Szamos, 1899. október (31. évfolyam, 79-87. szám)

1899-10-01 / 79. szám

miként ezt Ausztriában, sőt nálunk is Liptó megyében sikeresen keresztül vitték. E helyett, mondom, városunk iparosai inkább földet vásároltak a mesterségen meg­takarított pénzen, sok esetben pedig kama­tos pénzen, háziuraknak csaptak fel . Az iparűzés pedig így már mellékfoglalkozás lett, mely nem küzdhet meg az idegenből beáramló verseny ellen. Elmulasztották tehát iparosaink annak idején az egyesülésben és szervezkedésben rejlő előnyt felhasználni és lerakták küzde­lem nélkül a fegyvert. Hogy félre ne értsenek, nyomban meg­mondom, hogy nem olyanféle szervezke­dést és egyesülést értek ez alatt, mint a minőt a helybeli asztalosok létesítettek, a­kik boltot nyitottak, hogy iparosok és kereske­dők legyenek; a miért is egyik foglalkozás­nak sem képesek kellően megfelelni, mert itt is igazolva van a régi igazság, hogy: „két urat szolgálni nem lehet.“ Van még a csizmadia, tímár és suszter iparágnak egy más káros hatása, a­mely­ben a magyar szabók iparága is osztozko­dik; értem a vidéki vásárok tömeges fel­keresését. Százával gyűlnek össze iparosaink egy-egy mezővárosi vásárra és így egymás­sal versenyezve potom áron dobják el a folyton be és kicsomagolás által rongált munkát. Ezt a mizériát aztán betetőzi a folyto­nos szekerezés fuvardíja Ez és a gyakori áldomásozás költségei után nem marad se pénz se posztó. Mindezt én nem megrovásként kíván­tam elmondani, hanem inkább azért említem fel, hogy­ most a­midőn aktuális lett a kis­ipar felsegélyezésének a kérdése, hadd ismer­jék meg az arra hivatott faktorok a baj egyes indító okait, hogy ezzel is könnyeb­ben megtalálhassák a módját a hanyatló iparágak megvédelmezésének. Az iparágak jövőben való fejlesztésének kérdésére még visszatérek. Teitelbaum­ Herman: Csak annyi hír jutott a faluba, hogy félholtan, iszonyúan összerondítva vitték a kórházba. Mikor Kata meghallotta a hírt, abban a pillanatban történt elnémulása. Attól az idő­től nem hallott nótát senki emberfia az ő aj­káról. Aztán megint jött a hír, hogy Bandi élet­ben marad, de ember sohasem lesz belőle. A ke­gyetlen bosnyákok levágták a fülét, kiszúrták a szemét, koldussá tették . . . A falu népe sajnálta a derék szál legényt A fehér népség meg elkezdette a szapulást! — No most látjuk meg, hogy­ Nótás Ka­tának milyen a hűsége ? — Te Juliska, hát te hozzá mennél a Bandihoz, mikor ilyen szerencsétlenné lett? Juliska hallgatott, de a habri Eszter csí­pőjére tette a kezét és azt mondotta : — Bizony lelkem már csak koldushoz még sem mehet az ember férjhez. így járt a beszéd hónapról-hónapra, mig egyszer csak villámgyorsan terjedt el a hír, hogy Forintos Bandi, már mint husvétra la haza érkezik a faluba. Akkorra pedig még jobban megeredt a nyelvek áradatja. Hogy hát Nótás Kata mitévő lesz most? Nótás Kata meg még most is hallgatott. Szivében pedig dúlt a vihar. Lelkét szántogatta a vágy, mert látni óhajtotta­­ Bandit. És Bandi csakugyan megérkezett. Vak volt szegény, a mint a hit mondotta. Sebei be­­forradtak, de így is mutatták, hogy mily7 ke­gyetlenséget kellett elszenvednie. A falu népe körülvette, csókolták ölelték, vigasztalták. Aztán mikor az édesanyjukkal is kisírták magukat, azt kérdezte Bandi : — Hát Nótás Kata él még ? — Bizony él, de elnémult. Mikor hallotta édes fiam a te esetedet, elnémult és nem dalol azóta! Bandi összerezzent, mint a gyermek és csak hosszú idő múlva szólít emigyen az anyjukhoz. — Ugye nem szeret már engem Kata ? Aztán megragadta anyja kezét, mintha megijedt­­ volna kérdésétől. — Meg fogsz győződni, édes fiam, mondotta elfogadva az öreg asszony, hogy még most is szeret. — Szeret, kiáltott fel Bandi és­­ keservesen zokogott. E pillanatban gyönyörűséges hang üta