Szamos, 1935. október-december (67. évfolyam, 222-296. szám)

1935-12-25 / 293. (294.) szám

KAR­Á­C­S­O­N­Y Merre megyünk ? Írta: Dr. Lénárd István A megváltó születésének ünnepe előtt nem ok anélkül mélyed el a gondolkozó ember lelke a mai zavaros politikai és társadalmi világban, hogy vajjon merre is megy az emberiség? Hát a Jézus hiába született? Hiába hirdette, tanította a szeretet vallását itt ott kétezer eszten­dővel ezelőtt, hiába jött el az „idők teljessége“, az ember ma is „homo homini lupus“ s ezen a fo­kon lejebb van az állatnál, — mert az legalább a maga fajtáját halomra nem gyilkolja. — Még el se felejtettük azt a vandalizmust, a­mivel a világhá­ború végig szántott az emberiség hátán s már­is nagyon sok gondolkozó elme, nagy író vagy nagy államférfi nyíltan is annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy egy új minden eddiginél rémesebb világháború előestéjén állunk s ennek a borzalmai el fogják pusztítani a polgári lakosság jó részét is s nincs kizárva, hogy teljesen megsemmisítik az emberiség eddigi kultúráját. Venizelos, a volt görög köztársaság elnöke, akivel még az újonnan trónjára ült király is jó­nak látta csínján bánni, azt írta köztársasági ér­zelmű barátainak: Ismerem a legtöbb európai kor­mányok felfogását, igyekezzetek egységet terem­teni, mert ha nem 1936-ban, de legkésőbb 1937- ben kitör az újabb világháború. H. G. Wels, az an­goloknak ez a nagyfejű regényírója és sociologusa, „expressis verbis“ hirdeti, hogy a lezajlott világ­háború tulajdonkép nem oldotta meg semmi alap­vető kérdését az emberiségnek — nem, hogy jönni fog, de egyenesen jönnie kell egy uj világháború­nak, amely aztán uj alapokra fekteti az emberi társadalmat s megoldja a legégetőbb politikai és társadalmi kérdéseket. Ne felejtsük el, hogy H. G. Well nem kommunista gondolkozása­ira, mint Bernard Shaw, a másik nagy irodalmi angol elme, aki ironikusan beszél a mai állítólagos „nagy em­berekről“ s egyenesen lesajnálja a mai társadalmi berendezkedésünket. Hogy a lezajlott világháború nem oldotta meg az égető kérdéseket ezt csak egy példával igyekszem én is illusztrálni és pedig a ki­sebbségi kérdés példájával. A világháború állító­lag azért is vált 1914-ben esedékessé, mert külö­nösen a magyarok nagyon elnyomták a magyar korona fenhatósága alatt élő kisebbségeket. Nem hivatkozom itt arra, hogy a magyaroknál volt egy lángelméjű kultuszminiszter, aki még 1868-ban ho­zott egy olyan nemzetiségi törvényt, amely iskola­példája lehetne a világ összes kisebbségi törvé­nyeinek — mert erre azt mondhatják, hogy ezt a törvényt azonban nem hajtották végre. Hivatkozom azonban és pedig azt hiszem tel­jes joggal a horvátokra. Horvátország a magyar koronának autonóm tartománya volt. A horvát költségvetés milliós szubvenciót élvezett a magyar államtól. Külön tartományi ülése volt a: „Visoki Sabore“. Önálló honvédsége horvát vezényszóval. Közigazgatása, törvénykezése teljesen horvát, nem is beszélve a népoktatásról. Hiszen a magyarok, annyira rövidlátók voltak, hogy a zágrábbi egye­temen még egy magyar tanszék felállítását sem kérték, mikor Deák Ferenc, a magyarok politikai bölcse „tabula rasat“ biztosított 1868-ban a hor­­vátoknak. A világháború után megteremtették Jugoszláviát. Horvátországot egyesítették Szerbiá­val. De tessék nekem őszintén megmondani: meg­oldották ezzel végleg a horvát kérdést is? Az ilyen szempontok mellett kijelölt határ se lett volna cifrább a mostaninál, de ez a ha­tár magától spiritualizálódott volna, mert az ural­kodó népek a szomszéd államokban levő fajtestvé­reik érdekében is humánus bánásmódra kötelezett­nek érezték volna magukat. Így azonban, ahogy van, a kisebbségi kérdés állandó furunkulus, vagy még inkább darázsfészek az egyes országok nya­kán, amit nem lehet egy államban se úgy kiope­rálni, hogy az egész Európát ki ne törje a forró láz miatta. De a jövő háborúját nem az fogja elő­idézni, hogy a kisebbségi kérdést — dacára a bé­keszerződések kisebbségi klauzulájának — végle­gesen megoldani nem sikerült, nem is a határre­­víziók kérdése. Ezek mind-mind efemer jelentőségű dolog. Minket talán ezek izgatnak és a mi figyelmün­ket