Szamos, 1899. december (31. évfolyam, 97-104. szám)
1899-12-03 / 97. szám
Ez a világ folyása, a közvélemény ítélete, egyenlő érdem mellett nem egyenlő jutalom, vagy egyenlő erény és hiba mellett nem egyenlő ítélet, más mérleggel mérnek a gazdagnak és szegénynek, a férfinak és nőnek ugyanazon erényben és bűnben. A világ ítélete, irányelve szerint a férfi élhet nyilvános zajban, úszhatik, ha módja van fényben, dicsőségben, de a nő élete csak az egyszerű családi körben, a boldog otthonban virulhat, mert ha a nő kicsinynek vagy szűknek találja családi körét, a nagy világ zajába vágyik, idegen kéj után sóvárog, szerephez óhajt jutni, tetszés, feltűnés hódolat tárgya kíván lenni, családi életen kívül élni, nem fogta fel női hivatását, nem érzi, nem érti magasztos rendeltetését, a hármas tisztet, feleségi, gazdasszonyi, édesanyai szerepét, eltévesztette az élet helyes ösvényét. A férfiúnak küzdelem kell, a szelíd nőnek nem kell más, mint nyugalom és szerelem. A gyöngéd, erkölcsi érzéssel bíró nőnek szívében megsúgja a belösztön, az élet ujjal mutatja ki a tért, hol dicső és nagy lehet, és ez a tér nem a nagy világ zaja, hanem a családi élet köre, az úgynevezett otthon, mivel a nagyvilágban ezer kísértet, gymnusitás, hibás ítélet, méltatlanság jő szemközt vele. A férfiúnak ezer terve, különféle vágya, határozott elve, szilárd akarata van, (t. i. akinek van) a nő öröme, életkedve zaj és fény nélkül nyílik — mint a felfutó hajnalka — a családi életben. A férfi lehet kissé önző és szeszélyes; a nőtől feláldozást, önmegtagadást, lemondást, türelmet követel a világ. A férfinak becsületügyben fegyvere, a gyönge nőnek csak könyve van. A férfinak a férfiasság rovására sok tett szabad, gyakran még jogtalanul is dacolhat a világgal; a nőn minden szen3’ meglátszik, mint a fehér köntösön ; egy kétértelmű mosoly, egy hibás lépés elég gyanúsítani a nő becsületét, kétségbe vonni erényét, a sírig megkeseríteni, gyalázni egész életét. A férfinak könnyen felejt a világ; a nő számára rovást tart, ami a férfinak erény: a nőnek kötelesség, mi annak becsület, ennek tartozás. Egyenlő erény és hiba mellett nem egyenlő ítélet! A nő szelídsége, túl szerénysége gyakran gyengeségnek vagy bárgyúságnak, vagy merészsége ledérségnek, kaczérságnak; áldozatkészsége hiúságnak, önuralkodása tettetésnek, vallásbeli rajongása, bölcselkedése álszenteskedésnek neveztetik s az Ítélet annál vérzőbb irányában, minél inkább megczáfolni akarja a világ hamis ítéletét. Mint a repkény csak addig folyhat, mig a fal magassága engedi: a nő túl nem emelkedhetik helyzetén, családi körén önkára nélkül. A nő még saját nevét is elveszti, más családfájába oltatván be, mint gyenge ág. A férfi veszteségében is talál vigaszt, némi szórakozást és kárpótlást, a vigasztalan nő elhagyatva marad fohásza és könyveivel. Mindezen viszonyok: a világ ítélése, irányelve kimutatják a nő helyét, hivatását, hatását, hatáskörét, magatartását a családi és társadalmi életben ! Színház: Bodnár János. Csütörtökön Goldfaden rövid idő alatt nagy népszerűségre jutott operája „Sulamith“ került színre telt ház előtt. Valóban elismerésre méltó s a legnagyobb méltánylásra teljes joggal igényt tartó törekvés az igazgató részéről, hogy a színi évad legújabb s legkiválóbb darabjait hozza színre, s nagy készséggel nem kimélve időt fáradságot s főleg anyagi áldozatot, gondoskodik arról, hogy közönségünk igényét mind 11 irányban kielégítse. S ha ide vesszük még, hogy e daraboknak a bemutatása a legkritikusabb igényeket is kielégítheti, nem tehetünk egyebet, s mint hogy társulatunk kiválóságát, művészies törekvését ismételten is nagyobb figyelemre és méltánylásra ajánljuk. Ami a mai darabnak elő adását illeti, arról rövid megjegyzésünk csak az lehet, hogy a várakozásnak teljesen megfelelt. Maga a darab is bőven rendelkezik azokkal a kellékekkel, melyek hatását hosszú időre biztosíthatják, s ha ezek a kellékek megfelelő interpretatióban nyernek kifejezést, hatása olyan lehet csak, minőt ez alkalommal láthattunk, mikor nem egyszer a nyílt sziken is kitört a tetszés zaja, melyben