Szabolcsi Építők, 1970 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

Nagyobb megbecsülést A megye gazdaságpolitikai irányelveiből adódóan évről évre növekszik a vállalattal szembeni követelmény. Ennek megvalósítása mind nagyobb igényt támaszt a fizikai-műszaki dolgozók felé. Ez évben különösen feszítetté vált a vállalat helyzete, hiszen az árvíz jelentősen érezteti hatását mind a termelésben, mind az építési anyagok folyamatos szállításá­ban, ellátásában. Ennek ellenére mégis úgy kell munkálkod­ni, hogy a vállalat sikeresen teljesítse éves feladatát, ered­ményesen munkálkodjon az árvíz sújtotta terület újjáépíté­sében. E nehéz és összetett munkának sikeres lendítője lehet és kell is lennie a helyesen alkalmazott anyagi ösztönzésnek és a végzett munka erkölcsi elismerésének. Régi igazság, hogy az emberek szeretik tudni: a nagyobb feladatok végzésében, a tevékenyebb fizikai és szellemi erőkifejtésben hogyan ítélik meg őket. Ez természetes emberi tulajdonság. A mi társadal­munkban a dolgozó ember legfőbb mércéje: a társadalom számára értéket termelő munka. Ebből következik annak az elvnek érvényesítése, hogy a megtermelt­­ árak elosztásánál is az kapjon többet, aki többet ad a társadalomnak. Ennek gyakorlati megvalósítását segíti elő az anyagi és erkölcsi ösz­tönzők alkalmazása. Már korábban is többé-kevésbé érvényesült az anyagi ösztönzés elve, de jelentőségének elismerése gazdaságirányí­tási rendszerünk reformjának kibontakoztatásával került elő­térbe. Jelenlegi gazdasági mechanizmusunk jó lehetőséget te­remt az anyagi és az erkölcsi ösztönzők összhangjára, együt­­tes hatására és ezáltal arra, hogy dinamikusabb rugói legye­nek gazdasági, társadalmi előrehaladásunknak. De lehetőség­ről és nem társadalmi, vagy akár a vállalatunknál megvaló­sult gyakorlatról van szó. Vállalatunk egyes termelő egységeinél van olyan tapasz­talatunk, hogy csak az anyagi ösztönzésnek tulajdonítanak döntő szerepet. „Akkor van munka, ha célprémium is van...” — mondják. Kétségtelen, a helyesen alkalmazott anyagi ösz­tönzésnek nagy szerepe van a jobb munkára való serkentés­nek. Ám emellett nem használják ki azt a nagy lehetőséget, ami a végzett munka erkölcsi megbecsülésében rejlik. Em­lékezzünk csak vissza a közelmúltban, le­játszódó eseményre. A műszaki konferencián milyen sablonosan, bürokratikusan akarta elfogadtatni a „Szocialista építésvezetőség” cím oda­ítélését, ami nagy visszatetszést keltett a jelenlévőkben. Más alkalomkor a jó munkát elismerő okleveleket egyszerűen le­tették az ebédlők asztalára: „Vegye el mindenki a magáét...” Az emberek joggal tették fel a kérdést: „Hát ez a megbecsü­lés...?” Az viszont már biztató, hogy megindult az a folya­mat, amely nagyobb súlyt helyez a munka erkölcsi elisme­résére, aminek a szerényen ünnepelt építők napján tanúi vol­tunk. Minden vezetőnek tudnia kell: a munka erkölcsi elisme­résének nagy húzóhatása lehet, de elmulasztása nagy károkat is okozhat. Hasonlóan káros hatásokat eredményez, ha az anyagi ösztönzőket nem alkalmazzuk következetesen, elve­inknek megfelelően. Egyes építésvezetőségeknél tanúi va­gyunk az egyenlősdi meglehetősen erős uralmának és annak, hogy „adjunk pénzt azoknak is, akik munkájukkal nem érde­melték ki, mondván: „...ha nem adunk, elmennek a vállalat­tól...” Ennek hatása ugyancsak érződik a vállalat bértúllépé­sében. Előfordul az olcsó népszerűségre való törekvés is, melyből ez fakad: „Osszuk széjjel egyformán, amit kapunk”, meg: „Ma nekem, holnap neked adunk...” Ez az elv nem ser­kenti és nem is serkentheti jobb munkára az embereket, sőt, a jobb munkát végzőket hozza hátrányos helyzetbe. Mindebből az következik, hogy feladatainkat csak akkor tudjuk megoldani, a dolgozókat jobb munkára serkenteni, ha elveinknek megfelelően alkalmazzuk az anyagi és erkölcsi megbecsülést. Mély bölcsesség rejlik abban a közismert köz­mondásban, hogy „a pénz önmagában nem boldogít...” ehhez a családi tűzhely melege éppúgy kell, mint a jó közérzet, a második