Szamos, 1906. június (38. évfolyam, 44-51. szám)
1906-06-03 / 44. szám
XXXVIII. évfolyam-Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közölt éinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Szatmár, 1906. junius hó 3. (vasárnap) SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. 44. szám. Pünkösd. És megtelének Szentlélekkel ! . . tanítja az írás. Az egyszerű vámszedők és halászok idegen nyelveken szólaltak meg. És szavuk ereje csodát műveit: ezren és ezren léptek a kér. egyházba, mely mint a Krisztus vallásának külső megnyilatkozása, akkor megalakult. Ez történt az első pünkösdön. S ez az esemény világtörténeti jelentőségű lett: társadalmat alkotó s társadalmat reformáló erő. A régi világ romjain ez az erő teremtett új világot. Az apostolok munkáját ez az erő tette eredményessé. Megtelének Szentlélekkel! Azóta sok idő lezajlott. Mi, kiknek időképzete az ember-futamnyi „egy élet-idő“-höz van kötve, alig tudjuk elképzelni, mi az a szinte 2000 esztendő, mely az első pünkösd óta tovaszállt. Azóta az emberek nagyon felvilágosodottak lettek : sokat akarnak tudni, keveset hinni. A Szentlélek munkájáról nem igen hallanak. Szólnak az önzést megtagadó közérdekről, az eszményi világban járó idealizmusról, mely mind előbbre viszi az emberiséget a haladás útján. Másról nem igen szólnak. És mégis, — tudja Isten, minő érzés, ha a történelem lapjait forgatva egy-egy nagy esemény alakul ki szemünk előtt s látjuk, hogy tagadják meg a hősök emberi természetüket s hogy adnak helyet annak, ami isteni, úgy érezzük, pünkösd volt akkor is és megtelenek mindazok Szentlélekkel! . . . És mikor a mi korunkra nézünk, ugyancsak a pünkösd ünnepét keressük. Nagy szükség van reá. A mi századunk nehéz uton halad. A damoklesz-kard ott függ a feje felett. És senki sem tudja, mikor szakad el a fonál. A proletárizmus talán még sohasem volt olyan nagy, mint a mi napjainkban. Százan és százan henyélnek munka nélkül szakozolják a könyörületesség adta filléreket. Nincsen meg bennük az emberi méltóság tudata s annak védelmezője: az önérzet. Többre becsülik a tétlen életet a hiv kötelességtudásnál. És ez a gyarló állapot nem hogy javulna, hanem inkább évről-évre rosszabbodik. — Mikor jön változás, mikor közéig a tökéletes bülés ? . . . A társadalom pünkösdjén, majd, ha megtelnek mindnyájan Szentlélekkel! . . . És mit szóljunk a szellemi proletárokról, azokról a „műveltekről,a kik kifogástalan szabású ruhában, de kifogásolható erkölcsi felfogással sétálják végig az élet útját, amelyen ők maguk tépik le a nekik megtetsző virágokat. A lapok hírrovata az öngyilkosok, párbajozók, sikkasztók egész seregét állítja szemünk elé. Azon egyéb gyarlóságokról pedig, a melyeket a társadalom felfogása a megszokás folytán bűnös jellegüktől is megfosztott, — ugyancsak tanúskodik a városok élete. S látva mindezt, gondolkodva kérdezzük: Lesz-e még jobb idő, tökélesedés, erkölcsi érettség? . . . Talán. Valamikor. Majd azon pünkösd ünnepén, ha megtelnek mindnyájan Szentlélekkel! . . . Az elégületlenség is lassanként a kor ismertető jelszava lesz. Ritkaságszámba megy, ha egy-egy megelégedett embert lehet látni. A munkás ép oly elégedetlenül szántja egymás mellé a barázdákat, mint amily elégedetlenül rójja a sorokat egymás mellé a hivatalnok. — Az iparosok leteszik a munka eszközeit, — nem dolgoznak. — Furcsa világ ez nagyon! Magában nézve is nagy baj ez, de még nagyobbnak tűnik fel, ha abban a társadalmi betegség kórtüneteit látjuk. A munkaadó és a munkás viszonya mindig jobban mutatja az ellentét élességét. Mindig jobban előtérbe nyomul a kérdés: Tőke és munkáskar hogyan viszonylanak egymáshoz? — Meg van-e fizetve a munka a bérösszeggel s megengedhető-e a más verejtékén gazdagodás ? És kinek a kérdésre feleletet adni! A társadalomnak a szelleme, a lelke beteg, a lelkiismerete van eltompulva. Akik az emberiség javát a szivükön viselik, mind belátják, hogy itt segíteni kell. De hogyan ?. . . Erre felelni már sokkal nehezebb. Vaskos könyveket imák a tudósok, banketteznek a többiek. Hej pedig díszebédekkel nem lehet társadalmi kérdéseket megoldani! Nem is a fejben, hanem a szívben van a hiba. Valaminek kellene ott lenni, ami nincsen ott. Megelégedés és felabaráti szeretet a neve. De nem is lesz békesség, nem is lesz szeretet, nem is pirkad hajnal ebből a szomorú éjszakából, hanem majd csak akkor, mikor eljön a társadalom pünkösdje, — megtelnek mindnyájan Szentlélekkel! . . . Akkor! — Talán