Szamos, 1906. október (38. évfolyam, 79-86. szám)

1906-10-04 / 79. szám

XXXVIII. évfolyam. Szatmár, 1906. október hó 4. (csütörtök) SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy­ utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában flittendók HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közélteinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. 79. szám. Október hatodika. Őszi szél zúgása, sárguló fale­vél hullása szövik csöndesen ok­tóber hatodikára azt a szemfede­­let, melyet minden megszentel a hazafias évben újból kegyelet s könyeit hullatja rá az el nem enyésző nemzeti fájdalom. Emlékezésünk az aradi Golgo­­thára, kényeink a tizenhárom nem­zeti vértanunk gyászára sohasem röppenhetnek el a­nélkül, hogy nemzeti érzésünk újabb erőt ne merítsen a halált megvető aposto­lok szent sírjaiból. Dicső szabadságharcunkat, mely­ben annyi magyar harcos karját acélozta meg a szabadság tüze, véres küzdelmünket, melyben az eggyé forrott nemzet csodákat mű­velt, vértanúinknak kellett meg­szentelniük s ha a nemes érc a tűzben ad magáról bizonyságot, a hazafiság nálunk — fájdalom — a szenvedésekben tűnt ki legin­kább. .. Emlékezzünk arra a sötét időkre, mely a szabadság napját egy ideig elhomályosítá. Emlékez­zünk a zsarnoki hatalom fékevesz­tett, elvadult szenvedélyeire, mely el akarta tiporni utjából azo­kat a nagy jellemeket, kik előtt a harc után a tisztességes ellenség is meg­hajolni szokott. Ám a mi ellensé­geink nem gondolták meg, hogy a szándékolt meggyalázásból a fel­­magasztosulás fénye fog fellángolni s az utókor messze távolába be­ragyogni. S íme, az erőtlenités szándéká­ból fakadt a mi erőnk, az elnyo­matásból fölemelkedésünk. Úgy látszik, hogy az örökké alakulásban levő történelem még nagy feladatot tűzött nemzetünk elé. Az a lánglelkű munka, melyet vértanúink halálukkal is megpecsé­teltek, — befejezve még még máig sincs. Csak a munka irányát, esz­közeit kell megváltoztatnunk azon nagy tanulságok szerint, melyeknél fogva a nemzet békés fejlődésének feltételeit figyelmen kívül hagy­nunk nem lehet. Ma a kultúra és okszerűbb nem­zeti gazdálkodás fegyvereivel kell vívnunk a harcot azzal az­ erős meggyőződéssel, hogy csakis nem­zeti alapon erősödve fejleszthetjük önállóságunkat s ez alapon szol­gálhatjuk legcélravezetőbben azo­kat a nagy eszméket, melyekért az aradi tizenhárom szent vérta­­nuságot szenvedett. Az aradi tizenhárom példája ér­tesse meg velünk a közelgő gyász­napon, hogy minden nemzet csak addig él, mig szivvérének gyökere a nemzettesttel, a haza múltjával össze van forrva. „Amely nemzet ősei viselt dolgait, nyelvét, szoká­sait, hagyományait nem tiszteli, nem érti már ... az többé nem nemzet, az már egy korcs nép­tömeg csupán, melynek a termé­szet hosszú tenyészést nem en­ged!“ Siralomház. Ott túl a hegyeken, a völgyön, a rónán A bánattengerből vérfolyó fakad. Ott ül remegve, hej régi, büszke trónján, A cár ! Az atyuska ! Őrzi nagy szolgahad! És ott lenn a parkban a nemes virágok Szirmam vérbarmat serkedez. A szomszédból repült bombaszilánkok Vérbefult tömege tette ezt! A cár látva kertjét, mélyen megrendülv­e Hátra, hátra pillant az őrt álló felé. S őrült rémlátástól vadul meggyötörve Oda roskad ájultan a kereszt elé. Jönnek és mennek, sürögnek a szolgák. A cárt, az Atyuskát már élesztgetik. Elmúlt a roham, felveti pilláját. Az őrség tisztelegve oda seregük. A szomszédban újra robban a bomba Az emberhuscafatok száguldanak ! Üvölt a nép, sűrűn ropog a puska A­hová a szem­ér... véres halottak ! Ezt látja a cár örökös remegésben ! így mannak napjai a siralomházban ... S fegyveres őrség közt örök reszketésben Várja halálát nagy cifra palotában! Petri Arthur: A felsőbb leányiskola fejlődése. Közel ötven éve, hogy váro­sunkban a ref. egyház és a~Társa­­dalom­ szine, java, kezet fogva a vidéki értelmiséggel, megalapítot­ták ben. a felső leányiskolát, oly idő­mikor alig volt még ilyen intézet a fővároson kivül. Mond­hatjuk, hogy a nőnevelés terén Szatmár város zászlót bontott ez iskolájával.