Szamos, 1903. november (35. évfolyam, 88-96. szám)

1903-11-05 / 89. szám

POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy­ utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyílttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Az újabb politikai helyzet mérlege. A politikai helyzetről irt minapi czik­­künkben azt az óhajtásunkat fejeztük ki: vajha sikerülne megtalálni a helyes közép­utat a király és nemzet között. Azóta az események mindennap előre­haladtak. A szabadelvű párt a kilenczes bizottság módosított programmját, kölcsönös magyarázgatások után nemzeti párt is egy-kettő magáévá tette s a kivételével ben­ maradt gróf Apponyival, a vezérrel, a pártban. Úgy látszik, hogy a válságnak óriási ká­rát tekintve a függetlenségi párt sem fogja okvetlenül útját állani annak, hogy az állam­­gépezet kerekei, legalább egyelőre, megin­dulhassanak. A Tisza-féle módosított programm vi­tatásában a különböző pártok és felekeze­tek szerint a legszélsőbb ellentéteken nyugvó bírálatokkal találkozunk. A kormányhoz kö­zel állók a programm egyes pontjaiban nagy­jelentőségű nemzeti vívmányokat látnak, míg a közjogi ellenzék egy része egyenesen jogfeladást lát benne, különösen a felség­jognak a vezényleti nyelvre vonatkozó ré­szében. A pártküzdelmek hevében egyik is, másik is a maga pártpolitikai­ czéljainak meg­felelően kommentálván a helyzetet, egyik a helyzetet jobbnak, a másik rosszabbnak tünteti fel, amilyen az valójában. A nyers igazság pedig ebben az esetben igazán a középen van. Ezt maga a függetlenségi párt is kénytelen elismerni, amint p. o. en­nek Tóth János, a függetlenségi párt alel­­nöke is kifejezést adott, azt mondván, „ha őszinték akarunk lenni, be kell is­merni azt, hogy a kilenczes bizottság prog­ram­jával is sokat el lehet érni a magyar nemzeti életben. 1867 óta katonai téren nemzeti irányban most ez a legelső alka­lom, hogy nagy eredményeket értünk el.“ Alkotmányjogi helyzetünk nem rosszabb mint volt, ami ugyan még nem azt jelenti, hogy kielégítené ideális nemzeti aspirációin­kat, de viszont a hadseregben, nemzeti ka­rakterünk kidomborítása czéljából a helyzet viszonylag jobb mint azelőtt volt s a tér­foglalás ezen az oldalon elvitázhatatlanul konstatálható, feltéve, hogy a kormány az e téren megjelölt kereteket teljes erejével betölteni igyekszik. Arra a kérdésre tehát, hogy megvan-e minden, amit a nemzeti küzdelem alapján vártunk, reméltünk ? — az őszinte felelet csak egy lehet, hogy nincs meg. De van-e hát mégis a küzdelemnek számb­a vehető eredménye ? Erre a kérdésre az őszinte fe­lelet az, hogy igenis van, amit csupán a mindenre kiterjesztett óhajtással szemben lehet kicsinyelni, de az előbbi helyzettel szemben jelentékenynek kell mondanunk. Mielőtt azonban most már tovább mennénk, az a kérdés foglalkoztat minden hazaszerető polgárt: megállapodunk-e most ezen a középúton, vagy folytassuk a küz­delmet a többért. Nem a 48-as függet­lenségi párt radikális álláspontjából bíráljuk e kérdést, mert természetes, ha ez a párt 48 as programmjához képest ezután is fog küzdeni radikális elveiért, hanem el kell bí­rálnunk a 67-es alapon álló párt szempont­jából, mely a katonai követelmények terén mint általában az egész nemzet, idáig a függetlenségi párttal egyértelműleg kívánta a nemzeti vívmányokat s ilyen minőségében maga Szatmár városa is több ízben irt fel a kormányhoz. Az a kérdés tehát, hogy folytassuk-e a küzdelmet most a többért ? Aki előzetes megfontolással határozza el magát valamire, annak számot kell vet­ A jótékony ember. Lénárd