Szamos, 1904. július (36. évfolyam, 53-61. szám)

1904-07-03 / 53. szám

. V>*­vV^ XXXVII. évfolyam­, ’ Szatmár, 15S4, vasárnap julius hó 3. >V­­ILZAMOS POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor ! Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIAD­ÓHIVATAL : Rékőczy­ utcza 9. sz. Trefon: 107. Mindennemű díjak S­záim­áron, a Lap Kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közölt éinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. 53-ik szám. Műszaki feladatok: A nemrég előterjesztett be­ruházási törvényjavaslat a megol­dandó műszaki feladatok egész halmazát tárja a nemzet elé s erre bizony már égető szükség is volt. Szinte azt kellett már feltételez­nünk, hogy a nagyobbszerű mű­szaki alkotások kora hazánkban lejárt. Ámbár nagy kérdés, hogy egyáltalán volt-e ilyen korszak? Az kétségtelen, hogy majd egy évtized óta sztagnál gazdasági éle­tünk, dac­ára annak, hogy szám­talan alkotás vár megteremtőjére. Másrészt nem vonható kétségbe, hogy már eddig is igen szép mű­szaki feladatokat valósítottunk meg. Ilyen többek között vasúti háló­zatunk, melynek fővonalai már nagyrészt készen vannak. A beru­házási törvényjavaslat most ezeket még inkább tökéletesíti. Egyik-má­sikat az országhatárig építteti ki s lehetővé teszi ezeken kívül ré­gen várt, de a rengeteg költség miatt mindig elhalasztott — át­hidalásokat A­mi a mellékvonalak és a helyi érdekű vasutakat illeti, ezek­nél rendkívüli hanyatlás állott be s valószínű, hogy addig föl nem lendül az építés, amig országosan megállapított egységes terv és uj helyi érdekű vasúti törvény alap­ján nem indulhat meg a munkál­kodás. Ha tehát vasúti ügyekben, — amelyekben pedig jelentékeny elő­­haladást tettünk, — még mindig akad tennivalónk, mennyivel in­kább áll ez akkor, ha vízügyeink, folyók szabályozása, csatornázás, földöntözés lecsapolás stb. állapo­tát vesszük szemügyre. Akárhogyan nézzük is, kény­telenek vagyunk konstatálni, hogy az az óriási pénzösszeg és munka­erő, amit szabályozásra és ármen­­tesítésre költ évtizedek óta az or­szág, csak nem akarja meghozni kamatait. Az eredmény aránytala­nul csekély, a hátralévő feladatok száma pedig óriási. Az érdekeltek figyelme így méltán fordulhat e kérdés felé, annál is inkább, mert sok körülmény arra enged követ­keztetni, hogy a szabályozási mun­kákat nem helyes irányban veze­tik. Ebből magyarázható ki sok­­ esetben az az ellenszenv, amivel parasztság a töltéscsinálókat fogadta. , így pl. némely folyónak óri­ási mértékű eliszaposodását joggal mondják a helytelen szabályozás következményének. Ez az iszap alapjában véve arra való lenne, hogy a termőföldre rakodjék le s igy termékenyítse meg azt a víz eltakarodása után. Látjuk, hogy a legtöbbször nem ez következik be, hanem az történik, hogy a kiáradt folyó egész vidékeket pusztít el, mér­hetetlen kárt okozván ingó és ingatlan vagyonban egyaránt. Ha azonban a szabályozással a csatornázás mindig kapcsolatos lenne, akkor a folytonos iszaplera­­kodás és termékenyítés inkább el lenne érhető. Különben egy nagyon érde­kes jelenségre utalhatunk ezzel kapcsolatban. Franczia mérnökök ugyanis most azt az új rendszert ajánlják, hogy szabályozásoknál a lobok eredetéhez, vízgyűjtőihez kel visszatérnünk. Szerintük a nagy e­­zérkor összegyűlő vizeket nem szabad beereszteni a folyókba, hanem óriási medenczékbe, tavakba kell azokat felfogni, ahonnan apa­dás séglet­ idején pótolható a vízszűk­Folyóink rendezetlen állapotát különben nagyban elősegítette az országszerte divott erdő­rabló gaz­daság. Statisztikai adatok bizonyít­ják, hogy erdős területről csak egy­harmada folyik le azon víz­mennyiségnek, amely ugyanolyan körülmények között kopár terület­ről lefolyik. Ez a harmadrész is sokkal lassabban jut le, tehát sok­kal kevésbbé okozhat áradást, va­gyis árvízveszedelmet. Ugyanígy vagyunk a lecsa­polás kérdésével is. Az ecsedi láp már a mezőgazdasági kultúra szol­gálatába van hajtva, de mikor kerül sor a Fertő tóra ? Folyóink partjain véges végig szinte várva­­várják az okos és jó szabályozási munkákat, melyek a fenyegetett vidékeket az évről-évre ismétlődő árvíz­veszélyektől mentené meg. A hajózásnak szintén életkér­dése a vízügyek czéltudatos keze­lése. Daczára gazdag vízállomá­­nyunknak, nálunk meglehetős sa­nyarú viszonyok között van a köz­lekedésügy ez ágazata. Az egész világ vetélkedve igyekszik felhasz­nálni a természetes közlekedési utakat, csak mi hanyagoljuk el. Látjuk, hogy a beruházási törvény­­javaslatból kimaradt a Duna-Tisza - rejtély. — A való világ ? — mondta Luc Berthoud. — Mivel különbözteti ön meg a bizonyos valóságokat az illúzióktól ? Ki mondja azt, hogy bizonyos igazságok, amelyeket ma­napság abszolút igazságoknak ismer­nek el, nem épen olyan tévesek, mint Ptolemäus asztronómiája? Nem taga­dom meg a tudományt, sőt hiszem, hogy nincs az a kiváló és nehéz czél, amely megközelíthetetlen volna neki, de nem teremti-e egyszersmind a leg­nagyobb titkokat? Ami engem illet különben, néhány különös esemény­ben volt már részem, amelyek olyan bámulatosak, hogy az igazi csoda sem tudna már valami jobban ámu­latba ejteni.