akkor nem is lesznek az emberek annyira egymás útjában. Talán akkor nem pusztítja el a féltés tüze egymás munkáját s nem széles korlátokat emel az önzés Akkor majd bizonyságot tesz a Szentlélek arról, hogy a jobbak lelkében lakozó társadalmat alkotó reformáló erő Igaz, azt mondják akkor is: a nemes eszme, az emberi erő teremtett nagyot, — de az nem baj! Mi mégis csak érezzük: megtelének Szentlélekkel! A társadalomnak pünkösd ünnepére, mint a betegnek gyógyító orvosszerre, nagy szüksége van. A század halad a maga utján, Nyugaton. Irta Gaál Jenő mérnök. Nem is hinné az idegen, hogy a modern vasút mily közel hozta Londont Parishoz. A train rapid 8, a train de luxe 6 és fél óra alatt visz el a vigáziából a komor Londonba. A „rapid“ egyszer áll meg a Csatornáig, Amiensben; a luxus vonat megállás nélkül megy odáig. Ez a „train des anglais“ az angolok vonatja. Átlagosan 100 km. a sebessége, de egyes szakaszokon 130 km. is. Meg is van adva minden feltétel a gyorsasághoz. Három-négy kocsit visz ; vonattalálkozás, dupla vágány lévén, alig van; egyetlen út, vagy vasút sem keresztezi a vonalat pályaszínben, mind felette, vagy alatta vannak elvezetve. Egyedül ülök be Párisban egy szakaszba. A kalauz „facteur“ utolsó felszólítására „Au voiture, s‘il vous piait!“ bejön egy öreg úr. Eleinte hadar az orra alatt, aztán egy franciánál nagy önmegtagadásra valló lassúsággal mondja, mily kényelmesen utazunk mi ma, lévén péntek délután és borús idő. A kocsi csak tisztaság dolgában jobb a mi Pulmanunknál, meg pompás kis „cabinet“-je miatt. Ebben forgó mosdó, szappan, törülköző, ruha- és cipőtisztító szerszám, jó ivóvíz áll rendelkezésre. A kocsi folyosója keskenyebb, mint nálunk, de csapó ülésekkel van ellátva. Érdekes az a látvány, amikor két luxus vonat nyílt pályán, egymástól alig 3 m.-re levő sínpárokon egymással szemben elhalad. A két sebesség összeadódik és az utas 260 km. sebességgel látja távozni a másik vonatot a magáétól. Három perc alatt az már 6 km. távolságra van s ponttá zsugorodik. Alig telik el három óra, közel járunk a „La Manche” csatornához, sűrűn maradnak el a Shakespeare-ből ismert városok. Kezdődnek a homokdónák s vagy egy órán át a szárazföld és a tenger ezen átmenetén száguld a vonat. Két oldalt a pálya mentén hatalmas reklámtáblákon hirdeti magát a New York Herald Europeen Edition európai kiadása. A gazdag amerikai rendesen Londonon keresztül ez útvonalon jön a kontinensre. Nem szegény embereknek szánták e lapot. A new-yorki főújsággal egy időben hozza a főbb amerikai híreket, nem egyszer több ezer frankot fizetve a több hasábos sürgönyökért. 25 krajcárt vesznek egy számáért, melyből megtudhatja az olvasó, hogy az amerikai milliomos kisasszonyok mily debut-ket csinálnak az európai nagyvárosokban. Túl az Óceánon meg a demokrata lapok minden csúnyát kitalálnak a „Society Girls“-ekre a „társasági lányok“-ra. E profán reklámnak éles ellentétéül Calais alatt egy domboldalon óriási betűk, virágágyakból kirakva hirdetik az „Egyik legidősebb leánya“ a Frankhont elhagyó, vagy abba térő idegennek, hogy „Gloire au Jesus Christ!“ Szemünkbe ötlik s megint eltűnik a tenger ; nem az Adria kéket-zöldet játszó nyugodt tükre, hanem a mindig háborgó, nagy történelmi eseményeket átélt, az „entente cordiale“-ra sem csillapuló Óceán. Végre oly hosszú futás után meglassítja a vonat a menetét, szemben a hajóállomáson megáll. A Csatorna most is viharos. Az megesik, hogy a hétnapos amerikai után mindennap csendesen marad a tenger, de a Csatorna, alig 40 km. széles, mindig háborog. Francia útitársam beszélte útközben, hogy sok angol nő szerencsétlennek érzi magát, nem tudván szárazföldi uton eljutni a kontinensre. Egyszer már megkezdték az alagútfúrást Calaisban és Doverben, de az angol közvélemény sehogysem tudott belenyugodni, hogy egy „lyuk“-kal megszüntessék Albion sziget-jellegét. A zöld francia és a fehér brit part között imbolyognak a gőzösök, táncolnak a vitorlások. Itt keltek át gályáikon az angol királyok, vezérek, hogy biztosítsák maguknak Frankhon szép tartományait, Anjout, Touraint, Maint, meg Poitiout. Egy-egy vihar hány hajót boríthatott fel, hány angol harcos Róth Fülöp karlsbadi czipőraktárát ajánljuk a t. vevőközönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnagyobb czipőrakara. Mim Tim fi Ihn a tavaszi és nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, valódi 30X -s schevraux bőrből készült czipők a legdivatosabb kivitelben. —