Szamos, 1900. december (32. évfolyam, 97-104. szám)
1900-12-02 / 97. szám
XXXII. évfolyam, Szatmár, 1900. vasárnap deczember hó 2. SZAMOS Vegyes tartamúi lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Rákóczy-utcza 9. sz. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Egyes számára 20 fillér. j Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők, j Nyílttér SOTa 20 fillér. év v' 97-ik szám. "X Vörösmarty, A sors szeszélyének hatalma alatt élünk ; tér és időtartalma egyként játéka változékony kedvtelésnek, s míg haragja századokat tesz az emberiségre terméketlenekké, mosolygása röpke napokat halmoz el mérhetetlen gazdagsággal, elmúlt korok ürességének dús kárpótlásául. Hosszú és kínos hallgatás, elszánt, keserves küzdelem előzte meg irodalomuk emelkedését, de erőre kapva minden idegen haladást gúnyoló gyorsasággal tört a magasba. Feledhetetlen s jelentőségére magában álló az 1817-ik esztendő elbeszélő költészetünk történetében. Bűvös erőtől, Kalliope leheletétől érintve, szép reményekkel biztató kikeletévé lett ez év mindannak, a mit honfoglaló elődeink kemény csatáitól szabadságharczunk gyászos leveretéséig szerepelt nemzeti hőseink emléke maradandó búcsút termett. Kazinczy a feledés homályából többé ki nem alvó világosságra hozza a Szigeti veszedelmet, Nagy- Szalontán örök életre ébred a Toldi-utód s Pesten első alkotásai fölé hajolva mereng egy ifj u költő: Zrinyi feltámad, Arany születik, Vörösmarty munkához fog. Három óriás, kik szellemük fényével bevilágítják a titokzatos múltat, hogy az ősök nagyságát megpillantva tudtára ébredjünk kicsinységünknek s a történelem kijelölte hivatásunkra eszmélve régi dicsőségünket felidéző uj idej álokért küzdjünk. A kötelességérzetét vesztett politikai magyar nemzetet kellett kiragadni végveszéllyel fenyegető aléltságából. Megtörni közönyét, felrázni szunnyadó tetterejét, kihívni büszkeségét, lángra lobbantani lelkesedését, hogy újra szabad legyen a haza, a nyelv és a gondolat: ez volt a magasztos czél, melynek legharsányabb ajkú, legönzetlenebb, jutalmát egyedül a küzdelemben kereső harczosa Vörösmarty volt. Élete három korszakának mesgyéjét három. határkő jelzi: Zalán futása, a Szózat és a Vén czigány;az első kettő hatalmas diadaloszlop, melyekre az ifjú és férfiú fenséges álmai vannak vésve, az utolsó megrendítő szavú sirkő, melyet a lehanyatló iró tüneményes költészetének végső állomásán emelt. Zalán futása ébredő nemzetiségünk harczi éneke, önerőnkbe vetett kétségeink czáfolata a múlt képeiben a jövő reménye, mely a győzelmi mámor sejtetésével izgat annak kivivására. Alakjai a minden áldozatra kész hazafiságnak példái, kikhez méltatlanoknak lennünk nem szabad. zeti A honfi bizalom, hősi bátorság, nembüszkeség, s első, reménytelen szerelmének eszménye, bearanyozva a legszentebb érzelem dicsfényével s megkoszorúzva az ártatlanság glóriájával: ezek képei ihletik szellemét, s csalják ajkaira ama bűbájosan hangzó, ragyogó szinpompáju , s mindenekfölött magyaros nyelvet, melynek édes-csábos zengése egyszerre veszteget meg fület és szivet. Minden tenkölt érzés, mely népe keblét dagasztá, minden nemes törekvés mely haladásra irányult, minden nagy gondolat, melynek tárgya az ország boldogíása volt, hathatós kifejezést talált Vörösíarty költészetében. A negyvenes években, a Szózat keletkezése idejében, nagy változáson megy keresztül A kétség kezdi megcsendíteni lelkének húrjait s jóstehetsége a távoli bizonytalanságban nyugtalanul kutatja hazája jövőjét. A hosszú hányattatás után feltalált családi tűzhely melege erősíti ugyan hitét, melyet teljesen sohasem vesztett el, boldognak érzi magában ismét az embert, s az emberben a hazafit, de jövendölése, a nagyszerű Magda — írta: Gosztonyi Jenő. — — Az mindegy, Ha valakinek mennyasszonya van és szereti mennyasszonyát, úgy azt nem tartóztatja semmi. Az öreg asszony már errefelé fordult. Idáig csak