Szabolcs-Szatmári Gépjavító, 1970 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1970-06-01 / 6. szám

Az árvíz után Fehérgyarmaton Hárman a sok közül akik átélték a katasztrófát Most már csak azok hiányoznak a Fehérgyarmati Gépjavító Állomás 1-es számú szerelőműhelyéből, akiket az átlagostól is nagyobb kár ért. Akik tudnak, jönnek, dolgoznak, ami nagyon fontos. Csak ennek a műhelynek a kiesése eléri a fél millió fo­rintos kárt. Be kell hozni, vagy legalább csökkenteni kell a le­maradást. Nemcsak az üzem miatt, hanem, ahogy Nyúzó Gábor, a művezető mondta: — Nem volt mindenütt árvíz. Másutt is építkeznek, fontos, komoly beruházásokba dolgozunk be, hiszen tetőszerke­zeteket készítünk. S ha már nem is tudjuk a határidőt tartani, legalább a különséget igyek­szünk csökkenteni. Nyolc helyett tizenkettő Sok minden mellett ezért volt olyan fontos, s ezért is fe­i­­gadta az üzem olyan megkön­­­nyebbülve a dolgozók felajánlá­sát: „a nyolcórás műszakok he­lyett 12 órát dolgozunk”. — Nincs közöttünk sok olyan ember — mondja Tölcsvári Jó­zsef fiatal géplakatos­­ —, akit kisebb-nagyobb kár ne ért volna. De dolgozunk. Ha már megvan a baj, nagyobb ne érjen ben­nünket. Be kell hozni a lema­­radást És építeni kell otthon, és se­gíteni egymáson, hogy újra fedél legyen egymásnak, a fejük felett, hogy újra itt lehessen ve­lük a feleség, a gyermek. Még elkeseredni is alig van idő. Pe­dig lenne miért. Nyúzó Gábor régen, 40 esz­tendeje dolgozik. Negyven évig. nélkül. Az otthonért. Megszakítás a csalá­domért. Házat építettem, nem kértem rá annak idején köl­csönt, én gyűjtöttem össze a pénzt. Berendeztem, mindenünk megvolt. Negyven év munkája volt. Egyetlen éjszaka úszott el minden. A lakás nem dűlt össze. Még nem. Talán mert erősebbek a falak, mint azoké, amelyek már az első vagy a második éjsza­ka megroggyantak. De lakhatat­lan. Életveszélyes. Le kell bon­tani. És építeni kell egy mási­kat. Új életet kell kezdeni. Ismét gyűjteni. Lesz-e elég erő hozzá? A művezető nagyon csendes. Csak ennyit mond: — Kell, hogy legyen. „Szinte mindenünk meg volt“ Egy mások sors­a Tölcsvárié. Fiatalember, nemrégen, 1965-ben érettségizett, szakmát kapott Nyíregyházi Kossuthban. És idé­a került géplakatosnak. Nem sok­kal később megnősült, már van két gyereke. Két fiú. — Én nem építettem, vásárol­tam a házat. Berendeztük. Szin­te mindenünk megvolt. Bútor, televízió, rádió, porszívó. Amit csak el lehet képzelni. Külön­munkákat vállaltam, túlóráztam, csakhogy legyen. És azon az éj­szakán... Azon az éjszakán, mintha érezte volna, hogy menteni kell, amit tudott, sajnos csak a ru­haneműt. Felhordta a padlásra. Másra már nem volt idő. Fonto­sabb munkához kellett látni. A gátakra emberek kellettek. Ott volt ő is. Közben eltűnt a háza. Ami ép­ségben maradt, egyetlen szék. És a ruhák a padláson. Neki is újra kell kezdeni. De kinek nem kell itt a megbőszült vizek mentén? Tölcsvári csak egyet, egy valamit fogad meg. Hogy többet arra a helyre nem épít. Inkább emeletes társasház építésébe társul. S ott is a leg­felső emeletre megy. A víz mi­att. Félelmetes, borzalmas