Szabolcsi Építők, 1970 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
Nagyobb megbecsülést A megye gazdaságpolitikai irányelveiből adódóan évről évre növekszik a vállalattal szembeni követelmény. Ennek megvalósítása mind nagyobb igényt támaszt a fizikai-műszaki dolgozók felé. Ez évben különösen feszítetté vált a vállalat helyzete, hiszen az árvíz jelentősen érezteti hatását mind a termelésben, mind az építési anyagok folyamatos szállításában, ellátásában. Ennek ellenére mégis úgy kell munkálkodni, hogy a vállalat sikeresen teljesítse éves feladatát, eredményesen munkálkodjon az árvíz sújtotta terület újjáépítésében. E nehéz és összetett munkának sikeres lendítője lehet és kell is lennie a helyesen alkalmazott anyagi ösztönzésnek és a végzett munka erkölcsi elismerésének. Régi igazság, hogy az emberek szeretik tudni: a nagyobb feladatok végzésében, a tevékenyebb fizikai és szellemi erőkifejtésben hogyan ítélik meg őket. Ez természetes emberi tulajdonság. A mi társadalmunkban a dolgozó ember legfőbb mércéje: a társadalom számára értéket termelő munka. Ebből következik annak az elvnek érvényesítése, hogy a megtermelt árak elosztásánál is az kapjon többet, aki többet ad a társadalomnak. Ennek gyakorlati megvalósítását segíti elő az anyagi és erkölcsi ösztönzők alkalmazása. Már korábban is többé-kevésbé érvényesült az anyagi ösztönzés elve, de jelentőségének elismerése gazdaságirányítási rendszerünk reformjának kibontakoztatásával került előtérbe. Jelenlegi gazdasági mechanizmusunk jó lehetőséget teremt az anyagi és az erkölcsi ösztönzők összhangjára, együttes hatására és ezáltal arra, hogy dinamikusabb rugói legyenek gazdasági, társadalmi előrehaladásunknak. De lehetőségről és nem társadalmi, vagy akár a vállalatunknál megvalósult gyakorlatról van szó. Vállalatunk egyes termelő egységeinél van olyan tapasztalatunk, hogy csak az anyagi ösztönzésnek tulajdonítanak döntő szerepet. „Akkor van munka, ha célprémium is van...” — mondják. Kétségtelen, a helyesen alkalmazott anyagi ösztönzésnek nagy szerepe van a jobb munkára való serkentésnek. Ám emellett nem használják ki azt a nagy lehetőséget, ami a végzett munka erkölcsi megbecsülésében rejlik. Emlékezzünk csak vissza a közelmúltban, lejátszódó eseményre. A műszaki konferencián milyen sablonosan, bürokratikusan akarta elfogadtatni a „Szocialista építésvezetőség” cím odaítélését, ami nagy visszatetszést keltett a jelenlévőkben. Más alkalomkor a jó munkát elismerő okleveleket egyszerűen letették az ebédlők asztalára: „Vegye el mindenki a magáét...” Az emberek joggal tették fel a kérdést: „Hát ez a megbecsülés...?” Az viszont már biztató, hogy megindult az a folyamat, amely nagyobb súlyt helyez a munka erkölcsi elismerésére, aminek a szerényen ünnepelt építők napján tanúi voltunk. Minden vezetőnek tudnia kell: a munka erkölcsi elismerésének nagy húzóhatása lehet, de elmulasztása nagy károkat is okozhat. Hasonlóan káros hatásokat eredményez, ha az anyagi ösztönzőket nem alkalmazzuk következetesen, elveinknek megfelelően. Egyes építésvezetőségeknél tanúi vagyunk az egyenlősdi meglehetősen erős uralmának és annak, hogy „adjunk pénzt azoknak is, akik munkájukkal nem érdemelték ki, mondván: „...ha nem adunk, elmennek a vállalattól...” Ennek hatása ugyancsak érződik a vállalat bértúllépésében. Előfordul az olcsó népszerűségre való törekvés is, melyből ez fakad: „Osszuk széjjel egyformán, amit kapunk”, meg: „Ma nekem, holnap neked adunk...” Ez az elv nem serkenti és nem is serkentheti jobb munkára az embereket, sőt, a jobb munkát végzőket hozza hátrányos helyzetbe. Mindebből az következik, hogy feladatainkat csak akkor tudjuk megoldani, a dolgozókat jobb munkára serkenteni, ha elveinknek megfelelően alkalmazzuk az anyagi és erkölcsi megbecsülést. Mély bölcsesség rejlik abban a közismert közmondásban, hogy „a pénz önmagában nem boldogít...” ehhez a családi tűzhely melege éppúgy kell, mint a jó