Szamos, 1899. december (31. évfolyam, 97-104. szám)

1899-12-03 / 97. szám

Ez a világ folyása, a közvélemény ítélete, egyenlő érdem mellett nem egyenlő jutalom, vagy egyenlő erény és hiba mellett nem egyenlő ítélet, más mérleggel mérnek a gazdagnak és szegénynek, a férfinak és nőnek ugyanazon erényben és bűnben. A világ ítélete, irányelve szerint a férfi élhet nyilvános zajban, úszhatik, ha módja van fényben, dicsőségben, de a nő élete csak az egyszerű családi körben, a boldog otthonban vi­rulhat, mert ha a nő kicsinynek vagy szűknek találja családi körét, a nagy világ zajába vá­gyik, idegen kéj után sóvárog, szerephez óhajt jutni, tetszés, feltűnés hódolat tárgya kíván lenni, családi életen kívül élni, nem fogta fel női hivatását, nem érzi, nem érti magasztos ren­deltetését, a hármas tisztet, feleségi, gazdas­­­szonyi, édesanyai szerepét, eltévesztette az élet helyes ösvényét. A férfiúnak küzdelem kell, a szelíd nőnek nem kell más, mint nyugalom és szerelem. A gyöngéd, erkölcsi érzéssel bíró nőnek szívében megsúgja a belösztön, az élet ujjal mutatja ki a tért, hol dicső és nagy lehet, és ez a tér nem a nagy világ zaja, hanem a családi élet köre, az úgynevezett otthon, mivel a nagyvilágban ezer kísértet, gymnusitás, hibás ítélet, méltatlan­ság jő szemközt vele. A férfiúnak ezer terve, különféle vágya, határozott elve, szilárd akarata van, (t. i. a­ki­nek van) a nő öröme, életkedve zaj és fény nélkül nyílik — mint a felfutó hajnalka — a családi életben. A férfi lehet kissé önző és szeszélyes; a nőtől feláldozást, önmegtagadást, lemondást, tü­relmet követel a világ. A férfinak becsületügy­ben fegyvere, a gyönge nőnek csak könyve van. A férfinak a férfiasság rovására sok tett szabad, gyakran még jogtalanul is dac­olhat a világgal; a nőn minden szen3’ meglátszik, mint a fehér köntösön ; egy kétértelmű mosoly, egy hibás lépés elég gyanúsítani a nő becsületét, kétségbe vonni erényét, a sírig megkeseríteni, gy­alázni egész él­etét. A férfinak könnyen felejt a világ; a nő számára rovást tart, a­mi a férfinak erény­: a nőnek kötelesség, mi annak becsület, ennek tar­tozás. Egyenlő erény és hiba mellett nem egyenlő ítélet! A nő szelídsége, túl szerénysége gyakran gy­engeségnek vagy bárgyúságnak, vagy merész­sége ledérségnek, kaczérságnak; áldozatkészsége hiúságnak, önuralkodása tettetésnek, vallásbeli rajongása, bölcselkedése álszenteskedésnek ne­veztetik s az Ítélet annál vérzőbb irányában, minél inkább megczáfolni akarja a világ hamis ítéletét. Mint a repkény csak addig folyhat, mig a fal magassága engedi: a nő túl nem emelked­­hetik hely­zetén, családi körén önkára nélkül. A nő még saját nevét is elveszti, más család­fájába oltatván be, mint gyenge ág.­­ A férfi­­ veszteségében is talál vigaszt, némi szórakozást és kárpótlást, a vigasztalan nő elhagyatva ma­rad fohásza és könyveivel. Mindezen viszonyok: a világ ítélése, irány­elve kimutatják a nő hely­ét, hivatását, hatá­sát, hatáskörét, magatartását a családi és tár­sadalmi életben ! Színház: Bodnár János. Csütörtökön Goldfaden rövid idő alatt nagy népszerűségre jutott operája „Sulamith“ került színre telt ház előtt. Valóban elismerésre méltó s a legnagyobb méltánylásra teljes joggal igényt tartó törekvés az igazgató részéről, hogy a színi évad legújabb s legkiválóbb darabjait hozza színre, s nagy készséggel nem kimélve időt fá­radságot s főleg anyagi áldozatot, gondoskodik arról, hogy közönségünk igényét mind 11 irány­ban kielégítse. S ha ide vesszük még, hogy e daraboknak a bemutatása a legkritikusabb igé­­­­nyeket is kielégítheti, nem tehetünk egyebet, s mint hogy társulatunk kiválóságát, művészies törekvését ismételten is nagyobb figyelemre és méltánylásra ajánljuk. A­mi a mai darabnak elő­­ adását illeti, arról rövid megjegyzésünk csak az lehet, hogy a várakozásnak teljesen megfelelt.