Szamos, 1903. április (35. évfolyam, 27-35. szám)

1903-04-02 / 27. szám

XXXV. évfolyam. Előfizetési ár: Szatmár, 1903. csütörtök április hó 2. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. • ^ p "X - " - - - • r k SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon : 107. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Egyes szám­ára 20 fillér. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Nyilttér sora 20 fillér. 27-ik szám. A vasárnapi népgyülés városunkban. Az a nemzeti érzésekből fakadt eszme­­áramlat, mely egyre szélesebb mederben és fokozódó hullámverésekkel terjed szét az országban, hozzánk is eljutott s a va­sárnapi népgyülésen impozáns formában ke­resett és talált megnyilatkozást. Mintegy négyezer főnyi polgárság hall­gatta meg a régi Vigadó erkélyéről elhang­zott beszédeket s az a sokszor megnyilatko­zott lelkesedés, mel­lyel a közönség a szó­nokok beszédét fogadta, félreismerhetetlenül bizonyította, hogy a hallgatóság teljesen át van hatva azon nemzeti aspiráczióktól, a­mik a szóban forgó katonai kapcsolatban felszínre kerültek.javaslatokkal Ez a mozgalom, úgy látszik, nem ha­sonlít valamely pártpolitika különálló elszi­getelt törekvéseihez, hanem mint a nemzet óhajtása, mint a nemzet tiltakozása szólal meg a bécsi követelésekkel szemben s az a czélja, hogy a vezetőknek, kikre a nem­zet az ország sorsának intézését bírta, a nemzeti akaratról tájékozást, irányítást nyújtson lésen Az a szép felvonulás, a­mit a népgyy­tapasztaltunk s a­melynek komoly méltóságát nem zavarta meg semmi olyan incidens sem, a­mi az erőszakos beavatko­zást legkevésbbé is szükségessé tette volna, világosan mutatta, hogy közönségünknek óhajával, magatartásával komolyan és lel­kiismeretesen kell számolni a politikai hely­zet elbírálásánál, mire a jogczímet a va­sárnapi népgyülés alapján is bizonyára csak fokozottabb mértékben szerezte meg. A népgyülés lefolyásáról, terünkhöz képest a következőkben számolunk be: Kevéssel vasárnap d. u. 3 óra után jelen­tek meg a Vigadó erkélyén a népgyűlésre Buda­pestről érkezett dr. Bakonyi Samu, Lovászy Márton és Benedek János országgyűlési képvise­lők, mint vendégek, környezve a helybeli végre­hajtó bizottság tisztikara és tagjai által. A Vigadó előtti téren mintegy 4000 fő­nyire tehető közönség foglalt helyet, mely a népgyűlésnek igazi elemeiből verődött össze, egyaránt képviselvén az értelmiséget, iparos osztályt és a tulajdonképeni köíépet. Az ifjúság nemzeti lobogók alatt az erkély előtt helyezkedett el. Hölgyek is, kezdve a kendőtlenek és fejkendősöktől, fel egész a kala­posok és napernyősökig, nagy számban jelen­tek meg. Uray Géza végrehajtó bizottsági elnök fel­kérte a népgyűlést elnök választására, mire ez elnökül öt, majd ajánlatára jegyzőül Osváth Elemér tanárt közfelkiáltással megválasztotta. Elnök üdvözölvén meleg hangon a vendég országgyűlési képviselőket és a megjelent nagy közönséget, élénk örömének adott kifejezést afelett, hogy ez alkalomból a város politikai összes pártárnyalatai megjelentek, a népgyülést megnyitotta s felkérte a vendégeket beszédeik elmondására, melyek hivatták a népgyülést a katonai javaslatok ügyében teljesen tájékoztatni, felvilágosítani s már eddig is ismert meggyőző­désükben megerősíteni. A képviselők szünet nélküli egymásután­ban körülbelül fél-fél órás beszédet mondtak. Mindhárman megnyerő s­zaliás alakok; előadásuk terve a szónoki művészet szépségeivel, politikai tudással, a fordulatok változatosságaival, a kifejezések erejével, élénk taglejtésekkel, tűz­zel, hévvel s itt ott a határokon való tulcsapá­­sokkal, már mint azt az ily helyzet természet­szerűleg magával is hozza. S ezek mellett mind­hárman a messzecsengő hang skálájának is tel­jesen urai. A határt úgy lehet a három szónok közt megvonni, hogy Bakonyi az iparos osztály­nak, Lovászy az értelmiségnek s Benedek ele­ven humorral a tulajdonképeni népnek beszólt s mindnyája kitörő tetszést és zajos hatást ért el. Dr. Bakonyi Samunak szivében a lelkese­dés szent tüze támad fel, midőn Kölcsey-szobrára tekint. A költő megírta a nemzet imádságában azt, hogy „Megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt!“ De ezt nem így tartja a bécsi hata­lom, még mindig bűnhődésre ítéli a nemzetet, midőn tőle a katonai javaslatokban újabb pénz­es véráldozatot követel. Támadást intéz a város jelenlegi képviselője ellen, aki nem a nemzet Tavasz, nevezte magát, pedig valamikor Mihály nevet adott neki papja. Csakhogy legalább egy fél­­század óta Gábor bácsinak hívták a vén koty­­nyelest — az Isten tudja már miért, — úgy, hogy már maga is elhitte és nyugodt lélekkel mászkált a városka egyik családjától a másik­hoz. Ő volt a „békéltető lélek,“ aki szerencsé­sen mindig a legalkalmatlanabb pillanatban érkezett. Nem volt oly família, a­melyikkel rokonságot ne bizonyított volna. Ezzel csak nem törődtek, de a békéltető rohamaitól fázott mindenki . . . — No, ne félj, majd én egyengetem az utatokat, — kedveskedett az öreg. Lujza arcza vérvörösbe borult. — Már meg mibe ártja magát Gábor bácsi ? — Ejha, de borzasztó ártatlan lettél egy­szerre. Hanem délelőtt boldog voltál, ugye, mikor erre felé defilirázott az ablakod alatt a fiatal úr ? Bizony Isten jóravaló kinézésű legény, tisztára nem értem, mit veszekszik az „ekszczei­­lencziás“ apád . . . Nem folytathatta tovább, egyszerre elállt a szava, ott állott előttük Ráden Gyula. Boldog szédület kapta meg a leányt, az öreg meg rop­pant komikusan vállába húzta a fejét és kisom­­polygott a lugasból. Mind a ketten azt érezték, hogy kapkodnak a levegő után. A leány mintegy lehelte : — Gyula! Miképp jött maga ide? A réveteg tekintet egyszerre a férfi nézé­sévé vált. Bementem a lakásukba. Nincsenek itthon a szülei . . . Eljöttem, mert nem élet ez igy, csak vegetálás . . . Mindent megpróbáltam . . . Kimentem külföldre, de a szivem itt bujdosott mindig. Visszakerültem Budapestre . . . Épület­terveket kellett rajzolnom és a fülembe az Ön beszéde zsongott. Tompán, szaggatottan suttogta tovább: — A fővárosban is meghallottam az itteni „jó híreket.“ Az embernek vannak jóakarói, akik besúgják ... Az atyja meg akarta kötni az „üzletet“ egyik konkurrensével, ugy­e? A beánya lett volna az áru . . . Ne, ne tiltakoz­zék. Tudom azt is, hogy akit én szeretek, nem csinált a szívemből eladó czikket . . . Eljöttem. Most már villámlott az elfojtott szenvedély : Itt vagyok te érted . . . te . . . mindenségem! Egy gondolatnyit hátralépett mind a kettő, végighullámzott rajtuk egy édes bódulás, aztán féltő erőszakkal ölelték át egymást s izzó csókok­ban fuldokolva lehelték egymásba lelküket. A természet rendje megváltozott volna, ha Róth Fülöp karlsbádi c­ipőraktárát ajánljuk át­ vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett! 0 Szatmár és vidéke legnagyobb czipó­ja^tápa. Moni­tVolfoV ! ! tavaszi és nyári idényre m­egrendelt összes úri, női és gyermek ITluljci AüSuüiv • • # 0 0­0­0 valódi franczia sebewrő bőrű lábbelik. 0­0 0­0­0 Az öreg Bedő jól elmagyarázta az építő­mesterének, hogy a lakóházban első, második és harmadik főkellék a kényelem, oly szélesek voltak a szobák, a veranda, mintha egy zászló­aljra számítottak volna. Pedig mindössze hár­man éltek a lakásban, a cselédségen kívül: Bedő a dúsgazdag szappanos, a felesége, meg leányuk, Lujza. Kert is volt a ház végében s ilyenkor, orgona virágzása idején, a leány a lugasban töl­tötte minden szabad idejét; sóvárogva, epedve, mikor csendül meg az ő számára is az igaz tavasz dala. S amint az illatban fürdő napsugár szöghaját kissé világosabbra zománczozta és megvilágította fátyolos szemét: tavasz volt a leány a tavaszban. Bosszúság ült ki egy pillantásra az arczára. — Nincs itthon senki, Gábor bácsi —­­mondta. felelte:Fehér hajú ingatag járású öreg ember — Tudom, tudom. De hát Gábor bácsinak igy nem szabad ide jönnie? Evődött az öreg szelíd gún­nyal. Mindenben pedig az volt a legpompásabb, hogy a bácsi igaz meggyőződéssel Gábornak

Next