Szamos, 1908. július (40. évfolyam, 53-61. szám)
1908-07-02 / 53. szám
XL MyafTi< Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczi-utcza ?. sz. Teefon: 107. Aicdenn^mft dljitfe Szatmárcu, a í&j ***• - hivataletf.n íi/fecack HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban kezdtettek Nyikttór sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. tzatmár, ISIÉ julítts fee 2 Ccsöffrrfölt) FÜGGETLEN POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületeinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. 53. A szesz ben (T ) A nagy közönség szemerejtelmes talányok sorozata a szesz-kérdés. Nehezen látja be, miféle fontossága lehet annak a sok számnak, lóknak, hektoliternek, kis és nagynek, meg más kabaláknak, üstökamelyeket több-kevesebb hozzáértéssel betűzött most a törvényhozás. Ezek azonban mind csak a finánc-virágnyelv nehézségei, amelyek mögött egy nagy horderejű probléma világos és érthető kérdőjele van. A szesztermelés jövedelemmel jár; ez már a mai gazdasági rend sarkalatos sajátsága, hogy a termelt jószágok kicserélése nem abban az értelemben történik, amelyet előállítási költségük megszab, hanem az előállítási költségnél nagyobb értékben. Ez a nagyobb érték a profit. A szesztermelés profitján osztozkodik a termelő meg az állam. Az állam annak az érvnek az ürügye, illetve ürügynek az érve alatt, hogy az alkoholfogyasztás nem szükséglet, hanem élvezet, aránytalanul nagy adóval sújtja ezt a fogyasztást és így ennek az adójövedelemnek a mérve oly magas, hogy Széll Kálmán, a pénzügyi bizottság elnöke szerint, a szeszadó mostani emelése alkalmas arra, hogy elejét vegye az államháztartási egyensúly megbillenésének. Az egész vita, amely a képviselőházban lezajlott, mindig a körül forgott, hogy az adóemeléssel kapcsolatos intézkedések folytán előálló változások kinek a javára fognak válni. Az ipari termelőknek, vagy a mezőgazdasági szeszgyáraknak, avagy a kisüstösöknek ? Egyszóval a kérdésnek az a része volt szőnyegen, amelyik tisztán a kincstár és a termelők egymás közötti belügye. A szeszkérdés azonban más jelentőséggel is bír: szociálpolitikai jelentőséggel. A szeszadó nagy súlyát a szeszfogyasztó viseli. Ez a súly pedig annál érezhetőbb, minél gyengébbek a fogyasztó vállai. A szegény embernek a szesze nemcsak élvezeti, hanem szükségleti cikk is. A rosszul táplált szervezet gyorsan pótolni kívánja a táplálékból hiányzó szesz fizikai hatásával. anyagokat a A nép tehát nemcsak nehezen fizeti, hanem kénytelen is fizetni a szeszadót. Gyökeresen változtatni ezen nem igen lehet. Akármilyen magasan adóztassák is meg a finomabb likőrüket, vagy a pezsgőket, ezeknek a fogyasztása aránylag oly csekély, hogy nem volna pótolva az a veszteség, ami a szeszadó leszáitásával a kincstárt érné. Mégis menteni kellene, ami menthető. Meg lehetne menteni a köznek azt a tekintélyes összeget, ami a szeszforgalom közvetítőinek, szeszkereskedőknek és a szesz ki a mérőknek jut a forgalomban. Erre van gyakorlati példa is Norvég- Finnországban. A szesznek kimérése itt kizárólagos joga bizonyos közérdekű társulatoknak, az u. n. göteborgi szeszkimérő egyesületeknek, amelyek a kezelési költségen felül mutatkozó jövedelmet egyharmad részben az államkincstárnak, kétharmad részben a községnek szolgálhtatták ki, így azután a szeszkeresetem profitja visszakerül a köztulajdonba. Mindenesetre alkalmas a szeszfogyasztás és a szeszadó terheinek csökkentésére maga a szeszadó emelés is, mert idők folyamán csökkenti a fogyasztást és arra ösztönzi az alsóbb néposztályokat is, hogy a drága szesz helyett más, aránylag legolcsóbb és táplálóbb anyagok fogyasztására térjenek át. Határozottan jótékony hatása lesz az olyan intézkedéseknek, aminőt Szatmár vármegye is tett legutóbb abban a szabályrendeletben, amely a korcsmák vasárnaponkénti zárva tartását parancsolja meg. Igaz, hogy a szeszfogyasztás minden csökkenése ellentétben áll a kincstári érdekkel, amely az emberek gyengéjéből is jövedelmet akar húzni és nyilván azért vetette el a képviselőház