Szamos, 1904. december (36. évfolyam, 96-103. szám)
1904-12-01 / 96. szám
XXXVI. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Réköczy utcza 9. sz. Telefon : 107. ülindenntmu díjai. Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők 96-ik szám. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Szatmár, 1904. csütörtök deczember hó 1. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. A közvélemény. (Dr. L.) A képviselőházban beállott legutóbbi politikai fordulatról, a fővárosi sajtó egy részének országfelforgató szenzáczióira való minden törekvése daczára, kezd kialakulni a helyes, a tárgyilagos közvélemény. Ez a közélemény pedig a tények által alkotott logikai következtetés vas nyugalmával egyszerűen lesajnálja azt a politikai handabandázást, amely a beállott fordulatot a szájhősök egyéni érdekeinek megfelelően törekszik kézzel-lábbal kiaknázni. Mert hiszen a tények mit beszélnek ? A tények azt beszélik, hogy gróf Tisza István miniszterelnök egy javaslatot terjesztett a ház elé, melynek értelmében a ház megalkotott volna egy a pártok kebeléből választandó bizottságot s ez a bizottság hivatva lett volna a házszabály revízióra vonatkozó törvényjavaslatot kidolgozni és a képviselőház elé terjeszteni. A tények ezt beszélik, hogy a régi házszabályok módosítására elengedhetően szükség van. Elismerték azt beszédjeikben gróf Apponyi Albert és Kossuth Ferencz; elismerik leveleikben Széll Kálmán és gróf Andrássy Gyula. Gróf Apponyi Albert csak az időpontot nem találta czélszerűnek, melyben a miniszterelnök a házszabályok mindenki által szükségesnek vallott revízióját a képviselőház előtt promulgálni megkisérlette. Széll és gróf Andrássy pedig a módot kifogásolják, melylyel a képviselőház alkotmányos többsége a parlamenti anarchiának egyszer s mindenkorra véget vetni igyekezett. Az előbbi álláspontot tetszetősen látszik támogatni az az érv, hogy hiszen most úgyis normális viszonyok uralkodtak, tehát miért kellett üszköt dobni a nyugodt tárgyalások menetébe? Eltekintve attól, hogy az olasz borvám-szerződés tárgyalása alkalmával elég eklatáns példáját láttuk a nyugodt tárgyalási modornak, kérdezzük meg a józan és minden politikai érdekektől ment objektív bírálatot: ugyan lehet-e a házszabály-revíziót keresztülvinni akkor, amikor nincs nyugodt parlamenti állapot, ha erőszak alkalmazása nélkül nem lehet keresztülvinni normális parlamenti viszonyok közt sem? Balga hit az ilyen, amely a tiszta ész bírálatának contradicál. Ami most már gróf Andrássy Gyula és Széll Kálmán leveleinek alaptónusát illeti, mely szerint a házszabály-revízió keresztülvitelésenek módját kifogásolják, erre nézve csak két megjegyzésünk van. Az egyik az, hogy a házszabályok törvényt nem képeznek, királyi sunkciót nem nyernek, a házszabály önkormányzati ügyrendet alkot, melyet a képviselőház, mint autonóm testület, önmagának statuá azon sarkalatos parlamenti axióma alapján, hogy a többség határoz. Ugyan tegyünk egy kérdést ismételten a józan közvéleményhez. Határozhat-e minálunk a többség, ha egyszer a technikai obstrukczió iparlovagjai vesszőparipáikra felültek ? A másik megjegyzésünk perl hát ebből a caotikus állapotból a kiút, ha nem a többség által aoV. 18-án alkalmazott methodus ? A szabadelvü pártból kilépett férfiak a parlament rákfenéjének kigyógyítására panaceát ajánlani nem tudnak. Széll Kálmán levelében még mindig a passzív resistencia híve, pedig az ő kormányát a passzív resistencia mellett buktatta már meg az obstrukczió és teremtett egy másfélesztendős törvényenkívüli állapotot. Félre húzódni a küzdőtérről, amikor az ország érdeke és az ellenkezőt kívánja, lehet kényelmi szempont, de meg nem jelölni a bajok tanálására a modus vivendis, egyenes bizonyítéka annak, hogy más gyógyszer nincs, más ut nincs, mint amelyet a miniszterelnök férfias elszántsággal a szabadelvű közvélemény általános helyeslése mellett kijelölt. És mégis a fővárosi lapoknak a demagógiára hajló része a közönség naiv hiszékenységére való utazással lelketlen agitácziót folytat csak azért, hogy a népet a maga érdekeinek felhasználhassa. Ez a rendszeres agitáczió azonban Budapesten fiaskót vallott. A szocziálisták a koalíczió vezéreit kocsiforradalmároknak nevezik s megfenyegetik az ellenzéket, ha továbbra is formai s személyi küzdelmek alacsony