Szamos, 1904. november (36. évfolyam, 88-95. szám)
1904-11-03 / 88. szám
XXXVI. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes számára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy utcza 9. sz. Telefon : 107. Mindennemű díjak Ezaimarok a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Szatmár, 1904. csütörtök november hó 3. SZAMOS. is '+ *y'fi POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAPfI MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. f VJ 88-ik szám. % A sztrájk szabályozása. Az utóbbi időkben a munkássztrájknak oly káros kinövései voltak észlelhetők az egész országban, hogy ezekkel szemben nagyon is ideje volt már belügyminiszteri rendelettel intézkedni. Lapunkban röviden közöltük már e rendeletet. E helyen reflexióinkkal kísérjük a belügyminiszter rendelkezéseit, mert amint egyes lapok álláspontjait megfigyeltük, olyan intencziókat is igyekeznek beleerőszakolni azokba, melyek a rendelet szelleméből és szövegéből egyáltalán ki nem olvashatók. Ellenkezőleg mi azt tartjuk, hogy a belügyminiszter körrendelete teljesen liberális s nemhogy megfosztaná a munkásokat a munkabér szabályozása érdekében megillető jogaiktól, hanem egyenesen rááll a munkások jogos álláspontjára. Elismeri ugyanis, hogy a munka feltételeinek módosítására irányuló sztrájkmozgalom a mai gazdasági életnek jogos és törvényes eszköze, melytől a munkást megfosztani nem lehet, de viszont a legnagyobb szigort követeli meg az olyan terrorisztikus kísérletek ellen, amelyek akár a munkaadó, akár a dolgozni kívánó személy- és vagyonbiztonsága ellen irányul, vagy őket szabad elhatároásukban korlátozni akarja. Az itt-ott hangoztatott vád, hogy a belügyminiszter az egyéni szabadság és elhatározás jogát nem respektálja, csak e rendelet félreértéséből származhatik, mert ott vet gátat nagyon is indokolt szempontból e szabadságnak, ahol vállalt, szerződéses kötelezettség teljesítéséről, vagy más egyének ép oly jogos érdekeinek törvényellenes megsértéséről van szó. A rendelet határozottan kimondja ugyanis, hogy „ mindenki szabadon határozhatja el, hogy bizonyos feltétellel munkát vállaljon-e és senki oly munka elvállalására nem kényszeríthető, melynek feltételeit kielégítőnek nem találja.“ Sőt ennél is tovább megy a rendelet idevonatkozó része, mert a munkásoknak a munka feltételeinek módosítására irányuló összebeszélését is jogos és törvényes eszköznek tartja, melytől a munkást megfosztani annyi volna, mint őt védtelenné tenni a munkaadóval szemben. Az állam és a hatóság tiltó és büntető jogköre csak arra terjedhet, hogy megtorolja a munkába állani vonakodó munkások minden olyan ténykedéseit, melyek akár a munkaadó, akár a dolgozni kívánó munkások személye és vagyonbiztonsága ellen irányulnak, akár pedig szabad elhatározásukban kívánnák őket korlátozni. Hogy a rendeletnek ez az intencziója tényleg a munkások egyéni szabadságának megóvása érdekét tartja szem előtt s egyszersmind a legalkalmasabb is a sztrájk féktelen kitöréseinek orvoslására, arról a szatmári sztrájkok alkalmával közvetlenül tapasztalást szerezhettünk. Nem egy munkás nyilatkozott úgy, hogy bizonyos egyetértőleg megkísérlett munkabér-módosítást szívesen elfogadott volna és munkába is állott volna, de nem merte ezt megtenni a fenyegetések miatt, melyekkel a vezetők terrorizálták. Az úgynevezett sztrájkfegyelem, melyet a vezetők munkatársaikkal szemben gyakorolnak, valójában nem egyéb, mint az egyéni jogok lábbal tiprása, amellyel szemben az egyes ember a fenyegetések miatt csak a legritkább esetben mert a törvény előtt keresni menedéket. A hivatali rendelet szerint ezután a közhatóságoknak kötelessége lesz, hogy ezeket a tiltott cselekményeket kipuhatolják, följelentsék, földerítsék és megtorolják. Legfigyelemreméltóbb a rendeletnek az a része, mely az intézkedéseknek egész sorozatát ígéri a munkáskérdés helyes irányban való megoldására s nemcsak a törvényhatóságok, hanem az egész társadalom támogatását kéri ehhez a törekvéséhez. Ez a rendelet valóban épen a tizenkettedik órában kelt. Nemcsak a fővárosban, de a vidéken is szomorúan látta már minden igaz barátja a munkásnépnek, hogy mily sok munkáskéz rakta le parancsoló szükség nélkül a kereső munka eszközeit s az a lelkiismeretlen