Szamos, 1904. február (36. évfolyam, 9-16. szám)
1904-02-04 / 9. szám
XXXVI. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. •— Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : Rákóczy utcza 9. sz. Telefon : 107. Mindennemű díjak Sietmaron, a lajt kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Szatmár, 1904. csötfirtuk február hó 4-SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. 9-ik szám. A vasárnapi munkaszünet. őszintén szólván nagy gyámoltalanságról tesz tanúságot az a mozgalom, amely a budapesti vagyonosabb kereskedők körében a vasárnapi munkaszünet ellen megindult. Ezek a körök biztatásnak veszik azt, hogy az új kereskedelmi miniszter, Hieronymi Károly telivér merkantilista politikus hirében áll s ebből, úgy látszik, azt a következtetést vonják le, hogy a miniszter pártjukra fogyottak ellen szegődni az alkalmaPedig ezek az urak csalódnak. Hieronymi Károly miniszter humánus ember, aki sokat dolgozott életében és tudja mit jelent a munkásra, kereskedelmi alkalmazottra nézve az egy nap pihenés hat napi munka után. Tőle ne várja senki a humánus rendelet megváltoztatását, annál is inkább, mert senki el nem hiszi amaz uraknak, hogy a vasárnapi teljes munkaszünet megszüntetése vagy csorbítása üzlet, kereskedelmi érdek. El is vinné az ördög azt a merkantil-politikát, amely érvényesülésében a vasárnapi munkaszünet ellen tör. Láng Lajosnak, a volt miniszternek hervadhatatlan érdeme, hogy megcsinálta a teljes vasárnapi munkaszünetet és nincs az a népszerű vagy hatalmas utód, aki most már szembe merne szállani a vasárnapi munkaszünet közvéleményével. Mert aki ezt megtenné, az olyan vihart támasztana országszerte maga ellen, hogy az elsöpörné őt. Fölkelnének a kereskedelmi alkalmazottak és a magánhivatalnokok tízezrei és megmutatnák a hatalomnak, kapzsi főnököknek, közvélemény, hogy mi a háborgó mi a nép, ha az adott jogot elveszik tőle. Hasztalan ágálnak tehát a boltos és gyáros urak, valamint a budapesti kereskedelmi és iparkamara is, amely úgy látszik, egy követ fuj a teljes vasárnapi munkaszünet ellenzőivel. Olyan fundamentumon épült a Láng Lajos rendelete, amelyet megingatni már nem lehet, — a jogon és emberiességen. Mindenesetre méltó felháborodást kelthet a kereskedelmi alkalmazottak és magánhivatalnokok körében a fővárosból kiinduló mozgalom. Fájdalmasan látják, hogy vannak körök, melyeknek nem elég, ha az alkalmazott hat napon át áldozzák fel nekik munkaerejét, képességét és egészségét a csekély fizettségért, nekik még a hetedik is kell, nekik minden kell, talán még az álomra szánt éjszaka is. Ez az embertelen felfogás még az ókori rabszolgatartás maradványa. Azt hiszik azok az urak, hogy amiért ők kenyeret adó alkalmazást adnak, azért nekik joguk van az alkalmazott testéhez és lelkéhez. Ezek az urak úgy látszik, csak akkor fognak észre térni, ha majd összecsapnak fejük felett a szocialista mozgalom hullámai. Elég szégyen, hogy olyan tekintélyes testület, mint a budapesti kereskedelmi és iparkamara segédkezet nyújt e csúf játékhoz. Vakmerő hazugság az, hogy a teljes vasárnapi munkaszünet kárára van a nagyközönség kereskedelemnek. A rövid néhány hét alatt egészen hozzászokott, hogy miben szükségletét a hétköznapon szerezze be s örömmel látja, hogy a kereskedelmi alkalmazottaknak és magánhivatalnokoknak hetenként egy szabad napjuk van. Kérdezzék meg a közönséget, kívánja-e, előnyösnek tartja-e a vasárnapi munkaszünet eltörlését! Mi alávetjük magunkat a közvélemény döntésének ! Hazugság az is, hogy a munkásnak, aki szombaton este kapja bérét, nincs érkezése vásárolni. Hát szombaton este 10 — 12 óráig nem vásárolhat eleget! Hétköznapon nem vásárolhat? Muszáj neki éppen vasárnap vásárolni! Csupa hamis érv, amely önmagától megdől. A gyári munkásnak, a napszámosnak, mindenki másnak megvan a vasárnapi munkaszünetje, csak a kereskedelmi alkalmazottól és magánhivatalnoktól irigylik azt az egy napi pihenőt! Hát csak irigyeljék! De még ha fejük tetejére állnak is, ezért akkor sem fognak érni. Mert a jussunkból, amit nagy nehezen kicsikartunk, bizony egy lapottat sem engedünk. Elég szomorú, hogy még az ilyen támadások ellen védekeznünk kell. A művelt nyugati államokban szentség a teljes vasárnapi munkaszünet. Angliában, a munkának igazi hazájában vasárnap még a korcsmák is zárva vannak. Csak nálunk kell még több munka némely kapzsi főnöknek. Csak rajta urak! Ha azt akarják, hogy még jobban terjedjen a ké t legénysirató.