Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2002 (37. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám
SZEMLE nem érintkeznek, hasonlóságokat mutathatnak motívumokban, költői képekben és egyéb vonatkozásban. Emellett kulturális érintkezéseken és kereszteződéseken alapuló kölcsönhatások is adódhatnak, ezek a genetikus és tipológiai kapcsolatokban nyilvánulhatnak meg: nemcsak az írók-költők műfordítói tevékenysége, hanem szerteágazó társadalmi, irodalmi és lélektani-tipológiai analógiák alapján is számtalan megfelelés, kongruencia alakulhat ki. Az idézett magyar írók többsége rengeteget utazott - igaz van olyan is, aki csak a könyvek alapján vándorolhatott, mind igen művelt volt, érdeklődtek a világ dolgai iránt, nem csoda, ha azonnal szinkronba kerültek az európai áramlatokkal. A nyelvek ismerete, a műfordítás segítette a hamari eligazodást, így rengeteg a közvetett és közvetlen kontaktus a két, egymástól első látásra talán kissé távoli világ között. A tanulmány írója már a bevezető fejezetben, s később is utal arra, hogy a századvég stílusirányzatai nagyon gyakran összegeződtek, nem sterilen, külön-külön, hanem összesodródottan, egymástól szinte szerteválaszthatatlanul működtek, hatottak egymás mellett, néha erősítve, néha gyengítve a másik befolyását. A következőkben vázlatosan szól a századforduló Monarchiájáról, a bonyolult művészeti és társadalmi viszonyokról, talán a cseh képzőművész, Mucha munkássága egy pár szót megérdemelt volna valahol, különösen azért, mert az ízléses könyvborítón három jellegzetes műve szerepel (igaz a neve nélkül). Majd Anglia taglalására tér át, és a két ország egyezéseiről és eltéréseiről beszél. Ezután - igen bő szakirodalom alapján — a szecesszió fogalmának tisztázására kerül sor, de a terjedelmi korlátok néha elég sommás megállapításokra kényszerítik, így a századelő gondolkodói közül a fiatal Lukács György idevágó, adekvát tanulmányait érdemesebb lett volna idézni az öreg Lukács már ugyancsak megcsontosodott nézetei ellenében. (Ez a 8. Szemléletmód és stílus rövid fejezetben főként bántó.) Oscar Wilde művészetelméleteiben is döntő szerepet kap az a fiatal Lukács által is oly gyakran hangoztatott elv, miszerint: „az igazi élet a művészetet utánozza”, vagyis: a közönséges és elviselhetetlen élettel szemben ki kell alakítani egy másik világot: a megformált, a művészet és műveltség alakította létezést. Ez az elv nemcsak a korai Thomas Mannra hatott, s művésznovelláit ihlette, hanem a könyvben sokat idézett Balázs Béla és Lesznai Anna élet és művészetfelfogását is nagyban befolyásolta. Az ő munkásságuk a 6.2 fejezetben A lázadás kettős arca: anarchia és szocializmus címszó alatt szintén megemlíthető lett volna, sajátos megváltástudatuk s ennek gyakorlati megvalósulása differenciált megítélést kíván, esetleg emiatt vagy terjedelmi okok folytán nem került sor bemutatásukra. A szecessziós mozgalom, stílus filozófiai gyökerei kevesebb talán teret kapnak, mint megérdemelték volna. Mindezek után az életstílus, életszemlélet jellemzőit veszi sorba, és igen széles körből hoz példákat. Ez nagy erénye a könyvnek, hiszen olyan szerzőkre is ráirányítja a figyelmet, akiket sajnos nemigen olvasnak, nem tanítunk, pedig témáik, műveik érdekesek, megérdemelnék az érdeklődést. Így például Asbóth János, Cholnoky László, Czóbel Minka, Elek Artúr, Emőd Tamás, Ignotus, Iványi Ödön, Justh Zsigmond, Lövik Károly, Malonyai Dezső, Pekár Gyula, Színi Gyula, Szomory Dezső, Turcsányi Elek. Vagy itt van Gáspár Kornél, akiről meg is jegyzi, hogy A magyar irodalomtörténet 4. kötete meg sem említi, de egy Irodalomtörténeti Lexikonban sem szerepel, ám az idézett szerzők bibliográfiájába sem vette fel Ajtay-Horváth Magda, így nem lehet tudni, hogyan került birtokába a szöveg. E talán feledésbe merült szerzők mellett nagy súllyal szerepel Babits Mi