Szamos, 1901. május (33. évfolyam, 35-43. szám)

1901-05-02 / 35. szám

Vegyes tartalmu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A szatmármegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám­ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Proletárok: A társadalmi osztályok közt nagy he­lyet foglal el magának a proletariátus. Az államnak, hazának és társadalomnak egyaránt nyűge és semminemű létjogosultsága sincs. Mindazáltal a proletariátus mindég volt és mindaddig leszen is, m­íg az életpályák helyes megválasztására a társadalom minden rétege meg nem találja ítélő képességét. Mindaddig soha meg nem szűnik a félmű­­velt, félképzett egyének osztálya, melyből minden rész fakad, s mely minden szennyes mozgalomnak vezetője. A proletariátus már magában foglalja a szegénységet­­. Már pedig a társadalom legnagyobb el­lenségei azok, kiknek nincs mit vesziteniök. Épen ezért a társadalomnak kell, hogy czélját képezze egy oly osztály, egy oly réteg megszüntetése, fedésének útját állja, mely egészséges fer­mely léteiét veszé­lyezteti. Ám mindezideig nagyon kevés kísérlet történt arra nézve, hogy minálunk a prole­tariátus megszűnjék, pedig az kell, hogy legelső feladatát képezze a társadalomnak, hogy e beteges tagját kigyógyítsa, használ­hatóvá tegye. sem Mint mindenben, a közművelődés terén tudtuk a szélsőségek között az arany középutat meglelni. A művelt középosztály, melyről már a nagy Széchenyi is, mint az állami életet fentartó oszlopról beszélt, ná­lunk szinte teljesen hiányzik. Merész, lehetetlen vállalkozás volna itt 3—4 szűk hasábon mindazokra az okokra ki­terjeszkedni, melyek eredményükben szellemi proletárizmust vonták maguk után.a A földbirtok eladósodása, a külföld ipari és gazdasági versenye, a középbirto­kosok nemtörődömsége, mind oly tényező, melyen csak tősgyökeres reformokkal, orszá­gos mozgalmakkal lehet segíteni — de az értelmi középosztály megteremtésére kultusz­­miniszterünk már megtette az első lépést, midőn a 7 osztályú polgári középiskolák intézményét szervezte. Mert mi csődítette eddig ifjúságunkat a középiskolába ? Első­sorban az ennek elvégzésével járó önkén­tességi jog, ezért tehát kénytelenségből bei­ratkoztak reálba, gimnáziumba Mikor azon­ban ezeket már elvégezték, igy okoskodtak. Ha már most 8 esztendőn keresztül vergőd­tem, úgy a­hogy, majd csak kihúzom vala­hogy azt a 4—5 esztendőt is, legalább kész ember leszek. Mivelhogy nálunk az érettségi nem elég, a kész ember a doktori diplomával kezdő­dik. És megindul a népvándorlás az alma mater felé, mely százával bocsájtja ki éven­ként a végzett ifjakat, kik csak ezután kény­telenek kenyérkereset után nézni, mivelhogy a kutyabőrrel jóllakni nem lehet. És ez az osztály szolgáltatja a szellem proletárok legnagyobb kontingensét. Az a végzett diplomás osztály, melynek már rangja is megköveteli, hogy többet mutasson, szin­­leg legalább jobban éljen, mint a többiek. Reméljük azonban, hogy a szintén ön­kéntességre jogosító 7 osztályú polgári iskola megnyitásával és rendszeresítésével ezek a mizériák lassanként meg fognak szűnni. Az ifjúság nem lesz már kénytelen a középiskolák felé özönleni, melyek azután szinte beleoltják azt a meggyőződést, hogy neked nyugvást tovább kell tanulnod, hanem meg­talál abban a tudatban, hogy a mennyi műveltségre szüksége van, annyit megszerzett magának, mert a fölös szellemi tőke mindig egészségtelen társadalmi irányok, ferde társadalmi szokások okozója, szülőanyja. A szatmármegyei háziiparkiállitásról: Mint előző lapszámainkban is jeleztük, a szatmármegyei háziiparkiállitás vasárnap d. e. igen szép számú közönség érdeklő­dése mellett megnyittatott. A tulajdonképeni népipar bemutatása mellett ott lehetett látni a kiállítás keretébe fölvéve a megye terüle­tén szintén háziiparszerűleg készített díszes női kézimunkákat is. A Lövölde alsó helyiségeiben az egyes tanfolyamon készült tárgyak készítési módja Ész-e, vagy vak ösztön ? Én pedig lementem a meglőtt fiatal rókához, mely fáradtan húzódott meg egy gyökér mö­gött. A lába volt szegénynek megsörétezve. Abban a perezben, a mint agyon akartam csapni, hogy ne szenvedjen, tekintetem véletle­nül a vízmosás árkára esett s megpillantottam a vén rókát, mely vagy ötven lépésnyiről ki­dugta a fejét