Szamos, 1904. december (36. évfolyam, 96-103. szám)

1904-12-01 / 96. szám

XXXVI. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Réköczy­ utcza 9. sz. Telefon : 107. ülindenntmu díjai. Szatm­aron, a lap kiadóhivatalában fizetendők 96-ik szám. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Szatmár, 1904. csü­törtök deczember hó 1. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. A közvélemény. (Dr. L.) A képviselőházban beállott legutóbbi politikai fordu­latról, a fővárosi sajtó egy részé­nek országfelforgató szenzáczióira való minden törekvése daczára, kezd kialakulni a helyes, a tárgyi­lagos közvélemény. Ez a közélemény pedig a tények által alkotott logikai követ­keztetés vas nyugalmával egysze­rűen lesajnálja azt a politikai han­­dabandázást, amely a beállott for­dulatot a szájhősök egyéni érde­keinek megfelelően törekszik kéz­­zel-lábbal kiaknázni. Mert hiszen a tények mit beszélnek ? A tények azt beszélik, hogy gróf Tisza István miniszter­­elnök egy javaslatot terjesztett a ház elé, melynek értelmében a ház megalkotott volna egy a pár­tok kebeléből választandó bizott­ságot s ez a bizottság hivatva lett volna a házszabály revízióra vo­natkozó törvényjavaslatot kidol­gozni és a képviselőház elé ter­jeszteni. A tények ezt beszélik, hogy a régi házszabályok módosítására elengedhetően szükség van. Elis­merték azt beszédjeikben gróf Ap­ponyi Albert és Kossuth Ferencz; elismerik leveleikben Széll Kálmán és gróf Andrássy Gyula. Gróf Apponyi Albert csak az időpontot nem találta czélszerűnek, melyben a miniszterelnök a ház­szabályok mindenki által szüksé­gesnek vallott revízióját a képvi­selőház előtt promulgálni megki­­sérlette. Széll és gróf Andrássy pedig a módot kifogásolják, melylyel a képviselőház alkotmányos többsége a parlamenti anarchiának egyszer s mindenkorra véget vetni igye­­kezett. Az előbbi álláspontot tetsze­tősen látszik támogatni az az érv, hogy hiszen most úgyis normális viszonyok uralkodtak, tehát miért kellett üszköt dobni a nyugodt tárgyalások menetébe? Eltekintve attól, hogy az olasz borvám-szerződés tárgyalása alkalmával elég eklatáns példáját láttuk a­ nyugodt tárgyalási mo­dornak, kérdezzük meg a józan és minden politikai érdekektől ment objektív bírálatot: ugyan lehet-e a házszabály-revíziót keresztülvinni akkor, amikor nincs nyugodt par­lamenti állapot, ha erőszak alkal­mazása nélkül nem lehet keresztül­vinni normális parlamenti viszo­nyok közt sem? Balga hit az ilyen, amely a tiszta ész bírálatá­nak contradicál. A­mi most már gróf And­rássy Gyula és Széll Kálmán le­veleinek alaptónusát illeti, mely szerint a házszabály-revízió keresz­tül­vitelésenek módját kifogá­solják, erre nézve csak két meg­jegyzésünk van. Az egyik az, hogy a házszabályok törvényt nem képeznek, királyi sunkciót nem nyernek, a házszabály önkormány­zati ügyrendet alkot, melyet a képviselőház, mint autonóm testü­let, önmagának statuá azon sar­kalatos parlamenti axióma alapján, hogy a többség határoz. Ugyan tegyünk egy kérdést ismételten a józan közvéleményhez. Határoz­hat-e minálunk a többség, ha egy­szer a technikai obstrukczió ipar­lovagjai vessző­paripáikra felültek ? A másik megjegyzésünk pe­­rl hát ebből a c­aotiku­s állapotból a kiút, ha nem a több­ség által aoV. 18-án alkalmazott methodus ? A szabadelvü pártból kilépett férfiak a parlament rákfenéjének kigyógyítására panaceát ajánlani nem tudnak. Széll Kálmán levelé­ben még mindig a passzív resis­­tencia híve, pedig az ő kormányát a passzív resistencia mellett buk­tatta már meg az obstrukczió és teremtett egy másfélesztendős tör­­vényenkívüli állapotot. Félre hú­zódni a küzdőtérről, amikor az ország érdeke és az ellenkezőt kívánja, lehet kényelmi szempont, de meg nem jelölni a bajok taná­­lására a modus vivendis, egyenes bizonyítéka annak, hogy más gyógy­szer nincs, más ut nincs, mint a­melyet a miniszterelnök férfias el­szántsággal a szabadelvű közvéle­mény általános helyeslése mellett kijelölt. És mégis a fővárosi lapoknak a demagógiára hajló része a kö­zönség naiv hiszékenységére való utazással lelketlen agitácziót foly­tat csak azért, hogy a népet a maga érdekeinek felhasználhassa. Ez a rendszeres agitáczió azonban Budapesten fiaskót vallott. A szo­­cziálisták a koalíczió vezéreit kocsi­­forradalmároknak nevezik s meg­fenyegetik az ellenzéket, ha to­vábbra is formai s személyi küzdel­mek