­ Maga a darab is bőven rendelkezik azokkal a kellékekkel, melyek hatását hosszú időre bizto­síthatják, s ha ezek a kellékek megfelelő inter­­pretatióban nyernek kifejezést, hatása olyan le­het csak, minőt ez alkalommal láthattunk, mikor nem egyszer a nyílt szik­en is kitört a tetszés zaja, melyben az író mellett nem kis érdeme­­ volt a játszónak is. Maga a cselekvény gazdag­nak nem mondható, kimenetelében is — nem reflektálva a partikuláris menetre — van valami olyan, a­mi már gondolkozásunk előtt megoldat­lan, s talán — nem tévedünk, ha állítjuk, — hogy az érzések harmonikus fejlődésében épen a legutolsó ponton egy nyilt kérdést hagy fenn.­­ Egy fiatal ember véletlen ráakad egy szép le­­­­ányra, az életveszélyből szabadítja meg, hirte­len egymásba szeretnek, egy­ kút és egy vad­macska tanúsága előtt esküvel kötelezik el ma­­­­gukat egymásnak. A bonyodalom érdekében ok­­i vétlen szükséges, hogy valamelyikük az esküről megfeledkezzék. Ezúttal a fiatal ember teszi ezt, ki annyira megy még, hogy rövid idő múlva meg­­ is házasodik, ott hagyva előbbi kedvesét sze­­­relmi bánatában s lesújtó kétségeiben majdnem a végsőkig epedni. Az eskü megszegése azonban­­ következményeit nem hagyja sokáig késni, s az atya vétkét megboszulja rövid időn belől gyer­mekeiben, kiknek egyikét egy vadm­acska tépi szét, a másik meg kútba esik. Az any­a kétségbe­­ esése vallomásra bírja a férjét s rábirja előbbi kedvesének megkeresésére és feleségül vevésére És itt jő as^ a mi már fogalmaink szerint meg­­magyarázhatlan. Bármily nagy is az anya fáj­dalma, keserve, bármily megrázó s tragikus szen­védése, nyúlt kérdés annak azzal az újabbal való tetézése, hogy igaz szerelmének most már egyet­len tárgyáról férjéről is le kellessen mondan azért, hogy az előbbi kedvesével összekelhessen s vele boldog legyen. Ha a férj bűnhődésért elég volt két gyermekének elveszítése, miér kellett feleségének viselni átkos következményei az ő — férje — vétkének még fokozottabb mér­tékben. Szó sincs róla, hogy a darabban van tragikum és pedig erős, megrázó, csakhogy fej­lődésében, illetőleg végkifejletében nem találjuk meg azt az erkölcsi megnyugtatást, mely az ér­zések harmonikus egységében a helyzetet indo­kolttá teszi, s a lélektani teljes egyensúlyt helyr­állítja. A cselekvény szegénységét azonban bu­sásan kárpótolja a szép zene, mely­ kellemes vál­tozatosságával, csapongó szilajságával majd el­ringat, majd felráz. Igaz, hogy újabban gyanús színben tüntetik fel a fővárosi lapok a zen szerzőjének kérdését s egy pár részlete kérdé­ses annyira, hogy per alatt is áll, de ez a zen szépségén egyáltalán nem változtat, legfeljebb az állítólagos szerző rovására tudható be. A­m az előadást illeti az valóban dicséretére válna akár­melyik fővárosi színháznak is. Szulamithot Fe­ledi kreálta s ha eddig teljes elismeréssel adóz­tunk szép hangjának, temperamentumos játéká­nak, most egy újabb oldalról csodáljuk művé­szetét, nevezetesen oly erős, szenvedély­es drá­mai alakítást mutatott be a IV-ik képben, hog akármelyik drámai színésznőnek is dicséretet várnék. Krczkövi — mint Absolon — teljes gya­korlottságával, szerepében való egész jártassá­gával, s főleg elragadó baritonjával hatott s rí­gadra a nyílt színen is kikitörő elismerésre közönséget. Kiváló elismerés illeti Tarnay Leo­nát is, — mint Abigaelt — ki szerepéhez mélt kedvességgel, majd megrázó drámai erővel ra­gadott magával s érdemelte ki az elismerés Elismerésre méltó volt az V. képben a „Kh nndre,“ melyet Nagy Gyula énekelt s­zellemi tenorja egész közvetlenségében nyert kifejező a gyönyörű dalban, melyek a budapestiek pén­tek délutánként Ney Dávidtól hallgathatunk Dohány-utczai izraelita templomban. A többié is kisebb szerepeikben derekas igyekezettel dicséretre méltó művészi alakítással egészíti ki az összbenyomás kellemességét s igy örömm konstatálhatjuk, hogy egészében véve egyil volt ez évad legsikerültebb előadásainak, s naj mulasztást követ el az, ki nem ragadja meg i alkalmat a megtekintésre. Deczember 1-én ugyancsak Sulamith k­rült színre bérletszünetben másodszor zsúrc házzal és teljes sikerrel­ való Erzsikét, sokszor egy óráig is elnézte a két kis virgoncz gyerek játékát s örült a lelke, ha látta, hogy a kis fia Ervin boldog, bár anya nélkül. A gyerekek nem nélkülözhették egymást, annyira összeszoktak ; ha esetleg Erzsike nem volt a kastélyba a megbeszélt időre, már Ervin nyugtalankodott, az ezredes kénytelen volt már sokszor kérni Darvast, hogy amennyire csak le­het, ne fossza meg kis­fiát játszó társától, így folyt ez majdnem mindennap. Nyáron a kastély­ parkjában, télen a szép és kényelmesen beren­dezett gyermekszobában játszottak. Ervin elemi iskoláit Rányfalván végezte magánosan és pedig kitűnő sikerrel. Darvas bá­csi kénytelen ban taníttatni volt a kis Erzsikét is a kastély magánúton Ervin és az Ezredes kedvéért. A kis Erzsiké nélkül Ervin nem akart tanulni, az ezredes, hogy fia kedve teljesedjék, újra kérte Darvast, hogy engedje el Erzsikét az órákra a kastély­ba, ő majd fedezi az ezzel járó költséget. Darvas bácsi nem akart ellenszegülni az ezredes kérésének, nehezen bár, de mégis megengedte, hogy kis leánya Ervinnek nem csak játszó-, hanem immár tanulótársa is legyen. Elvégezvén Ervin elemi iskoláit édesaty­ja gimnáziumi tanulmányainak folytatása végett Pestre vitte fel és ott egy — a legkitűnőbb hír­nek örvendő — gimnáziumba íratta be. Szállá­son és ellátással pedig egyik pesti rokonánál volt. Erzsiké azonban odahaza maradt és édes­anyja maga mellé vette s kezdte oktatni a gazd­­asszonyi teendőkben. Ervin igen jól viselte ma­gát a gimnáziumban, bár nehezére esett az Er­zsikétől való elválás meg a sok idegen gyermek­kel a megszokás. Ő nem kötött barátságot eg­­­gy­el sem, amit elveszített Erzsikében, nem kapta meg Pesten sem, nem sokat törődött senkivel, hanem szorgalmasan tanult s így­ dicséretes ma­gaviseletével, ernyedetlen szorgalmával csakha­mar megnyerte összes tanárai rokonszenvét és rövid időn az osztály legelső tanulója lett. Ter­mészetesen ennek leginkább az édes­atyja örült, de Erzsike sem vette a hírt közön­nyel, neki is jól esett hallani Ervinről jó hírt. Tudja Isten miért, de a kis leány sokat töprengett Ervin sorsán, mindig attól félt, hogy Ervin könnyelmű lesz, azok a pesti fiúk elrontják, roszra tanítják és főleg attól tartott, hogy Ervin az ő régi ját­szó­társát egészen elfelejti . . . De kellemesen csalódott, mert Ervin ko­rántsem feledkezett meg róla, valamennyi haza­­intézett levelében kérdezősködött édes­atyjától Erzsike hogyléte felől. Hogy feledkezne meg arról, ki neki annyi kellemes perczet szerzett boldog otthonában. . . Ha pedig Ervin a nagy szünidőre hazajött, első dolga volt nyomban Erzsike után kérdezősködni s másnap már együtt volt újra a két gy­ermek, játszottak, mulattak egész nap. . . Minden ny­áron ha hazajött Ervin Pestről a régi gyermeki szeretet fel-felújult közöttük. Ervin nem igen szerette a zajos és dorbézoló életet. Ny­áron át igen boldognak érezte­­ magát, ha távol a fővárostól csendes kis falu­jában édes­aty­ja és Erzsike boldog körébe lehe­­­­tett, noha atyja megtette volna azt is fiáért, hogy külföldre vagy hazánk nevezetesebb s lát­­vány­osságot nyújtó helyeire vitte volna szórakozás czéljából. Ervin mindent megköszö édes atyjának, de hazulról nem akart távozz sehová.* * * * Az ember életében sokszor egy hónap, e hét vagy egy nap alatt sok változáson ment keresztül. Alá vagy­unk vetve a sors intéző kezén, mely sújt és vigasztal, öl és éleszt, gazdagít szegényit egyaránt. Történelmünk folyása idej Ervin épp hazajött Pestről és most már m­érett ember. Az érettségi vizsgát jelesül te­le; tanárai is sajnálták a jó viseletű s szorg más ifjú távozását. Haza érkezvén Pányfalvá a midőn belépett atyja szobájába az öreg ez­res eléje ment fiának s megfeledkezve magát megfeledkezve arról, hogy ő a végtelen szigo­ról és kőszivüségéről hires Raányi ezredes, ölelte daliás fiát, megcsókolta és — könyezi Ervin, bár csak 18 éves volt, egész férfiú . Magas, nyúlánk termetű volt szénfekete hí fekete szemöldöke, szép barna szeme, kereki arczáról a szilárdság és értelmesség sugárz' Erzsikét ez idő alatt azonban súly­os csak érte, édes­anyja, ki egy erős meghűléstől kap betegségben meghalt, itt hagyta őt ez árn­ világban, hogy támassza és gyámolitója leg1 örag atyjának. Ervin, midőn meghallotta­­ Pesten a súlyos veszteséget, sirt és gyászolt , de csak titkon. Mindig el tudta titkolni rokc előtt fájdalmát. Mikor egyedül lehetett, könn­yett ő is, mintha édes­anyja most halt ve meg . . . Sokszor, de nagyon sokszor gönc

Next