Szamos, 1900. március (32. évfolyam, 17-25. szám)
1900-03-01 / 17. szám
A XXII. évfolyam Szatmár, 1900. csütörtök, márczius hó 1. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnan és csütörtökön. 'ty A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 4 írt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre 1 írt.. Egyes példány ára 10 kr. SZERK .SZTŐSÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Modennemü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek. Minden beiktatás után *50 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilt tér sora 10 kr. Meghívó. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület márcz. hó 7-én (szerdán) d. e. 11 órakor Szatmáron a városháza tanácstermében tartandó igazgató választmányi ülésére az ig. választmány tagjait meghivom. Tárgyak: 1. Miniszteri leiratok. 2. Pénztár vizsgáló bizottság jelentése. 3. Lóverseny bizottság jelentése. 4. Az egylet I. évi működési programmjának megállapitása. 5. Folyó évi költség előirányzat megállapitása. 6. Tavaszi rendes közgyűlés határidejének megállapitása. 7. Folyó ügyek. Sárköz, 1900. feb. 28. Br. Vécsey József elnök. Régi foltok. Városunk társadalmában a legközelebbi néhány hónap alatt szokatlanul sűrűn merültek fel olyan jelenségek, melyek a középkori állapotoknak egyik legpraegnánsabb képviselőjére , a párbajra, s ennek jelentőségére irányítják a közfigyelmet. Vessünk mi is egy pillantást a középkor e darabjára, mely mint régi folt a legújabb korban is megmaradt a társadalom testén. Miként a középkorban a társadalmi rendi előkelőséget a földesúri, hűbéri hatalom adta meg, melyet magánharczczal igyekeztek érvényesíteni úgy manapság a párbaj, a lovagiaskodás nyújtja a műveltség, a becsület különböző fokait. És ez így van, mondhatni egész Európában, de különösen nálunk, hol minden diák gyerek, ki alig cseperedett ki a hátulról gomboló nadrágból kész becsületéért kiállni, ütni, vágni, lőni. De hiszen Uram Isten! mit is tegyünk, ha nem tudjuk másképen becsületünket kikorrigálni ; mindannyian csak ezt az eszközt gondoljuk jónak, üdvösnek! Hej pedig ez csak bevett rész szokás, valóságos betegség ! Ne elégedjünk meg csupán azzal, hogy ráfogjuk miszerint ez csakis bevett rész szokás, hanem keressük, kutassuk az indító okokat, a movens motort, mely előidézte emez általános áramlatot. Vessünk egy pillantást a múlt század első telére, 1867-ig, midőn ember emberre úgy tekintett, mint testvérre, mikor testvér buzdította testvérét;barát barátját, a szegény a gazdagot és megfordítva, szóval mikor a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszó teljes diadalát ülte, valjon lehetett-e egyáltalában szó lovagiasságról, vagy legalább is oly nagy mértékben, mint ma ? Nem! Az akkori demokrata társadalom ezt meg nem tűrte volna, a vezető politikusok a demokrácziát, a teljes polgári egyenlőséget csepegtették az emberek szivébe. Párbajról, lovagiasságról csak ritkán hallott az ember. Ma azonban, — eme materialisztikus korban — midőn minden eszményit az önző célért való küzdelem, elfogult versengés fertőztetett meg — megváltozott minden. Szó sincs testvéri szeretetről, igazi szabadságról, egyszerűségről, munkakedvről, kitartásról, mely az előretörő ifjúnak nyújtja ama biztos eszközt, hogy az élet nehéz küzdelmeiben megálljon a talpán, szó sincs lelkesedésről mindenért, ami szép, ami nemes és üdvös! Ezek helyét a czim, kitüntetés, érem, fényűzés, munkától való visszariadás, már az ifjaknál is tapasztalható több-kevesebb jellemgyengeség, a materializmus foglalták el. Nem csodálhatjuk tehát, hogy ily körülmények között kerestek és találtak egy él / eszközt, mellyel kalandor módra kitüntetést, helyet, de még inkább nevet lehetett s lehet elérni. Erre a czélra szolgált s szolgál a XX-ik század egyik legvadabb eszköze: a párbaj. 1867-től mostanáig minden fennakadás nélkül haladt útjában. És nem akadt idáig egy sem, ki élesedésül tűzte volna ki magának az ez elleni harczot. Sőt mi több, épen azok, t. i. a képviselők, kik hivatva volnának erre, ők párbajoznak legtöbbet. Nyugodt mindenki, higgadtan fogad minden lefolyt párviadalt, csakis akkor áll meg az emberi ész gondolkozni, midőn egy-egy párbajban elesett hős figyelmeztet: „Halt eddig s nem tovább!