közérzet, a második otthonnak számító, az ember gondjaival törődő munkahely, kollektíva. Valljuk és megköveteljük kapjon többet, aki jobban dolgozik, aki többet ad a közösségnek. De valljuk azt is, hogy a jobban dolgozó embereket erkölcsileg is ismerjék el, példaként kell állítani, s népszerűsíteni a többiek előtt. A jók és még jobbak dicsérete a helyes erkölcsi ösztönzés módszere. A polgári védelem katonái hazatértek A megye vezetői, a polgári védelem parancsnokai ünnepélyes keretek között búcsúztatták a megyei polgári védelem katonai alakulatát, köztük vállalatunk hetven dolgozóját is, akik május 15-től kezdve mintegy öt héten át éjjel-nappal, erejüket nem kímélve, pihenőnapot nem ismerve fáradoztak az árvíz sújtotta területen, hogy a Szamos-vidéki községekben meginduljon az élet. — A polgári védelem katonái, köztük az építőipari vállalat mintegy hetven dolgozója derekasan megállta a helyét a kritikus időben — mondta Gozon László alezredes, a zászlóalj parancsnoka. — Csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni Gyebrószki Béláról, aki törzsfőnök volt, Gyurcsán István darusról, Kerekes Jánosról és még többről, akik a legnehezebb és legveszélyesebb pillanatokban is az elsők között tevékenykedtek. A vállalat dolgozóit olyan embereknek ismertem meg, akik minden dicséretet megérdemelnek. A legkritikusabb időszak május 19 és 26 között volt. A polgári védelem katonáinak első tevékenysége az emberi életek megmentése, az állatok biztonságos elhelyezése, az anyagi értékek mentése volt. Szinte emberfeletti munkát végeztek Csegöldön, Jánkmajtison, Nagygécen, Komlódtótfalun, Szamosbecsen. A helytállás hősiessége volt ez. Még víz borította a községeket, de már megkezdték a nagy részt jelentő állati tetemek összegyűjtését, a menthető ingóságok összeszedését. Bár eddig is nagy munkát végeztek, de csak ezután kezdődött el az igazi nagy munka. Nagy bátorságot követelt az életveszélyes falak lebontása, a bennt rekedt értékek mentése. Kerekes János például testi épségének veszélyeztetésével mentette a menthetőt, s egy alkalommal csak lélekjelenléte, bátorsága mentette meg az életét. Ahogy húzódott vissza a víz, úgy haladtak előre a polgári védelem katonái 39 községben. Munkájuk, tevékenységük egyre nagyobb és sokrétűbb lett. Több mint 40 ezer ember kitelepítésében, sátrak és ideiglenes lakások építésében, az emberek élelemmel való ellátásában vettek részt. Fáradtságot nem ismerve dolgoztak a falvak és a kutak fertőtlenítésében, a lakosság ivóvíz-ellátásában, amit tartálykocsikban szállítottak. Gyorsan megkezdték az utak helyreállítását, a közlekedés, a szállítás megszervezését. — Még ma is megborzadok, ha visszagondolok arra az elszomorító látványra, amiben részünk volt — mondta Gyebrószki Béla. — Bútor- és ruhadarabokat sodort a víz, recsegtek-ropogtak a házak, a gazdasági épületek. Szinte könnyeztünk a borzalmas látványon. Hasonlóan vélekedtek a többi katonák is. A vállalat társadalmi és gazdasági vezetői állandó kapcsolatban voltak a polgári védelem katonáival. Jóleső érzéssel vették tudomásul a velük való törődést. Sőt, a vállalat vezetősége tizenhét katonát kiemelkedő munkájuk elismeréseképpen jutalomban részesített, de a többieknek is kijutott az elismerő szóból. E hónap végén mindaz a hetven katona, aki vállalatunktól részt vettek az árvízvédelemben, kiemelkedő helytállásukért a Honvédelmi Minisztérium kitüntetésben részesíti. A sebek begyógyulnak... Jó ütemben halad a romba dőlt lakások újjáépítése Győrtelek. Az utcákon, a porták előtt építőanyagok sorakoznak: tégla, blokk, faanyag és más építőelemek. Sok ház fala már áll — szinte utcasorok — s a nagy hőség ellenére is mozgalmasan dolgoznak az építők. — Jelenleg 33 lakás építése van folyamatban — mondja Igaz Dezső építésvezető. — Aztán jön a többi. Közel 100. Nagy a felelősség A gazdaságvezetés Igaz Dezső építésvezetőségét bízta meg a vállalatra eső árvíz sújtotta terület lakóházainak