Szamos, 1904. szeptember (36. évfolyam, 70-78. szám)

1904-09-01 / 70. szám

XXXVI. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám­ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy­ utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér Szatin, 1904. csütörtök szeptember hó 1. SZÁMOS POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI­ LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. .,h­ IX + 70-ik szám. f«fÉ; lÁ* fe ? 4 * ä Életpályák. (Ez.) Most, hogy újra meg­nyílnak a főiskolák kapui, ismétel­ten sok szó esik arról, hogy mi­lyen pályát válas­szon a magyar ifjúság. Évről-évre megújuló téma, melyről írók, politikusok, nemzet­­gazdászok s a legkülönfélébb fog­lalkozású egyének sokat írnak, so­kat beszélnek, sajnos, igen kevés eredmén­nyel. Pedig ezt a kérdést nem lehet eléggé sokszor tárgyalni s nem lehet eléggé hangsúlyozni a kérdés helyes megoldásának óri­ási jelentőségét. A jövő sociális viszonyainak alakulása, hazánk boldogulásának egyik elsőrendű feltétele függ a magyar ifjúság helyes pályaválasztásától. A statisztikát alapjában véve végtelen kevésre becsülöm, mert adatai rendszerint megbízhatlanok. Kerülöm is lehetőleg a reá való hivatkozást. Ám amikor arról van szó, hogy évről-évre mennyien lépnek a tudományos pályákra, hogy a főiskolák évenkint mennyi diplomást embert termelnek s hogy egy-egy állás elnyeréséért mennyi a pályázó, elfogadom a statiszti­kai kimutatások horribilis számait, mert tudom, hogy azok valók. Egyszerűen kétségbeejtő az, hogy mennyi ifjú lép nálunk, Ma­gyarországon a tudományos pá­lyákra, mennyi ember szerez éven­kint különböző tudomány­ágakban diplomát s hogy ezzel az óriási kitermeléssel s mondjuk tudomá­nyos munka-kinálattal szemben milyen kevés e munka utáni ke­reslet. Alig van tudományos pálya, hol a termelés ne volna tulon-tul felesleges és mégis ifjaink tódul­nak a tudományos pályákra, mely ma már az existentia minimumát sem képes megállani. Korántsem a pályakereső fia­talságban keresendő a hiba. Hisz a középiskola padjaiból kilépett ifjú, aki az érettségi bizonyítványnál magasabbra nem esküszik, mit tudja azt, hogy ezer számra menő jogász van Magyarországon, ki diplomával a kezében, állás, jöve­delem nélkül megélni nem tud, mit tudja, hogy a világ háta mögé elrejtett s alig néhány száz lakos­sal bíró falucska körorvosi állására százan is pályáznak, mit tudja, hogy a diplomás mérnök kényte­len napdíjas rajzolónak beállani, hogy a mindennapi kenyerét meg­keresse s hogy hány tanár és tanító várja, nevelősködve, a mi­niszteri kegyet, egy kinevezési ok­mány alakjában ? Egy tizennyolcz esztendős, érettségit tett ifjú még nem ismeri, nem ismerheti a midennapi élet óriási küzdelmeit, nem ismeri azt a rettenetes stéberséget, tülekedést, melylyel egyik ember a másik hátán akar felemelkdeni, nem is­merik az axiofh^T­ho^^artfogás nélkül csak megháw nenet. — A tizennyolcz éves ifjú telve van idealismussal, telve világ­hóditó eszmékkel s még nem ismeri az üres gyomor lélektanát. Tőlük gondos körültekintést várni pályá­juk megválasztásában, nagyon me­rész kívánság lenne. De ott vannak a szülők, ki­ket az élet már keservesen meg­próbált, akik ismerik az életet, a megélhetés nehézségeit, a tudomá­nyos „pálya túltömöttségét, a tudo­mányos proletariátust, akik szám­­talarvszor fakadhat ganoszra azon tények ért,­­­h­ogy t­udományos pá­lyára ad­ták” a “fejüket; ezektől a szülőktől már méltán elvárhatná az ember, hogy fiaikat minden eszközzel tartsák vissza a tudo­mányos pályára való lépéstől, ha gyermekükben komoly, nagy te­hetséget nem látnak. Alig van olyan a középiskolában felnevelke­­dett fiú-gyermek, ki körülményei­nek, egyéniségének szorgos meg­vizsgálása után határozná el ma­gát arra, hogy mely pályára fog menni. A miek, m­int sajtó közvá­d mutatja, hogy való megválaszt, >D esetben a szülők évek­­ során át tartott rábeszélése eredménye. A boldog apa, alig, hogy ol­vasni megtanul a fia, menten han­goztatja, hogy bírót, ügyvédet, or­vost, vagy mérnököt nevel belőle. S a fiú lassanként beleéli magát a tudatba, hogy ő nem lehet más, mint biró, ügyvéd, orvos, vagy mérnök, egyszóval diplomás em­ber. Mert az ifjú nem a nagy át­lagot látja a diplomás emberekben, s absolute nem a diplomás nyo­morgókat, hanem azon igen keve­seket, kiket az absolut tudásuk, fényes tehetségeik s még fényesebb protectiójuk magas állásba, előkelő positióba juttatott s nem gondol­kozik azon, hogy ezek a ritka kivételek, mig alul hemzsegnek azok, kiknek egész élete : harcz