az író mellett nem kis érdeme volt a játszónak is. Maga a cselekvény gazdagnak nem mondható, kimenetelében is — nem reflektálva a partikuláris menetre — van valami olyan, ami már gondolkozásunk előtt megoldatlan, s talán — nem tévedünk, ha állítjuk, — hogy az érzések harmonikus fejlődésében épen a legutolsó ponton egy nyilt kérdést hagy fenn. Egy fiatal ember véletlen ráakad egy szép leányra, az életveszélyből szabadítja meg, hirtelen egymásba szeretnek, egy kút és egy vadmacska tanúsága előtt esküvel kötelezik el magukat egymásnak. A bonyodalom érdekében oki vétlen szükséges, hogy valamelyikük az esküről megfeledkezzék. Ezúttal a fiatal ember teszi ezt, ki annyira megy még, hogy rövid idő múlva meg is házasodik, ott hagyva előbbi kedvesét szerelmi bánatában s lesújtó kétségeiben majdnem a végsőkig epedni. Az eskü megszegése azonban következményeit nem hagyja sokáig késni, s az atya vétkét megboszulja rövid időn belől gyermekeiben, kiknek egyikét egy vadmacska tépi szét, a másik meg kútba esik. Az anya kétségbe esése vallomásra bírja a férjét s rábirja előbbi kedvesének megkeresésére és feleségül vevésére És itt jő as^ a mi már fogalmaink szerint megmagyarázhatlan. Bármily nagy is az anya fájdalma, keserve, bármily megrázó s tragikus szenvédése, nyúlt kérdés annak azzal az újabbal való tetézése, hogy igaz szerelmének most már egyetlen tárgyáról férjéről is le kellessen mondan azért, hogy az előbbi kedvesével összekelhessen s vele boldog legyen. Ha a férj bűnhődésért elég volt két gyermekének elveszítése, miér kellett feleségének viselni átkos következményei az ő — férje — vétkének még fokozottabb mértékben. Szó sincs róla, hogy a darabban van tragikum és pedig erős, megrázó, csakhogy fejlődésében, illetőleg végkifejletében nem találjuk meg azt az erkölcsi megnyugtatást, mely az érzések harmonikus egységében a helyzetet indokolttá teszi, s a lélektani teljes egyensúlyt helyrállítja. A cselekvény szegénységét azonban busásan kárpótolja a szép zene, mely kellemes változatosságával, csapongó szilajságával majd elringat, majd felráz. Igaz, hogy újabban gyanús színben tüntetik fel a fővárosi lapok a zen szerzőjének kérdését s egy pár részlete kérdéses annyira, hogy per alatt is áll, de ez a zen szépségén egyáltalán nem változtat, legfeljebb az állítólagos szerző rovására tudható be. Am az előadást illeti az valóban dicséretére válna akármelyik fővárosi színháznak is. Szulamithot Feledi kreálta s ha eddig teljes elismeréssel adóztunk szép hangjának, temperamentumos játékának, most egy újabb oldalról csodáljuk művészetét, nevezetesen oly erős, szenvedélyes drámai alakítást mutatott be a IV-ik képben, hog akármelyik drámai színésznőnek is dicséretet várnék. Krczkövi — mint Absolon — teljes gyakorlottságával, szerepében való egész jártasságával, s főleg elragadó baritonjával hatott s rígadra a nyílt színen is kikitörő elismerésre közönséget. Kiváló elismerés illeti Tarnay Leonát is, — mint Abigaelt — ki szerepéhez mélt kedvességgel, majd megrázó drámai erővel ragadott magával s érdemelte ki az elismerés Elismerésre méltó volt az V. képben a „Kh nndre,“ melyet Nagy Gyula énekelt szellemi tenorja egész közvetlenségében nyert kifejező a gyönyörű dalban, melyek a budapestiek péntek délutánként Ney Dávidtól hallgathatunk Dohány-utczai izraelita templomban. A többié is kisebb szerepeikben derekas igyekezettel dicséretre méltó művészi alakítással egészíti ki az összbenyomás kellemességét s igy örömm konstatálhatjuk, hogy egészében véve egyil volt ez évad legsikerültebb előadásainak, s naj mulasztást követ el az, ki nem ragadja meg i alkalmat a megtekintésre. Deczember 1-én ugyancsak Sulamith krült színre bérletszünetben másodszor zsúrc házzal és teljes sikerrel való Erzsikét, sokszor egy óráig is elnézte a két kis virgoncz gyerek játékát s örült a lelke, ha látta, hogy a kis fia Ervin boldog, bár anya nélkül. A gyerekek nem nélkülözhették egymást, annyira összeszoktak ; ha esetleg Erzsike nem volt a kastélyba a megbeszélt időre, már Ervin nyugtalankodott, az ezredes kénytelen volt már sokszor kérni Darvast, hogy amennyire csak lehet, ne fossza meg kisfiát játszó társától, így folyt ez majdnem mindennap. Nyáron a kastély parkjában, télen a szép és kényelmesen berendezett gyermekszobában játszottak. Ervin elemi iskoláit Rányfalván végezte magánosan és pedig kitűnő sikerrel. Darvas bácsi kénytelen ban taníttatni volt a kis Erzsikét is a kastély magánúton Ervin és az Ezredes kedvéért. A kis Erzsiké nélkül Ervin nem akart tanulni, az ezredes, hogy fia kedve teljesedjék, újra kérte Darvast, hogy engedje el Erzsikét az órákra a kastélyba, ő majd fedezi az ezzel járó költséget. Darvas bácsi nem akart ellenszegülni az ezredes kérésének, nehezen bár, de mégis megengedte, hogy kis leánya Ervinnek nem csak játszó-, hanem immár tanulótársa is legyen. Elvégezvén Ervin elemi iskoláit édesatyja gimnáziumi tanulmányainak folytatása végett Pestre vitte fel és ott egy — a legkitűnőbb hírnek örvendő — gimnáziumba íratta be. Szálláson és ellátással pedig egyik pesti rokonánál volt. Erzsiké azonban odahaza maradt és édesanyja maga mellé vette s kezdte oktatni a gazdasszonyi teendőkben. Ervin igen jól viselte magát a gimnáziumban, bár nehezére esett az Erzsikétől való elválás meg a sok idegen gyermekkel a megszokás. Ő nem kötött barátságot eggyel sem, amit elveszített Erzsikében, nem kapta meg Pesten sem, nem sokat törődött senkivel, hanem szorgalmasan tanult s így dicséretes magaviseletével, ernyedetlen szorgalmával csakhamar megnyerte összes tanárai rokonszenvét és rövid időn az osztály legelső tanulója lett. Természetesen ennek leginkább az édesatyja örült, de Erzsike sem vette a hírt közönnyel, neki is jól esett hallani Ervinről jó hírt. Tudja Isten miért, de a kis leány sokat töprengett Ervin sorsán, mindig attól félt, hogy Ervin könnyelmű lesz, azok a pesti fiúk elrontják, roszra tanítják és főleg attól tartott, hogy Ervin az ő régi játszótársát egészen elfelejti . . . De kellemesen csalódott, mert Ervin korántsem feledkezett meg róla, valamennyi hazaintézett levelében kérdezősködött édesatyjától Erzsike hogyléte felől. Hogy feledkezne meg arról, ki neki annyi kellemes perczet szerzett boldog otthonában. . . Ha pedig Ervin a nagy szünidőre hazajött, első dolga volt nyomban Erzsike után kérdezősködni s másnap már együtt volt újra a két gyermek, játszottak, mulattak egész nap. . . Minden nyáron ha hazajött Ervin Pestről a régi gyermeki szeretet fel-felújult közöttük. Ervin nem igen szerette a zajos és dorbézoló életet. Nyáron át igen boldognak érezte magát, ha távol a fővárostól csendes kis falujában édesatyja és Erzsike boldog körébe lehetett, noha atyja megtette volna azt is fiáért, hogy külföldre vagy hazánk nevezetesebb s látványosságot nyújtó helyeire vitte volna szórakozás czéljából. Ervin mindent megköszö édes atyjának, de hazulról nem akart távozz sehová.* * * * Az ember életében sokszor egy hónap, e hét vagy egy nap alatt sok változáson ment keresztül. Alá vagyunk vetve a sors intéző kezén, mely sújt és vigasztal, öl és éleszt, gazdagít szegényit egyaránt. Történelmünk folyása idej Ervin épp hazajött Pestről és most már mérett ember. Az érettségi vizsgát jelesül tele; tanárai is sajnálták a jó viseletű s szorg más ifjú távozását. Haza érkezvén Pányfalvá a midőn belépett atyja szobájába az öreg ezres eléje ment fiának s megfeledkezve magát megfeledkezve arról, hogy ő a végtelen szigoról és kőszivüségéről hires Raányi ezredes, ölelte daliás fiát, megcsókolta és — könyezi Ervin, bár csak 18 éves volt, egész férfiú . Magas, nyúlánk termetű volt szénfekete hí fekete szemöldöke, szép barna szeme, kereki arczáról a szilárdság és értelmesség sugárz' Erzsikét ez idő alatt azonban súlyos csak érte, édesanyja, ki egy erős meghűléstől kap betegségben meghalt, itt hagyta őt ez árn világban, hogy támassza és gyámolitója leg1 örag atyjának. Ervin, midőn meghallotta Pesten a súlyos veszteséget, sirt és gyászolt , de csak titkon. Mindig el tudta titkolni rokc előtt fájdalmát. Mikor egyedül lehetett, könnyett ő is, mintha édesanyja most halt ve meg . . . Sokszor, de nagyon sokszor gönc