színvonalán tartanák a harczot. Nohát lássuk be már, hogy ennek az alig félszázaddal ezelőtt i korzón. A munka vége, mehetek végre A magam utján, Járni a korzón, mint nap, nap után. A banda szól már s fent bolyongok Úgy csendesen, Közbe a járókelőket figyelem S úgy keresem, hogy ki lesz a párom, De nem találom, Nincs még kint kicsiny ideálom. * A korzó ma is a régi, az égi csend, A banda zaj S a nyüzsgő emberáradat, mely Mint egy móderaj, Jár kasul keresztbe rajta, Káoszba olvad össze; S mégis e mozgó, zsibongó anyag, Ma előttem csak álomkép marad. Álom az élet, ha nincs benne lélek, Itt pedig nem lelem, hiába kutatom. Ez is hát csak álom, Mert te nem vagy közte kicsi S hogy a bolygásba elállva [ideálom. A nagy kávéház üvegablakába Reménykedve, tétovázva várok, Irigykedve nézem, hogy más ifjú párok, Szerelmes szavakat suttogva egymásnak, Előttem fel s alá boldogan sétálnak. Osztályrészük öröm, enyém a fájdalom . Miért nem jöttél ki, kicsiny ideálom ? Germain. Válás. — Igen, elválunk. után. Nagy csendesség támadt ezek Az asszony megkönnyebült a végzetes két szó kimondása után. Kitekintett az ablak előtt nyiladozó orgonabokrokra, melyekből édes, kábító illatok áradtak szerte az esti szürkületbe. Az illatos, meleg levegőben megkezdték röpködésüket az éji bogárkák, a cserebogarak zümmögése altató danaként hangzott. A férfi maga elé bámult mogorván, szótlanul. A padlót nézte, melyről a nagy meleg miatt felszedték a szőnyeget. Az üres, hideg, dísztelen padló olyan volt mint az ő élete. Íme, azt mondta az az asszony, akit, imádott, midőn az oltár elé lépett vele, hogy nem szereti s válni akar tőle. Ez lett a vége az izzó édes regénynek, amelyről azt hitte szent meggyőződéssel, hogy még a sírban sem lesz vége, mert hiszen akik szeretik egymást, a férfi és a nő a halál után is egyek maradnak. Da nem így lett A regénynek vége szakadt, mielőtt igazában elkezdődött volna, a szerelem harczából a férfi sebzett, összezúzott szívvel került ki és ez a seb behegedni nem fog többé soha. A czéltalan eltévesztett élet a maga teljes sivárságában tűnt fel előtte és elborzadt a kietlen képtől. Úgy érezte ezen az édes, meleg, illatos nyári estén, mintha künn járna a hómezőn, végtelenül elhagyatva, a nyom nélkül való megsemisülés szörnyű tudatával. Aztán megszólalt. Csendesen, higgadtan szomorúan beszélt. — ön azt akarja, jó. Én nem állom útját a kívánságának. El fogjuk válni és nem fogjuk többé egymást ismerni. Ezt mondja ön nekem két évvel ez esküvő után. Hiszen megesik másokkal is, hogy válnak. Megutálják, meggyűlölik megunják, egymást, megszentségtelenítik a családi tűzhelyet, bűnöket követnek el — azután mennek széjjel kiki a maga utján De ezek a katasztrófák nem következnek be olyan gyorsan, mint a mienk. Elmúlik öt hat esztendő, még több is, míg a gyűlölet vagy utálat annyira megnövelik az energiát, hogy el tudnak válni. S nálunk még alig múlt el két éve már itt a vég. Pedig mi nem is voltunk olyan bűnösek. A családi tűzhelyt nem szentségtelenítettük meg. Nem hoztunk szégyent az egymás becsületes nevére. Mégis válunk . . . válunk . . . — Igen, felelte az asszony nyugodtan. Mi nem gyűlöljük, nem utáljuk, még csak nem is unjuk egymást. Most még nem, nem. Ez csak akkor következnék be, ha tovább együtt maradnánk. De nincs szükség a gonosz szenvedélyek felidézésére. Menjünk széjjel úgy, hogy még becsülni tudjuk egymást. — Nem szeret, soha nem is szeretett, mondta magának a férfi. — Úgy van, barátom. Nem szerettem önt és nem tudtam megszeretni. Hiszen ön sem volt szerelmes belém, amikor elvett. Szüleink kívánságára, anyagi érdekből léptünk egymással az oltár elé. Az én szívemben egy másik férfinak a képe élt — de legyőztem magamat. Nem akartam beteg anyám utolsó éveit megkeseríteni. Azt hittem, majd csak felejtek s meg tudom szeretni önt. Jó voltam önhöz, nyájas, bú, odaadó — csak soha meg ne csókolt volna. Ettől irtóztam. Csalódtam, amikor azt hittem, hogy tudok majd felejteni. Nem tudtam se felejteni, Róth Fülöp karlsbádi ezt poraktárat ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási fogást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett & Szatmár és vidéke legnagyobb dzfaöraktára. Megérkeztek TTT az őszi és téli idényre megrendelt valódi box és chevraux bőrből készült férfi női, és gyermek lábbelik.