egy darab agyag mögül, (teste többi részét elfödte a rög), onnan bámult rám. Meglapulva, hogy kikerülje a figyelmet. Rögtön tisztában voltam vele, hogy ez csak az anyaróka lehet, elhatároztam, hogy va­lamiképen meglessem, mit akar. Anélkül, hogy a kis rókában kárt tettem volna, lassan vissza­vonultam s a vízmosás alján elbújtam egy bo­korban. Jó negyedóráig vártam hiába, azalatt a sebesült rókán is erőt vett a bénulás, mert nem mozdult. Végre megpillantottam a vén ró­kát, mely nyílsebesen ugrott elő rejtekhelyéről, lefutott a fiához s pillanatig sem gondolkodva, a szájába kapta. Azután óvatosan, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon a sebesültnek, meg­indult vele. Nem volt lelkem, hogy még egy lövéssel megháboritsam az anyai szeretet munkájában. Bizonyosra vettem, hogy­ meg akarja menteni s most viszi valami odúba. Haza ballagtam, sajnálkozva a szegény kis rókán, melynek szí­vesen kioltottam volna az életét, de a melyet csak igy megsebesíteni s ezzel neki talán hosz­­szas kínokat okozni igazán nem akartam. Egy pár hét múlva megint azon a kör­nyéken barangoltam s véletlenül még beljebb tévedtem a sűrűbe. Egyszer csak ráakadtam­­ egy rókalyukra, melynek a körülötte levő je­lekből következtetve, voltak lakói. Szerencsét próbálok, gondoltam s felmász­tam egy közellevő vadkörte fár­a, onnan vártam az alkonyatot, mikor a rókák mozogni szeret­nek. Sokkal rövidebb ideig tartott, mint hittem, alig tíz percz múlva már kibúj­ a lyukból egy róka. Rámeresztettem a szememet a sovány kis állatra. Nini ! hisz’ ez az én sebesült rókám ! Még bic­czent ugyan, de máskép kutyabaja. Nyomban utána előtermett az öreg róka is és elkezdte gondozni beteg kölykét; körülnyalo­gatta, megtisztogatta, a sebét megvizsgálta s végül a megelégedés jelei közt kezdett játszani vele. Egyszerre rámordult, mire a kis róka csen­desen lefeküdt. Az öreg beballagott a sűrűbe s alig öt percz múlva egy egérrel jött vissza, azt pedig oda­adta anyányi kölykének. Az anya szivét még egy rókában is tudom csodálni, nem bántottam őket. Ez a vén róka előbb hazalopta sebesült kölykét, azután otthon s most is táplálja, mert tudja, hogy magáról gondoskodni alig volna képes. A ravasznak, kegyetlennek, alattomosnak hiresz­­telt állat megmutatta, hogy olyan szive van, a mely sok embernek válnék becsületére. Bársony István: Van szerencsém a n. é. közönség b. tudó- Hiff 1101w0fff öt Kazinczy-utczarol a Deák-tér 6. sz. alá özv. Andre Alajosne úrnő hazába mására hoznia h­ogy jó hirnévnek örvendő áthelyeztem ,s kérem a n. e. közönség szives bizalmat és pártfogását mivel műhelyemben a legpontosabban készítek mindennemű szalon garnitúrákat, ebédlő divánokat, lószőr és ruganyos matraczokat, ócska bútorok áthúzását, bútor csomagolást helyben és vidéken a belém helyezett bizalommal megfelelően a legpontosabban eszközlöm. — A n. ó. közönség szíves pártfogását kérve maradtam mély tisztelettel CzifJUs György kárpitos- és díszítő. A hetvenes évek közepén történt, hogy a krasznabélteki vágásban vadásztam egyszer vadgalambra. Csak egy kutya nélkül mentem ki, inkább azért, hogy a gyönyörű erdei utakon sétálgassak, minthogy valami nagy kárt tegyek a bu­gó szárnyasokban. Egy dombtetőre értem, melyet meglehetős sűrűség vett körül; dél felé mély patak vonult, vízmosás meredek széle látszott, előttem vagy ötven lépésnyire szép kis tisztás terült. Ledől­tem egy fa alá s a verőfényes őszi levegőben addig álmodoztam, mig esteledni kezdett az idő. Éppen fel akartam czihelődni, mikor moz­gást hallottam a sűrűben s pár pillanat múlva egy fiatal róka ugrott át a tisztáson. Messze volt, de hevem elragadott s hirtelen odalőttem. A róka egyet vakantott, jelezve, hogy meg van sörétezve s eltűnt a sűrűben. Kutyám nem lé­vén, magam mentem utána, futottam, hogy ne legyen ideje esetleg elbújni. Alig tettem húsz lépést a sűrűben, megpillantottam, a mint a száraz vízmosásban keservesen vergődött előre. Nem volt magában. Közvetlenül mellette egy nagy keskeny pofájú róka ügetett s izga­tottan kapkodott feléje , egyszer át is kapta a szájával a derekát s néhány lépést tett vele a vízmosás túlsó oldala felé. Oda durrantottam a másik csővel is, de hibáztam. A vén róka erre folyton visszanézegetve, kereket oldott s eltűnt,

Next