Szabadságharcos, 1953 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1953-08-01 / 8. szám

jöttünk. S itt kell a csoportok­kal találkoznunk. Nem tehet­tünk mást, minthogy várunk. Majd csak idetalálnak a töb­biek is. — Jólesett a pihenés a sely­mes, lágy fűben, de aztán el­untuk a várakozást. Énekelni kezdtünk, később meg játszot­tunk s így mégis gyorsan telt az idő. Észre sem vettük, hogy honnét kerültek közénk a Nem­zeti Bank szabadságharcosai, ők érkeztek meg legelőbb, s azután már jöttek a többiek is. Mindenki csak azt tudakolta tőlünk, hogy jutottunk ide ilyen korán. Molnár elv­társ meg is magyarázta nekik, hogy »többet ésszel, mint erő­vel«. ■ — És mikor fürödtetek? — kérdez megint Sanyika. — Délután. Egész estig a vizen voltunk, csónakáztunk, úsztunk, játszottunk, vagy süt­kéreztünk a napon. Voltak, akik labdáztak, pingpongoz­tak, meg hintázni­­ is lehetett Egy érdekes sakkmérkőzést is végignéztem, amikor Varga Lajos elvtárs játszott Tóth Gyurkával. Varga elvtárs már öreg sakkozó és megtanított bennünket egy pár érdekes lé­pésre. Majd itthon is megmu­tatom. — Magyarázd el most — kéri Sanyi. — Még mit ki nem talál­nál. Hiszen éjszaka lett, már Józsinak pihenni kell — félti m­egint fiát a mama. — Az már igaz. Aludni is kell, hogy jól tudjunk dolgoz­ni, mert csak a becsületes munka után jár a kirándulás, játék — szól komolyan Jóska édesapja. — Nem vagyok én egy csöppet sem álmos. Fáradtsá­got sem érzek, hajnalig is el tudnék még beszélni. Dehát majd megtudod te magad is, hogy milyen egy szabadság­­harcos kirándulás, ha már na­gyobb leszel, te is velünk jö­hetsz — mondja búcsúzóul Józsi kis pajtásának. Zöld pázsittal szegélyezett sé­tány, tarka virágokkal díszí­tett bokrok, megöregedett tere­bélyes fák közül emelkedik ki a sár­szent­mihál­yi kastély, zöld növényzettel futtatott tor­o­nyos épület némán mered az ég­­nek. Pedig ha tudna beszélni, lenne mit mondania. A sok pa­zarlást, úri dőzsölést és még több nyomort, szomorúságot lát­tak ezek­­ a falak. A Zichy gró­fok, majd pedig Szterényi bárók tanyáztak az olasz renaissance faburkolatos falak között. A kastélyon kívül pedig apró kis házakban dolgoztak, izzadtak a parasztok. A gyönyörűen ülte­tett és rendezett parkra kiéhez­­tetett vérebek vigyáztak, nehogy a paraszt csupasz lába »kárt tegyen« a frissen kaszált fűbe, vagy a rozsdásbarna leveleit hullató kínai fába. A néma fa­lak helyett mindezt elmesélik a sárszent­mihályi parasztok, akik sok verejtéket töröltek le hom­lokukról, hogy bent a kastély­ban *minden rendben legyen«. Nem mintha most nem volna minden a legnagyobb rendjén. De azért ez más rend, egészen más. Külsőleg talán semmit, vagy legalább is keveset változott a környezet. De a kastély mai kró­nikása más történetet jegyez fel, olyan eseményeket, melyek las­san megszokottá válnak a sár­­szentmihályi kastélyban. egyetenként vidám fiatalok park halk zsibong­ás­a ébreszti a madarait. Középiskolás diákjaink az ország minden tá­járól itt töltik nyári szünidejük egy részét, itt tanulnak azok, akik szeretik a rádiót és szeret­nék jól megismerni a rádiózást, a rádióépítést. Ezeknek a fia­taloknak szorgalmas munkával fűszerezett boldog életét zár­ják magukba a sárszentmihályi kastély falai. Olyan története­ket, mint Varga Mihály c-vizsga esetét, vagy a hajnali kiállítás tanulságos történetét, mely mind a mai magyar fiatalság gond­talan