Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Napló, 2006 (2. évfolyam, 1-41. szám)

2006-04-06 / 12. szám

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napló , 2006. április 6. Tizenegyedszer is: Vakáció E hét végén rendezik meg a VAKÁCIÓ XI. Nemzetközi Utazási, Idegenforgalmi és Szabadidő Kiállítás és Vásárt Április 7-9. között immár tizenegyedik alkalommal rende­zik meg a Bujtosi Szabadidő Csarnokban a Vakáció Nem­zetközi Utazási, Idegenforgalmi és Szabadidő Kiállítás és Vá­sárt, melyet pénteken 14 órakor Nagy Károly, a Magyar Ki­állítás és Vásárszervezők Szövetségének főtitkára nyit meg. A belső küzdőtéren, 85 kiállítói standon 14 ország kiállítói mu­tatkoznak be 610 négyzetméte­ren. A külső és belső részen összesen 129 kiállító foglal he­lyet. A kiállítás külföldi díszvendé­ge egy szakmai szövetség, az ún. ANTOR lesz, amely a Ma­gyarországon működő külföldi idegenforgalmi képviseletek szövetsége, tagjai közül 6 or­szág vesz részt a nyíregyházi ki­állításon (Lengyelország, Mál­ta, Cipris, Horvátország, Fran­ciaország, Csehország). A belföldi díszvendég ezúttal a Balaton régió lesz, Balaton a napfény kertje, amely 9 szolgál­tatóval kívánja a vendégeket a magyar tengerhez csábítani és visszacsábítani. Itt lesznek a tér­ség legjelentősebb Tourinform irodái, szálláshelyei, a Balatoni Borút és a Balaton hajózási tár­sasága. A kiállításon tematikus csopor­tokat alakítottak ki: Nyíregyhá­za-Sóstó: egy blokkban mutat­kozik be a fürdő, az állatpark, a múzeumfalu, és a Hotel Sóstó mint szolgáltató. Utazási irodák­­ a helyi utazási irodák mellett vannak kiállítók Debrecenből, Miskolcról, Sár­várról, Budapestről­­, régiók és Tourinform irodák, új turiszti­kai ágazatok (hajózás, nyelvi képzés és utaztatás, informati­kai szolgáltatók, ifjúsági turiz­mus, egészséges életmód és hasznos eltöltése), civil szerve­zetek (egyesületek, klubok, amelyek szorosan kapcsolódnak az idegenforgalomhoz, mint pl. sporthorgászat, vízitúra, szil­­vaút, természetbarát stb.), te­lepülések és Tourinform irodá­ik, megyei és városi önkor­mányzatok, turizmusfejlesztési egyesületek, amelyek az ide­genforgalmat kiemelten keze­lik. Falusi és Agroturizmus megyei szervezete egyéb turizmus szer­vezetekkel kiegészülve, testvér- és partnervárosok (Nyíregyhá­za finn, lengyel, szlovák, spa­nyol, román testvér-, illetve partnervárosai). Ukrajna, ahonnan 4 település (Csernovci, Lemberg, Ivano- Frankovszk, Nagyszőlős) és 2 ottani utazási iroda (jeremcsei, illetve szimferopoli székhellyel) fogja bemutatni Ukrajna turisz­tikai kínálatát. Továbbá itt lesz az Ecuador Egyesület, mely a dél-amerikai ország turisztikai kínálatát mutatja be. HUNBUESTHOTi EfKIliPEN tóm keresse!” Szeretettel várjuk az Utazás kiállításon standunkon. (BUSZACSA, 2006.04.07-09.) „Ha utazni szeretne, a Vidám Delfint Óriási Minden, amit Nyíregyházáról tudni érdemes! vásári kedvezmények!!! "* reg,haia.hu Gáli Travel Utazási Iroda •4400 Nyíregyháza, Vay Adám körút 4—6. fszt. 12. Telef­on: 412/504-453, fax: 42/504-265 Keresse standunkat az Utazás Kiállításon, 2006. április 07-09. közötti időszakban, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, és mi a legkedvezőbb lehetőségekkel lepjük meg Önt - Ha a bőség zavarában nem tud dönteni. Mi a legmegfelelőbb megoldást javasoljuk Önnek! - Ha nem sikerült még választani. Mi a legjobb lehetőséggel segítjük önt! - Ha kiválasztotta már üdülését, és irodánknál foglal. Mi a legnagyobb kedvezménnyel jutalmazzuk! ELSŐKÉNT NÁ­LUNK!!! Krím-félsziget... Rövidebb és hosszabb, repülős és buszos utak egyaránt. Első kézből, újdonságként kínáljuk, keresse lehetőségeinket!!! Debreceni indulási­ charterjáratok!!! Kréta, Mallorca, Korfu és a Török Riviéra.. ______ Nálunk a legked­vezőbb árakon... ____ Múzeumi stand A megyei múzeumi szervezethez tartozó intézmények ebben az évben is közös standon mutatkoznak be a XI. Vakáció - Nemzetközi Utazási Kiállítás és Vásár programjában. ■ — Múzeumi szervezetünk köz­pontja és tagintézményei a köz­kedvelt rendezvény helyszínén, annak földszint középső térségé­ben, a 43-as standon tartanak szak­mai ügyeletet, adnak információ­kat — kaptuk az információt dr. Kriston Vízi József múzeumi menedzsertől­­ A program pén­teken, 7-én 14 órakor kezdődik, a rendezvény szombaton és vasár­nap 10-18 óra között tart nyitva. A múzeumi standon rendsze­res bemutatót tart a tehetségé­ről és szorgalmáról híres nyír­egyházi viseletkészítő hölgy: Török Renáta. Pénteken dél­után Felhősnék dr. Csiszár Sarol­ta (Beregi Múzeum) és dr. Cservenyák László (Szatmári Múzeum), míg szombaton dél­előtt Molnár Sándor (Vay Ádám Múzeum), délután dr. Ulrich Attila (Báthori István Múzeum) lesz a házigazda. Va­sárnap délelőtt dr. Vofkori Má­ria (Rétközi Múzeum), míg dél­után dr. Kriston Vízi József (Jósa András Múzeum) „standol”. Régiónk mellett a Balaton-vidék és „Antor” néven hat külföldi nagy képviselet is itt lesz, s meg­jelennek Kárpátalja/Ukrajna, Szlovákia/felvidék és a Partium, valamint Erdély jelentős turisz­tikai szervezői-képviselői is. Nyári slágerek a Quaestor Travel-től! Az idei év nagy slágere ismét a Török Riviéra lesz a QUAES­­TOR TRAVEL-nél. Ám 2006-ban is népszerűek lesznek a Földközi-tengeri üdülőhelyek. Közülük is elsősorban Hor­vátország, Olaszország és a görög szigetek, melyeket sokan választanak majd nyaralásuk helyszínéül. Egyre népszerűbb a bolgár tengerpart, valamint Európa Floridája, La Manga is.­­ A korábbiakhoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb magyar, egyénileg utazó turista Hor­vátországot veszi célba, aho­vá becslések szerint a külföld­re utazó magyar állampolgár­ok közel 30%-a indul nyaral­ni. Az utóbbi években jócskán megnövekedett a szálláshe­lyek kínálata - apartmanok, bungallók, 3 csillagos klubho­telek­­ és a menetidőt lecsök­­kentő autópályák - a határ­tól Rijekáig és Splitig végig autópályán suhanhatunk - még vonzóbbá teszik déli szomszédainkat. A legfelkapottabb célpont idén az Isztriai félsziget és a Kvarner-öböl szigetei, illetve a dalmát szigetek lesznek, míg Olaszországban továbbra is az adriai nyaralóhelyeket keresik fel legnagyobb számban a QUAES­­TOR TRAVEL utasai. A repülős nyári utazások közül egyre inkább divatba jön a Tö­rök Riviéra, ahol az elmúlt évek­ben hatalmas turisztikai fejlesz­tések valósultak meg, sorra épí­tik a 4-5 csillagos szállodákat, hogy azok minél több vendég fogadására legyenek alkalma­sak. Golfparadicsomok, bazár­sorok és a fantasztikus török vendégszeretet várja az ideláto­gatókat. A QUAESTOR TRAVEL idén 11, illetve 12 napos hosszú álomnyaralásokat kínál a Török Riviérára, Budapestről és Deb­recenből induló közvetlen char­terjárataival. A mediterrán nyár szerelmeseit lakatlan szigetekre vezető jachttúrák, hegyi szafari dzsiptúrák, búvárkodás, vadví­zi evezés, vízi vidámparkok, delfinshow-k és a török fürdők kényeztetése varázsolja el. Bulgáriába a nyári időszakban rendszeres charterjárat közleke­dik, amelyet a várakozásoknak megfelelően rendre megtölte­nek az utasok. Az ország nép­szerűségét jól mutatja, hogy az egyre növekvő kínálat az Aranyhomokon és Napospar­ton egyre szélesebb tömegeket vonz, így heti több alkalommal indítanak chartergépeket a megnövekedett igények kielégí­tésére. A nyári repülős utak közül idén is a görögországi szigetek viszik majd a pálmát. Mindenekelőtt Krétára utaznak