újjáépítésével. Kétségtelen, ez nem lesz könnyű feladat és nem kis felelősség hárul az építésvezetőségre, hogy novemberig beköltözhetően elkészüljenek a lakások. Ám az is igaz, hogy az építők nagy feladatoknál nagyobb erőkifejtésre is képesek. A tikkasztó melegben az építésvezetővel járjuk az utakat Az Ecsedi úton, Szolanics István darus brigádja a felhúzott falakra a tetőfödémeket emeli. — A pallót mindenhol tegyék föl, nehogy valami baj történjen. — Figyelmeztet az építésvezető. Majd utasításokat ad a daru további munkájának sorrendjére. Az Arany János utcára fordulva — itt épül a legtöbb ház, közel 30 — jobbról téglafalú házat húz Ifjú Endre kőművesbrigádja. — Egyik legszorgalmasabb brigádom — jegyzi meg az építésvezető. Majd arról érdeklődik a brigádvezetőtől, hogy megkapták-e már a maltert. Igenlő volt a válasz. Megnyugodva indulunk tovább. A legközelebbi lakás betonalapjának zsaluzását Porvázsnyik István ácsbrigádja végzi. Beszélgettünk, de a kezük egy pillanatra sem áll meg. — Nagyon szorgalmasak a betonozók — mondják többen is az ácsok közül, miközben gyöngyöző verejtéküket törlik a homlokukról. — A Varga kubikos brigád az, aki szorongatja őket — mutat kezével az építésvezető a szomszédos ház alapozását végző emberekre. Erős, izmos kezek megállás nélkül lapátolják a földet, készül az újabb lakás alapja. Szót váltunk a Varga brigád tagjaival, akik elmondták: az építkezés megkezdése óta dolgoznak itt. Azelőtt a Budapesti Betonútépítő Vállalatnál munkálkodtak. Most hazajöttek. Munkájukkal egyrészt szeretnék meggyorsítani az újjáépítést, másrészt itthon vannak, közel a családhoz. — Úgy igyekszünk dolgozni, hogy munkánkkal elégedettek legyenek — mondja Varga Béla brigádvezető. Jó a munkakedv Amíg az újabb betont hozó gépkocsi megérkezik, egy kis időre megállnak. Körbefogva többen is tenyerüket mutatják, bizonyítva milyen lelkesen dolgoznak. Ezt munkájuk eredménye is bizonyítja. Egy nap alatt két lakás alapját ássák ki, egyet pedig lebetonoznak. — Eddigi munkájukkal elégedett vagyok — mondja az építésvezető. — Ha továbbra is ilyen szorgalmasak lesznek, jövőjük van az építésvezetőségen. Ez az elismerés láthatóan felvillanyozta őket, mert amikor megérkezett a betont szállító dömper, pillanatok alatt „eltüntették” a masszát az alapba. — Mi is azt szeretnénk, hogy jövőnk legyen a vállalatnál — mondták többen is. — Előző roaiLKmelyünkön hallani sem akartak eljövetelünkről. Tovább járjuk az építkezést. Erős József és Vigh István művezetők fáradhatatlanul irányítják és szervezik a munkát. A dolgozók munkakedvén érződik a felelősség a súlyos csapást ért családokért, akik a pusztító ár nyomán fedél nélkül maradtak. Természetesen a vállalat vezetősége, az építésvezetőség is mindent megtesz, hogy a nagyszerű munkakedvvel a feltételek is párosuljanak. Legyen anyag, jármű és azok a szociális létesítmények, melyek elősegítik az ott folyó munkát. Ma már elkészült az ideiglenes munkásszállás, az ebédlő. A későbbiekben pedig négyszemélyes víkendházakban fognak lakni a dolgozók. Kulturális igényeikről is gondoskodtak. Például minden héten a község filmszínházában csak az építőknek vetítenek filmet. Szó van arról is, hogy hideg vacsorát kapnak a dolgozók. Visszafelé jövet az építésvezető megemlít egy problémát. — A legnagyobb gondunk hétfőn van. Ugyanis a központból jövő daruk, szállítójárművek későn, rendszerint csak délre érkeznek, ami jelentős időt rabol el a munkából, hiszen valamennyi ember munkáját hátráltatja. Úgy hiszem, hogy ez a probléma eljut a gazdaságvezetéshez és megoldására a szükséges intézkedést megteszik. Az újjáépítés eddigi szakasza azt mutatja, jó kezekben van az építkezés irányítása, az itt dolgozó építőmunkások megfeszített erővel küzdenek azért, hogy a megyénket ért súlyos sebek mielőbb begyógyuljanak. — B. L. — Igaz Dezső építésvezető A fél utcát kitevő lakások újjáépítése Az első lakás, melyet vállalatunk Győrtelken felépített