dolog a víz. Maradni kellett Ki törődött akkor a sajátjá­val? Ki hordta akkor a bútoro­kat, a saját értékeket, amikor homokzsákokat kellett rohanva cipelni, amikor egy hatalmas vagyont, a népét, az összét kel­lett menteni? Így voltak ezzel mind a hár­man. Nyúzó, Tölcsvári és Beke is. Sárosan, éhesen, piszkosan iz­zadtak a töltéseken, aztán segí­tettek a mentésnél, s a kiürítés után is maradtak. Ők és még egy pár ember. Mert maradni kellett. Az ál­latok, amelyek még menekülni tudtak, a magasabb helyekre hú­­zódtak. Azoknak ennivaló kel­lett. Meg víz. Ki adjon neki, ha nem az ember? Az már teljesen véletlen, hogy ezek az emberek pontosan ők voltak. Dicséretet ezért egyik sem vár. Egyszerűen: mást nem tehettek. És ma sem tesznek. Dolgoznak. Otthon kell ma­guknak, tetőszerkezet kell megrendelőknek. Meg kell fogni a a kalapácsot a műhelyben, oda kell állni a heggesztőpisztoly mellé is. És munka után bonta­ni. Hogy építhessenek. H. S. J. A folytatás jobb Nyírteleki beszélgetés a tervteljesítésről A Nyírteleki Gépjavító Állo­más rosszul kezdte az évet, ne­gyedéves tervét nem teljesítette. sem árbevétel, sem eredmény vonatkozásában. Nem a múlt idő eredménytelenségének okát kutattuk, hanem azt, mi lesz az első féléves terv teljesítésével? Nagy Sándor, a gépjavító állo­más igazgatója erről kedvezően nyilatkozott, íme: — Valóban az első negyedév rossz volt. S ha nem is az okok­ról beszélgetünk, egyetlen dol­got hadd említsek meg. Állan­dó létszámhiánnyal küzdünk. Az első negyedévben — de április­ban i­s — átlag 35 szakmunkás­sal kevesebb dolgozott a terve­zettnél. Ettől függetlenül a má­sodik negyedév kezdő hónapjá­ban túlteljesítettük az árbevéte­lünket és félmillió forintos gyár­egységi eredménytervet teljesí­tettünk. A negyedik hónap így is sikeresebb volt, mint az év első három hónapja együttesen. — Ez vajon azt jelenti, hogy a féléves terv teljesí­­téséhez biztatóak a kilá­tások? — Biztatóak, de az első ne­gyedév hiányait nehéz lesz pó­tolni. Az első félév árbevételi terve 18 millió forint. Jelenleg olyan munkán dolgozunk, hogy a létszámhiány a termelékenység fokozásával, ha nem is teljes egészében, de pótolni tudjuk. — Milyen munkák ezek? — Először talán a gépjavítást említeném. Más üzemekkel szemben e területen versenyké­pesek vagyunk és nem véletlen, hogy a Vízügy 8 darab lánctal­pas traktorának javítását ránk­bízta. A Miskolci TEFU is hoz­zánk küldte 10 tonnás pótkocsi­jait javítani. Ezenkívül a kör­nyező termelőszövetkezeteknek is elég sok traktort, gépkocsit ja­vítunk. A gépjavítás természete­sen nem tölti ki a kapacitásun­kat, hiszen a 130 fős létszámból csak 36—40 fő dolgozik gépjaví­tással. — Mit gyárt a többi 100 ember? — Eléggé el vagyunk látva munkával. Jók a kooperációs partnereink, így például a Cse­peli Autógyár, számára éves megrendelésben 15 ezer olajszű­rő házat készítünk. Fejlődik az IKARUS-kooperáció is. Részük­re oldalvázakat és perselyeket gyártunk. Az AUROSZ részére úgynevezett krokodilokat, autó­emelőket készítünk, amit export­ra szállítanak. Nem utolsósorban említésre méltó még, hogy