­­ Azóta sok nehéz­ségek között az intézet lassan-las­­san fejlődött. Az egyszer s mindenkorra egyházkerület 10 ezer fo­­rinttal, azonkívül mind e mai na­pig évi 2 ezer koronával segélyezte, ebből s a város és a két ref. egy­ház által adott segélyekből tartotta fent magát az intézet. A tanítónők fizetése azonban oly csekély volt, hogy e miatt állandó tanerőket nyerni s megtartani nem lehetett, miért is azok gyakran változtak. Az intézet V. és VI. osztályát sem lehetett szervezni anyagi erő hiá­nyában. Most közelebb egy küldöttség járt fent az iskola érdekében a mi­nisztériumban s ott kilátásba he­lyezték és megígérték, hogy ha a fentartó testület az V. és VI. osz­tályt felállítja, a tanárok fizetését mind a hat osztályban az állam kiegészíti s az állami hasonrangu intézetekkel egyenlő szinvonalra emeli. A fentartó testület e tekintetben meg fogja gondoskodnia tenni az intézkedést. kell tantermekről, szertárakról s megfelelő internátus­­ról, mert internátus nélkül egyet­len ilyen iskola nincs és nem is lehet. A mostani internátus nem felel meg a fejlődő intézet igényei­nek, nem is képes befogadni a jelentkező növendékeket, de még a helyiségekre, termekre szükség van. Belátván a fentartótestület a fejlődés akadályait, már elhatá­rozta, hogy egy modern interná­­tusi külön épületet emeltet. A szat­mári rét­­egyKz átengedte e célra a Rákóczy­ u. 10. sz. telkét. Az épület terve készen van s a jövő tanévre megnyílható lesz, ha — és itt van a legnagyobb akadály, — ha a szükséges költséget elő tudja teremteni a fentartó testület. Elhatározta azért, hogy az államtól és a várostól építkezési segélyt fog kérni. Mindkét kérvény már be is adatott. A miniszter megígérte, hogy gondoskodni fog Szatmárról. A város mit fog mondani, azt még nem tudjuk, de épen azért írjuk e tájékoztató sorokat, hogy az ille­tékes tényezők megismerjék az iskola helyzetét és érdekeit. Pusztulás. Most, hogy a nap kezdi fukarságát életet, áldást, örömet adó sugaraival, hogy a langyos szellő helyén, hideg, zimankó csapkodja arcomat, hogy a ringó, rezgő falevelek száraz csöröm­pöléssel hullanak lábaim elé, a meg­semmisülésbe, eszembe jut egy csa­ládfa leveleinek lassú lepergése, száj­­jelszóródása, talán halála ? Előkelő, hires família volt X ... vármegyében a nemes, nemzetes, vi­­tézlő Naményi család. Nincs kizárva, hogy az ősök közül nem egy már lóháton intézte az ország ügyeit, — tény azonban, hogy mindig kerültek kimagasló alakjai, vicispán, táblabiró több akadt közülök. Mindez sajnos ! Csak a múlté ! — Egyetlen fiú, az utolsó zsentri Ádám, mely maga is vezető szerepet vitt a megyében eleinte ! Voltaképpen nem is utolsó sarj volt a figyelme. Marad­tak gyermekei, élnek, ő is, azok is, de úgy letűntek a szereplés színpa­dáról, hogy ma már senki sem tudja, hol, merre ? A világ melyik sarkában henyél a derék ur s tengetik életüket övéi ? ! Történt pedig az eset olyképpen, hogy Ádám a feleségét, a gyermekek édes­anyjukat korán elvesztették, — minek a jó öreg úr, talán jobban örült, mint busuk­. — Elvesztették a gyermekek azt, aki mindenök s aki­nek ők szeme fényei valának s helyette, utánna nyertek egy méltatlan, senki, semmit ! Nem a fényűzés úri passziója lett a család átka, hanem az erkölcs kikor­bácsolása, halála! Szétvonás, megal­kuvást nem tűrő erőszak s ennek nyomán rohanás feltarthatatlanul a romlás felé ! Ádám úr magához, családjához, környezetéhez méltatlan életet kez­dett, elzárkózott a világtól, elhanya­golta birtokát, szabadlábra helyezte övéit! Ez volt vésztők. Az idegen, hiányos, felületes nevelés következté­ben a világ hiábavalóságainak ők is rabul estek s többé e szenvedélyből kibontakozni nem is tudtak! önálló­ságuknak azonban útját állta az apa s mindnyájuk közös megrontója, en­nek kitartottja! Elszéledtek hát, ki merre, tanácstalanul, gyámol s egyet­len fillér segítség nélkül ! — S míg Ádám nr élt, élte az édes­anyjáról háramlott örökséget is, azzal a mél­tatlan, senki, semmi személyiséggel, addig a gyermekek küzdöttek a da­rab kenyérért, a megélhetésért, saját gyöngeségük, önmaguk áruba bocsá­tásával is !... Mert feles számmal voltak a lányok ! Igaz más ut-mód is állhatott volna módjukban, de amit láttak, tapasz­taltak otthon, környezetükben és sok más helyen , azzal az impressióval rohantak az élet szövevényei, a pusz­tulás örvényei közé. Hova is mehet egy kitaszított, gyönge teremtés, — minden jó tanács, gyámol, támasz nélkül ? hova, mikor jóra törekvésü­ket meghiusitja maga az apa. Akadt volna u. n. „szerencséjük“ is, — de ahhoz beleegyezését megtagadta Ádám úr, nyilván, mert az anyai just lega­lább ki kellett volna adni. Egy meg­ Kőri­ Fülöp karlsbádi czipőraktárát ajánlják a t. vevő­közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatm­ár és vidéke legnagyobb czipójára. Megérkeztek ITT az őszi és téli idényre megrendelt valódi box és chevraux bőrből készült férfi, női és gyermek lábbelik.

Next