A Szabó család, 1966 (8. évfolyam, 50-57. szám)
1966 / 55. szám
— Akkor írja meg becsületesen levélben, de ne dugdossa be a kocsiba, és ne írjon benne egetverő marhaságokat. Ági érdeklődő arca elborult. — Egetverő marhaságokat írt? — De milyeneket! Egy álló napig röhögtünk rajta az apámmal. De aztán anyám is elolvasott egyet és azóta áll a családi balhé. Aki ilyeneket csinál, annak baj van a fejével... — Gondolod? — kérdezte Ági tartózkodóan. — Tudom. Ismerem az illetőt. Kinyomoztam. Azért késtem. íráspróba, néhány keresztkérdés és minden világossá vált. Na, mit szólsz hozzá — nézett Perkó büszkén a kislányra. — Semmit — mondta Ági halkan. — Hogy lehet olyan ökörségeket írni, hogy tegnap este óta rád gondolok, egészen bomlottam Ági majdnem suttogott. — Te tudod, hogy ki írta azt a levelet? Ferkó fölényesen intett. — Tüdőm. Egy kis imádóm. Egy kis hülye, aki... Ági hová szaladsz? Ki érti ezeket a nőket? GIZIKÉ DÚLVA-FÚLVA ÉRKEZETT HAZA az üzletből. Galambost már otthon találta. Rögtön kitalálta, hogy Péteri elmondta: a tanácsban véleményt kértek róla és Péteri meg is adta azt. — Mit szólsz ehhez, Elemér? — Képzelem, milyen körülményes bevezető után mondta el a dolgokat. Hányszor mondta, hogy persze, persze? — Nem számoltam. Az arcát figyeltem. Ki akartam olvasni azokból az alattomos szemeiből, hogy mire gondol. — Most kértek rólad véleményt? — töprengett hangosan Galambos. — Hetekkel azután, hogy a lángossütő iparengedélyt nem írták alá? — Most már nem is fogják! Péteri biztosan úgy eláztatott engem, hogy nekem már az életben nem lesz iparom. — Honnan veszed, hogy eláztatott? Péteri lovagias ember. — Péteri és a lovagiasság? Olyan sötét egy alak, hogy ha nappal bemegy a szobába, lámpát kell gyújtani. — Túlzás, Gizella. Hátha jó véleményt adott rólad. — Ne nevettesd ki magad, Elemér! Kicsinált a barátod. — Mert magadra haragítottad, hetekig piszkáltad. — De amióta te megkértél rá, úgy viselkedtem vele, mint az udvarhölgy a napkirállyal. Naponta leborulok a nagysága előtt és kinyilvánítom a rajongásomat. Erre Péteri eltaposott. Ha hallottad volna a hangsúlyt, amellyel azt mondta: megadtam a véleményt kartársnő. Olyan volt, mint, amikor a halálraítélt előtt eltörik a pálcát. Búcsút mondhatok a lángossütésnek, Elemér! — Hátha így van, akkor még nekem is van egy dobásom, Gizella. LACI INDULNI KÉSZÜLT, de Icu megállította. — Mikor jössz haza, Lacikám? — Mióta érdekel téged, kishúgom, hogy mikor jövök haza? Talán átvetted Angéla szerepét? — Ideges vagy bátyó. — Nem vagyok ideges, de amióta Angéla nem hajlandó hazajönni, mindenki úgy beszél velem, mint egy gyanúsítottal, akit valamivel vádolnak, de nem mondják meg, mivel. Nem lenne jobb, ha mi ketten őszintén beszélnénk egymással? — Arról a valamiről, ami közted és Angéla között szakításhoz vezetett? — Szakítás? — Hát nem az? Angéla elment a gyerekkel és nem hajlandó hazajönni. — Megmondjam miért? — kérdezte Laci higgadtan. Angéla alaptalanul féltékeny. — Igazán alaptalanul? Légy őszinte, Lacikám. Nem történt meg, hogy egy csinos női utas megkért, hogy vigyed fel a bőröndjét a lakásába? — Megesett. De én azért forintot szoktam kapni, nem természetbeni juttatást. Van még kérdésed? — Csak egy. Mikor jössz haza ma este? — Semmi közöd hozzá — mondta Laci majdnem gorombán. — Na látod. Pedig én nem vagyok a feleséged. Angéla is akkor kezdett gyanakodni, amikor sűrűn cseréltél műszakot. 3511