Szabadság, 1987. március (97. évfolyam, 10-13. szám)

1987-03-06 / 10. szám

, 1 .W-1 1987. március 6., péntek EMBEREK, TÖRTÉNETEK Kempelen, a török és az ismeretlen harmadik II. JÓZSEF UDVARÁBAN Honnan lehet ezt tudni? El­sősorban abból, hogy Kempe­len a bábut kifejezetten csak az uralkodónak vagy köreinek rá­beszélésére mutatta be. 1772-ig többször szerepelt vele, nagy szenzációt keltve. Működésé­nek titkát nem árulta el, és a következő években számos cikk, tanulmány, könyv felté­telezései csak fokozták miszti­kumát. Legközelebb csak 1781 - ben mutatta be Kempelen a bábut, immár II. József ud­varában, aki Pál orosz nagy­herceg előtt büszkélkedett vele. Az ezt követő négy-öt esz­tendő — és nem több — volt az az időszak, amikor a bábu és alkotója II József ösztönzésére több városban szerepelt. Ekkor a többi között Drezdában, Lip­csében, Párizsban, Londonban látták és csodálták együttes produkciójukat. Ennek persze volt egy harmadik szereplője is, de hogy ez ki volt, senki sem tudta. A török bábu pályafutásá­nak következő epizódja az, amelynek pontos lefolyása szin­tén homályban maradt, s talán éppen ezért emlékeznek meg róla oly sokféleképpen. 1786- ban Nagy Frigyes tekintette volna meg a bábut Berlinben. Ámde ez nem biztos, írásos bi­zonyíték nincs róla. Több ver­zió szerint Kempelen elárulta Nagy Frigyesnek, hogyan mű­ködik az automata, egyszerű­sége azonban kiábrándította a porosz uralkodót, így szerepel az epizód közelmúltban elhunyt kiváló nagymester, Barcza Ge­deon Magyar sakktörténetében is. Van olyan feltevés, amely szerint Nagy Frigyes megvette az automatát, de végül is megunta és nem tartotta meg. A tény csak az, hogy 1786-tól Kempelen 1804-ben bekövet­kezett haláláig a bábut senki sem látta, ugyanis a schön­­brunni kastély egy raktárában pihent. Valójában Kempelen életé­ben a sakkautomatáról sokkal többet beszéltek és írtak — tu­dósok is —, mint amennyit lát­tak. Sőt, az az igazság, ma sem tudjuk pontosan, milyen volt a külseje. Ugyanis — újabb álta­lános tévedés! — az a kép, amely világszerte elterjedt ró­la, s az utóbbi időben ismét számos reprodukciója jelent meg, nem Kempelen bábuját mutatja. 1783-ban Karl Gott­­lieb von Windisch közölt — a többi között — könyvet az automatáról; az aban megje­lent rézkarc feltehetően jobban hasonlít az eredetihez, mint az 1789-beli közismert kép. Története az, hogy Freiherr Joseph Friedrich zu Rackwitz — aki 1784-ben Drezdában látta a bábut és pontosan meg­figyelte működését — két má­solatot készített róla, megszer­kesztve feltételezett működési módját. Majd könyvet írt és je­lentetett meg 1789-ben a bábu­ról és másolatairól, amelyhez két rézkarcot mellékelt: elölről­­hátulról, benne ülő és fekvő emberrel ábrázolva a bábut, feltételezett belső szerkezetét s egyes részeit. SZEMFÉNYVESZTÉS? Azt is csak sejteni lehet, hogy miért nem vette elő 1786- tól Kempelen többé a bábuját. Nem valószínű, hogy a Nagy Frigyes-epizód miatt. Az sem lehet a teljes magyarázat, hogy más alkotásait többre tartotta. Valójában Kempelent az auto­mata miatt nemegyszer érte tá­madás, Angliában gúnyiratot is készítettek róla. Akadtak, akik csalónak, szemfényvesztő­nek tartották. Mivel az akkori korszellem azt diktálta, hogy semmikép­pen se magyarázza meg műkö­désének elvét, ne árulja el, ki, illetve kik ülnek, térdelnek vagy fekszenek a bábu előtti láda belsejében, nem védeke­zett a támadások ellen sem. Az tény: Kempelen sohasem állí­totta, hogy az automata magá­tól sakkozik. Igaz, nyitogatta, csukogatta a láda ajtóit, fiókja­it a játszma előtt, azt az illú­ziót keltve, hogy nincs benne senki. De a mai illuzionista sem mondja, hogy ládájában ü­l az a nő, aki — miután kardjá­val kettészelte a ládát — sértet­lenül előbújik belőle! Nem mondja, hanem mutatja... Kempelen is csak mutatott, de nem tett hozzá szavakban sem­mit. A bábu viszont sakkozott és többnyire nyert. Biztos, hogy kitűnő sakkozók igazgat­ták. Folytatás következik Ez a rajz bemutatja azt is, hogy feltételezések szerint milyen lehetett a sakkautomata belseje • r­­i * « « \ SZABADSÁG 3. OLDAL Kapható Hahn Sándor A SZENT KORONA ÚTJA ÉS SORSA 1944 - 1978 című könyve­­ Történelmünk szimbólumának útját kíséri tárgyilagos történelmi megvilágításban, a második világháborútól napjainkig Magyarországra történő visszatérítéséig 409 oldal, keményborítás. Megrendelhető szerkesz­tőségünknél: LIBERTY MEDIA, INC. 5842 MAYFIELD RD. CLEVELAND, CH. 44124 Ára: $25.00 plusz $2.00 postázási költség. 64 képpel illusztrálva MEGRENDELŐ LAP Megrendelek _______________példányt, kérem a következő címre küldeni: NÉV ___________________________________________________________ CÍM ______________ _________________________________________ VÁROS_____________________ÁLLAM ____________ZIP__________ KAPHATÓ A magyar konyha remekei angolul és magyarul Kétszer 222 recept 200 oldalon! A magyar konyha remekeinek receptjei magyarul és angolul, amerikai űrmértékkel, a főzni­­sütni vágyók feladatának megkönnyítésére. Kitűnő ajándék ismerősöknek, rokonoknak. Könyvenként 6.95 dollárt és 1.95 kezelési és postázási költségmegtérítést kérünk.LIBERTY MEDIA, INC. 5842 MAYFIELD ROAD, CLEVELAND, OHIO 44124 Megrendelek ............szakácskönyvet. Kérem a következő címre küldeni: NÉV:....................................................................................................................... CÍM:........................................................................................................................ VÁROS:........................................ÁLLAM:.................ZIP CODE:................ ..........................................iiiiiiiiiiiliiiiiilliiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimiiniiiiiiiiii Angol-magyar és magyar-angol kisszótár A két kötet ára csak $10.00 plusz $1.95 kezelési és postázási költség. LIBERTY MEDIA, INC. 5842 MAYFIELD ROAD CLEVELAND, OHIO 44124 Megrendelek...........angol-magyar, magyar-angol szótárt. Kérem a következő címre küldeni: NÉV: ..................................................................................................................... I CÍM: ....................................................................................................................... VÁROS: ..................................ÁLLAM: .......................ZIPCODE: ................ Fizessen elő lapunkra!

Next