Szabolcs-Szatmári Szemle, 1990 (25. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 1. szám
élettel való szoros kapcsolatát is ez az eszme vezérelte: személyes viszonyt ápolt nemcsak a legkiválóbb magyar költőkkel (Áprily Lajossal, Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Radnóti Miklóssal), de a politikai és kulturális élet olyan jelentős személyiségeivel is, mint a politikus Bethlen István és Teleki Pál, Radó Antal műfordító, a PEN Club elnöke, vagy Szentkirályi József, a budapesti egyetem angol tanszékének professzora. 1932-ben a Petőfi Társaság, 1936-ban a Kisfaludy Társaság választotta tiszteletbeli taggá, s elnyerte a magyar PEN Club díszérmét. 1938-ban hathetes magyarországi látogatás keretében az Eötvös Kollégiumban és a Debreceni Nyári Egyetemen tartott előadásokat. A világháború után kialakult új politikai helyzetben már nem kaphatott Magyarországon elismerést, de a magyar irodalom iránti érdeklődését élete végéig megőrizte. Egyéb magyar költészeti antológiái, folyóiratokban, napilapokban megjelent versfordításai, a magyar nyelvről, a magyar irodalomról írt tanulmányai, a Buda halála fordításai mind arról tanúskodnak, hogy a magyar nemzet iránt elkötelezett, a nemzetek kulturális közeledését építő, progresszív, máig időszerű programot követő szellem volt. A The Magyar Muse c. antológiát a magyar költészet történetét áttekintő 12 oldalas tanulmány vezeti be. Czóbel Minkát itt Kirkconnell a „hagyományos műfajok” művelői között említi, Jakab Ödön, Szávay Gyula, Sajó Sándor, Lampérth Géza, Bodor Aladár társaságába helyezve, csak a nép-nemzeti költői irányzat képviselőjét látja benne. (Itt említjük meg, hogy az antológia egyetlen felróható hibája a sok középszerű kortárs költő szerepeltetése, akik elsősorban korabeli népszerűségükkel és mint irodalmi társaságok ismert tagjai hívhatták fel magukra a fordító figyelmét.) A válogatásban szereplő költők portréját a fordító a versek elé írt bemutatásban igyekszik egy-két életrajzi adattal külön is felvázolni, de csak néhány költőnagyság — Madách, Vörösmarty, Ady, Babits — esetében vállalkozik elemző pályarajzra. Czóbel Minkáról itt csak annyit tud meg az olvasó, hogy figyelemre méltóan népszerű költőnő, Szabolcs megyei földbirtokos lánya, a Petőfi Társaság tagja, aki többször járt Németországban és Franciaországban, fordított angolra és németre. Közli még versesköteteinek címét is, de csak az Opálok, 1903 c. kötettel bezárólag. Kirchconnell értékelésében némileg Czóbel Minka korabeli elfeledettsége tükröződik : míg a 90-es években valóban egymás után jelentek meg újdonságnak ható verseskötetei, verspublikációi és egyéb írásai napilapokban, irodalmi hetilapokban. 20—30 év múlva, az újabb lírai nemzedékek és az új líraesztétikai értékek megjelenésével egyszerűen kiszorult az irodalmi köztudatból. Szerepet játszhatott ebben a költőnő akkor már konzervatívnak számító ismeretségi köre is, az a tény, hogy az újabb lírai irányok képviselőivel nem tudott személyes kapcsolatot kialakítani. Csak Kirkconnell egész magyar vonatkozású tevékenységére kiterjedő filológiai kutatás keretében derülhetne fény arra, hogy pontosan milyen meggondolások vezették az antológia kortársi anyagának válogatásában. Ismeretes, hogy egy-egy fordítás elkészítése előtt levélben kérte az érintett költő véleményét a választott verssel kapcsolatban. — Czóbel Minka levelezéséből ilyen levél mindeddig nem került elő. Meglehet, hogy először egyszerűen mint a Petőfi Társaság nőtagja keltette fel Kirkconnell figyelmét (a bevezető tanulmányban ugyanis kiemeli, hogy Czóbel Minka egyike az ország kevés számú költőnőinek). Kirkconnell fordítói módszeréről ismert, hogy nem korábbi antológiák vagy közvetítő nyelv segítségével dolgozott, fontosnak tartotta ismerni az eredeti kör