alacsony színvonalán tartanák a harczot. Nohát lássuk be már, h­ogy ennek az alig félszázaddal ezelőtt­ i korzón. A munka vége, mehetek végre A magam utján, Járni a korzón, mint nap, nap után. A banda szól már s fent bolyongok Úgy csendesen, Közbe a járókelőket figyelem S úgy keresem, hogy ki lesz a párom, De nem találom, Nincs még kint kicsiny ideálom. * A korzó ma is a régi, az égi csend, A banda zaj S a nyüzsgő emberáradat, mely Mint egy móderaj, Jár kasul keresztbe rajta, Káoszba olvad össze; S mégis e mozgó, zsibongó anyag, Ma előttem csak álomkép marad. Álom az élet, ha nincs benne lélek, Itt pedig nem lelem, hiába kutatom. Ez is hát csak álom, Mert te nem vagy közte kicsi S hogy a bolygásba elállva [ideálom. A nagy kávéház üvegablakába Reménykedve, tétovázva várok, Irigykedve nézem, h­ogy más ifjú­­ párok, Szerelmes szavakat suttogva egy­másnak, Előttem fel s alá boldogan sétálnak. Osztályrészük öröm, enyém a fáj­dalom . Miért nem jöttél ki, kicsiny ideálom ? Germain. Válás. — Igen, elválunk. után. Nagy csendesség támadt ezek Az asszony megkönnyebült a végzetes két szó kimondása után. Kitekintett az ablak előtt nyiladozó orgonabokrokra, melyekből édes, ká­bító illatok áradtak szerte az esti szürkületbe. Az illatos, meleg leve­gőben megkezdték röpködésüket az éji bogárkák, a cserebogarak zümmö­gése altató danaként hangzott. A férfi maga elé bámult mogorván, szótlanul. A padlót nézte, melyről a nagy me­leg miatt felszedték a szőnyeget. Az üres, hideg, dísztelen padló olyan volt mint az ő élete. Íme, azt mondta az az asszony, akit, imádott, midőn az oltár elé lépett vele, hogy nem szereti s válni akar tőle. Ez lett a vége az izzó édes regénynek, amely­ről azt hitte szent meggyőződéssel, hogy még a sírban sem lesz vége, mert hiszen akik szeretik egymást, a férfi és a nő a halál után is egyek maradnak. Da nem így lett A re­génynek vége szakadt, mielőtt iga­zában elkezdődött volna, a szerelem harczából a férfi sebzett, összezúzott szívvel került ki és ez a seb behe­gedni nem fog többé soha. A czélta­­lan eltévesztett élet a maga teljes sivárságában tűnt fel előtte és elbor­zadt a kietlen képtől. Úgy érezte ezen az édes, meleg, illatos nyári es­tén, mintha künn járna a hómezőn, végtelenül elhagyatva, a nyom nélkül való megsemisülés szörnyű tudatával. Aztán megszólalt. Csendesen, higgadtan szomorúan beszélt. — ön azt akarja, jó. Én nem állom útját a kívánságának. El fogjuk válni és nem fogjuk többé egymást ismerni. Ezt mondja ön nekem két évvel ez esküvő után. Hiszen meg­esik másokkal is, hogy válnak. Meg­utálják, meggyűlölik megunják, egy­mást, megszentségtelenítik a családi tűzhelyet, bűnöket követnek el — azu­tán mennek széjjel kiki a maga utján De ezek a k­atasztrófák nem követ­keznek be olyan gyorsan, mint a mi­enk. Elmúlik öt hat esztendő, még több is, míg a gyűlölet vagy utálat annyira megnövelik az energiát, hogy el tudnak válni. S nálunk még alig múlt el két év­e már itt a vég. Pedig mi nem is voltunk olyan bűnösek. A családi tűzhelyt nem szentségtele­­nítettük meg. Nem hoztunk szégyent az egymás becsületes nevére. Mégis válunk . . . válunk . . . — Igen, felelte az asszony nyu­godtan. Mi nem gyűlöljük, nem utál­juk, még csak nem is unjuk egymást. Most még nem, nem. Ez csak akkor következnék be, ha tovább együtt maradnánk. De nincs szükség a gonosz szenvedélyek felidézésére. Menjünk széjjel úgy, hogy még becsülni tudjuk egymást. — Nem szeret, soha nem is sze­retett, mondta magának a férfi. — Úgy van, barátom. Nem sze­rettem önt és nem tudtam megszeretni. Hiszen ön sem volt szerelmes belém, amikor elvett. Szüleink kívánságára, anyagi érdekből léptünk egymással az oltár elé. Az én szívemben egy másik férfinak a képe élt — de le­győztem magamat. Nem akartam beteg anyám utolsó éveit megkeseríteni. Azt hittem, majd csak felejtek s meg tudom szeretni önt. Jó voltam önhöz, nyájas, bú, odaadó — csak soha meg ne csó­kolt volna. Ettől irtóztam. Csalódtam, amikor azt hittem, hogy tudok majd felejteni. Nem tudtam se felejteni, Róth Fülöp karlsbádi ezt pora­k­tárat ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási fogást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett & Szatmár és vidéke legnagyobb dzfaöraktára. Megérkeztek T­T­T az őszi és téli idényre megrendelt valódi box és chevraux bőrből készült férfi női, és gyermek lábbelik.

Next