Vincze, a könyvvezető a barátai és önmaga előtt is sokszor ismételte : — Sohasem házasodom meg. Nem lehet bízni az asszonyokban. Lénárdot a kollegái ezért a bogaráért mindannyiszor kinevették. Az üzlet nagy irodájában, ahol Lénárd naphosszat a rengeteg üzleti könyveket bújta, sok lány volt alkalmazva. A férfi alkalmazot­tak, ha csak szerét ejthették, megcsipkedték a lányok orczáit, a fülükbe pajkos szavakat sug­dostak, a­miktől a lányok elpirultak és hango­san kaczagtak. Lénárd Vinczének e pajkosságok szinte fizikai fájdalmat okoztak. Bántotta a kollégái­nak szabad viselkedése és még érzékenyeb­ben sebezte meg a lelkét az, hogy a leányok nem utasították vissza e viselkedést. — Istenem — gondolta magában, — hát ezekből lesznek a szerető hitvesek, az élettársak? Mélységes gy­űlölet támadt a szivében. Pedig alapjában élL-halt a nőkért. Az üzleti könyvek rengeteg számjai közül gyakran mo­solygott felé egy-egy szép asszony arcz, telve titokzatos ígérettel, rejtelmes és bűvös ígérettel­ tette, féltékenyen őrizte, mint egy szép fényes tollú madarat. Az asszony élete különben is ha­sonlított a kalitkába zárt madáréhoz. De czifra volt a kalitka. Kényelem és puhaság vette kö­rül a rab madarat s a rabtartó férj lelkét­­ is odaadta volna, csakhogy biztosítsa magának az asszony örökkétartó vonzalmát. Természetesen Lénárd Vinczéné már nem járt el többé a nagy irodába üzleti leveleket fogalmazni. Otthon ült örökösen unatkozva és lustálkodva s ettől a semmittevéstől a fiatal asszony rohamosan elhízott. Álmos és fáradt teremtés lett belőle, akit kimerített a semmit­tevés és az unalom. Egy napon a következő kijelentéssel fordult az urához : — Rosszul érzem magam. Valami kúrát kellene használnom — Lénárd Vincze ijedten kapta fel a fejét. — Az Istenért, mi a baj ? — Nem tudom. Talán orvost kellene hi­vatni. S az orvos jött. Megvizsgálta az asszonyt és kimondta a szentencziát: — Vérkeringési zavarok. Oka az elhízás- Sósfürdőket kell használni. Lénárd Vinczének szörnyű fejtörést oko­zott ez az orvosi rendelés. Ezúttal hát az asz­t T­óth Fülöp karlsbádi czipőraktárat ajánljuk at­ vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. __ Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. Szatmár és Vidéke legnagyobb czipőraktára •• az őszi és téli idényre megrendelt úri-, női- és gyermek ~~czipők és csizmák a legjobb kivitelben. Beleszédült a feje. Oh, ha volna egy as­­­szony, egy makulátlan, tiszta, nem földi as­­­szony, aki egész lelkével, minden gondolatával az ölébe dobná magát egy végnélküli, hosszú életre! A terem sarkában kaczagás hangzott fel, valamelyik óvődött az egyik gyakornokkal. Lénárd Vincze lelkéből egyszerre kireb­bent a szép álomkép. Ökölbe szorult a keze és dühösen csapott az előtte fekvő hatalmas könyvekre. Soha, soha nem házasodok meg! Oh hisz, az rettenetes volna. Örökké kínozná az a gondolat, hogy a feleségével is hasonló­képen bántak, mielőtt ő ismerte volna. Talán akadt férfi, akinek keze érintette a derekát, aki forró szavaival, ha csak egy gondolatnyi időre is foltot lehellt a lelkére. Megőrjítené az az örökös kínzó gondolat. Hanem hiába minden. Lénárd Vincze, aki egyszerre gyűlölte is, imádta is a nőket, meg­házasodott. Új lány került az üzlet levelezői osztályába s ez a lány, amikor az első napon valaki dévajkodva megszorította a karját, he­ves elutasító mozdulatot tett. Ez a mozdulat megfogta a Lénárd Vincze szivét és félév múlva már feleségül is vette a lányt. Csinos kövérkes, puha asszony lett. Lé­nárd Vinczénőból. A férje tejbe-vajba fürösz­

Next