Katolikus gimnázium, Szatmárnémeti, 1855

REV 98 ELSŐ RÉSZ Értekezés NYORFEJTÉS NYILVÁNOS SZÁMOKBÓL. £ Az algymnásiumokra, a magas Kormány által kimondott azon elv, miszerint ezek, nem csak a felgymnasiumok, hanem a felsőbb reál iskolákra nézve is előképezték, — úgy hogy az algymnasiumi előképeztetési idő alatt a tanonéznak ide, és alkalom hagyassák, eldünthetni, valljon szorosabban elmé­leti, vagy műegyetemi magasb kiképzendése között fog e választani; e kimondott elv magában foglalja, miszerint említettem algym­násiumok, egy tökéletes, és illetőleg bevégzett egészet képezzenek. Itt a kettős czél, melly az algymnasium tanoncza előtt áll, megkívánta, hogy választása sark­fordulatáig, egyikre nézve se érezzen hátrányt , az­az mű­egyetemi útjára éppen olly készültséggel lép­hessen, valamint jól elkészülten kezdhessen a felgymnasium magasb tanulmányihoz, innen van példáid hogy a Classicus nyelvek alaptanulása, melly amazokra nézve nélkülözhető leendett, de mellyeknek nem csak alapszabályaival megismerkedni, hanem némi gyakorlatával is bírni a félgymnásiumba lépni akaróknak szükségképen kell: kötelezett tantárgyul állnak az Aigymnasium osztályaiban, midőn ismét más tantár­gyak alapvonalaira nézve az érdek közös, példáud a mennyiségtanra nézve. Szem előtt tartva már az Aigymnasium feladatát, az abban kiképeztetendő tanonczok értelmi ere­jét, könnyű lesz belátni, miként itt a szorosan elvont igazságok megesmertetéséről szó se lehetvén, tanmódszerünk ez előképeztetés mezején, a gyakorlatinál jobb, és czélszerűbb nem lehet, és pedig an­nál jobb és czélszerűbb, mennél gyakorlatibb; mennél inkább igyekszünk ez előismék közlésében meg­­közelítni a szemléltetést, mennél inkább sikerül az előadandókat, a gyengék értelemerejéhez alkalm­azot­­tan, nézlettanilag előtüntetni, és megismertetni. A tanár feladata tehát itt a gyengék kiskorúságához leereszkedni, és különösen az értelemfej­lesztő, ítéletképző tudományok előízét velők, azoknak könnyebb emésztetű édes tejében megkedvelteim. Erre nézve szükséges, hogy velők ne rideg formákat, álalános szabályokat tanultasson be,­­ hanem hogy azokat könnyebben, és hasznosabban is betanulják igyekezzék, ott a­hol csak némileg is lehet­séges mindent elemezve, mindennek miértjébe is bevezetni tanítványit. F­okozat­ok nélkül nem lehetvén, valamint más, úgy különösen a mennyiségi tantárgyakra nézve kell azt vizsgálnunk, mi itt gyakran nem kis feladat, midőn csak szövevényes atakon jövünk a több oldalról öszkapcsolatban álló mellékokok halmaza alatt rejlő végokra. Az érettebb ítélet talán könnyen áttekinti az összefüggő okok minden meneteit, de nem úgy a kisdeditélet, melly e tömkelegből ügyes vezető nélkül nem könnyen bontakozand ki. Itt tehát a főleendő, a gyermek figyelmét az összeható okok legkissebb, legösszvonha­­tóbb körére öszpontositni, az átalános áttekintet tudnivalóit, mintegy egyetlen gyypontba egyesitni, melly ítélet erejére fényt, és világot árasszon. — Vannak esetek, melyekben igen ügyesen lehet, és kell, a szigorúan bizonyító ítélet által következtetett igazságokat többoldalúlag megoldani, mi által egyik, vagy­­másik bizonyításban könnyebben, és hasznosabban fogunk hatni, a lelkileg is néha csak igen kiskorú növendékségre. Hogy példáid a legegyszerűbb bizonyítással éljek: Lehetnek midőn a szorzás meghalá­.1*

Next