Szamos, 1901. május (33. évfolyam, 35-43. szám)
1901-05-02 / 35. szám
Vegyes tartalmu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A szatmármegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes számára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Proletárok: A társadalmi osztályok közt nagy helyet foglal el magának a proletariátus. Az államnak, hazának és társadalomnak egyaránt nyűge és semminemű létjogosultsága sincs. Mindazáltal a proletariátus mindég volt és mindaddig leszen is, míg az életpályák helyes megválasztására a társadalom minden rétege meg nem találja ítélő képességét. Mindaddig soha meg nem szűnik a félművelt, félképzett egyének osztálya, melyből minden rész fakad, s mely minden szennyes mozgalomnak vezetője. A proletariátus már magában foglalja a szegénységet. Már pedig a társadalom legnagyobb ellenségei azok, kiknek nincs mit vesziteniök. Épen ezért a társadalomnak kell, hogy czélját képezze egy oly osztály, egy oly réteg megszüntetése, fedésének útját állja, mely egészséges fermely léteiét veszélyezteti. Ám mindezideig nagyon kevés kísérlet történt arra nézve, hogy minálunk a proletariátus megszűnjék, pedig az kell, hogy legelső feladatát képezze a társadalomnak, hogy e beteges tagját kigyógyítsa, használhatóvá tegye. sem Mint mindenben, a közművelődés terén tudtuk a szélsőségek között az arany középutat meglelni. A művelt középosztály, melyről már a nagy Széchenyi is, mint az állami életet fentartó oszlopról beszélt, nálunk szinte teljesen hiányzik. Merész, lehetetlen vállalkozás volna itt 3—4 szűk hasábon mindazokra az okokra kiterjeszkedni, melyek eredményükben szellemi proletárizmust vonták maguk után.a A földbirtok eladósodása, a külföld ipari és gazdasági versenye, a középbirtokosok nemtörődömsége, mind oly tényező, melyen csak tősgyökeres reformokkal, országos mozgalmakkal lehet segíteni — de az értelmi középosztály megteremtésére kultuszminiszterünk már megtette az első lépést, midőn a 7 osztályú polgári középiskolák intézményét szervezte. Mert mi csődítette eddig ifjúságunkat a középiskolába ? Elsősorban az ennek elvégzésével járó önkéntességi jog, ezért tehát kénytelenségből beiratkoztak reálba, gimnáziumba Mikor azonban ezeket már elvégezték, igy okoskodtak. Ha már most 8 esztendőn keresztül vergődtem, úgy ahogy, majd csak kihúzom valahogy azt a 4—5 esztendőt is, legalább kész ember leszek. Mivelhogy nálunk az érettségi nem elég, a kész ember a doktori diplomával kezdődik. És megindul a népvándorlás az alma mater felé, mely százával bocsájtja ki évenként a végzett ifjakat, kik csak ezután kénytelenek kenyérkereset után nézni, mivelhogy a kutyabőrrel jóllakni nem lehet. És ez az osztály szolgáltatja a szellem proletárok legnagyobb kontingensét. Az a végzett diplomás osztály, melynek már rangja is megköveteli, hogy többet mutasson, szinleg legalább jobban éljen, mint a többiek. Reméljük azonban, hogy a szintén önkéntességre jogosító 7 osztályú polgári iskola megnyitásával és rendszeresítésével ezek a mizériák lassanként meg fognak szűnni. Az ifjúság nem lesz már kénytelen a középiskolák felé özönleni, melyek azután szinte beleoltják azt a meggyőződést, hogy neked nyugvást tovább kell tanulnod, hanem megtalál abban a tudatban, hogy a mennyi műveltségre szüksége van, annyit megszerzett magának, mert a fölös szellemi tőke mindig egészségtelen társadalmi irányok, ferde társadalmi szokások okozója, szülőanyja. A szatmármegyei háziiparkiállitásról: Mint előző lapszámainkban is jeleztük, a szatmármegyei háziiparkiállitás vasárnap d. e. igen szép számú közönség érdeklődése mellett megnyittatott. A tulajdonképeni népipar bemutatása mellett ott lehetett látni a kiállítás keretébe fölvéve a megye területén szintén háziiparszerűleg készített díszes női kézimunkákat is. A Lövölde alsó helyiségeiben az egyes tanfolyamon készült tárgyak készítési módja Ész-e, vagy vak ösztön ? Én pedig lementem a meglőtt fiatal rókához, mely fáradtan húzódott meg egy gyökér mögött. A lába volt szegénynek megsörétezve. Abban a perezben, a mint agyon akartam csapni, hogy ne szenvedjen, tekintetem véletlenül a vízmosás árkára esett s megpillantottam a vén rókát, mely vagy ötven lépésnyiről kidugta a