is azt az indítványt, amely a vasárnapi korcsmaszünet törvénybe iktatását kívánta meg. Csakhogy végsorban nem lehet egyébre törekedni, mint a szeszfogyasztás minél messzebbmenő csökkentésére. Az a nép, amely józan, eléggé teherviselőképes ahhoz, hogy államát fenntartsa, anélkül, hogy a kincstár a mámorát megzsarolja, mint a vidám hölgyek teszik a mulató urakká’. a S ha van szükséges rész, akkor szeszből való államfenntarás bizonyára az. Aki azonban csodálkozik azon, hogy mindezekről egy árva szó sem esik a képviselőházban, az vagy nagyon régen volt Magyarországon, vagy most toppant ide az álmok világából. A vezércikk: „Tűzrendészet; állapotaink.“ Mindössze ennyi volt papírra vetve, de Kócsag Demeter erősen hitte, hogy rövidesen a többi is következni fog. Jóllehet egyelőre még alapos tollrágással kérte a Múzsák segítségét. Nem volt hivatásos vezércikkíró. Nem. Ő ennél sokkal több volt; poéta. Vajúdó agyveleje soha sem szült még mást, mint verset. Gúnnyal teltet és humortól duzzadót. Suhajdán különben mindenki tudja, hogy Kócsag Demeter az, aki Kobzos Diák álnév alatt a Suhajda és Vidéke Heti-rigmus rovatát kezeli. Ezekben a heti-rigmusokban a hét legmulatságosabb eseményeit öltözteti költői mezbe; embereket figuráz ki , vihogva tör pálcát a hibás világrend fölött. Dicséri az érdemet, ostorozza a visszásságot, satöbbi, satöbbi . . . Olykor pedig, mikor jobb téma nem kínálkozik, szomorú melankóliával sóhajtoz a közdrágaságról. Ilyenformán: „Tudod-e nyájas olvasó, Hogy drágább lett a só? !.. .“ Hogy Kobzos Diák valóban Kócsag Demeter, ahhoz kétség se fér. Bizonyítja ezt a kezdőbetűk azonosságát nem tekintve, a majd minden második héten megjelenő sztereotip szerkesztői üzenet, mely Kiváncsinak, Violának, Többeknek szól s a következőképpen hangzik: Kobzos Diák álnév alatt lapunk belmunkatársa, Kócsag Demeter ur ir. (Az ur szó a tiszteletdijat pótló tisztelet jele a Suhajda és Vidéke részéről.) Ez a gyakori érdeklődés pedig mi egyebet bizonyít, mint azt, hogy ezek a rigmusok ugyancsak kitűnőek, mert hisz’ egyre szélesebb körben hódítanak. Vannak ugyan, akik azt szeretnék elhitetni az emberekkel, hogy azok a kiváncsi kérdezősködők a holdban léteznek csak — dehát, énistenem, mindig voltak, mindig lesznek feketemájú teremtmények. Hogy miért hagyta el Kócsag Demeter a költészet borostyán-belepte virányait, miért lépett a prózának épp a leghálátlanabb talajára, ahol babér vajmi kevés, de gáncs és bogáncs annál több terem —: hiába találgatják az irodalomkedvelők. Az a föltevés, hogy Kócsag Demetert a múzsája hagyta el, helytelen. Kócsag a legelőzékenyebb múzsával állott összeköttetésben: az Alkalommal. Ez a nyolcadik múzsa nincs ugyan oly klasszikus arcvonásokkal, oly csábító idomokkal megáldva, mint a többi bét, de nem is olyan büszke, önhittc és rátartós, mint amazok. De ellenkezőleg: szubtilis, jószivü és előzékeny. S a poétának gyakrabban van módjában ezzel társalgásba, Hört íelésbe elegyedni, mint amazokkal. Mondják ugyan, hogy ez a múzsa szívesen áll le flörtölni akárkivel — : éretlen gyerkőcökkel és sattyós vénekkel; örömest csókol homlokon minden férfiút, akinek csak homloka van — dehát mindez maneia, telve rosszakaratú túlzással. Az elsőbbség mégis csak az istenadta tehetségeké. Kócsag Demetert nem hagyta el a múzsája. Sőt. Hiszen a vezércikk-témából is rigmust akart gyúrni eleinte. S hogy nem rigmus lett belőle, az őszintén szólva egyetlen rímen múlt. Egyetlen rímen, ami hiányzott. Tűzoltóparancsnok. Ez volt az a szó, mely miatt Kócsag memóriájának legkisebb fiókját is kihuzgálta, de hiába Sehol még a csücskét se bírta megkaparintani a hozzá való jó rímnek. Jó rímnek, mondom, mert az amolyan félrímet, mint aminő parancs-Róth Simon nagyválasztékú cipőraktárát -“Hg g tanuljuk a t. vevőközönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szataár és ?i Bke lepig obbozlpíraUtra. fii»itsa tavaszi és nyári idényre megrendelt valódi sefaevraux és box bőrból készült legújabb divatu fekete és barna szinü úri-, női- és gyermek-eípok j