Katolikus gimnázium, Szatmárnémeti, 1863
[REÍTtol I. A széknek elmélete általában. A bölcsészek már a legrégibb időkben vitatkoztak a szépnek természetéről. Az egyik beérve azzal, hogy azt a reánk tett benyomás által határozza meg, szépnek nevezte azt, ami tetszik; mások ismét azt vélve, hogy magát a szépnek lényegét felfedezték, Platóval nem látnak abban egyebet, mint az eszménynek megtestesülését, az igaznak viszfényét, mintegy visszaemlékezést azon legfenségesebb szépségre, melyet a lélek egy korábbi életben szemlélt; vagy pedig Aristotelessel a részeknek rendjében és öszhangzatában keresik azt; Leibnitz, Wolf és Baumgarten szerint a tökélyben; Cronsaz szerint a változatossággal együtt járó egységben. Vannak olyanok is, kik a szépnek jellegét a czélszerűségben keresik, minélfogva a dolgok az ő rendeltetésük betöltésére képesittetnek, vagy azon haszonban, melyet az embernek nyújtanak; a nagyobb rész azonban a szépet ellenébe teszi a hasznosnak, s azt a maga lényegében érdeknélkülinek nevezi. Többen az ujabbkori bölcsészek közül, különösen Jouffroy, a kifejezésben, vagyis a láthatlannak látható, a lélek érzeteinek és eszméinek testi formák általi nyilvánulásában véli a szépet állani. Mindez azonban meg nem oldja a csomót. A szépnek tanulmányozása minden időben érdekes vizsgálatokra szolgáltatott alkalmat, s egy külön tudománynak lett tárgya, melynek Baumgarten német tudós Aesthetica nevet adott, midőn a szépnek elméletéről irt művét Odera melletti Frankfurtban 1750. kiadta. Az aisthanomait észreveszek, felfogok — görög igétől képzett aistkesis annyit tesz, mint a magyarban érzés vagy érzék; aesthetica tehát sajátképen érzéktan vagyis kiválólag szépértéktan. A magyarban a szépnek elmélete, széptan vagy szépészet ugyanegyet jelent, s egyik vagy másik nevezetnek használata az ízléstől vagy a kidolgozás körülményeitől függ. Ennélfogva tehát az Aesthetica vagyis Széptan nem egyéb, mint a művészet bölcsészete, s feladata 1) vizsgálni a szépet, fejtegetni annak eszméjét általában, s azon érzetet, melyet bennünk gerjeszt; vizsgálni azt, vájjon viszonylagos dolog-e a szépség, vagy absolut törvényeken alapul; — 2) feladata azon elveket, melyeket a művészetre nézve általában megállapított, alkalmazni az egyes művészetekre. Bölcsészeti szempontból tárgyalták a szépet különösen Plato (kiválólag Phaedrusban és a Lakomában); Plotin (Ennéade I. G.); André (Essai sur le Beau) Orousaz (Traité du Beau); az angol Hutcheson, Hogarth, Alison, Burke, Dugald Stewart; Jouffroy (Cours d’ Esthétique), Baumgarten, Kant, Hegel. — Az alkalmazás szempontjából tárgyalták a szépet különösen Diderot Francziaországban, a németeknél Leasing, Winckelmann s több mások Az embernek öt érzékei közt van kettő, úgymint a láz- és ballérzék, melyek nem pusztán csak érzéki gyönyört vagy undort, hanem ezeket túlszárnyaló magasabb érzelmeket is képesek kelteni lelkünkben. Ezen érzelmeket mi aesthetikai érzelmeknek vagyis a szép érzetének nem 1*