“ De ez is csak pereznyi hatás szüleménye. Nem, nem, — igy gondolkoznak odalent az urak — nem lehet megszüntetnünk Levél a szerkesztőhöz. Mutatvány az „Ezres és Vidéké“-ből. Előadta: Bakó Ignáczné urnő. Kedves szerkesztő úr ! Megvallom, hogy lapba eddig soha egy sort sem írtam ; azt tartom, hogy ez teljesen fölösleges dolog is, mert hiszen mi, asszonyok, amúgy is valóságos élő újság vagyunk. Mi adjuk elő élő szóval a családi életet irányító vezérczikkeket, mi értünk a tárcza helyes kezeléséhez, a tőzsdei árfolyamokról szerdán szoktunk közvetlen meggyőződést szerezni s a napi hírekről is azt tartjuk, hogy a nyomtatásban már veszítenek üdeségükből, azért azokat frissen kapjuk és — adjuk. — Hogy most e levelet intéztem Önhöz, annak oka az, mert szeretett férjem, akit becsületes polgári nevén Kontra Bélának, bizalmas családi körben Náczinak hívnak, ezt mint határozott kívánságát fejezte ki. Ő most egy nem rég kiállott veszedelmes kaland izgalmaitól betegen fekszik a külföldön az én gyöngéd ápolásom alatt. Képzelheti, Szerkesztő Úr, mekkora volt az ijedelmem, mikor távirati felszólítást kaptam, hogy azonnal utazzam a férjemhez, mert jelenlétemre nagy szükség van. Gyötrelmes egy utazás volt, azt mondhatom ! Egész után ezer kétség kínozott. El nem tudtam képzelni, hogy mi baja eshetett szegény kis uramnak. — Talán beteg lett ? ez aggodalommal töltött el. Véletlen szerencsétlenségre is gondoltam s ez levert. De hátha párbaj s talán éppen nő van a dologban ! e gondolatra a méreg forrt fel benem. Úgy kell neked nyomorult, gondolom. Végre mégis csak megérkezte s részvéttel győződtem meg szánandó állapotáról s örömmel — — ártatlanságáról. Töredezve beszélte el, hogy milyen veszedelmes rablótámadásnak lett csaknem áldozatává. A dolog érdekes voltánál fogva talán érdemes arra, hogy becses lapja hasábjain napvilágot lásson, azért kissé kiegyengetve az ő szaggatott előadását, ám itt közlöm Önnel a megesett kalandot. A közvetlenség kedvéért — kivtelesen — férjemnek engedem át a szót : Monte-Chrinóból, mindennapi tartózkodási hegemről ki-kirándultam Calabriának alsós parti vidékeire, ahol szelíden izgat a szélben himbálódzó makk, dúsan tenyészik az örökzöld, sárgállik a dinnye s a Cabanus hegy tövéről áradó illattal terhes levegőtől a jszkekben gyorsabban kering a piros vér. Úgy vettem észre, hogy az ilyen kirándulás mindannyiszor érezhető , megkönyebbülést okozott. — Igaz, hogy te minden leveledben óvtál az ilyen kirándulásoktól, amiért ez a környék kissé rossz hírben van: hogy a vagyonbiztonság nem a legjobb lábon áll, hogy időnként bandák, kozákok bukkannak fel, akik a jámbor utasokat kizsebelik ; hogy az ember bemegy ugyan az ilyen lawapartieha, de nem nem tudhatja, hogyan jön ki belőle. Bár fogadtam volna szót neked, de én csak afféle rémképeknek tartottam ezeket, míg végre saját szomorú tapasztalásomból kellett meggyőződnöm, hogy most is neked volt igazad mint mindig. Egy ilyen kiránduláson véve a felsőmet épen egy makkos ligetbe mentem be, de egyszerre csak rémülettel vettem észre, hogy félelmetes marezona alakok, olyan munkás öltözetű egyének, mint nálunk a hetesek, vannak velem szemben s ellenzik az én békés játékomé a makkos ölén. Ert hivatkozva még Béla királytól nyert menedéklevelemre, ellent mondtam, de ők egymásnak kontrázva, tovább is leveréssel fenyegettek s jogos kasszámat magok számára követelték Szerencsére, a mint tudod, elég gyakorlott, vivő vagyok s egy felső kvarttal igyekeztem ellenök védekezni, de ők abban bízva, hogy vannak olyan erősek, mint én, nem tágítottak. Most heves ágyúzást indítottam ellenök : minden lövésem úgy talált, akár a buroké. Azt is tudnod kell, hogy e vidéken ágyú nélkül egy lépést sem lehet tenni, nekem pedig kitűnő és erős ágyúim voltak. Eközben egy jól irányzott lövéssel sikerült leteritenem az ellenfél kilenczes számú főtisztjét, akiben legnagyobb bizalmuk volt. Hosszú, heves volt ez a küzdelem, úgy, hogy még e vidéken sűrűén fészkelődő elég kellemetlen madarak a kibiczek is ijedten vijjogtak körülöttünk. Kilencz összecsapás után a