életét, emberré formálását meséli. A­mikor a sárszentmihályi vas­­útállomásra megérkeztek a fiatal rádiósok, mindjárt meg­kezdődött a bemutatkozás. Szi­lágyi Lajos Kisújszállásról, Hordós Zoltán és András, a két iker Egerből, Tóth György Mis­kolcról, Sápi Sándor Pallag­­pusztáról és sorolhatnánk to­vább a neveket, a városokat és községeket, ahonnan jöttek. De a legfeltűnőbb mégis Varga Ká­roly bemutatkozása volt. — Én Budapestről jöttem. A központi rádióklub munkatársa vagyok — mondotta. — Nekem már megvan a c-vizsgám is. Semmi az egész. Persze, nekem azért könnyű, mert velem szü­letett a rádiótechnika — fejezte be kissé fölényesen. A többiek, akik még csak ha­ladófokú rádióskört végeztek, igen nagy tisztelettel néztek új barátjukra. lási Szilágyi Csab­a kisújszál­Lajos jegyezte meg: — Azt még értem, hogy a szeplőim azok velem születtek, de arról nem hallottam, hogy valakivel a rádiótechnika is szü­­lethet. Után az első foglalkozásnál kiderült, hogy Varga Károly csak az adáshoz ért. Legalább is ezt mondta. Mert a morse jelek vételénél neki volt a legtöbb hibája. Amikor pedig­ az adásra került a sor, a c-vizsgás — mert akkor már így hívták — ismét lemaradt. A két Hordós-testvér hama­rosan kinyomozta, hogy Varga Károlynak valóban megvan a c-vizsgája, csak a vizsgáztató a kedves papa volt, aki úgy­látszik, nem alkalmazta az atyai szigort, amikor a fiát vizs­gáztatta. Erre a hírre lett is nagy derültség, csak Varga Ká­roly szégyelte magát. Viszont ebből az esetből jól megtanulta, hogy a nagyképű, hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Ha már az elején megemlí­tettem a hajnali kiállítást, akkor­­ elmondom, hogyan is történt: hatvan fiú között mind­össze két lány van. Az egyik Kaczar Magda tanítókép­zős, a másik Török Tekla álta­lános gimnazista. Az iskola ve­zetősége minden este rend és tisztasági vizitet tart. Persze csak a fiúknál. A lányszobába, mivel, hogy csak ketten vannak , nem tartottak ellenőrzést. A harmadik vagy negyedik nap a reggeli torna alatt Hajnos Mik­lós észrevette, hogy a lányok­nál nagy a rendetlenség. A mosdó piszkos, a fésű tele van hajjal, a ruhák össze-vissza do­bálva az ágyon. Gyorsan szólt is Markovics Ferencnek és közös erővel a rendetlenül hagyott holmikat percek alatt kirámol­ták a ping­pongasztalra. A reg­geli torna után bejelentették, hogy megnyílt a hajnali kiállí­tás. Azt mondanom sem kell, hogy azóta ,a lányok a legrendeseb­bek és a szobájuk úgy néz ki, mint egy valóságos mintakiállí­­tás. gy segítik hibáikat kijavítani, rossz tulajdonságaikról le­szoktatni és rendes emberré ne­velni egymást a sárszentmihályi kastélyban a fiatal rádiósok. A tanulásnál is csak dicsérni lehet a jó kollektív szellemet, a fe­gyelmet és a szorgalmat. A jól végzett munka után el­­­­kezdődik a röplabdajáték. Az is­kola vezetősége és a hallgatók közötti mérkőzés a nap legizgal­masabb órája. Eddig mindig a hallgatók vo­nultak le győztesként a pályáról, mert röplabdázni jobban tud­nak. Most már csak az a cél, hogy ne csak a röplabdában, ha­­nem a tanulásban, a rádiótech­nika elsajátításában az elsők le­gyenek. Sőt, ha lehetséges, egy­­szer még az iskola vezetőségét is legyőzzék. Ha minden jól megy, talán sikerülni is fog ne­kik. ÚJ Штт A RÉOI КА [UNK]ТЙМВЛП A kollektív munka után közösen szórakoznak Morse-vétel gyakorlat az iskolában a sárszentmihályi iskola hallgatói

Next