legszívesebben a magyarok, de változatlan nép­szerűségnek örvend Korfu és Rodosz is. Szintén sokan nya­ralnak a spanyol tengerpart fel­kapott üdülőhelyein, ezek kö­zül is a legnépszerűbb célpont­ok között található La Manga festői félszigete, amelyet jog­gal hívnak Európa Floridájá­nak. A nyaralóprogramok mellett egyre nagyobb az igény a tar­talmasabb, kulturális városné­ző vagy kalandprogramok iránt, így a QUAESTOR TRAVEL-lal az utasok maxi­mális szabadsággal fedezhetik fel a nagy fővárosok - úgy mint London, Párizs, Róma és Amszterdam - mellett a föld­közi-tengeri városokat, így Nizza-t és Cannes-t is, melye­ket szintén megtalálhatjuk a QUAESTOR TRAVEL kí­nálatában. További információkat a 06-40/222-111-es telefon­számon, vagy a www.grt.hu/ travel weboldalon szerez­het. QU­ESTOR travel Utazás 11 Kapcsolódó kísérőprogramok: 2006. április 7. (péntek) 930 óra Turizmus határok nélkül (szakmai konferencia) Szervező: Szabolcs -Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara Helyszín: a kamara székháza, Nyíregyháza, Széchenyi u. 2. 1530 óra Fellép a gyenesdiási népdalkor Helyszín: Bujtosi Szabadidő Csarnok 1600 óra Turisztikai információs tevékenység Nyíregyháza part­ner- és testvérvárosaiban Szervező: Nyíregyháza Város Önkormányzata Helye: Bujtosi Szabadidő Csarnok I. emeleti tárgyaló 2006. április 8. (szombat) 1000 óra Nyíregyháza turisztikai értékeit bemutató szakmai ta­nulmányút (study-tour) a rzeszówi delegáció számára Szervező: Nyíregyháza Város Önkormányzata Helyszín: Nyíregyháza, kiemelten Sóstógyógyfürdő 1400 óra Vendég: Terus és Kálmány (szociohumor) Helyszín: Vakáció kiállítás helyszíne 1500 óra Vogue Tavaszi­ Nyári Divatkoktél Helyszín: Bujtosi Szabadidő Csarnok 2006. április 9. (vasárnap) 1400 óra Bemutatkozik a Krím-f­élsziget Szervező: OM­KSZ Utazási Iroda Szimferopol Helyszín: Bujtosi Szabadidő Csarnok, Színpad 1530 óra Utazási totó sorsolás Helyszín: Bujtosi Szabadidő Csarnok Kiállító országok: Magyarország, Cipris, Csehország, Ecuador, Finnország, Fran­ciaország, Horvátország, Lengyelország, Málta, Románia, Spa­nyolország, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna • Horvátország - szállodában, félpanzióval júliusban 38 900 Ft/fő/hét • Párizs - repülővel, szállodában, reggelis ellátással és idegenvezetéssel 59 900 Ft/fő * Újdonságaink a nyári szezonra:­­ Kos sziget - Montenegro - Debreceni indulással Bulgária és Törökország - Továbbra is FUTBALLJEGY-értékesítés - Foglalja le már most nyaralását akár 17% kedvezménnyel! Nyíregyháza, Kossuth tér 8. (Metropol Üzletház, I. em.) Tel.: 42/509-044 Hungary Card Kedvezmények utazásnál szállodákban, éttermekben a kártya ára most 5520 Ft helyett 4800 Ft a kiállításon egy hét alatt akár 14775 Ft-t spórolhat és egy évben 52 hét van www-hungarycard.hu A Hungary Card megvásárolható: valamennyi Tourinform irodában ■ nagyobb vasútállomások pénztárainál Információ: Hotelinfo Kft., 1056 Budapest, Váci utca 78-80. Tel.: 2668741,267-0896 • www.hungarycard.hu Azok között, akik ezt a szelvényt kitöltve bedobják április 7 és április 9. között a nyíregyházi turisztikai kiállításon a Hotelinfo Kft. standján, belföldi két éjszakás, két személy részére szóló üdüléseket sorsolunk ki! Név: ........................................................................................................ Cím: ......................................................................................................... Tel.:.................................................email:............................................... Aláírás:.....................................................................................................

Next