Szamos, 1903. november (35. évfolyam, 88-96. szám)
1903-11-01 / 88. szám
XXXV. évfolyam, Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Szatmár, 1903. vasárnap november hó 1. SZAMOS. , POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP? MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Halottak napja. Ravatalon fekszik a természet. A letarolt fák ágai között az enyészet sóhaja reszket. Mintha az élettől válni készülő lélek sírna a levegőben, a szél zúgásában, a sárga levelek zörgésében. A természet halála ez Holtan fekszik a pezsgő élet, a napfény, a virág. Halott a föld, amelyre a pusztulás fehér szemfedője hull. Csak tetszhalott ugyan, amely föltámád egy tavaszi hajnalon, de csak azoknak, akik megérik ezt a hajnalt. Egyébként minden évben egy életet él a természet, egy hosszú életet — a bölcsőtől a sírig, a születéstől a halálig. Az ember pedig a természet másolata. Életében úgy, mint halálában. És az évezredek emberiségének lelkében frissen él ez a tudat. A kőkorszak őslakója ösztönszerűleg érezhette, hogy ő, a maga egész világával nem egyébb, mint a természet egy parányi töredéke. És az évezredek emberöltőinek lelkében ez az ösztön tudattá, világos látássá fejlődött s ma már lelki életét is a természet változásaihoz alkalmazva és azokhoz való vonatkozásban éli le az ember. Vagy miből másból származhatott az a dátum, amely a halottakra való emlékezés napját egy komor őszi napra tette ? Maga a biblia gyönyörű példázat, a szentírás a maga nagy ünnepnapjait és ünnepnapok jelentőségének, karakterének teljes párhuzamával állítja be a természet változott időszakai közé. Lehet-e stílszerűbb, találóbb napot elképzelni a vonatkozásaiban halottakra való szomorú emlékezés napjául, mint az őszi napot ? A halál gondolatáé a kegyeletnek ez a napja. A lehervadt virág, a lepördült lomb, a sivár, kihalt tájak, minden, minden a halálra figyelmeztet. Az őszi szél azt sírja: memento móri! A zörgő avar azt suttogja: — memento móri! És mit tehetünk e sok figyelmeztetéssel szemben ? Kimegyünk a temetőbe, a begyöpösödött hantok közé, a sírok világába. Szomorú utjain a temetőnek aztán teljesen átengedjük lesújtó, sötét gondolatának.lelkünket a halál De azért emberek vagyunk. Életösztöntől duzzadó, mohó emberek, akik a legcsöndesebb birodalomba is elvisszük az élet szeretetét. És halottak napján, bár lelkünk gondolata a halálé, a szomorú elmúlásé, élet költözik a temetőbe. Élet, amely ott reszket a sápadt őszi virágban és sóhajainkban, így fonódik össze mindkét lánczszem, az élet a halállal. Egy láncz az, szorosan összeforrott láncz, amely még sohasem esett szét. Az egyik lánczszem a napvilághoz köt, a másik az égi sötétséghez. Az egyik az élet abroncsa, a másik a halál béklyója. És a temető utjain járva, szinte érezzük a halál béklyójának szorítását. És emlékezésünk, kegyeletes siránkozásunk, amely a holtaknak, valójában a magunk biztos, elkerülhetetlen sorsának megsiratása is. Emberek vagyunk, kicsiny töredékei ennek a nagy természetnek és saját esendőségünk, szomorú elmúlásunk tudata, melyet példáz az őszi hervadás, a téli pusztulás könyökre indít. A halottakra való emlékezésben siratjuk önmagunkat. Halottak napján Alkony borítja a néma tájat, Lassan kigyulad csilagra csillag, Serkentve kondul intő órája a sötét gyásznak, A rejtett kínnak. Édes hang csendül, szivem megérti — Kezemben egy kis kezecskét érzek S a múlt öléből feltámadoznak ismét a régi, A boldog évek. Odaszáll árva, borongó lelkem A temetőbe, egy kicsi sírra S utánad áhit, letört virágom, kit eltemettem Busongva, sírva. Koldusként járnám éhen, didergve. Nyomorral küzdve a nagy világot, Ó, csak tudnám, hogy akármily későn, akármily Reád találok ! [messze Szabados Ede. 88-ik szám. Feleségem sírjánál. Szeplőtlen testedből violák fakadjanak, Altasson lágyan éneklő serege Shakespere. A szálkás temetőben Állok, — a nap lemenőben, Lomb sárgul itt minden ágon . . . Eszembe jut Korán eltűnt boldogságom ! Jó nőmet temettük itt el, Jobb jövőben bizó hittel . Bizony bizony én is érzem . Hogy nekem is Előbb-utóbb itt lesz végem. Itt borul rám a falombja, És az alkony fuvalomja Itt beszéli majd ki voltam ? Boldogtalan — Ezt susogja majd énrólam. Boldogtalan, mert az Isten Egyre sajtol és ver itten . . . 1 Róth Fülöp karlsbádi czipőraktárát ajánljuk az. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. _ Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára •• az őszi és téli idényre megrendelt úri-, női- és gyermek zzzazazipők és csizmák a legjobb kivitelben. — ■ ~ Mi már vérző szivem álma Miként a füst Tova röppen, tova szállá! Füst csak az emberi élet, Az ész a szív egyre téved, Kivált az elcsüggedőben . . . Megenyhül majd: A sírban, a temetőben ! Kósa Ede: A Szahara aranya. — Tudja, mi a legújabb? Az öreg Marquis de N ... t a felesége fogságba vetette! Ezzel köszöntik egymást Paris legelőkelőbb kaszinójában most az ismerősök s a történetbe, mely szájról szájra jár, általános derűt kelt mindenütt, mert a marquis igen ismert és igen mulatságos hirü ember a Szajna mindkét partján. A pletyka nem túloz: a marquist csakugyan fogságba vetette a felesége, mégpedig a saját kastélyában, Dél Francziaországban messze-messze attól a Párizstól, amelyért a vén viveur annyira rajong. Ezt a büntetést pedig egy elbocsájtott szobaleány bosszújának köszönheti.