Szamos, 1902. május (34. évfolyam, 35-43. szám)

1902-05-01 / 35. szám

I XXXIV. évfolyam._____________Szatmár, 1802. csütörtök május hó 1. SZAMOS Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes számára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. A szatmár—mátészalkai vasút. Vármegyénkben az úgynevezett „Ecsedi nagy láp" lecsapolása, kiszárítása befejeztetett. E nagy kulturműbe fektetett 14 millió korona költség — reméljük, sőt mint a jelek mutatják, biztosan hihetjük — nem fog kárba veszni. A nagy mű — bár kétségtelenül nagy áldozatok árán — sikerült s ott, hol ezelőtt egész éven keresztül a posvány feküdte meg az évszázadok korhadásaiból képződött televényt — most a tisztes eke veszi át a szerepet s a birtokosok külön befektetése és szorgalma által egy pár év leforgása után az egész roppant területet az agrikultura fogja birtokába venni, temérdek munkásnak adván biztos kenyeret és megélhetést. E kulturműnek közgazdasági jelentőségét bizonyítani felesleges. Fogalmat alkothat magának mindenki róla, ha elgondolja, hogy 80.000 hold, eddig nagyrészt értéktelen és használatlan terület vétetik haszon alá. Holdankint átlag felvehetünk évi 100 korona értékű terméshozamot s így ha egy pár év múltán az egész terület eke alá lesz hódóvá az eddigi pár százezer koronára alig tehető haszon helyett évi 8 millió korona értéket fog produkálni a néhai Ecsedi-láp. Az intensiv gazdálkodási rendszer pedig, melynek előbb-utóbb érvényesülnie kell, lassankint önmagától fogja megteremteni a gyáripart is s így e kulturművek ipari jelentősége is elvitázhatatlan. Ezen kürülmények hozták felszínre a szatmár—mátészalkai vasút mielőbbi kiépítésének eszméjét. Szatmár város közönsége — szerencsére — elég jókor tudatára jött e tervbe vett vasúti vonal nagy jelentőségének s helyes érzékkel azonnal a cselekvés terére lépett, nehogy a halogatással e reá nézve rendkívül fontosságú vonal kiépítése egy más érdek által kontrakarhoztassék s egy gyorsabb kéz bevégzett ténye által lehetetlenné tétessék ! Üdvözlet érte Szatmár város vezető férfiainak, akik tudatára jöttek annak, hogy ez ősi város csak helyes vasúti és forgalmi politikával fejleszthető oda, hogy a magyar északkeletnek igazi góczpontjává váljék! E szervezett vasúti vonalnak mielőbbi kiépítése természetesen nemcsak Szatmár város érdeke, hanem azon nagy és népes vidéké is, melyet ezáltal szorosabban magához fűz, a melynek forgalmi és gazdasági érdekeit kielégíti s jövendő fejlődéséhez sőt felvirágzásához az alapot, — a conditio sine qua nont — megadja. Így fog aztán kifejlődni e vidék és Szatmár város között egy olyan érdekközösség, melynek jótékony hatása e vidék hatalmas gazdasági föllendülésében, Szatmár város forgalmának emelkedésében, piaczának jelentőségében s a vállalkozási kedv élénkülésével gyáriparának felvirágzásában fog kulminálni. Nincs szándékomban e tervezett vasút kiépítésének financziális oldalával bővebben foglalkozni. E részben, úgy tudom nyilatkozott már az ország legnagyobb közlekedési szaktekintélye Hieronymi Károly, aki kijelentette, hogy e vasút feltétlenül reusalni fog. Nem akarom őt mintegy túlliczitálni, de mégis jól esik kimondani azon meggyőződésemet, hogy a szatmár—mátészalkai vasút, mint financziális vállalat fényesen be fog válni. Be fogna válni még akkor is, ha tisztán csak a helyi érdeket szolgálná , ha az átmeneti forgalmat nem tekintenők is! Csak egy kis számítás kell, hogy ezen állítás igazsága demonstráltasssék. Egy tekintet a térképre és meg fogjuk látni, hogy ezen tervezett vasútvonal 50 km. hosszúságban, két oldalán vármegyénk legtermékenyebb vidékének forgalmi és gazdasági érdekeit fogja szolgálni ; északi oldalon a Szamos vidékét, déli oldalon az ecsedi-láp északi nagyobb felét Ezen terletek kiterjedése — kerek számban beszélve — 10.000 kat. hold. Egy kat. holdra átlag 8 m. mázsa termés-hozamot számítva — a mi a legalacsonyabb számítás — e vidék évenkint 800 ezer m. mázsa terményt fog produkálni. Belfogyasztásra ebből nem esik el több 200 ezer m. mázsánál. A fent maradó 600 ezer mázsa felesleg eladásra jut s igy Napról napra. (Sully Prudhomme.) Mikor szivünk’ véresre tépi Egy pótolhatlan veszteség, Nem tartjuk érdemesnek élni, S a vég hivalag int félénk, Teher az élet súlya rajtunk, Értékben minden nap vészit S kétségbeesve súgja ajkunk: „Ugyan, mit is keresek itt?“ Ha e nyüzsgő zajt úgy utálom, Melyben nem vesz részt bánatom, Mely lelkem sérti: távozásom Miért gyáván halasztanom? Miért balgán itt vesztegelnem, Ha oly sokat kínálkozik, Túladni minden bún, keserven, Mely folyton üldöz siromig!“ De im, a megszokás hatalma Kegyelmet esdekelt s kapott S elitében, bár nem akarva, Átéljük még a holnapot. Tényleg csak anti czikkeket és katonai fölszereléseket. Mert jól esik szemügyre vennünk, A mit minden nap újat ád • S öröm hajnalra kelti lelkünk’ A bimbót hajtó rózsaág. S mikor kipattant már virága, Várunk, mig illatot lehel, Majd elhervadván, újra másra Áhit a szomjazó kebel. Mennénk, de lám, egy röpke fecske Végignyilal a föld felett S szemünk utána vész merengve, Mig áttöré a kék eget. Mennénk, de szárnyát bontogatva Hüs szellő kél s lehelletén Szivünkbe száll egy pillanatra Félénken a halvány remény. Mennénk, de haliga! kalapácsnak Serény zaja üti fülünk’, Mely gáncskint hány szemünkre vádat, Hogy menekülni készülünk. Minden csak arra készt, ne vessünk Véget balsorsunknak ma még, szabó üzletében szerezhetjük be hazai és angol gyártmányú gyapjú- és sí szövetből készült legjobb szabású tavaszi felöltőinket, és öltönyeinket. Hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. A két II. szit sikkesszabásu egyenruhákat ; raktáron tart mindennemű egyenruha- Szatmár, Deák-tér. (Városház-épület.) A szenvedést is édes terhünk Enyhitni, ha mást sújt az ég. Marasztó hang kél könyeinkben, Hogy felszántsuk legalább, A mi mosolyg, a mi sir itt lenn, Mind nyújtja éltünk fonalát, A meghalás vágyát leküzdve, Le sem futott még a fövény S mohón fogódtunk végzetünkbe Az örök rejtély küszöbén, A haldoklásnak öntudatlan’ S folyton tetézzük tartamát, A búcsuzásnak percze abban Nem enyhet, — haladékot ád. S nem szánva rá magunk, hogy éljünk, Sirunk felé se sietünk, Perez perezre múl’, odázva végünk S nap nap után dobog szivünk. Francziából: Szabados Ede.