról, csöndes léptekkel elindul az Aligvári felé. Borsos István. »SZABADSÁG* K­o­c­z­u­b­a György — Szabó Er­zsébet. Tokai Imre — R­á­c­z Zsuzsanna. Szabó Balázs — S­z­ő­n­y­i Borbála. Házasságok. Balogh Márton ev. ref. czipész Nagy Juliánna ev ref. cseléd. R . 11 Tivadar g. kel. napszámos Szőke Lidia ev. ref. házt. Buzi József ev. ref. béres P­a­p­p Julcsa ev. ref. piaczi árus. Farkas Gusztáv r. k. zenész Horváth Szeréna ev. ref. háztart. Lőwinger Saul izr. házaló Fischer Regina izr. házt. D­n­y­e József gör. kel. munkás Kál­mán Katalin róm. kath. házt. Weisz Vilmos izr. pinczér Weisz Her­mina izr. házt. Pauker József róm. hát postatiszt Sol­tész Margit r. k. házt. E­r­d­ő­d­i Adolf izr. városi írnok G­r­ó­s­z Róza izr. magánzó. Tömpe György ev. ref. kőműves Patai Róza ev. ref. házt. Karger Vilmos r. k. szatócs Steininger Gizella róm. kath. háztart. Szilágyi Lajos ev. reform. csizmadia Szabó Róza ev. ref. háztart. Arany Sándor ev. ref. nyomdász S­z­e­n­k Juliánna r. k. háztart. 5 HIREK. Napirend. Vasárnap, november 18­­.­kat.: Ottó. — Pret. Ottó. — Gör.­. november 1. Galakt. — Szr. Marches 26. Nap­kelte 7­6. 13 p. nyugta 4 . 19 p. Hold kelte 3 ó. 37 p. nyugta 2 6. 38 p. Nagyvárad, nov. 18. Hétről-hétre. Mikor tegnap éjjel az aradi telefon a nagy bohém szinészfiú esetét leadta, né­gyen ültünk a hosszú asztal mellett, a kévéházban, a­melynek a levegőjét csak olyan viharállott tüdők tudják élvezni hajnal feléig, mint a mienk. Olyan szo­­rongatás­félét éreztünk különben már az egész éjszakán. — Szűkölés ez. Valami nagy ütést kapunk valamerről, — vélte az egyik. Hogy aztán a hir jött, mintha meg­­könnyültünk volna. Olyan önzők vagyunk mi emberkék. A más sötétsége kiderüsiti a mi arczunkat. A ki a legidősebb volt kö­zöttünk szólalt meg először:­­—­ Hajh, hajh. Szörnyűséges nézni. Harmincz éves alig múltam s egy isteni generáczió veszett ki mellőlem. R­e­v­i­cz­k­y Gyula, J­u­s­t­h Zsigmond, Iványi Ödön, Hrabovszky Lajos, F­ó­r­i­s Pista, Nyilassy Matyi és még egy egész csapat . . . ... És én gondolkoztam rajta : miért halt ki ez a dicső gárda ? Miért élt boldog­talanul? Miért élőhalott, a­ki még itt ma­radt ? . . . Valamennyit az ereje tette boldogta­lanná. A mai m­agyar társadalom összetör minden erős egyéniséget. Nádszálderék, nem önálló fej. A­mi forrongó, zavaros viszonyaink közt meg­becsülhetetlen adomány. Persze ezt hiába is magyarázták volna szegényeknek ! . . . * A nagyváradi színtársulat mégis csak kezd gyökeret verni. Onnan sejtjük, hogy már sok szó esik szinházról és színészek­­ről. És a­mi fontos : pro és contra. Az azonban bizonyos, hogy az állandó színházat sokára szokjuk meg. Ez a szo­­katlanság megtetszik mindenütt. A publikum a fabódé nyárias hangu­latából egész csomót áthozott a kőszín­­házba. Először is jéghideg, mintha még min­dig tikkasztó júliusi esték ellen kéne vé­dekezni. Beszélhetünk, beszélünk is sok kellemetlent az előadásokról. De az már mégis csak érthetetlen, hogy az új szín­házban egészséges taps még nem is volt. Ha készülődnék, olyan pisszegés fojtja el, amilyent legfentebb athléták birokver­­senyén érthetnénk meg. Aztán nem szokta meg még egymást a közönség. A legkedvesebb ismerősünk is idegennek tetszik előttünk a színház vil­lamos fényében Az emeleti díszes társal­gók siralmasan üresek, árvák. Pedig egy­-egy negyedórás szüneten olyan szoczietás szórakozhatnék itt, melyet megirigyelhetne a legelőkelőbb szalon is . .. Ám más­különben kissé túlozunk is. Már hódítást tesz a színészláz. Szűcs Dezső szinházi lapja szépségversenyt hir­det, mely már három nagy pártot terem­tett. Az egyik Lányi Edithre esküszik. A másik tűzbe menne a babaarczu titkár­nőért, Kovács Mariskáért. A harmadik párt pedig Egyed Lenke, a legszebb szemű kóristáné elsőségéért küzd. Termé­szetes, hogy nincs olyan színésznő, a­kinek pártja ne volna. * A czárt megmérgezték, — ez a leg­­szenzácziósabb, de kérdőjeles hír. Igaz-e vagy nem, bajos még most ki­sütni. Abban a nagy hideg világban, a bő millió és millió vegetáló muzsik közül egekig érő fényes elme világol ki, nagy­­nagy köd és nagy hidegség van. A pekingi iszonyságokról hamarabb értesülhet a pletykanépű nyugat, mint ar­ról, ami a nagy, ködös, szláv világban folyik. De bármi is történik ez árgyilkosság vagy lengyel sanyargatás, Puskin ünnep vagy nihilista­ vérfürdő, Tolsztojnak egy könyve jelen meg, vagy örökre, hirtelen eltűnik egy-egy fényes, de zabolátlan zseni mindenképen megdöbbentő ennek a rejtel­mes, nagy, ködös országnak ősereje. Ha eloszlik ott egyszer s ez az őserő megindul: mi lesz belőlünk, szibarita nyu­gatiakból ? . . . A Berzeviczy—Szerdahelyi ügy. Ezen ügyben két nyilatkozat külde­tett be közlés végett hozzánk. Az első az apáé, megyénk egyik nagybirtokosáé, Ber­zeviczy Béláé, a másik pedig magáé Ber­zeviczy Jenőé. Miután a folyó hó 11-én megjelent számunkban közlött újdonságra vonatkozik, mind a két nyilatkozat a má­sik fél meghallgatása elvéből folyólag a következőkben közöljük ezeket is. Az apa nyilatkozata így szól : Legyen szives kérem becses lapjában alábbi soraimnak helyt adni. Jenő fiam és a Szerdahelyi-féle esetet több hírlap hozta — elferdítve ugyan, a­mit majd a további fejlemények fognak igazolni — most csak azt kivánom jelezni, hogy bármennyire is meglegyenek majd azon hírlapi közlemények a valóságnak megfelelően czáfolva, de reám mint apára mégis nagyon lehangolóan hat már az, hogy a fiam neve ilyen úton került a nyilvánosság elé, s azt hiszem, ha a fia­mat a közlemény — aki a valódi tényál­lást tisztán nem ismeri el és ítéli — mert eddig a hírlapok mind csak egyoldalú — Szerdahelyi gusztusa szerinti hírt közöltek és a fiam által beadott ellennyilatkozatot

Next