Szabadság, 1971. augusztus (81. évfolyam, 70-77. szám)
1971-08-27 / 77. szám
SZABADSÁG BRAZIL LEVÉL • BETYÁROK Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Kutasi Kovács Lajos Úgy emlékszem, hogy anyai nagyapám ismerte meg vagy látta az utolsó bakonyi betyárt, Savanyú Jóskát, aki a veszprémi börtönben — vagy akasztófán? — fejezte be életét. Fűzfa koromban meg éppenséggel büszke voltam arra, hogy ott születtem a bakonyi betyárok földjén. A veszprémi múzeumban elég sok betyáremléket őriztek. Nemcsak bakonyi faragásokat, amelyekre a bakonyi fantázia meg a bicska a betyárvilág emlékeit faragta ki — Sobri Jóskát a szeretőjével, Répa Rozival, Milfárt Ferkót cifraszürben és a furfangos Mogor Petit — hanem ott voltak a betyárok kalapjai, subái, fokosai és fegyverei is. Eörtvös Károly balatoni utazásának nyomán kerestem meg azt a nevezetes csárdát, amelynek épp az ivóját szelte ketté a megyehatár és mint Eötvös írja, amikor a veszprémi pandúrok el akarták fogni Hatláby Jóskát, a híres betyárt és bandáját, azok egyszerűen átültek az asztal másik oldalára Zala megyébe, ahová nem ért el a veszprémi pandúrok hatalma ... Kegyelettel őriztem azt a két régi, elöltöltős pisztolyt is, amelyet a veszprémi vármegyeházán kaptam egy kedves főszolgabíró jóvoltából és melyek, feltehetőleg, betyárpisztolyok voltak. Nagyapám tanú volt — nekem már csak a legenda maradt meg a bakonyi betyárvilágból. Amikor a Cuha-völgyében csatangoltam, a patak zúgásából, a bakonyi erdő suttogásából akartam kilesni a mesét, hisz ha ott a sziklák alatt kurjantott egyet az ember, úgy jött a visszhang, mintha a régi betyárok kurjongattak volna viszsza. Messze kerültem a bakonyi betyárvilágtól — időben és térben, ám sokszor visszaemlékszem rá, amikor az íróasztalomat borító Bakony-Balaton térkép felett mélázok és gondolatban járom a régi, ismerős hegyeket, dűlőket, völgyeket, csapásokat, ilyenkor egy ismerős név visszahozza a régi betyárok emlékét. S valahogy a régi magyar betyárvilágon keresztül némi rokonszenvvel bogozgatom a brazil betyárvilágot, a cangaco-t. A brazil betyár, a cangaceiro csaknem száz évvel élte túl a magyar betyárvilág virágkorát. Néhány évtizede annak, hogy Lampiao, a brazil betyárkirály legenda lett. Mert az itteni betyárok alakját, tetteit épp úgy átszövi a legenda, mint a bakonyi, vagy az alföldi betyárokét. Itt is dalok születnek a nép ajkán, pattogó esti tűz mellett vagy a vásárok sokadalmában énekmondók idézik fel a cangaceirók árnyait, leginkább persze Lampiaot. Nemcsak azért, mert ő volt a legnagyobb és ő volt az utolsó, de azért is, mert Lampiao afféle énekes betyár volt, akinek legszebb dalait ma is éneklik szerte Brazíliában. Sobri Jóskáról, a Bakony legendás betyárkirályáról sokat olvastam, mégse tudom biztosan, hogy miképp is végezte be életét? Kelepcébe csalták, felakasztották? Harc közben agyonlőtték? Elbujdosott? Mert olvastam róla ezt is — azt is. Valahogy így van Lampiaoval is. Egy írás azt mondja róla, hogy sztrichninnel megmérgezték. Az öreg Beija Flor, aki valaha Lampiao bandájához tartozott, meg úgy emlékszik vissza, hogy az utolsó golyóig harcolva, halálos lövéssel a szívében, tűzharcban esett el a sertao, a brazil vadon királya. Mindenesetre érdekes figura ez a magas, nyurga, szemüveges fickó, aki fiatal