otthonnak számító, az ember gondjaival törődő mun­kahely, kollektíva. Valljuk és megköveteljük kapjon többet, aki jobban dolgozik, aki többet ad a közösségnek. De valljuk azt is, hogy a jobban dolgozó embereket erkölcsileg is ismer­jék el, példaként kell állítani, s népszerűsíteni a többiek előtt. A jók és még jobbak dicsérete a helyes erkölcsi ösztönzés mód­szere. A polgári védelem katonái hazatértek A megye vezetői, a polgári védelem parancsnokai ünnepé­lyes keretek között búcsúztat­ták a megyei polgári védelem katonai alakulatát, köztük vállalatunk hetven dolgozóját is, akik május 15-től kezdve mintegy öt héten át éjjel-nap­pal, erejüket nem kímélve, pi­henőnapot nem ismerve fára­doztak az árvíz sújtotta terüle­ten, hogy a Szamos-vidéki köz­ségekben meginduljon az élet. — A polgári védelem kato­nái, köztük az építőipari válla­lat mintegy hetven dolgozója derekasan megállta a helyét a kritikus időben — mondta Go­­zon László alezredes, a zászló­alj parancsnoka. — Csak a leg­nagyobb elismeréssel tudok szólni Gyebrószki Béláról, aki törzsfőnök volt, Gyurcsán Ist­ván darusról, Kerekes Jánosról és még többről, akik a legnehe­zebb és legveszélyesebb pilla­natokban is az elsők között te­vékenykedtek. A vállalat dol­gozóit olyan embereknek is­mertem meg, akik minden di­cséretet megérdemelnek. A legkritikusabb időszak má­jus 19 és 26 között volt. A pol­gári védelem katonáinak első tevékenysége az emberi életek megmentése, az állatok bizton­ságos elhelyezése, az anyagi ér­tékek mentése volt. Szinte em­berfeletti munkát végeztek Cse­­göldön, Jánkmajtison, Nagygé­­cen, Komlódtótfalun, Szamos­­becsen. A helytállás hősiessége volt ez. Még víz borította a községe­ket, de már megkezdték a nagy részt jelentő állati tetemek ös­­­szegyűjtését, a menthető ingó­ságok összeszedését. Bár eddig is nagy munkát végeztek, de csak ezután kezdődött el az iga­zi nagy munka. Nagy bátorsá­got követelt az életveszélyes fa­lak lebontása, a bennt rekedt értékek mentése. Kerekes János például testi épségének veszé­lyeztetésével mentette a ment­hetőt, s egy alkalommal csak lélekjelenléte, bátorsága men­tette meg az életét. Ahogy hú­zódott vissza a víz, úgy halad­tak előre a polgári védelem ka­tonái 39 községben. Munkájuk, tevékenységük egyre nagyobb és sokrétűbb lett. Több mint 40 ezer ember kite­lepítésében, sátrak és ideiglenes lakások építésében, az emberek élelemmel való ellátásában vet­tek részt. Fáradtságot nem is­merve dolgoztak a falvak és a kutak fertőtlenítésében, a lakos­ság ivóvíz-ellátásában, amit tartálykocsikban szállítottak. Gyorsan megkezdték az utak helyreállítását, a közlekedés, a szállítás megszervezését. — Még ma is megborzadok, ha visszagondolok arra az el­szomorító látványra, amiben ré­szünk volt — mondta Gyeb­rószki Béla. — Bútor- és ruha­darabokat sodort a víz, recseg­­tek-ropogtak a házak, a gazda­sági épületek. Szinte könnyez­tünk a borzalmas látványon. Hasonlóan vélekedtek a többi katonák is. A vállalat társadalmi és gaz­dasági vezetői állandó kap­csolatban voltak a polgári vé­delem katonáival. Jóleső érzés­sel vették tudomásul a velük való törődést. Sőt, a vállalat ve­zetősége tizenhét katonát ki­emelkedő munkájuk elismerése­képpen jutalomban részesített, de a többieknek is kijutott az elismerő szóból. E hónap végén mindaz a het­ven katona, aki vállalatunktól részt vettek az árvízvédelem­ben, kiemelkedő helytállásukért a Honvédelmi Minisztérium ki­tüntetésben részesíti. A sebek begyógyulnak... Jó ütemben halad a romba dőlt lakások újjáépítése Győrtelek. Az utcákon, a por­ták előtt építőanyagok sorakoz­nak: tégla, blokk, faanyag és más építőelemek. Sok ház fa­la már áll — szinte utcasorok — s a nagy hőség ellenére is moz­galmasan dolgoznak az építők. — Jelenleg 33 lakás építése van folyamatban — mondja Igaz Dezső építésvezető. — Aztán jön a többi. Közel 100. Nagy a felelősség A gazdaságvezetés Igaz De­zső építésvezetőségét bízta meg a vállalatra eső árvíz sújtotta terület lakóházainak