*) Elég volt a nótázásból, Siratásból, bucsuzásból. Megitta a maga borát, kitöltötte legénysorát. Kihivta a boldogságot S révbejutott, partra szállott . . . Hogy nem tudott itt maradni, Nincsen azon mit siratni! Kinek hátán van a háza, Se otthona, se családja; Kit más nem hiv, nem melenget Csak kávéház, utczaszeglet; Aki vággyal égve, félve Gondol mások tűzhelyére ; Kit vére készt itt maradni; Azt kell, azt kell megsiratni. Nikelszky Géza: A rejtelmes ember. Öt-hat év előtt egy püspöki városban laktam. A város kicsiny volt és agyon építették templomokkal úgy, hogy ha ebéd idejére, vagy alkonyat leszálltára megszólaltak a harangok, a pirinyó város zajos zenés . Mutatvány Nikelszky Géza „Munka után“ cz. legújabb versfüzetéből. lett a kicsiny és nagy harangok csilingelő, kongó, búgó énekétől. Déli időben mindig a város egyetlen, de szépséges sétányán sétáltam. A helyi lap szerkesztésének kevésbbé fontos, mint inkább kellemetlen gondjait ez időre felfüggesztettem és zavartalan megelégedéssel jártam gyönyörű gesztenyefás utakon, melynek máskor mélységes csöndjét a harangok ilyenkor fölverték, hosszabb időre megbolygatták. Hajlandóságom ekkor sem volt külömb, mint manapság és nagyon kevés emberrel érintkeztem. Magányos természetemnek kedveztem azzal is, hogy ebéd idején kerestem fel a gesztenyés utakat. Egy emberrel azonban állandóan találkoztam. Apró emberke volt. Hosszú fekete hajfürtjei az arczába himbálóztak, amint ingatag járással földre szögezett tekintettel rótta a gesztenyés utakat. A furcsa emberke igen különösen viselkedett. Megtörtént, hogy ballagó útjában hirtelen megállt, mellére lehanyatlott fejét fölvetette hosszú haja, amilyent csak a nagyon okos és nagyon bolond emberek hordanak, ziláltan arczába csapódott, törpe teste kiegyenesedett és figyelt, hallgatózott arra a valamire, ami nekem ismeretlen volt, de kiváncsivá, nyugtalanná tett. A magányos emberek életében történhetik csak meg, hogy ha valami különös, beteges hajlandóságból eredőleg, irtózva kerülnek minden ismerkedést, egy másik szeszélyes pillanatban vágyva vágynak a hirtelen ismeretségre. Így történhetett meg az is, hogy a különös emberke, egy ízben, mikor ismételten kémlelte a levegőt és mellette elhaladtam, minden formalitás megvetésével rám szólott: Hallja, hallja! A kicsi és nagy harangok csilingeltek és zúgtak, mint más ilyenkor, de az én emberkém lelkesedve szólalt meg újra: — Ez a hangok orgiája, a színek tobzódása, a vakmerő skálák gyönyörű harmóniája, a líra, a dráma hatalmas szimfóniája — az ilyen városban születnek a zenészgigászok. A nagybajú kis ember még nem fejezte be hevületes rapszódiáját és nekem időm volt arra, hogy jobban szemügyre vegyem őt. Pirinyó fekete szemei tüzeltek, elborultak és megint csillogtak. Öregedő arcza töbször ideges nyugtalansággal megrándult, fölvetett ajkai megnyúltak és gúnyos vonalban behajlottak kemény szemita orráig — a szavaló emberke olyan volt ekkor, mint egy szatír. Ezután minden déltájban találkoztunk. Bizalmas, baráti hangon elmondta nekem, hogy küzdelmes élete volt eddig, az ükapjától kezdve minden apja zenész volt, ő maga is az lesz, de mivel ő csak úgy szakadt ide az idegenből, hát idegennek tekintik ebben az országban, protekcziója nincs s így kénytelen kicsiny családját zenefeczkékből istápolni, pedig: — Gyermekkoromban operát írtam és előadták a stuttgarti operában, egyházi zenét szerzettem és ma is éneklik a lyoni zsinagógában, a viharok járása azonban, mely engem mindig környezett, felkapott engem a gyönge pehelyt és idefújt e kicsiny városkába — de itt meg nem halok . . . És tényleg, erősen készült reá az uj, diadalmas életre, mely itt kezdődnék a barangdallos városkában. Egy napon így szólt hozzám a zenész: — Kikeresztelkedem. A székesegyház karmesteri állása megüresedett és ha elfelejtem, hogy zsidó vagyok, orgonát és nagy kórust kapok. Emberkém arra várt, hogy szó-