a homályos szöglet felé sanditva mert feleletet adni. — Ha szereti mennyasszonyát! Magda, s csak nem mondtatod azt, hogy ő nem szeret téged? Hisz ez az ember utolsó csepp vérét is föláldozná érted! És te így nyilatkozol róla. Ez hálátlanság. Szinte maga is megijedt, mikor az utolsó szót kimondta. De már kicsusszant ajkán s visszaszívni többé nem lehetett. Fel kellett már most venni leányával a keztyüt. — Jól van mamám, csak korholj. Mivel érdemlettem ezt épen tőled, azt nem tudom. De senki sem fogja velem azt elhitetni, hogy Péter szeret. Különben is miért szeretne? Asszony kell neki a házhoz, ki öreg napjaiban ápolja, gondját viselje és véletlenül belém botlott. — De kaphatott volna olyat is, kinek pénze van és mégis téged vesz el minden szegénységeddel együtt. — Az csak mesebeszéd. Kinek pénze van, az nem megy feleségül oly emberhez, ki már betöltötte a negyvenedik évét. Hacsak nem csúf, mint éjszaka. De jut leányt elvenni a pénzéért nem minden ember jellemével egyezik . . . hatott.A mama örült, hogy valamibe kapaszkodó Péter pedig szilárd jellem! Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a A halvány, szőke leány nesztelenül húzta meg magát a rozzant karosszékben és révedező tekintetével a távolban látszott kalandozni. Bensejében olykor félve megrezzent, ha az ajtó nyikorgott és valamelyik kis testvérkéje a hidegtől kipirult arczával befutott a meleg, sűtött szobába, vagy a rekedten ketyegő fali óra berregő csengésével óranegyedet jelzett. Lázas fényben ragyogó szemei ilyenkor félelmetesen villogtak és ijesztően sáppadt arcza daczosra vált. A szűk, de csinosan bútorozott szobában bágyatagon szórta fényét a pislákoló lángczafrang. A tánczosképü, töpörödött asszony ült az asztal mellett és szorgalmasan kötögetett. Időnkint lopva, futólag leányára tekintett és látva annak fájdalomtól megtört arczát, csak nehezen tudott egy-egy kebléből előtörő sóhajt elnyomni az ajkán. Majd hirtelen munkája közben egy pillanatra megfeledkezve a rettentő valóságról, beleszólt a nyomasztó, kísérteties csöndbe. — Kissé késő jön Péter! És megrettenve a saját hangjától, nyomban elhallgatott. A leány szemöldökét összevonva, kihívó hangon felelt. korán— Azt hiszi, hogy akármikor jön, elég — De Magda, hisz nem szabadulhat korábban az irodából, csak mikor a főnök távozik. ! — Jellem ! Hát kellett nagyobb jellem Sándornál ? Az öreg összetöpörödött asszony legyőződnek hitte magát pusztán a név hallattára s fejét lehajtva, elhallgatott. * ** ... A Sándor jelleme. Exxév viselője volt Magda szerelme zsenge gyermekkorától , az maradt még soká. Náluk lakott a sötét udvari szobában és szorgalmasan tanult kora reggeltől késő alkonyatig. Akkor bejött hozzájuk és beszélt jövőjéről, melyben Magdának is kiváló szerep fog jutni. Mint kis diák jött oda és náluk lakott, amig a kérlelhetetlen halál el nem ragadta ... És Magda látta, mint hull a rideg göröngy egyszerű, festett koporsójára, elhantolva lelkének álmait. Együtt szőtték azokat Sándorral és csak is csattant olykor, ha a mama kibotorkált és magukra maradtak. Csak néhány hét volt hátra, hogy Sándor az utolsó szigorlatát is letegye, mely biztosítja számára az oklevelet és a jövőt. Mennyit kellett azalatt tűrni és szenvedni, sokszor hónapokig is adós maradt a szobáért járó bérösszeggel. Aztán szüleivel is viszályba egyesedett, kik nem segélyezték, mihelyt kiszivárgott a hír, hogy Sándor egy szegény leányt akar nőül venni. De ő tántoríthatatlanul hű maradt ígéretéhez. Később megbékültek és az öreg Hordályi maga jött el, hogy Magdát szemügyre vegye. Terveket koholtak és a leány szemérmes pirulással hallgatta az ifjút, mikor a családitűzhely alapítására is gyengéd czélzásokat tett. Ferencz József keserű viz Kizárólagos raktár LŐVINGER JÓZSEFNÉL valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen, felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserűvizet.