Szamos, 1907. november (39. évfolyam, 88-95. szám)

1907-11-03 / 88. szám

XXXIX. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Ráköczy­ utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendott HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Szatmár, 1907. november hó 3. (vasárnap) SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületeinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Hatósági tűzbiztosítás. Ily címen Nagy József városi számtiszt ur a „Szatmár és Vidéke“ hasábjain jobb ügyhöz méltó buz­­gósággal inkább, mintsem tájéko­zottsággal tör lándzsát a városnak saját kezelésében létesítendő bizto­sítási intézménye mellett, melynek keretében a kötelező biztosítással a város területén levő összes magán épületek is biztosítandók lennének. Egy kis statisztikával is szolgál cikkíró úr, melynek során állítja, hogy a város területén levő épü­letekben okozott tűzkárok értéke 15 ezer koronánál többre, átlagos számítással, nem tehető, mely ös­­­szegnek fele viszontbiztosítás útján megtérülne. (Itt nem tudom, éven­ként, vagy összesen 10 évre érti cikkíró a 15 ezer koronát; fölte­­szem, hogy évenként.) Ezen összeggel szemben a vá­ros területén levő 6000 épület át­lagos tűz­díját 10—10 koronában számítva, 60 ezer kor. évi bruttó­­jövedelmet mutat ki, amiből levonva kezelési költségekre és viszontbiz­tosításra 22 ezer koronát, mintegy 30 ezer korona tiszta jövedelmet állapít meg. Részletekbe itt nem is kell bo­csátkoznom, elég, ha általánosság­ban utalok arra, miszerint a be­következhető károk nagyságát előre megállapítani nem lehet, mert nem szólva pl. a legnagyobb tűzről, mondjuk a nagy gőzmalmot, (mely különben is nem igen biztosítana a városi intézetnél,) a színház, vagy más középületben történhető na­gyobb tűzkárt, miből fedezné a városi biztosító hivatal, ha a kár az intézmény alakulásának első, vagy második esztendejében tör­ténne? Sőt tovább megyek, emlé­kezzünk vissza a 2 év előtti Hon­véd­ utcai tömeges károkra, már ilyen kár is annyit emészt fel a jobb esetben félretett tőkéből, hogy egy utána bekövetkezhető nagyobb tűzkatasztrófa egyben pénzkatasz­­trófája lenne a városnak. Az, hogy évekig nagyobb tűz­esetek nem fordultak elő, nem pre­­judikál a jövőnek, még ha Mónus­sal is köt erre nézve szerződést cikkíró­nt. Különben is nem áll, hogy (ismétlem, nem világos cikk­író fejtegetése, 10 évre teszi-e a 15 ezer kor. kárt, vagy 1 évre?) ily kevés volt a kár és hogy a városi épületekben 10 év alatt nem esett tűzkár, mert a „Zöldfa“ 2-szer szenvedett nagyobb tűzkárt és a városi majorban is esett tűz, mind­ezen károk a biztositó-intézetektől megtéríttettek. Megfeledkezik cikkíró ut még valamiről. T. i. egyéb biztosítási tárgy is van az épületeken kívül: a sok üzlet, lakberendezések, mar­haállomány, gazdasági eszközök, termények stb. Ezek képezik a rosszabb koc­kázatot, az épületek a jobbat. Már most, ha a jobb kockázatot a biz­tosító társaságoktól elvonja a vá­ros, valószínű, hogy a társaságok ezen rosszabb kockázatot nem fo­gadják el, sőt, mint akiknek e vá­roshoz fűződő érdekük nagy csor­bát szenvedne a városi tűzbiztosító intézmény által, hivatali állomá­nyukat legalább is nagyon redu­kálnák, szóval mintegy 25 család teljesen elköltözne a városból, mert elégséges lenne 1—2 személyből álló kirendeltség. De menjünk tovább. Cikkíró úr azt állítja, hogy a városi intéz­mény mellett nem kell ügynök, ki a biztosítást szerzi és nem kell kárbecslő, ki a károkat becsüli és ezzel elesik a sok fuvar- és napidíj. Mily rövidlátás! Hát ki becsüli meg előre a város területén levő összes épületeket, ami a kötelező biztosításnál okvetlenül keresztül­viendő lenne és ki becsülné meg az esetleges, a Honvéd­ utcai kár­hoz hasonló, vagy nagyobb épület­kárt ? — És mily óriási költséget okozna az előbecslés! Erre az amúgy is túlterhelt vá­rosi szakközegek nem elégségesek, mert különösen egy megtörtént kárnál gyors eljárás és még gyor­sabb kárfizetés szükséges. Már csak el nem vitatja cikkíró úr, hogy ez nálunk lehetetlen. Nézzünk kissé körül, mi történt e tekintetben a közelmúltban Ara­nyosmegyesen és Udvariban, hogy az ország más tájain megesett nagy károkat ne is említsem. Ilyen katasztrófák, bár kevesebb eséllyel, városokat is érhetnek. Hol az alap, amelyből cikkiró gyorsan segit, mert va­ banquot közpénzzel és magánvagyonnal űzni nem szabad. Más nagy érdekei vannak e vá­rosnak, melyek megoldásra vár­nak és egy Nagy ur szerint léte­sítendő tüzbiztositási hivatal már leégett lenne, mielőtt mások segít­ségére lehetne. —y. * „Korona“ sör a Pannóniában. A mai naptól kezdve a Pannóniában a sörök királya, a SDréher-féle Ko­rona-sör á la Pilsen kerül na­ponta csapolásra. A tanácsból. Erdővétel. A főerdész és gazdasági tanácsos javaslatára a tanács elfogadhatónak találta a Pagett-féle avasi erdő meg­vételére vonatkozó feltételeket s a szaktisztviselők által javasolt vétel­árat, annál inkább, mert kilátás van arra, hogy a város erdejének közvet­len szomszédságában levő 834 hold erdőnek fatermékein kívül az ingat­lan is megszerezhető lesz. A tanács a javaslatot előkészítés és közgyűléshez leendő beterjesztés végett a gazda­sági szakbizottsághoz tette át. Az uj közkórház tervei. Az uj közkórház tervpályázatának elbírálása előtt a városi tanács Petz Samu műegyetemi tanárt kérte fel a pályaművek felülvizsgálatára s szak­értői véleményének nyilvánítására. Minthogy azonban Petz Samu a fel­hívást elfoglaltságára való hivatko­zással el­utasította, a tanács újabban Kolb Flóris Nándor műépítészt hívta meg a tervek felülbírálására. Kolb a kórházépítés terén országos hírű szak­­tekintély. Ő építtette a többek közt a kolozsvári egyetemi klinikákat is. Felső keresk. iskola újjászervezése. A belügyminiszter a vallás és köz­­oktatásügyi miniszterrel egyetértőleg jóváhagyta a felsőkereskedelmi isko­lának városi kezelésbe vételét. Ehez képest a tanács megbízta a polgármes­tert, hogy az iskolának szervezetét és átvételi módozatait az iskola igazga­tóságával állapítsa meg s az ügyet készítse elő további tárgyalásra. Vidéki husbehozatal. A vidéki husbehozatalt a városi tanács következőkép szabályozta : 1. Magánfogyasztás­ra külön csomagolva, előre kimérve és a megrendelő címé­vel ellátva 10 kilónál kisebb men­­­nyiségű hus egészségi vizsgálati bi­zonyítvány mellett a városban való külön husvizsgálat kötelezettsége nél­kül behozható, ez azonban a húsfo­­gyasztási adó lerovására nézve fenn­álló rendelkezéseket nem érinti. 2. Egy megrendelő számára behozott 10 kilogrammnál nagyobb mennyiség, továbbá súlyra való tekintet nélkül vendéglősök, kifőzők részére, vagy piacra szállított hús közfogyasztásra szánt húsnak minősítendő s mint ilyen a helyhatósági állatorvos által külön megvizsgálandó, amiért kilogrammon­ként 2 fillér vizsgálati dij fizetendő. Egész állat után az illető állatnemre megszabott husvágási és vizsgálati dijak fizetendők. Ezen szabály meg­könnyíti a vidéki husbehozatalt amel­lett, hogy a kellő egészségügyi ellen­őrzést biztosítja s talán valamit segit a tűrhetetlen busdrágaságon. Kiutalt vasúti hozzájárulás. A városi tanács a zsibó—nagybá­nyai b. ó. vasút céljára megszavazott utolsó részleteként 6000 koronát utal­ványozott a pesti hazai takarékpénz­tárnál. — Ezzel egy állandó tehertől szabadult meg a közpénztár. HÍRROVAT. — Lapunk szellemi része a közbejött munkaszünet miatt kisebb a szokásos terjedelemnél. * Eljegyzés: Fried Ignácz Mára­­marosszigetről eljegyezte Klein Sá­muel kereskedő leányát, Blankát. * Esküvő. Fazekas András cs. és kir. 5. gyalogezred beli őrmester e hó 2-án esküdött örök hűséget Szilágyi Ida kisasszonynak. * A „Szatmárvármegye“ laptár­sunknak Papp Béla orsz. képviselő lapvezére lett. * Gyászhir. Özv. Hajdú Jánosné szül. komáromi és krasznacégényi Balogh Karolina életének 68-ik évé­ben okt. 30 án Kassán elhunyt. * A városi bizottsági tagok vá­lasztása. A bizottsági tagok válasz­tása és mozgalma az egész vonalon megindult. A második választói kerü­let több polgára pénteken délután Uray Géza elnöklete alatt a függet­lenségi körben bizalmas értekezletet tartott. Az értekezleten jelen voltak : Uray Géza, Csomay Imre, dr. Rácz Endre ügyvédek, Ekker János, Krass­ó RÓtfel Simon nagyválasztékú cipőraktárát ajánljuk a t. vevő­közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást, Közvetlen a Pannónia­ szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnagyobb czipffratttra, az őszi ® s téli idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik­, — valódi öt Stick box és sehevraux bőrből készült czipők a legeli­vatosabb kivitelben. -

Next