a kenyérért. A statisztikai adatok azt mu­tatják, hogyha nálunk a most kö­vetkező tíz éven át nem kerül ki diplomás jogász, orvos, mérnök és tanár, akkor sem lesz hiány ben­­nök, mert e pályák annyira túl vannak tömve, annyi e pályákon a diplomás ember, hogy a 10 éves szükségletet a mai szám bátran fedezheti. . ... A japán népről. (Geo. H. Rittner „Inpressions of Japan“ czimű könyvéből fordította Gál Jenő oki. mérnök.) Egy ország sem kelti fel annyira az idegen rokonszenvét, mint a fel­kelő nap országa Ha mindjárt elő­ítélettel megy oda, bámulattal távo­zol. Japán nemcsak a virágok, ter­mészeti tünemények és kertek országa, melyek szépsége túlhaladja az ember fantáziáját, hanem egy oly nép hazája, melyet kevesen tudnának utánozni bármely tekintetben is. A nép fia születésétől kezdve olyasmit tanul, ami hasznára válik. Ha az apa gazda, vagy színész, gyer­mekei nyomába lépnek, így egy-egy ipari vagy más foglalkozási ág kitű­nően képzett munkásokat kap. A lányt arra tanítják, hogy viselje gondját kis testvéreinek, tartsa rend­be a házat, öntözze a kertet. Megta­nulja, hogy kötelessége magával és a társasággal szemben szépnek lenni, ráillő ruhát hordani, haját művészie­sen felrakni. Neki kell gyönyörköd­tetni a vendéget csevegésével és vi­dámságával. Ruhája színe illi­k össze a környezettel, beszéde érdekelje a társaságot. A japán viseletén keveset vál­toztat a divat. Néha szélesebb az „obi" az öv, vagy más a kötése : a „kimono“ a tulajdonképeni ruha sza­bása évezredek óta változatlan anya­ga selyem. A selyem oly jó és drága, hogy nemzedékről nemzedékre száll. E­miatt roppant összeget is fizetnek a ruhának való selyemért. A nálunk japán dísztárgyakon látható ruha és hajviselet nem igazi japáni , hanem az alsóbb rendű geishák viselete. A japán nő még a közel­múlt­ban is csak egy berendezési tárgy volt a házban , alig mondhatta ki véleményét — egy anyós zsarnoksága alatt lévén, ki megverte, ha nem volt elégedett fia gondozásával. Üthette, a férj is könnyen vál­hatott tőle. E­miatt igen gyakran volt a férjes nők közt az öngyilkosság. Ma javulóban van a nők hely­zete, így a fővárosban egy-egy „din­ner party “-ban ők is részt vesznek férjeikkel. Ezelőtt lehetetlennek tar­tottak ilyesmit. A legnagyobb meg­­tisztelés, ami érhette a japán asszonyt, az volt, hogy ebéd után megjelenhe­tett az ebédelő társaságban , mint a gyermek, akit csak a desserthez eresztenek be. Valóban úgy is bánnak a nőkkel, mint Európában a gyerme­kekkel. Legyenek láthatók, de ne hallhatók — csak jelenléttükkel ékes­kedjenek. Még néhány év előtt befe­ketítették fogaikat, hogy minden idegen férfi előtt csúnyának láttassa­nak. A férjről feltették, hogy megvan képzeletében nejének az igazi képe ilyenkor is. Ha a japán nő férjhez megy, férje családjának lett tagjává. Szülei nem rendelkeznek vele. Gyermeki engedelmességgel anyósának és apó­sának tartozik. A házasságot közve­títi a félhivatalos „nakodo“ a szülők akarata szerint, így jön létre a né­metek által „eine gute Partie“-nak nevezett, az angolok előtt ilyen formá­jában ismeretlen, egyesülés. A gyöngéden nevelt leány annál többet szenved asszony korában. Mint az apa gyermekének, úgy parancsol a férj nejének. Ha rosszul főz, ha­­ unalmas, ha nem szül fiút, az ura eldobja magától. Megtörténik az is, hogy a férj szereti az első nejét, de hogy fiutódhoz jusson, vett egy má­sodik nőt. A fiú aztán az anyját csak dajkának tartja, az első asszonyt anyjának. A castok Japánban szünefelben vannak. Az utczaseprők, földmunkások az „eta”-hoz, a nulladik osztályhoz tartoztak, nem tekintettek embe­reknek. A „shitoku“ — „polgárinak felel meg. A „daimo“ aristocratának, belőlük kerültek ki a katonák; béké­ben is két kardot hordtak. A japán férfi felső teste arány­talanul hosszabb, mint a lábai, gug­golnak, nem ülnek. A férfi magas­sága az európai nő közepes magas­ságával megegyező, a nők igen aprók. A férfi „komono“-ja szürte selyemből való, a nőé bármily színűből, az alsó ruha mindkettőnél fehér selyemből készült. Otthon szalmapapucsot, kiini faczipőt viselnek. A ehitoku övében legyezőt, pipa­ készséget és egy apró gyógyszertárt hordoz. Róth Fülöp karlsbádi czipőraktárat ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. & Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. Figyelmeztetés TIT Az előrehaladt nyári idény miatt a még raktáron levő színes nyári áruk gyári áron alul is beszerezhetők. ................................ ................................... ......­.....1 ■ ■ = «

Next