fejét egy darab agyag mögül, (teste többi részét elfödte a rög), onnan bámult rám. Meglapulva, hogy kikerülje a figyelmet. Rögtön tisztában voltam vele, hogy ez csak az anyaróka lehet, elhatároztam, hogy valamiképen meglessem, mit akar. Anélkül, hogy a kis rókában kárt tettem volna, lassan visszavonultam s a vízmosás alján elbújtam egy bokorban. Jó negyedóráig vártam hiába, azalatt a sebesült rókán is erőt vett a bénulás, mert nem mozdult. Végre megpillantottam a vén rókát, mely nyílsebesen ugrott elő rejtekhelyéről, lefutott a fiához s pillanatig sem gondolkodva, a szájába kapta. Azután óvatosan, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon a sebesültnek, megindult vele. Nem volt lelkem, hogy még egy lövéssel megháboritsam az anyai szeretet munkájában. Bizonyosra vettem, hogy meg akarja menteni s most viszi valami odúba. Haza ballagtam, sajnálkozva a szegény kis rókán, melynek szívesen kioltottam volna az életét, de a melyet csak igy megsebesíteni s ezzel neki talán hoszszas kínokat okozni igazán nem akartam. Egy pár hét múlva megint azon a környéken barangoltam s véletlenül még beljebb tévedtem a sűrűbe. Egyszer csak ráakadtam egy rókalyukra, melynek a körülötte levő jelekből következtetve, voltak lakói. Szerencsét próbálok, gondoltam s felmásztam egy közellevő vadkörte fára, onnan vártam az alkonyatot, mikor a rókák mozogni szeretnek. Sokkal rövidebb ideig tartott, mint hittem, alig tíz percz múlva már kibúj a lyukból egy róka. Rámeresztettem a szememet a sovány kis állatra. Nini ! hisz’ ez az én sebesült rókám ! Még bicczent ugyan, de máskép kutyabaja. Nyomban utána előtermett az öreg róka is és elkezdte gondozni beteg kölykét; körülnyalogatta, megtisztogatta, a sebét megvizsgálta s végül a megelégedés jelei közt kezdett játszani vele. Egyszerre rámordult, mire a kis róka csendesen lefeküdt. Az öreg beballagott a sűrűbe s alig öt percz múlva egy egérrel jött vissza, azt pedig odaadta anyányi kölykének. Az anya szivét még egy rókában is tudom csodálni, nem bántottam őket. Ez a vén róka előbb hazalopta sebesült kölykét, azután otthon s most is táplálja, mert tudja, hogy magáról gondoskodni alig volna képes. A ravasznak, kegyetlennek, alattomosnak hiresztelt állat megmutatta, hogy olyan szive van, a mely sok embernek válnék becsületére. Bársony István: Van szerencsém a n. é. közönség b. tudó- Hiff 1101w0fff öt Kazinczy-utczarol a Deák-tér 6. sz. alá özv. Andre Alajosne úrnő hazába mására hoznia hogy jó hirnévnek örvendő áthelyeztem ,s kérem a n. e. közönség szives bizalmat és pártfogását mivel műhelyemben a legpontosabban készítek mindennemű szalon garnitúrákat, ebédlő divánokat, lószőr és ruganyos matraczokat, ócska bútorok áthúzását, bútor csomagolást helyben és vidéken a belém helyezett bizalommal megfelelően a legpontosabban eszközlöm. — A n. ó. közönség szíves pártfogását kérve maradtam mély tisztelettel CzifJUs György kárpitos- és díszítő. A hetvenes évek közepén történt, hogy a krasznabélteki vágásban vadásztam egyszer vadgalambra. Csak egy kutya nélkül mentem ki, inkább azért, hogy a gyönyörű erdei utakon sétálgassak, minthogy valami nagy kárt tegyek a bugó szárnyasokban. Egy dombtetőre értem, melyet meglehetős sűrűség vett körül; dél felé mély patak vonult, vízmosás meredek széle látszott, előttem vagy ötven lépésnyire szép kis tisztás terült. Ledőltem egy fa alá s a verőfényes őszi levegőben addig álmodoztam, mig esteledni kezdett az idő. Éppen fel akartam czihelődni, mikor mozgást hallottam a sűrűben s pár pillanat múlva egy fiatal róka ugrott át a tisztáson. Messze volt, de hevem elragadott s hirtelen odalőttem. A róka egyet vakantott, jelezve, hogy meg van sörétezve s eltűnt a sűrűben. Kutyám nem lévén, magam mentem utána, futottam, hogy ne legyen ideje esetleg elbújni. Alig tettem húsz lépést a sűrűben, megpillantottam, a mint a száraz vízmosásban keservesen vergődött előre. Nem volt magában. Közvetlenül mellette egy nagy keskeny pofájú róka ügetett s izgatottan kapkodott feléje , egyszer át is kapta a szájával a derekát s néhány lépést tett vele a vízmosás túlsó oldala felé. Oda durrantottam a másik csővel is, de hibáztam. A vén róka erre folyton visszanézegetve, kereket oldott s eltűnt,