csak ezek a kérdések suvasztják, de ha egészen tárgyilagosan megnézzük a világ minden táját, be­letekintünk azoknak az országoknak a politikai­­ konyhájába,­­ mint a ravasz görög politikus Ve­nizelos tette — amelyeknek nincs is bajuk a ha­­tárrevízióval, meg a kisebbségekkel, tessék nekem megmondani, hol van ma nem is Európában, de az egész világon egyetlen egy ország, ahol a kor­­­­mányok vezetői a gondtalanság és a népjólét­­ c­essaunjain nyugodtan pihenhetnének, vagy nyu­­jj Kálmán és a partnerei? Sehol uraim, sehol. Meg kell csak kérdezni Rooseveltet, aki pedig valami tervgazdaság félé­vel jött, hogy a mesés Amerika és munkás népe hogy érzi magát? Van-e még munkanélkülije a yankok világának, akik pedig mindnyájan azt hit­tük a világháború után, hogy zsebre rakták egész Európát? Övék lett akkor egyelőre minden ország és neki adóztak minden népek. De a továbbiakat már tudjuk. Amerika miatt leszegényedtünk mi európaiak, nem tudtuk megfizetni az amerikai gyáripari termékeket, az amerikai gyárak kémé­nyei egyszer csak nem füstöltek s a munkanélkü­liség hihetetlen mérveket öltött s a nagyfejű szo­ciológusok ezeknek a jelenségeknek a kapcsán meg­állapítják, hogy a liberális tőkés társadalmi rend­szer az utolsókat rúgja s végkimúlását nincs az az injekció, amivel fent lehetne tartani. Nem­rég időben a kezembe került­ a „Magyar kultúra kiadásában“ egy röpirat, amely a XIII. Leo „Rerum novarum“ és a mostani pápa „Quadra­­gesimo Anno“ címü körleveleit ismerteti. Tudvale­vőleg XII. Leónak Ramsella volt a jobbkeze, tit­kára s quasi külügyminisztere. Egy nagy koncep­ciójú, lángeszű bíboros a Richelieuk s a Taybleran­­dok sorából való. Állítólag neki kellett volna a pá­pának is lenni, de Ferencz József mint császár eleve óvást emelt a megválasztása osztrák ellen. Hogy­­ miért, miért nem, arra már nem emlékszem, de azt hiszem, hogy a „Rerum novarum“-nak ő lehetett az értelmi szerzője. Már abban az időben, mikor még a szociáldemokrácia még mondhatni hátul gombolós nadrágban járt, rámutatott a mun­kásság erejének félelmetes, de a jelenlegi társa­dalmi rendszert végromlással fenyegető hatására. Megállapította, hogy az osztályharc forgatagába sodródott proletárság nemcsak azt hiszi már, hogy az Egyház nem képes a kisemmizetteket emberi jogaikhoz segíteni, hanem arról is meg van győ­ződve, hogy a kereszténység a zsákmányoló tőke­zsarnokság fegyvertársa. Az emberszeretet nevé­ben lázadnak a szeretet vallása ellen s egyenesen gyűlölik az Egyház látható képviselőit, a klérust, a papságot. A Rerum novarumon felépülve adta ki XI. Pius jelenlegi pápa a „Quadragesimo anno“ című körlevelét 1931. május 15.-én. A mostani pápa maga is genialis ember, ő mellette a titkár már nem tudja magát kinőni Rampollává. Ez a körle­vél a jelenlegi pápa, mondjuk úgy, hogy „szociális világszózata“. Csak egy pár eklatáns megállapítá­saira hivatkozom ennek a nagyfontosságú körle­vélnek, amelyről Roosevelt, aki maga nem katho­­likus, azt tartja, hogy a modern kor egyik legfon­tosabb dokumentuma. „Azt kell tapasztalnunk — mondja a körlevél — hogy a kapitalista rendszer vezérkara elvesz­tette a fejét, kiejtette kezéből a kormányt­, a gaz­dasági rendszer, saját alkotásuk teljes csődbe ju­tott, azok az erők, amelyeket felszabadítottak, el­lenük fordultak és ők tehetetlenségükben vagy a halálba menekülnek a felelősségük elől, vagy biz­tos helyre mentik vagyonuk roncsait, de az embe­riségen többé segíteni nem tudnak. Az egész világ­­gazdaságot valami tervgazdasággá kellene átala­­kítaniok, ez a feladat azonban meghaladja tehet­ségüket, mert a kapitalizmus elveinek elhagyását jelentené. A leggonoszabb jogtalanságok és csalá­sok meghúzódhatnak a névtelenség homályában, valamely részvénytársaságnak palástja mögött, s bármekkora elfogulatlansággal ítéljük is meg a mai kapitalizmust, el kell ismernünk, hogy ez bi­zony nem egyéb, mint az államilag és társadalmi­lag engedélyezett uzsoraszabadság rendszere, amely a ker­­szténység szellemével a legszögesebb ellen­tétben áll. A liberális kapitalizmus már részben úgyis a múlté és a jövő csakis egy erkölcsi alapo­kon nyugvó közérdekű szolidáris gazdasági rend­­­­szeré lehet — ha a művelt emberiség nem akar a , a jiggy 25. moszkvai barbárság forradalma előtt meghódolni.