izgatás, mely munkásosztályunk széles rétegeit a végzetes lejtőre vitte, mily nagy mértékben károsítja a magyar ipart s at csorbát a nemzet közvagyonán s mindenekfölött mennyi szenvedést, nélkülözést és nyomort mér a munkásra. Hogy a sztrájkvezéreknek e rendelet nem tetszik s hogy igyekeznek azt úgy feltüntetni, mintha a munkásjogok korlátozására irányulna, az természetes. Hiszen ép az ő terrorizmusuk, zsarolásuk Találkozás. Az István-uton, a Városliget szélén egy szűrös atyafi haladt cammogó léptekkel. Óvatosan, kémlelően nézett körül, mint aki tájékozódni igyekszik. Öreg, törődött embernek látszott. A csontos arcz értelmet, talán egy kis ravaszságot is fejezett ki. A júniusi nap leszállóban, a levegő tikkadt, fülledt. A szűrös ember, miután egy ideig megállt, lassan bekanyarodott a Ligetbe. Erősen megnézte a járókelőket. Valakit megszólítani akart. Válogatott bennük. Elhatározta magát. Egy padon ülő öreg napszámosra esett a választás. Feléje ment. — Nem lenne szíves megmondani, kérem, merre van erre a Borostyán-korcsma ? A megszólított lustán emelte fel kövér szemhéját, hogy megnézze azt, aki megszólította, aztán válaszolt: — Hamar eléri, ha igyekszik a Hermin-utra. Csak balra kell menni, majd megmondják ottan. — Köszönöm az útbaigazítást, de már én azt sem tudom, merre esik a Hermina-ut? Vagy talán nem is tudtam soha. Nem vagyok idevalósi. — Azt látom, — jegyezte meg a napszámos. — Vámosszékről kerültem föl. Egy kis sorom van. — Honnan ? — kérdezte a napszámos, figyelmesen nézve az előtte álló szűrös embert. — Vámosszékről. Félnapi járóföld vasúton. Négy forintot fizettem, amiért felhoztak. A napszámos felkelt. Komor, napégett arcza mintha kiderült volna, rémlik. — Vámosszéki ember? Úgyhogy ösmerem én kigyelmedet. — Az is meglehet. — De úgy is van. Itt szolgált valamikor a lófejü vasútnál. Kocsis volt. — A’ már szent igaz. Nagyon eltalálta. A napszámos mosolygott. — Könnyű volt azt kitalálni. Még azt is tudom, hogy Tót Kiss Mihálynak hijják kigyelmedet. A szűrös ember igyekezett nagyot csudálkozni. — Ejnye, no! Ez már mégis. De hát honnan tudja olyan akkurátosan ? — Honnan-e ? Hát onnan, hogy huszonhat esztendővel ezelőtt együtt voltunk kocsisok a lófejűnél. Én vagyok a Hadar Imre. — Az Imre? — csudálkozott tovább Tót Kiss Mihály — nem lehet az. Hadd látom csak jól. Az ám, mákos uccse, formit hozzá nagyon. De egy kicsit elformálódott azótától. Olyan fekete volt a bajusza, mint a szurok. Hát a haját hová tette, Imre koma ? No, nézze meg az ember! Csakugyan a Hadar Imre. Nem adom egy tál lencséért, hogy így ráakadtam a régi czimborára. Kezet fogtak. Tót Kiss Mihály folytatta : — No, nem hittem volna. Hadd látom csak, hiszen figyelmed is a mi vidékünkről való. — Igen, Vámosti télről. — Persze, hogy onnan. Aztán azótától mindig itt van, ebben a nagy városban ? — Igen bizony. Itt ragadtam. — Aztán hogy megy a sora ? — Komiszul. Azaz sehogy. — Mit dolgozott ? — tudakolta Tót Kiss Mihály. — Mindent össze-vissza. Napszámoskodom. Hunn van, hunn nincs. Ahogy gyün. Hát figyelmed hogy van azóta ? — Megvagyok, hála Istennek. Kutya bajom. Nem sajnálom, hogy itt hagytam ezt a Pestet. Ejnye no, de örvendek, igazán örvendek, hogy látom. Sohase hittem volna. Csak nagyon megpenészedett a bajusza, aki kutya áldója van! fejét.Hadar Imre busán rázogatta a — Bizony, magam is megpenészedtem. Alig, hogy a lábamon állok. Nem jó dolga van a szegény embernek ebben a nagy városban. Hát még ha úgy marad, mint én, özvegyen. Egy macskám sincs. Néha azt sem tudom, hol hálok, hol kelek. — Az nem jó sor, — mondta Tót Kiss Mihály — kivált ha az ember kissé öregszik. Fiatalon oda se néz az ember a világnak. Ha van, jó, ha nincs, úgy is jó. De már vénségére . . . Elgondolkozott, azután ismét megszólalt : — Nini, egyet mondok, kettő lesz belőle. Imre komám !Ide hallgasson. Hadar — Fülelek. — Gyüljön kigyelmed haza. Már úgy, mint vélem. A múlt héten temettük a sógoromat, a Kurta Bálintot. Az volt a község csősze. Most hát Róth Fülöp karlsbádi czipőraktárat ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. & Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. Megérkeztek 111 az őszi és téli idényre megrendelt valódi box és chevraux bőrből készült férfi női, és gyermek lábbelik.