A Szabó család, 1966 (8. évfolyam, 50-57. szám)

1966 / 55. szám

— Akkor írja meg becsületesen levélben, de ne dugdossa be a kocsiba, és ne írjon benne egetverő marhaságokat. Ági érdeklődő arca elborult. — Egetverő marhaságokat írt? — De milyeneket! Egy álló napig röhög­tünk rajta az apámmal. De aztán anyám is elolvasott egyet és azóta áll a családi balhé. Aki ilyeneket csinál, annak baj van a fejé­vel... — Gondolod? — kérdezte Ági tartózko­dóan. — Tudom. Ismerem az illetőt. Kinyomoz­tam. Azért késtem. íráspróba, néhány ke­resztkérdés és minden világossá vált. Na, mit szólsz hozzá — nézett Perkó büszkén a kislányra. — Semmit — mondta Ági halkan. — Hogy lehet olyan ökörségeket írni, hogy tegnap este óta rád gondolok, egészen bomlottam Ági majdnem suttogott. — Te tudod, hogy ki írta azt a levelet? Ferkó fölényesen intett. — Tüdőm. Egy kis imádóm. Egy kis hülye, aki... Ági hová szaladsz? Ki érti ezeket a nőket? GIZIKÉ DÚLVA-FÚLVA ÉRKEZETT HAZA az üzletből. Galambost már otthon találta. Rögtön kitalálta, hogy Péteri elmondta: a tanácsban véleményt kértek róla és Péteri meg is adta azt. — Mit szólsz ehhez, Elemér? — Képzelem, milyen körülményes beve­zető után mondta el a dolgokat. Hányszor mondta, hogy persze, persze? — Nem számoltam. Az arcát figyeltem. Ki akartam olvasni azokból az alattomos szemeiből, hogy mire gondol. — Most kértek rólad véleményt? — töpren­gett hangosan Galambos. — Hetekkel azután, hogy a lángossütő iparengedélyt nem írták alá? — Most már nem is fogják! Péteri bizto­san úgy eláztatott engem, hogy nekem már az életben nem lesz iparom. — Honnan veszed, hogy eláztatott? Péteri lovagias ember. — Péteri és a lovagiasság? Olyan sötét egy alak, hogy ha nappal bemegy a szobá­ba, lámpát kell gyújtani. — Túlzás, Gizella. Hátha jó véleményt adott rólad. — Ne nevettesd ki magad, Elemér! Kicsi­nált a barátod. — Mert magadra haragítottad, hetekig piszkáltad. — De amióta te megkértél rá, úgy visel­kedtem vele, mint az udvarhölgy a napki­rállyal. Naponta leborulok a nagysága előtt és kinyilvánítom a rajongásomat. Erre Pé­teri eltaposott. Ha hallottad volna a hang­súlyt, amellyel azt mondta: megadtam a véleményt kartársnő. Olyan volt, mint, ami­kor a halálraítélt előtt eltörik a pálcát. Búcsút mondhatok a lángossütésnek, Ele­mér! — Hátha így van, akkor még nekem is van egy dobásom, Gizella. LACI INDULNI KÉSZÜLT, de Icu megállí­totta. — Mikor jössz haza, Lacikám? — Mióta érdekel téged, kishúgom, hogy mikor jövök haza? Talán átvetted Angéla szerepét? — Ideges vagy bátyó. — Nem vagyok ideges, de amióta Angéla nem hajlandó hazajönni, mindenki úgy be­szél velem, mint egy gyanúsítottal, akit valamivel vádolnak, de nem mondják meg, mivel. Nem lenne jobb, ha mi ketten őszin­tén beszélnénk egymással? — Arról a valamiről, ami közted és Angéla között szakításhoz vezetett? — Szakítás? — Hát nem az? Angéla elment a gyerekkel és nem hajlandó hazajönni. — Megmondjam miért? — kérdezte Laci higgadtan. Angéla alaptalanul féltékeny. — Igazán alaptalanul? Légy őszinte, Laci­kám. Nem történt meg, hogy egy csinos női utas megkért, hogy vigyed fel a bőröndjét a lakásába? — Megesett. De én azért forintot szoktam kapni, nem természetbeni juttatást. Van még kérdésed? — Csak egy. Mikor jössz haza ma este? — Semmi közöd hozzá — mondta Laci majdnem gorombán. — Na látod. Pedig én nem vagyok a felesé­ged. Angéla is akkor kezdett gyanakodni, amikor sűrűn cseréltél műszakot. 3511

Next