kamaszként már híres vaqueiro volt, zengő hangon énekelt és már akkor nagyon szép dalokat szerzett. Regényeket olvasott, szerette a szegényeket, időnkint pénzt osztott szét közöttük — persze másoktól rabolt pénzből — soha nem ivott cachasa-t, nádpálinkát — ami a brazil északon nemzeti italnak számít — hanem a bort kedvelte. Szigorúan megtartotta a vasárnapot, az ünnepeket, s amikor egy-egy várost megsarcolt, a jól végzett munka után nyomban a templomba vonult csapatával; a plébánosnak kezet csókolt, a nyakába Nossa Senhora, Mária-érmet hordott, de jónéhány embert küldött a másvilágra biztosan lövő puskájával. A gazdag Jazendekokkal, a nagybirtokos coronelekkel szabályos szerződést kötött, s aki pontosan fizette a sarcot, vagy az adót, annak nem történt semmi baja! Bezzeg, aki ellenállt, azzal rövid uton végeztek a cangaceirók, nem ismertek se kegyelmet, se irgalmat. Lampiaoval pusztult ki a brazil betyárvilág. Elég nagy öröksége maradt: legendák, dalok és főleg hálás témák a regényíróknak és a filmrendezőknek. Betyárok és cangaceirók, magyarok és brazilok. Sok a hasonlóság közöttük, annak ellenére, hogy sűrű évtizedek tolakodnak a kettő közé és mérhetetlen nagy a távolság. Mégis van egy lényeges különbség. A veszprémi múzeumban csak a betyárok kalapjait, fejre valóit őrizték meg. Bahiában hoszszú évtizedekig őrizték a cangaceirók levágott fejét is. NÉGYSZEMKÖZT A világhírű Cleveland Orchestra karmestert keres. Lehetséges, hogy Széll György örökébe a kölni opera főzeneigazgatója, Kertész István kerül. Egyelőre a kulisszák mögött folyik a harc a zenekar tagjai és az igazgatóság között. A zenekart leszavaztatták, hogy a számításba jöhető karmesterek közül melyiket látnák legszívesebben a zenekar élén: 98 szavazatból 78 Kertészre esett. Az igazgatóság favoritja, Lorin Maazel csak két szavazatot kapott. Szóval nem vitás, hogy kit szeretnének a zenészek, mert ők is érzik, hogy csak olyan dinamikus egyéniség, mint Kertész, aki 41 éves korában már a világ legelső karmesterei között foglal helyet, tudná a néhai Széll György által elért magaslaton tartani az együttest. Széli halála óta a clevelandi közönség támogatása is csökkent. Miután Clevelandban és környékén még mindig nagy többségben vannak a nemzetiségiek, a fiatal és rokonszenves magyar karmester vissza tudná szerezni az érdeklődést és támogatást, amelyet a zenekar Székl alatt élvezett. Még mielőtt a belső harc az új karmester személye körül nyilvánosságra került, lapunk szerkesztője beszélgetést folytatott Kertész Istvánnal, aki a leghatározottabban kijelentette, hogy hajlandó a Cleveland Orchestra karmesteri állását elvállalni és Clevelandban letelepedni, de nem hajlandó egy népszerűségi versenyben vagy próbahangversenyeken résztvenni. Felhatalmazása alapján ezen kijelentését lapunk szerkesztője közölte az igazgatóság elnökével, Bert Siegellel. Az információ következtében a legnagyobb ohioi napilap, a Cleveland Plain Dealer zenekritikusa és Siegel telefonon Kölnben megkeresték Kertészt, aki nekik is megerősítette a szerkesztőnek adott nyilatkozatát. Az igazgatóság néhány héten belül döntést hoz. Hihetetlennek tartanánk, hogy az igazgatóság, amely Cleveland város vezető polgáraiból áll, figyelmen kívül hagyja a zenészek óhaját. Az igazság az, hogy Kertész