újjáépí­tésével. Kétségtelen, ez nem lesz könnyű feladat és nem kis felelősség hárul az építésve­zetőségre, hogy novemberig beköltözhetően elkészüljenek a lakások. Ám az is igaz, hogy az építők nagy feladatoknál nagyobb erőkifejtésre is képe­sek. A tikkasztó melegben az épí­tésvezetővel járjuk az utakat Az Ecsedi úton, Szolanics Ist­ván darus brigádja a felhúzott falakra a tetőfödémeket emeli. — A pallót mindenhol tegyék föl, nehogy valami baj történ­jen. — Figyelmeztet az építés­­vezető. Majd utasításokat ad a daru további munkájának sor­rendjére. Az Arany János utcára for­dulva — itt épül a legtöbb ház, közel 30 — jobbról téglafalú házat húz Ifjú Endre kőműves­­brigádja. — Egyik legszorgalmasabb brigádom — jegyzi meg az épí­tésvezető. Majd arról érdeklő­dik a brigádvezetőtől, hogy meg­kapták-e már a maltert. Igenlő volt a válasz. Megnyugodva in­dulunk tovább. A legközelebbi lakás beton­alapjának zsaluzását Porvázs­­nyik István ács­brigádja végzi. Beszélgettünk, de a kezük egy pillanatra sem áll meg. — Nagyon szorgalmasak a betonozók — mondják többen is az ácsok közül, miközben gyöngyöző verejtéküket törlik a homlokukról. — A Varga kubikos brigád az, aki szorongatja őket — mutat kezével az építésvezető a szom­szédos ház alapozását végző em­berekre. Erős, izmos kezek megállás nélkül lapátolják a földet, ké­szül az újabb lakás alapja. Szót váltunk a Varga brigád tagjai­val, akik elmondták: az építke­zés megkezdése óta dolgoznak itt. Azelőtt a Budapesti Beton­­útépítő Vállalatnál munkálkod­tak. Most hazajöttek. Munká­jukkal egyrészt szeretnék meg­gyorsítani az újjáépítést, más­részt itthon vannak, közel a családhoz. — Úgy igyekszünk dolgozni, hogy munkánkkal elégedettek legyenek — mondja Varga Bé­la brigádvezető. Jó a munkakedv Amíg az újabb betont hozó gépkocsi megérkezik, egy kis időre megállnak. Körbefogva többen is tenyerüket mutatják, bizonyítva milyen lelkesen dol­goznak. Ezt munkájuk eredmé­nye is bizonyítja. Egy nap alatt két lakás alapját ássák ki, egyet pedig lebetonoznak. — Eddigi munkájukkal elége­dett vagyok — mondja az épí­tésvezető. — Ha továbbra is ilyen szorgalmasak lesznek, jö­vőjük van az építésvezetőségen. Ez az elismerés láthatóan fel­villanyozta őket, mert amikor megérkezett a betont szállító dömper, pillanatok alatt „eltün­tették” a masszát az alapba. — Mi is azt szeretnénk, hogy jövőnk legyen a vállalatnál — mondták többen is. — Előző r­oaiLKm­elyünkön hallani sem akartak eljövetelünkről. Tovább járjuk az építkezést. Erős József és Vigh István mű­vezetők fáradhatatlanul irányít­ják és szervezik a munkát. A dolgozók munkakedvén érződik a felelősség a súlyos csapást ért családokért, akik a pusztító ár nyomán fedél nélkül maradtak. Természetesen a vállalat veze­tősége, az építésvezetőség is mindent megtesz, hogy a nagy­szerű munkakedvvel a feltéte­lek is párosuljanak. Legyen anyag, jármű és azok a szociá­lis létesítmények, melyek előse­gítik az ott folyó munkát. Ma már elkészült az ideigle­nes munkásszállás, az ebédlő. A későbbiekben pedig négyszemé­lyes víkendházakban fognak lakni a dolgozók. Kulturális igé­nyeikről is gondoskodtak. Pél­dául minden héten a község filmszínházában csak az építők­nek vetítenek filmet. Szó van arról is, hogy hideg vacsorát kapnak a dolgozók. Visszafelé jövet az építésve­zető megemlít egy problémát. — A legnagyobb gondunk hét­főn van. Ugyanis a központból jövő daruk, szállítójárművek ké­sőn, rendszerint csak délre ér­keznek, ami jelentős időt rabol el a munkából, hiszen vala­mennyi ember munkáját hátrál­tatja. Úgy hiszem, hogy ez a prob­léma eljut a gazdaságvezetés­hez és megoldására a szükséges intézkedést megteszik. Az újjáépítés eddigi szakasza azt mutatja, jó kezekben van az építkezés irányítása, az itt dol­gozó építőmunkások megfeszí­tett erővel küzdenek azért, hogy a megyénket ért súlyos sebek mielőbb begyógyuljanak. — B. L. — Igaz Dezső építésvezető A fél utcát kitevő lakások újjáépítése Az első lakás, melyet vállalatunk Győrtelken felépített

Next