­­ Hogy pedig ez a moszkvai rendszer milyen eszközökkel dolgozik, erre nézve Rachmanovától, egy Bécsben élő orosz írónőtől mint szemtanútól idézek egy kis leírást. »Egy szarecs — valami remete féle papi em­ber — aki a hegyek közt az erdőben egy barlang­ban lakott, egész nap csak imádkozott, az embe­reknek jó tanácsot adott, a népbiztos lehozatta s a templom előtt hegyes karót veretett s négy mun­kással felemelette s a karóba verette, s mert az egy tempóra nem sikerült, ismételten felemeltette s a szegény szarecs nem jajgatott, nem átkozó­­dott csak fel-fel nyögött. A népbiztos a falu népe előtt beszédet tartott: lássátok, ha Isten volna, meg a szentek, hát miért nem segítenek most­ rajta? Másnap a falu népszerű és jólelkü papját, ennek feleségét és két gyermekét, egy 111 éves fiát és 8 éves lánykáját vitette ki s a már meghalt szarecs elé ültette. A két gyermeket a szülei szeme láttára verette agyon s amikor erre az anyát szív­­szélhüdés érte, a paptól azt kérdezte, ha a te Is­tened megvan, miért nem segít most rajtad s erre a pópát is agyomverette. A nép borzadva nézte ezt a jelenetet, de még csak szólani se mert senki.“ Most kérdem én, — ha a kommunizmus a legszebb eszméket tartalmazza is ;— szabad ezt ilyen eszközökkel megvalósítani, vagy más szóval van- e szüksége a szép eszmék megvalósításánál ilyen bestiális eszközökre? Ecce homo! Ilyen az ember, aki azt vindikálja magának, hogy az Isten őt a maga képére és hasonlatosságára teremtette. Nincs az a vérengző vadállat a nagy természet ölén, amelyik a maga állattársával hasonló gazságra ké­pes volna. Az ókor Nérói tudtak még ilyen kegyet­lenek lenni. De Néróról, aki még az édesanyján is erőszakot követett el, Suetonius megállapította, hogy őrült sadista volt s világmegváltó eszmék egyáltalán nem lelkesítették. De nem is hiszem, hogy a munkásság józan nagy többsége helyeselné ezeket a brutális vad eszközöket. Mi volna hát a kiút, amely kivezetné az embe­riséget ebből a rettenetes chaosból, amiben met van? A pápai körlevél szerint a mai szakszerveze­teket, ahol csak munkások vannak, szaktestületek váltanák föl, ahol az ugyanazon foglalkozási ág­belieknél együtt ülnének a munkaadók a munká­sokkal s közösen nyugodtan és őszintén feltárnák minden helyzetüket s a tőke hasznát egy méltá­nyos megfelelő kulcs szerint a teljesített munka arányában felosztanák úgy azonban, hogy a tőke és a tőkés vagy munkaadó, aki végeredményében már nem is volna egyéb mint értelmi irányító vagy szellemi munkás, a maga tisztességes exisz­­tenciáját biztosítottnak tudhatná. A szaktestületek aztán egy közös testületben, a gazdasági parlamentben találkoznának. Ez a parlament azonban alárendelendő volna a politikai parlamentnek és kormányának, mert ez felelős a nemzet egyetemes javáért, viszont a politikai par­lament a gazdasági parlament javaslatait respek­tálni volna kénytelen s vitás ügyekben együttes ülésekben döntenének, így a mammut nagy vagyo­­nok, a kartellek ban megmaradna, megszűnnének, a tulajdon azon­ De nemcsak az Eszterházyak nagy ingatlanbirtokai, hanem a Pierpont Morganok multi milliói is — egy meghatározott maximumig. Minden munkás házhoz s megfelelő területű ingat­lanhoz jutna, a vagyonszerzés lehetősége megma­radna s a munkás nem devalválódnék az államha­­talom gépalkatrészévé, mint az a szovjetrendszer mellett van, a templomokból nem csinálnának mo­zit, hitét, vallását mindenki megőrizhetné, a vám­határok fentartására nem volna semmi szükség, az emberek nem mondhatnák többé egymásnak, hogy te buta oláh, vagy te kutya magyar, vagy te büdös zsidó. Ezt különben nem is értem. Az olá­hok bizony nem is olyan buták, a magyarok nem is olyan harapósak. És a zsidók? Hiszen náluk a pénz s a pénzről még Goga meg Vajda is azt tart­ják, hogy „non élet“. Nincs szaga... Hát kérdem én, lehet az büdös, aminek szaga nincs? Az tehát a hitem, — igaz, hogy mindig opti­mista gondolkozásu ember voltam — hogy az em­beriség rövidesen a jobbik eszéhez kap s a nem­zetek nagyjai vagy a népszövetség útján, vagy hs i$kmm

Next