Szamos, 1900. március (32. évfolyam, 17-25. szám)

1900-03-01 / 17. szám

A XXII. évfolyam Szatmár, 1900. csütörtök, márczius hó 1. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnan és csütörtökön. 'ty A SZ­ATM­ÁRME­GYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 4 írt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre 1 írt.. Egyes példány ára 10 kr. SZERK .­SZTŐSÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. M­odennemü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek. Minden beiktatás után *50 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilt tér sora 10 kr. Meghívó. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület márcz. hó 7-én (szerdán) d. e. 11 órakor Szat­­máron a városháza tanácstermében tartandó igazgató választmányi ülésére az ig. választmány tagjait meghivom. Tárgyak: 1. Miniszteri leiratok. 2. Pénztár vizsgáló bizottság jelentése. 3. Lóverseny bizottság jelentése. 4. Az egylet I. évi működési programmjának megállapitása. 5. Folyó évi költség előirányzat megálla­pitása. 6. Tavaszi rendes közgyűlés határidejének megállapitása. 7. Folyó ügyek. Sárköz, 1900. feb. 28. Br. Vécsey József elnök. Régi foltok. Városunk társadalmában a legközelebbi néhány hónap alatt szokatlanul sűrűn merül­tek fel olyan jelenségek, melyek a középkori állapotoknak egyik legpraegnánsabb képvi­selőjére , a párbajra­, s ennek jelentőségére irá­nyítják a közfigyelmet. Vessünk mi is egy pillantást a középkor e darabjára, mely mint régi folt a legújabb korban is megmaradt a társadalom testén. Miként a középkorban a társadalmi rendi előkelőséget a földesúri, hűbéri hata­lom adta meg, melyet magánharczczal igye­keztek érvényesíteni úgy manapság a pár­baj, a lovagiaskodás nyújtja a műveltség, a becsület különböző fokait. És ez így van, mondhatni egész Európában, de különösen nálunk, hol minden diák gyerek,­­ ki alig cseperedett ki a hátulról gomboló nadrágból kész becsületéért kiálln­i, ütni, vágni, lőni. De hiszen Uram Isten! mit is tegyünk, ha nem tudjuk másképen becsületünket ki­korrigálni ; mindannyian csak ezt az eszközt gondoljuk jónak, üdvösnek! Hej pedig ez csak bevett rész szokás, valóságos beteg­ség ! Ne elégedjünk meg csupán azzal, hogy ráfogjuk miszerint ez csakis bevett rész szo­kás, hanem keressük, kutassuk az indító okokat, a m­ovens motort, mely előidézte emez általános áramlatot. Vessünk egy pillantást a múlt század első telére, 1867-ig, midőn ember emberre úgy tekintett, mint testvérre, mikor testvér buzdította testvérét;­­barát barátját, a sze­gény a gazdagot és megfordítva, szóval mi­kor a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszó teljes diadalát ülte, valjon lehetett-e egyálta­lában szó lovagiasságról, vagy legalább is oly nagy mértékben, mint ma ? Nem! Az akkori demokrata társadalom ezt meg nem tűrte volna, a vezető politikusok a demokrá­­cziát, a teljes polgári egyenlőséget csepegtet­ték az emberek szivébe. Párbajról, lovagias­ságról csak ritkán hallott az ember. Ma azonban, — eme materialisztikus korban — midőn minden eszményit az önző célért való küzdelem, elfogult versengés fer­­tőztetett meg — megváltozott minden. Szó sincs testvéri szeretetről, igazi szabadságról, egyszerűségről, munkakedvről, kitartásról, mely az előretörő ifjúnak nyújtja ama biz­tos eszközt, hogy az élet nehéz küzdelmei­ben megálljon a talpán, szó sincs lelkese­désről mindenért, a­mi szép, a­mi nemes és üdvös! Ezek helyét a czim, kitüntetés, érem, fényűzés, munkától való visszariadás, már az if­jaknál is tapasztalható több-kevesebb jellemgyengeség, a materializmus foglalták el. Nem csodálhatjuk tehát, hogy ily körül­mények között kerestek és találtak egy él / eszközt, mel­lyel kalandor módra kitüntetést, helyet, de még inkább nevet lehetett s lehet elérni. Erre a czélra szolgált s szolgál a XX-ik század egyik legvadabb eszköze: a párbaj. 1867-től mostanáig minden fennakadás nél­kül haladt útjában. És nem akadt idáig egy sem, ki élesedésül tűzte volna ki magának az ez elleni harczot.­­ Sőt mi több, épen azok, t. i. a képviselők, kik hivatva volná­nak erre, ők párbajoznak legtöbbet. Nyu­godt mindenki, higgadtan fogad minden le­folyt párviadalt, csakis akkor áll meg az emberi ész gondolkozni, midőn egy-egy pár­bajban elesett hős figyelmeztet: „Halt­ eddig s nem tovább!