Szabolcs-Szatmári Szemle, 1986 (21. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 4. szám

Lányi Sámuel vezetésével 1846-ig tartott. Ez a nagyszabású műszaki, dombor­zati felmérés vetette meg a Tisza-szabályozás alapját. A munkák megindításában az ismétlődő súlyos árvízkárok — 1836, 1837, 1838, 1840 — mellett három további tényezőnek volt kiemelkedő előkészítő sze­repe: az egyik, a nemzeti ébredés, amely Bessenyei György vezetésével indult el és az irodalom területéről rövidesen átterjedt a gazdaságpolitika síkjára, a vízügyi feladatok megoldásában is éreztette hatását. A másik tényező a társu­lások jelentőségének felismerése. A vízügyi társulások szükségességét és műkö­dési szabályzatát az 1836. évi XXXVI. tc. írja elő, amelynek leglényegesebb pontja az, hogy a közös munkák terhében valamennyi érdekeltnek haszna ará­nyában részt kell vennie. Végül kiemelkedő jelentőségű volt gróf Széchenyi István fellépése, a Tisza szabályozásának felkarolása. Széchenyi jól látta a víz­építés , vízgazdálkodás gazdasági, tájalakító szerepét, kulcskérdés jellegét az ország fejlődésében. Olyan éleslátással szabta meg az e téren elvégzendő fel­adatokat, hogy az egymást követő nemzedékek változtatás nélkül hajtották végre. 140 évvel ezelőtt a következő útmutatásokat adta: „A vízbajoró meg­szüntetésének természetes sorrendje a szabályozással egybekapcsolt ármentesí­tés és az ezt követő lecsapolás, amiket azután az öntözésnek kell betetőznie.'’ (Lászlóffy W. 1982.) Széchenyi Istvánt, mint a Közlekedési Bizottmány elnökét, királyi biztos minőségben megbízták a Tisza-szabályozás végrehajtásával Széchenyinek sike­rült az érdekelteket a nagy ügynek megnyernie, a társulatok megalakulását előkészítenie és 1846. év januárjában (20­26-ig) az országos értekezletet meg­tartaniuk, ahol megalakult a Tiszavölgyi Társulat, és „Szerződvényt” fogadtak el a Tisza szabályozásának végrehajtására. A Tiszavölgyi Társulat megalakulása újabb lendületet adott a szabályozási munkák megkezdésének. Megindult a részletes, konkrét tervező munka. A Tisza általános szabályozási műszaki tervét Vásárhelyi Pál vízépítő mérnök ké­szítette el, felhasználva a Lányi-féle felvételeket. Vásárhelyi Pál tervei az ár­vizek gyors levonulását és az árvízmentesítést egyaránt célozták. Az árvizek le­vonulásának gyorsítására 102 átvágást jelölt ki, s így a folyó hosszúságát egy­­harmadával szándékozott megrövidíteni. Az árvízmentesítés céljából a folyó két partján töltéseket tervezett. Az árvízgátak egymástól való távolságát a se­besebb vízfolyás elérése érdekében viszonylag közel, szűkre (700—1000 mé­terre) méretezte. Vásárhelyi halála után (1846. IV. 8-án a Tisza szabályozásának tervvitáján .. a vita keretében szívszélütés érte... és 51 éves korában elragadta a halál.) (Lászlóffy W. 1982.) a terv felülvizsgálatára az olasz Paleocapa Pierto mérnö­köt, a Pó folyó szabályozóját kérték fel, aki szintén tervezetet dolgozott ki a Tisza szabályozására. Paleocapa az ármentesítést tekintette elsődlegesnek, ezért nála minden mást megelőzött az árvízvédelmi töltések építése. Az árvízgáta­kat a folyómedertől 1,5—2 km távolságra tervezte. Mindössze 21 kanyar át­metszését javasolta a Tokaj alatti Tisza-szakaszon. Tokaj felett a folyó nagyobb esése miatt nem tervezett átvágásokat. Paleocapa lényegében elfogadta a Vásárhelyi-féle szabályozási alapelvet, az átvágások és a védőtöltések együttes alkalmazását. Véleményeltérés csupán a két tényező szerepében és jelentőségében alakult ki. A tervszerű, összefüggő szabályozási munkálatok a Vásárhelyi terve alap­jául, Paleocapa víztároló árterek létesítését célzó módosításával 1846. augusztus 27-én — 140 évvel ezelőtt — indultak meg (Széchenyi István jelenlétében) .

Next