* Húsz évvel ezelőtt fiatal lányba szerettem bele, aki a vernesi kas­télyban élt a halom túlsó oldalán, ahol anyámmal laktam. Ámbár csak néhány évvel azelőtt lettem nagykorú, ez a szerelem nagyon mély volt, sőt egyetlen szerelme volt életemnek. Télen-nyáron ott lestem Maximilienne F . . kisasszonyt, hogy megpillant­sam, amikor az országúton, egy for­rás közelében felbukkan, amelyet egy XV. Lajos korából való rengeteg nyárfa árnyalt be. Arra jött, bármi­lyen időtájt, gyalog, lóháton, vagy kocsin s gyakran rövid pihenőt tar­tott, hogy igyék a forrásból, úgy ivott, mint egy istennő, miközben a forrásban visszatükröződött alakja s kis keze, amilyent csak Vak írok alkothat, — cseresznyepiros ajkához emelte a poharat. Ez volt az a moz­dulat, amely első látásra elbűvölt. Köszöntött és néhány szót szólt hoz­zám, amelyek olyan kedvesen hang­zottak, mint a patak csörgedezése. Kitalálta-e vajjon már akkor, hogy szerettem ? Nem igen hihető, mert nagyon ártatlan lélek volt. Azt hi­szem, hogy teljesen, egész lelkével átengedte magát ennek az ártatlan, könnyű kaczérkodásnak. A 18 . év nyár elején elutazott a családjával. Mély szomorúság töl­tötte el a szivemet s gyakran gon­doltam a halálra. Beesett arczczal, ingadozó lábbal, fáradtan és leverten bolyongtam a vernesi kastély körül, vagy álmodoztam órák hosszat a for­rás előtt. Egy napon valaki elmondta az anyámnak, hogy Maxim­ilianne menyasszony lett. Ez a hír valóság­gal őrületbe vitt. Egy szeptemberi napon történt. Vih­ar és eső vonult végig síkságainkon, az erdőbe mene­kültem, éjszakáig futkostam össze­vissza mindenfelé, a fájdalom úgy hajszolt, mint valami vadat. Este ájultan estem össze. Egy mocsárnak a szélén, favágók akadtak rám. Egy hónapig lebegtem élet és halál kö­zött és lázrohamaimban elárultam szenvedésemnek az okát. A cselédek hamarosan az egész vidéken elhíresz­telték a dolgot. Csak novemberben keltem fel betegágyamból. Első utam a forráshoz vezetett s keresztülvittem, hogy senki se ki­sérjen. A százesztendős faóriás elhul­latta már a lombját, mint megtört lények szállongtak a falevelek a jég­ben, a forrás vizén is sárgult levelek úsztak. A fa egy izmos gyökerére ültem. Varázskép lebegett előttem a ködben, a szívem úgy reszketett, mint egy sebesült szitakötő, arczo­­mon szakadatlanul folydogáltak könyek. Ebben a pillanatban lódobo­n­gást hallottam, észrevettem Maxi­­miliennet, aki hatalmas almásszürkén vágtatott arrafelé. Egy fiatal ember lovagolt mellette. Észrevett s néhány­ szót szólt társához. Komoly arczczal megcsóválta a fejét s aztán tovább lovagoltak De ő visszafordult. Leszállt a lováról s lassan, fé­lénk léptekkel közeledett felém. Még szebb lett, szenvedélyes láng sugár­zott ametiszt­ szemeiből, ajka pirosabb lett, úgy reszkettem, mint valami bűnös és azt kívántam, bár halnék meg. Mikor egészen oda jött mellém, megfogta a kezemet és egészen hal­kan így szólt — Bocsásson meg. Ha ártatlan is vagyok a dologban, mégis keser­vesen bánom, hogy fájdalmat okoz­tam önnek. Végtelenül szelíden nézett rám és aztán így folytatta: — Ne felejtse el soha, hogy adósa vagyok . . . s valaha tehetnék valamit a boldogsága érdekében. — Oh, — feleltem­ én mélységes szomorúsággal — az én számomra csak egyetlen boldogság volt ezen a földön. erre.— Ki tudja ? — jegyezte meg És ekkor valami különös dolog történt. Azt lehetett volna hinni, hogy valami titkos erő hajtotta előre az időt és az évek egy perczbe zsu­gorodtak össze. Maximilienne arcza elváltozott, mintha valami más kor­szakban élő más valakié lett volna. Arczában valami Róth Fülöp karlsbádi czipőraktárat kimondhatatlanul ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. & Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. a tavaszi és nyári idényre megrendelt összes úri, női és gyermek czipők Valódi Lehervaux bőrből készült czipők a legdivatosabb kivitelben. dH##

Next