nyír­egyházi üzemmel, a Hajtómű és Felvonógyárral is van szerződé­sünk. Számukra havi félmillió forintos tételben szárító beren­dezéseket, szárító alagutakat ké­szítünk. — Mi az, aminek a fél­éves terv teljesítésében nagy jelentőséget tulajdo­nít, igazgató elvtárs? — Sok mindent fel tudnék so­­rolni, ami hatással van, lesz a tervteljesítésre. Egy nagy do­lognak azonban mindenképpen nagy jelentőséget tulajdonítok. Ez a jubileumi munkaverseny és ezen belül is a szocialista brigád­­mozgalom. Tavaly mindössze négy brigád versenyzett a cím elnyeréséért. Most minden bri­gádunk benevezett a versenybe, szám szarint nyolc, és ez azt je­lenti, hogy szinte az állomás küzd a megtisztelő címért. A verseny mindenképpen hasznos, és ez már most érezteti hatását, hiszen nagyban hozzájárult ah­hoz, hogy a második negyed­évet az előzőnél jobban kezdtük. MEGJEGYZÉS: — A Nyírteleki Gépjavító Ál­lomás féléves árbevételi tervé­nek teljesítéséhez az elmúlt hó­napban valóban nagyot léptek előre. Erről csak elismeréssel le­het szólni, de a beszélgetés ki­egészítéséhez kívánkozik: még sikeresebb, még eredményesebb munkát is lehet végezni. Ha az állomáson tovább javítják a munka ütemességét és a minő­ség mércéjét még feljebb emelik, akkor a nyírtelekiek számára minden bizonnyal lehetőség nyí­lik arra, hogy a jövőben azok között szerepeljenek, akik célki­tűzéseiket maradéktalanul telje­sítik. S. E. Novi Szád-i kiállításon Mint arról már korábban hírt adtunk, vállalatunk idén külföldi kiállításon mutatja több be termékét, az UNIFRUCT—4 gyü­­mölcsosztályozót. A külföldi rész­­vétel Jugoszláviában Novi Szá­don sikeres volt. Képünkön a ki­állított géppel ismerkednek a látogatók. Teljes kapacitáslekötés Országos színtű, komplett profil a perspektíva Gépjavító állomás Kisvárdán. A vasúton túl, távol az ifjú vá­ros egyre jobban lüktető zajától, csendben húzódik meg az ipa­rosodó déli negyed utcasorának legvégén. Innen már csak a szántóföldeken keresztül jut el messze délre a kutató tekintet. Tetszik nekem ez az üzem. A még mindig új, csinos épüle­teivel, rendezett udvarával, za­jos csarnokaival, szikrázó ko­rongvágójával, a villamos ív­­heggesztő villogó fényével, az égett elektróda jellegzetes sza­gával. Legjobban a rend és a tisztaság az, ami mégis „megfogott”. ha a forgácsolóban egy kissé zsú­­­foltan is vannak, a nagy csar­nokokban tiszta, feltűnően rende­zett a munkahely. Nem hever szanaszét az anyag, a szerszám és az alkatrész. Nincs tétlen lé­zengés, mindenkinek van mun­kája, tennivalója, számlálja, szá­­monkéri a munkát, a készalkat­részeket a művezető. Nem csoda. Hiszen a gépjavító 35 milliós éves kapacitása már az utolsó fillérig le van kötve, s év végé­ig még „szorítani” is kell hoz­zá valamennyit. Tavaly ilyen­kor ennek még a felére sem volt szerződésük. Kisvárdán most elkelne egy­két milliós gyors beruházás gé­peikre, berendezésekre, hogy to­vább növelhessék a kapacitást. Már csak azért is, mert szinte állandó a munkaerő­hiány. Ahogy Balogh Sándor igazgató elmondja, az elmúlt évben het­ven százalék volt a fluktuáció, sokan otthagyták