Katolikus gimnázium, Szatmárnémeti, 1858
ELSŐ RÉSZ, vgy A TANULÁS ELVEI ÉS SZABÁLYAI, dolgaink sikere a kezelésmódtól és azon fogásoktól tételeztetik föl, melyeket azoknak véghezvitelében alkalmazunk, fölhasználunk. Az emberi élet összes foglalkozásainak bizonyos mesterfogásai vannak a földmíveléstől kezdve az ipar valamennyi ágain keresztül a fönséges tudományokig. Mindenben és mindenütt e mesterfogások ügyes alkalmazásától függ legtöbb. Ki e fogások titkát legjobban bírja, az a mester. A mesterfogások titkaiba be nem avatott, kontár marad. Korunk jelszava a haladás. Mi természetesb tehát, minthogy a kornak eszközökről is kell gondoskodnia, melyeket haladásában elősegítsék. S e tekintetben élénk mozgást veszünk észre az ipar terén szintúgy mint,a tudományokén. Iskoláinkban már az olvasás és írás mestersége sem a régi nehézkes, lassúdad, hanem új, könnyebb, célszerűbb mód szerint taníttatik. Oktalanság is volna, a rövidebb úti célhoz vezetőbb eszközök mellőzésével, a nehezebbekhez és fáradtságosabbakhoz állandóan konokul ragaszkodni, vagy az újabb és biztosabb sikerű eljárást, a régi iránti merő elfogultságból megvetni. Már itt bízvást sz. Pállal tarthatunk: Mindent megpróbáljatok, a mi jobbat, célszerűbbet találtok, azt elfogadjátok. (1. Thess, V. 21.) Természetes, hogy a tudomány megszerzése módjának, szóval a tanulásnak is vannak bizonyos mesterfogásai, melyeknek ügyes szorgalmas alkalmazása által a tudományokban előhaladás könnyíttetik, sikeres tanulás biztosíttatik. Közmondatta jön, hogy nincs többé rész tanuló, csak rész tanító, azaz nincs olyan tanuló, kivel valamire menni ne lehetne, ha a tanító tanonca oktatása körül minden mesterfogást fölhasznál, tanoncával a tanulás fortélyait híven közli, azokra megtanítja. Hogy tanoncaink közül sokan a tudományokban igen csekély, — úgyszólván — semmi előhaladást nem tanúsítnak, annak szerintem egyik fő oka, mert nem tudják a módját, mely szerint tanulni kell. Némelyiknek közölök csak későbbi éveiben nyílik meg elméje, mert csak későn hatott nagy veszedtséggel a sikeres és jutalmazó tanulás titkába. Nem teszek ennélfogva haszontalan munkát ha veletek keresztény ifjak és kedves tanítványaim összegét közlöm azon elveknek és szabályoknak, melyeket magára is tanulás közben követek — s holtig kellvén tanulnom — még most is folyton követek és melyeknek ismeretére időközönkint, vagy egykori tanítóimnak egyes figyelmeztetései után, vagy hosszú fáradtságos gyakorlat által jutottam. Közlöm azokat veletek azon szeretettel, melynél fogva igazi mivelődéstek s valódi boldogságtok leghőbb óhajtásom, s amazok eszközlése, előmozdítása legszentebb törekvésem. Nem babonaszerű fogásokat, — minő például a könyvnek a fejvánkos alá tétele lehetne, — szándékom veletek közleni, se nem akarok — mert nem is tudok, — valami bűbájos tölcsért kezeitekbe adni, melynek segedelmével a tudományt csak úgy be lehetne az agyvelőbe önteni, sem afféle mnemonika szerű gépies számítással nem akarlak gyötörni. —