meg a bentlevők fülét. Szép, magas, messze­­hangzó dal, minő csak az égből hangozhatik. — Csakhogy itt vagy édesem. Egyetlen egy mindenem! Szólott a dal, de tovább nem hangzott. Kata és Bandi egymás keblére borulva zokog­nak, sírnak, aztán édesen enyelegnek. Nem akarom apróra szedni a továbbá tör­ténteket. Csak amondó vagyok, hogy Nótás Kata most is oly lángolóan szerette Bandit, mint annak előtte. Sőt azt tartotta, hogy most annál inkább hozzá megy, mert Bandinak szük­sége van ő reá. Meg is esküdtek. A király évi kegydíjat rendelt hű katonájának. Nótás Kata meg háromszor többet dolgozott, most, hogy hiány ne legyen a háznál. És naponkint fel­hangzott a gyönyörű éneke ... a szerelemről, a hűségről . . . Hej, mert leányok nincs is szebb virága a szivnek, mint a hűség! HÍRROVAT: * A negyedév közeledtével felkérjük a mélyen tisztelt vidéki előfizetőinket, akik hátralékban van­nak, hogy azt kiadóhivatalunkba beküldeni szí­veskedjenek. pgr* A lóverseny, mely hetek óta lázas készülődésben tartja az érdekelt körö­ket, ma d. u. 2 órakor kezdődik a Iádon túli u. n. lókertben. — Bejárat a méntelepen túl levő szőlő­telep sarkán. Szünetek alatt a hon­véd zenekar fog játszani. Helyárak: tribün jegy (emelkedő üléssel) 1 frt, ülőhely (föld­szintes 50 kr., állóhely 20 kr. ) A pályára az igazgatóságon kívül idegen csak 1 frtos jelvén­nyel léphet, mely a bej­áratnál kapható. A totalizateur tét legkevesebb 1 korona. — Hűsítőről czukrász gondoskodik. “iHääjg * Október­­ 5. Egy nagy nemzeti s gyászos esemény megünneplése előtt állunk, készül ez egész ország, hogy az aradi vértanúhalált halt 13 hős magyar honvédtábornok és az első ma­gyar felelős minisztérium elnöke gyászos kivég­zésének 50-ik évfordulóját a kegyelet méltóké­pen való lerovásával megünnepelje. Egész za­rándoklat lesz a magyar Golgotára, hogy onnan emelkedjék fel ezerek és ezerek imádsága azo­kért, kik hazájukért éltek haltak. Csak minket hagyott meg a mozgalom érintetlenül, de his­­­szük hogy nemzeti nagyjaink iránt érzett tisz­teletünk méltóan megünnepelt gyásznappá teszi e napot, s a Kölcsey kör érezni fogja hivatását e nemzeti gyász­ünnep megtartásának a kezde­ményezésére és rendezésére. * Mihály napja. Említettük múlt számunk­ban, hogy a dalegyesület elnökét névnapja al­kalmából szerenáddal tisztelte meg, a­mely tisz­telgés most kivetkőzött az eddigi sablonszerű­­ségéből. Este 7 órakor már nagy közönség lepte el az Árpád-utczát, mintegy demonstrálni akar­ván, nem a dalegyleti elnök, de a polgármester mellett, ki az utóbbi idők méltatlan bántalma­zásai között sem szűnik meg szolgálni a köz­ügyeket, melyeknek nagyon hosszú idő óta már önzetlen s tevékeny szolgálatában áll. A dal­egyesület jobban mint valaha tömörült szeretett elnöke körül s ragaszkodásuknak hévvel előadott dalban adott kifejezést, míg Jaskovics Ferencz egyesületi alelnök szép beszédben tolmácsolta a daltestvérek igaz érzelmeit. Nem hagyta érin­tetlenül a közügy önzetlen munkásának félre­ismerhetetlen érdemét, s az ezzel szemben tanú­sított igaztalan s elfogult méltatlan bántalmakat. A közönség nagy tetszésével találkozó s lelkes éljenzéssel többször félbeszakított beszédet az alábbiakban közöljük : Szeretve tisztelt Elnök cárunk! A­ki a dalt szereti, annak jó embernek kell lenni, — e tudatban üdvözöllek a dalegye­sület nevében téged, szeretett Elnökünk, neved­nek ünnepén. Egy uj század küszöbén állunk, rohanva haladunk, vágyaink és törekvéseink magasan szárnyalnak, reményeink határt nem ismernek, úgy hogy méltó aggodalommal kérdezgetjük, mit hoz a legközelebbi jövő? — A világ forga­tagában mindenki részt követel magának, min­den egyes jogot formál ahhoz, hogy e közös munkában bírálja a körüllötte lévő állapotokat, helyeselve, vagy ellenezve az