Szabolcs-Szatmári Szemle, 1956 (1-4. szám)
1956 / 1-4. szám
nem nagy szám, nem is ez tartja rettegésben a szülőket, hanem az a szomorú látvány, amit a járvány maga után hagy. Nemcsak a háború létesíti az elkeserítő testi fogyatékosságokat, de a gyermekbénulás is. Nincs boldogtalanabb szülő annál, aki kicsi gyermekét már úgy indítja az életnek, hogy nyomorék, vagy valamelyik végtagja nem tökéletesen használható. Ez a körülmény adja a Heine-Medinkór tragikumát. A betegséget egy úgynevezett vírus okozza, amely csak 28 millimikron átmérőjű gömböcske, hihetetlenül kicsi, ha tudjuk, hogy egy mikron a milliméter ezredrésze és ennek a mikronnak további ezredrésze a millimikron. Közönséges orvosi mikroszkóppal, amivel a baktériumokat vizsgáljuk, nem látható, sok elektronmikroszkóppal. Nem is láthatjuk mikroszkóppal, hiszen ahhoz is nagy gyakorlat szükséges, hogy a baktériumokat megtanuljuk látni a mikroszkóp miatt. A Heine-Medin vírusa csak egy szándrésze az átlagos mekkoraságú baktériumoknak. Ez a piciny vírus széklettel szennyezett tárgyakról, kézről, élelmiszerekről bekerül a szájba, igen gyakran a legyek közvetítésével, a szájból azután gyomorba, belekbe, onnan a megemészett táplálékkal felszívódik a véráramba. A vérkeringés szerte viszi a test minden részébe; a legszívesebben a gerincvelő sejtjeiben telepszik meg, ahol súlyos oncsolásokat okoz. A fertőzésen átesett ember székletében hetekig feltalálható a vírus, így bőven van ideje terjeszteni a ragályt. A fertőzés módja tehát hasonló hastífusz és a vérhaséhoz. Még mindig nem eldöntött kérdés, hogy bárcsak kis részben, nem terjed-e ráköhögéssel is, mint az influenza. A járványos gyermekvonulás a nyugati és északi államokból került hazánkba. Történelme rövid. 1840-ben fedezi fel Heine és írja le az új betegség tüneteit. 1875-ben Medin svéd orvos hívja fel a figyelmet arra, hogy a betegség fertőző. A múlt században még nem sokat foglalkoznak vele az orvosok, mert csak szórványosanlép fel. A XX.század egy szomorúan érdekes sajátsága, hogy mindinkább terjed, és mind nagyobb járványokat okoz. 1907-ben Amerikában, New Yorkban már 2500 gyermek betegszik meg. Az első világháborút megelőző években már világprobléma lett. Hazánkban 1911-ben észlelték először. Az első országos járvány 1939-ben mutatkozott; ekkor volt először alkalmam a debreceni gyermekklinikán tanulmányozni a betegséget, ami azonban korántsem volt olyan súlyos, mint a most megyénkben lezajlott járvány. 1947-ben a második országos járvány alkalmával már 1000- nél több megbetegedés fordult elő. A harmadik országos járvány 1954-ben volt, amikor Mátészalka környékéről 12 beteget kezeltünk kórházunk fertőző osztályán. A betegség főleg a félévestől három évesig terjedő korosztályokat támadja, fél éven alul alig fordul elő, szerzett védettség következtében, mely részint világrahozott, részint az anyatejjel kerül a csecsemő szervezetébe. 3 éven túl mind ritkább a megbetegedések száma, de ha megkapják — s ez alól a felnőtt sem kivétel — az életkorral mind súlyosabb formája nyilvánul meg. Biztosan kimutatott tény, hogy szinte mindnyájan átesünk kisgyermek korunkban a Heine- Medin fertőzésen és ez egy egész életre szóló immunitást, védettséget hagy maga után, ami a gyakorlatban nem jelent mást, minthogy mégegyszer nem kaphat a már egyszer fertőzött egyén bénulást. A betegség lappangási ideje 4—14 nap, ami azt jelenti, hogy ennyi idő telik el a fertőzés pillanatától a tünetek megjelenéséig. Általában bizonytalan tünetekkel kezdődik. Lázzal, légúti huruttal, köhögéssel, emésztőszervi rendelleneségekkel, hányással, hasmenéssel, izzadással, végtagfájdalommal, nyugtalansággal. Ezután, 1-2-3 napon belül teljesen kifejlődik a kórkép. Leggyakoribb eset, hogy a fenti tünetek elmúlnak és a gyermek ezzel át is esett a betegségen, anélkül, hogy bármilyen nyomot hagyott volna. Ezt hívjuk csendes átvészelésnek. Vannak nagy tapasztalattal bíró gyermekorvosok, akik azt tartják, hogy járvány idején a lakosság 70—80 százaléka átesik a fertőzésen anélkül, hogy megbetegedés jeleit mutatná. E szerencsés kimenetel után következik gyakoriság szempontjából a bénulás; valamelyik végtag egyik óráról a másikra lazán lóg le, mozgatni nem tudja a gyermek. Leggyakrabban 1 vagy 2 végtag bénul, de négy is bénulhat; nem egy esetben az arc-, hát-, mellizmokat éri a bénulás. Ritkább alak, amelynél az agyvelőt, agyhártyát támadja a bénulás, ilyenkor az első napokban életveszélyben van a gyermek, de ha túléli, nyom nélkül gyógyul. Legsúlyosabb, de szerencsére ritka alak a felszálló fertőzés, ami az életfontosságú központokat — köztük elsősorban a légzőközpontot — bénítja meg; ez gyakran halálos. Azért hívjuk ezt a betegségtípust felszállónak, mert a kórokozó a gerincvelő sejtjeiben