Szabolcs-Szatmári Szemle, 1990 (25. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 1. szám
kedésének legfontosabb területeire összpontosítanak, kiemelve a szorosan vett megyei vonatkozásokat. Bánszki István Bessenyei életútját, pályaszakaszait vázolja, utalva a felvilágosodás kiemelkedő gondolkodójának legnagyobb műveire. Fazekas Árpád Jósa Andrásnak, a híres orvosnak, régésznek, újságírónak állít emléket. Szabó Géza alapos Popiniportréja emlékezetes képet ad Nyíregyháza művelődésének „tragikus hőséről”, a „nagy metamorfózisok emberéről”. Margócsy József Vietórisz Józsefet, a sokoldalú pedagógust, költőt, fordítót, közéleti embert mutatja be. Az esszét gazdagítja a nyíregyházi evangélikus főgimnázium történetének vázlatos rajza. Losonczi Gézáról, a Bessenyei Körben szabadliceális előadásokat tartó, tág érdeklődési körű orvosról Margócsy Józsefné vall, míg Fehér Gábort, a jeles pedagógust, novellistát és regényírót Katona Béla idézi meg, aki rámutat a Fehér Gábor-i sors ellentmondásaira is. Ugyanis nem hallgatja el, hogy miközben Fehér legjobb regénye, a Semmibe ívelő hidak Krúdy, Móricz, Kaffka Margit művészetét idézi, addig — noha tanárként Adyhoz, Németh Lászlóhoz vonzódott — szépíróként többnyire Gárdonyi, sőt Vas Gereben népies anekdotizmusának folytatója. A Társasági Füzetek harmadik kötetében, amely a Szellemi elődeink sorozat 1989. első félévi rendezvényein elhangzottakat közli, először Bánszki István a Bessenyei Györgyoeuvre-öt tekinti át három fejezetben az Agis tragédiájától a Tariménes utazásáig. A „bihari remete” alakját megörökítő gondolatokat Fekete Károlynak a Lukács Ödönről, Nyíregyháza első monográfusáról szóló arcképvázlata követi. A város másik neves történetíróját, Geduly Henriket Ambrózy Géza mutatja be, pontokba szedve a szerző értékeit és erényeit. Margócsy József Czóbel Minkát, az anarcsi költőnőt varázsolja elénk. Azt a Minkát, aki Justh Zsigmond levelezőpartnere és barátja, Ady kortársa, sőt még az 1945 után újraszerveződő Bessenyei Kör tiszteletbeli tagja is volt. Margócsy József közli Minka nyolcvanhét évesen írott alkalmi versét, amely a hajlott kor ellenére dicséretes szellemi termék, mint költemény azonban harmatgyönge. A nagykállói születésű Lőrinczy Györgyöt, a rendkívül sokoldalú, de már régen elfeledett poétát, közéleti férfiút Pál György idézi meg. A kötetet Szitha Máriának a Méreiné Juhász Margitról szóló, kedvesen elfogult munkája zárja. (összbenyomásként rögzíthető, hogy a közölt mini esszék és tanulmányok többségére jellemző egy — jobb híján újabb sematizmusnak nevezhető — krónikási magatartás, amely kizárólag dicsér, tömjénez és felfokoz. A tudományos szemléletnek azonban meg kellene látnia, mi az emberi, s mi az alkotói, művészi érték : a kettő nem mosható egybe. Elődeink nem feltétlenül héroszok. Jó volna megtalálni azokat a pontokat, ahonnan kiindulva meg lehetne magyarázni: a bemutatott alkotók irodalmi munkássága miért és hogyan tűnt el a köztudatból. A jóhiszemű lokálpatriotizmustól vezéreltetve is arányképzésre lenne szükség. És objektivitásra. Egészen más természetű a Kölcsey Társaság Fehérgyarmaton kiadott Társasági Füzetek 1. című, könyv terjedelmű kiadványa. Kölcsey Ferenc halálának 150. évfordulója adta az apropóját annak, hogy a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Gyarmaton tartsa meg soros vándorgyűlését, ahol az alapítók bejelentették a Kölcsey Társaság, valamint az Irodalomtörténeti Társaság Szabolcs-Szatmár Megyei Tagozatának megalakulását.