Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2009 (44. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 3. szám

Az Ecsedi-láp 419 tették. Tyúkodról például azt mondották, hogy ott még a pap is gyékényt köt. A gyékénymunkához minden házban értettek, saját szükségletére mindenki maga készítette el a gyékény tárgyakat. A falu szegényemberei közül, akiknek semmi földjük sem volt, sokan kiváló specialistái lettek a gyékényfonásnak. Az ilyeneknek Ecsedben, Börvelyben még szövőszékük is volt az ekhósszekérre való gyékény­ponyva szövéséhez. Készítményeiket a szomszédos Erdőháton és Tiszaháton is szívesen vásárolták. Nemcsak a másutt is ismert kosárféléket készítették, hanem a gabona és más szemestermények tárolására szolgáló nagy, hordószerű kasokat is. De akadt a házakban gyékényből készült, koporsónak nevezett szalonnás kosár, mózeskosárhoz hasonló bölcső, kisgyermeket állni tanító állóka, sőt a farsangi maskarások öltözetéhez tartozó huszárcsákó is. A rétoldali háztartások másik jellegzetessége volt a tökedények használata. A fűzfa gúzsból csavart kantárba, úgynevezett kosornyába kötött csíkostök ott volt minden házban, de emellett a babot, borsót is ilyen tökedényben tartották a pad­láson. Tökből készült a sótartó is. Ezt még az 1930-as években is megtaláltam a rétoldali házakban. A neve még akkor is csíkostök, csíktök volt. Tölcsért, egyebet is készítettek csíktökből. A régi pákászszerszámokat is elő-elő vették a fészerből. A lápvágót és a láp­metszőt a földmunkáknál alkalmazták, s még hallottam olyan öregemberről, aki jeges időben a csizmája alá kötötte a régi nádvágások idején rendszeresen használt kormos jégpatkót, s úgy ment a kútra vízért. A lápvidéki építkezés néhány jellemző vonásáról a nád felhasználásával kap­csolatban már szóltam. Jellegzetessé tette az egykori utcaképet az egy szál fából készített, úgynevezett tőkéskapu is, ami olyan volt, mint egy vízszintesen elfor­gatható, alacsonyra helyezett kútgém. De tiszta faházakat is építettek az igénye­sebb lápvidéki lakosok. Jó harminc évvel ezelőtt [1930-as évek] még jártam egy bocskoros nemes 200 éves faházában, mely bizonyára rangos épületnek számított a maga idejében, de ajtajának szemöldökfájába majdnem beütöttem a fejemet, s helyiségei szinte miniatürizáltnak hatottak. Tölgygerendákért nem kellett messze menni, hisz a megyében hatalmas erdőségek terültek el. Az öregek még emlékeztek rá, hogy a Tiszahátról, Erdőhátról egészen Szatmárnémetiig erdőben lehetett meg­tenni az utat. Nem csoda tehát, hogy a sok tekintetben erdélyies Szatmár megye szépen faragott, vésett kútgémeinek, kapubálványainak az Ecsedi-láp szélén is megtaláljuk a képviselőit. Sőt egyik klasszikus ecsedi-lápi községben, a részben székely eredetű Börvelyben a monumentális faépítkezésnek valaha messze földön híres mesterei éltek. A csúfondároskodó mondás, amely szerint a börvelyiek valaha kiírták a templomukra, hogy „épült itt helyben, Börvelyben”, tulajdonképpen en­nek emlékét őrzi. A régi fatemplomok ugyanis szállíthatók voltak, mai szóval élve sokszor „előre gyártott elemekből” készítették el őket messze vidéki faragóemberek. A börvelyieknek azonban erre nem volt szükségük, ők nyugodtan kiírhatták volna templomukra, hogy: „Épült itt helyben, Börvelyben.” Szatmár megye híres hangulatos temetőiben itt-ott még megtalálható, ősi bál­ványokra emlékeztető fejfák művelődéstörténetünk és népművészetünk egyaránt értékes emlékei. A rétoldali temetők közül a Román Népköztársaság területére eső Börvely temetője képvisel sajátos színt. Itt az 1940-es évek elején még megörökíthettem azokat az emberderéknál vas­tagabb tölgyfából faragott művészi fejfákat, amelyek egyrészt arról nevezetesek, hogy más formájú közülük az, amelyik a férfiak, és más, amelyik a nők sírján áll.

Next