a gépjavítót. Lényegében ezen nem is le­het csodálkozni. A megyében ez az egyetlen üzem, ahol zöm­mel olyan szakembereket — sze­relőket, víz- és fűtésszerelőket, villanyszerelőiket — akikre egyre nagyobb képeznek, szükség van a termelőszövetkezetekben. Az idén már nem lesz olyan mérvű az elvándorlás, mert ren­dezték a fizetéseket. A létszám az első negyedévben harminc­hattal, már csak a második negyedévben huszonnéggyel volt kevesebb a fizikai állományúa­k­­nál. Az utánpótlást első­sorban fiatalokkal igyekeznek bizto­sítani. Ősszel hét ipari ta­nuló teszi le a szakmunkásvizs­gát, s más üzemektől is átvesz­nek tizenöt harmadéves tanulót. Ezen kívül harmincöt fiatal fel­vételét intézik. Az alkalmazot­taknál három ember hiányzik, de kettőnek a felvétele szintén folyamatban van már. A speciális feladatokat ellátó üzem tevékenysége két részre oszlik. Teljesen belső jelleggel dolgozik a forgácsoló kapacitását az IKARUSZ részleg. köti le, s teljesen ráálltak az autó­busz alvázak féderrugó párnák gyártására. A négy típusból ha­vonta összesen háromezerhatszá­­zat kell készíteni. A külső munkák zömét az utóbbi években egyre nagyobb mértékben a víz- és fűtésszere­lői tevékenység adja. Majd sor­rendben a villanyszerelés és az instállótechnológiai szerelések ké­pezik. A gépjavító állomás kap­ta meg például a mátészalkai, majd a nagyecsedi sertéskom­­binátok víz-, villany- és istálló­­technológiai berendezések mun­káinak elvégzését. A tízmilliós munkát Mátészalkán április vé­gén fejezték be. Nagyecseden ugyanezt februárban kezdték, s szeptemberben kerül átadásra. De dolgoznak már Borsodban is. A Hajdúsági Iparművekkel pe­dig éppen most folyik tárgyalás villanyszerelői munka elvégzé­sére. A lakatosipari részleg belső jellegű ugyan, de tevékenysége építőipari, így szoros kapcsolata van a külső munkákkal. Mint­egy tízmilliós kapacitását jelen­leg a 31-es Állami Építőipari Vállalat köti le. Leninvárosba szállítanak ajtókat, ablakokat, darupályákat, szellőzőberende­zéseket és létrákat. Feltehetően új fordulatot je­lent a kisvárdaii üzem életében a Mezőgazdasági és Élelmiszer­ipari Minisztérium döntése, hogy a tárcához tartozó mező­­gazdasági és ipari üzemek víz­­művesítését hatáskörében old­ja meg. Országosan tizennégy üzemet jelöltek ki erre a célra. Ezek egyike a kisvárdai gép­javító állomás. A perspektívá­jában jelentős új profil lehető­vé teszi, hogy a gépjavító a közeljövőben már komplett vízművek építésére is beren­dezkedjen, így a jelenlegi hat­nyolc millióval szemben ebben a profilban akár húszmilliós éves termelési érték elérése is lehetséges. Az alkalom adott, élnek is lehetőséggel. A szakmunkáskép­­­zésben lényeges előny, hogy már van tizenhét második éves víz és fűtésszerelő tanulójuk, s megfelelő képzettségű szakmun­­­kás gárda is rendelkezésük­re áll. Hátra van még a külső munkákon dolgozók szociális el­látásának javítása. Erre a cél­ra két önjáró lakókocsi beszer­zése ügyében igényüket a tröszt­nél már be is jelentették. Mert az új profil olyan pers­pektívát kínál, amelyet vétek lenne elszalasztani...

Next