rövid időn belül világviszonylatban éppen olyan nagy lesz, mint Széll és Reiner Frigyes voltak, és mint amilyen nagyok Ormándy Jenő és Doráti Antal tekintet nélkül arra, hogy a clevelandit vagy más zenekart fog vezetni, ellenben a Cleveland Orchestra vezető pozícióját csak egy olyan dinamikus erejű karmester, mint Kertész István tudná visszaszerezni. Mondanunk sem kell, hogy a clevelandi magyarság és a nemzetiségi csoportok általában tárt karokkal várnák a fiatal magyar karmestert, akinek bevonulása nemcsak a nagymúltú zenekar megújhodását, de új korszakot is jelentene Cleveland város és Ohio állam kulturéletében . . . ★ Lapunk egy hűséges olvasót, szerkesztőnk pedig egy öreg barátot vesztett el Lukács Pál halálával. A barátság a harmincas években kezdődött, amikor Lukács első túráján, nagy hollywoodi sikerei után, Clevelandot is érintette. Első közvetlen kapcsolata az amerikai magyarsággal az akkori Verhovay (William Penn) Hallban történt az alsó Buckeye Roadon, ahol megjelent a tiszteletére adott banketten. A kapcsolat folytatódott a háború alatt, amikor Lukács, csak úgy, mint mint minden jelentős filmszínész, felajánlotta segítségét a War Bond kampányban. 1943- ban Lukács szerkesztőnk felkérésére megint eljött a clevelandi magyarság körébe és ezúttal az Első Magyar Református Egyház akkor új épülete, a Bethlen Hall zsúfolásig megtelt Oscar-díjas művészünk tiszteletére. Az este Lukács felkérésére a clevelandi magyarság több mint 2 millió dollár értékű War Bondot jegyzett. Lukács teljesítményét csak az akkor szintén népszerűsége tetőpontján álló Hajmássy Ilona haladta túl, akinek viszont sikerült több mint hárommillió dollár értékű hadikötvényt jegyeztetni fogadott hazánk, az Egyesült Államok megsegítésére. Ez is amerikai magyar történelem és örülünk, hogy tanúi, krónikásai és részesei is lehettünk . . . ★ Lukács Pali a legnagyobb volt az utolsó negyven év hollywoodi “nagy” magyar csillagai között, akik közé a következők tartoztak Lukácson kívül: Bánky Vilma, Hajmássy Ilona, Lugosi Béla, Szőke Szakáll, Várkonyi Viktor. Ezt a fényes névsort méltóan egészítették ki azok, akik magyar származásúak voltak, de nem magyar anyanyelvűek, mint Leslie Howard, az angol színpad legnagyobb sztárja, Ernie Kovács, Peter Lórie és napjainkban Tony Curtis; ha ehhez a díszes névsorhoz hozzáadjuk Hollywood alapítói közül Zukor Adolfot és William Foxot, a nagy producert, Paszternák Józsefet, a híres rendezőinket Korda Sándort, Kertész Mihályt és Cukor Györgyöt, a két Oscar-díjas zeneszerzőt, Brodszky Miklóst és Rózsa Miklóst (a névsor kimeríthetetlen), a hollywoodi égboltot beragyogták a magyar csillagok . . . ★ Lukács Palival egyidőben halt meg Spiros S. Skouras, Hollywood egyik pionírja, a 20th Century Fox volt elnöke, aki jóideig Lukács munkaadója volt. Skouras Görögországból vándorolt az Egyesült Államokba és mint cipőpucoló kezdte pályafutását, de csakúgy, mint Zukor és Fox, a filmlétra tetejére került. A lapokban úgy emlegették, mint Hollywood Cézárját és sűrűn szerepelt az első oldalon. A sors különös iróniája, hogy halála után Lukács Pali nekrológja a New York Timesban sokkal hosszabb volt, mint egykori munkaadójáé; egyébként Lukács Paliról és korszakának más magyar szereplőiről alkalomadtán többet írunk ... 7. oldal