intézményeket, —­­ de az érdekek eme harczában némelyek nem törődve a szívvel, az emberszeretet legszentebb érzésével, félreismerik a legjobb akaratot is, sőt gyanakvó szemmel kísérik azok munkáját, kik egy virágzó fejlődésben lévő város nagy társa­dalmában és közéletében önzés és érdek nélkül áldoznak a cultúra és haladás magasztos esz­méjének. Méltán kérdhetem : a századvég realiz­musának hibája-e ez, vagy tán a magyar lova­giasság két ősi erénye : az őszinteség és a sze­retet volna már kihalóban ? A szatmári dalegyesületet mindenkor s egye­­­­dül az őszinte ragaszkodás és a szeretet meleg érzése kötötte elnökeihez. Negyedszázados múltja alatt ez érzelem volt rugója fáradságos munkál­kodásának­ éltetője és vigasztalója a jó és bal­sorsban. A múlt gazdag emlékein és az ideál szeretetén kívül az egymás iránti kölcsönös meg­becsülés buzdította a munkában, lelkesítette a küzdelemben, s bátorította a kitartásban. Érez­tük ezt mindannyian vig napjainkban s még akkor is, midőn úgy látszott, hogy a nem kellő­­méltánylás lehangolta kedélyünket. S érezzük e szeretetet ma annál mélyebben, mert egyesüle­tünk élén olyan férfiú áll, kit a szeretet fűz hozzánk, ki szive egész teltével s lelke egész hevével él nekünk, e város társadalmának s bol­dogságot óhajtó jövőjének. Ez igazi szeretetet kérjük ma tőled, nagy­­­­rabecsült Elnökünk, áraszd el lelkesedéseddel s továbbra is körünket. Dalegyesületünk a legközelebbi jövőben 25­­ éves múltjának ünnepét fogja ülni, a­mikor a­­ történet múzsája meg fogja írni azokat a ked­­­­ves és ragyogó napokat, melyeket e város falai­­ közt átéltünk, azokat a fényes győzelmeket, melyekkel lobogónkat az országban megkoszo­­­­rúztuk, sőt azt az egy alkalmat is, a­mikor má­sok hibája miatt busulásra volt okunk. E kö­zelgő nagy napokon meg akarjuk mutatni szü­lővárosunknak, hogy nem voltunk érdemetlenek arra a nagy kitüntetésre és pártolásra, melyet a minden szépért és nemesért lelkesedni tudó közönségünk részéről tapasztaltunk, be akarjuk bizonyítani testvéregyleteink előtt, hogy e vá­ros társadalma intellectuális erejénél fogva min­­­­denkor kész örömmel hozott áldozatot a ma­gasztos eszmék szent oltárán. És a gondviselés kegyes jóvoltából hirdetni akarjuk, hogy az ös­­­­­szetartás — a legdrágább kincs, melyet sem hatalom, sem a vész meg nem dönt, — engedte elérni 25 éves fennállásunkat, hogy az egyesület ] szeretett elnökében oly férfiút bir, ki kedves­­ nejével egyetemben nemes lelkének teljesen ki­­­ egészítő részével együtt páratlan lelkesedéssel, ügyeink iránti meleg érdeklődéssel fáradhatlan buzgósággal s jó szívvel és szeretetre méltóság­gal kisérte és kiséri a hazaszeretet ápolása és a város kulturális haladása szolgálatában álló egy­letünket. Elismerés és hála a múltért, áldás és bol­dogság a jövőben. Isten tartsa elnökünket! Az alelnök beszédére a meghatottság hang­ján válaszolt az elnök, megköszönve az egyesü­letnek az iránta tanúsított figyelmét. Szerenád után a dalegyesület fáklyák fenjkénél a Kossuth­­kertbe vonult, hol a felső helyiség körül volt terítve s 8 órakor már minden hely elfoglalva. Emlékezet óta a dalárda ily sikerült összejöve­telt nem rendezett, körülbelől százan lehettek a résztvevők s gulat uralkodott, mindvégig a legjobb kedélyban­Dr. Vajay Károly e. titkár kezdte meg a pohárköszöntők hosszú sorát s az elnököt éltette, dr. Fechtel János főgimn. tan. nagy világ történelmi ismereteivel igazolta a nép kegyének hullámzását, a népszerűség gyak­ran változtatott ruházatot, mely ma fölemel, holnap a porba tipor — s a polgármesterért emelt poharat — kit a népkegym magasra emelt s e magaslatban férfiasan állja meg mindenkor helyét. Tombory Virgil a kultúráért a hala­dásért lelkesedő polgármesterért, Pap Lajos és

Next