“ De ez is csak pereznyi ha­tás szüleménye. Nem, nem, — igy gondolkoznak oda­lent az urak — nem lehet megszüntetnünk Levél a szerkesztőhöz. Mutatvány az „Ezres és Vidéké“-ből. Előadta: Bakó Ignáczné urnő­. Kedves szerkesztő úr ! Megvallom, hogy lapba eddig soha egy sort sem írtam ; azt tartom, hogy ez teljesen fölösleges dolog is, mert hiszen mi, asszonyok, amúgy is valóságos élő újság vagyunk. Mi adjuk elő élő szóval a családi életet irányító vezérczikkeket, mi értünk a tárcza helyes kezelé­séhez, a tőzsdei árfolyamokról szerdán szoktunk közvetlen meggyőződést szerezni s a napi hírek­ről is azt tartjuk, hogy a nyomtatásban már veszítenek üdeségükből, azért azokat frissen kapjuk és — adjuk. — Hogy most e levelet intéztem Önhöz, annak oka az, mert szeretett férjem­, a­kit becsületes polgári nevén Kontra Bélának, bizalmas családi körben Náczinak hív­nak, ezt mint határozott kívánságát­ fejezte ki. Ő most egy nem rég kiállott veszedelmes kaland izgalmaitól betegen fekszik a külföldön az én gyöngéd ápolásom alatt. Képzelheti, Szerkesztő Úr, mekkora volt az ijedelmem, mikor távirati felszólítást kaptam, hogy azonnal utazzam a férjemhez, mert jelenlétemre nagy szükség van. Gyötrelmes egy utazás volt, azt mondhatom ! Egész után ezer kétség kínozott. El nem tud­tam képzelni, hogy mi baja eshetett szegény kis uramnak. — Talán beteg lett ? ez aggoda­lommal töltött el. Véletlen szerencsétlenségre is gondoltam s ez levert. De hátha párbaj s talán éppen nő van a dologban ! e gondolatra a méreg forrt fel benem. Úgy kell neked nyomorult, gondolom. Végre mégis csak megérkezt­e s részvéttel győződtem meg szánandó állapotáról s örömmel — — ártatlanságáról. Töredezve be­­szélte el, hogy milyen veszedelmes rablótáma­dásnak lett csaknem áldozatává. A dolog érde­kes voltánál fogva talán érdemes arra, hogy becses lapja hasábjain napvilágot lásson, azért kissé kiegyengetve az ő szaggatott előadását, ám itt közlöm Önnel a megesett kalandot. A közvetlenség kedvéért — kiv­telesen — férjem­nek engedem át a szót : Monte-Chrinóból, mindennapi tartózkodási hegemről ki-kirándultam Calabriának alsós parti vidékeire, a­hol szelíden izgat a szélben him­­bálódzó makk, dúsan tenyészik az örök­zöld, sárgállik a dinnye s a Cabanus hegy tövéről áradó illattal terhes levegőtől a jszkekben gyor­sabban kering a piros vér. Úgy vettem észre, hogy az ilyen kirándulás mindannyiszor érezhető , megkönyebbülést okozott. — Igaz, hogy te minden leveledben óvtál az ilyen kirándulásoktól, a­miért ez a környék kissé rossz hírben van: hogy a vagyonbiztonság nem a legjobb lábon áll, hogy időnként bandák, kozák­ok bukkannak fel, a­kik a jámbor utasokat kizsebelik ; hogy az ember bemegy ugyan az ilyen lawapartieha, de nem nem tudhatja, hogyan jön ki belőle. Bár fogadtam volna szót neked, de én csak afféle rémképeknek tartottam ezeket, míg végre saját szomorú tapasztalásomból kellett meggyőződnöm, hogy most is n­eked volt igazad mint mindig. Egy ilyen kiránduláson véve a felsőmet épen egy makkos ligetbe mentem be, de egyszerre csak rémülettel vettem é­szre, hogy félelmetes mar­­ezona alakok, olyan munkás öltözetű egyének, mint nálunk a hetesek, vannak velem szemben s ellenzik az én békés játékomé a makkos ölén. Ert hivatkozva még Béla királytól nyert mene­­déklevelemre, ellent mondtam, de ők egymásnak kontrázva, tovább is leveréssel fenyegettek s jogos kasszámat magok számára követelték Szerencsére, a mint tudod, elég gyakorlott, vivő vagyok s egy felső kvarttal igyekeztem ellenök védekezni, de ők abban bízva, hogy vannak olyan erősek, mint én, nem tágítottak. Most heves ágyú­zást indítottam ellenök : minden lö­vésem úgy talált, akár a buroké. Azt is tudnod kell, hogy e vidéken ágyú nélkül egy lépést sem lehet tenni, nekem pedig kitűnő és erős ágyúim voltak. Eközben egy jól irányzott lövés­sel sikerült leteritenem­­ az ellenfél kilenczes számú főtisztjét, a­kiben legnagyobb bizalmuk volt. Hosszú, heves volt ez a küzdelem, úgy, hogy még e vidéken sűrűén fészkelődő elég kellemetlen madarak a kibiczek is ijedten vij­jogtak körülöttünk. Kilencz összecsapás után a

Next