Katolikus gimnázium, Szatmárnémeti, 1867
A classical iskola jellemzése, fölényezőinek széptani méltatásával. Nemzeti irodalmunk újjászületésének dicsősége a tizennyolczadik század második felét illeti. A hosszas álom, melyet a politikai és vallási küzdelemből eredt végkimerültség vont maga után, csak eszközül szolgált, hogy általa a sok harczban kimerült nemzet új erőt szerezve, tevékenységét annál sikeresebben fejthesse ki. S csakugyan alig kezdtek az említett század nyolczadik tizedében itt-ott egyes buzgóbb honfiak eszmélni, azonnal, mintha mindenható erő rázta volna fel új életre az addig tétlenségben szunnyadó nemzeti szellemet: mindenütt mozgalom, s egy új irodalom teremtése körüli fáradozás volt észrevehető. A kezdet, miután az előbbi irodalom forrásai a hosszú szünettel kiapadtak, nehéz és fárasztó volt; de a nagy elmék, minek nyelvünk és irodalmunk újjáalakítása körül örök érdemet vívtak ki maguknak, vissza nem ijedtek attól. Azon szent tűz, mely az ősöket vezércsillagként anynyi diadalmas csatán kalauzolta, megszállta az unokákat is, s uj harczra, melyet a haladás terén a szellem fegyvereivel valának vívandók, vezető. Egyes, merészebb csatárok váltak ki a tömegből, s habár a mi ily harczban nem ritka, különböző irányban küzdöttek ; de mindnyájan ugyanazon czélt: az enyészetnek indult hazai nyelv mivelését s ez által az irodalom ujjáteremtését, mint a nemzeti lét múlhatlan föltételét, tárták szem előtt. S mintha az örök bölcseség vezetné működéseikben, mindenek előtt azon virágzó irodalmakhoz fordultak, melyekből a magyar közönség, mitsem találva a megelőzött évek szárazsága által elpusztult saját irodalmában, merité szellemi kincseit. Egy tekintet az akkori viszonyokra, megismerteti velünk az okot, melynek, anélkül, hogy messze kiható horderejét közelebbről ismernék, ösztönszerűleg hódoltak a nemzeti nyelv azon bajnokai, kiknek egy része a franczia, másik a classicai iskolát alapító. Az irodalmunk újjászületését megelőzött évek alatt a nemzeti élet hanyatlásával, lassan-lassan idegen elemek kerekedvén felül, a magyar nyelv nemcsak a nyilvános térről, de a magán körökből is kiszoríttatott, s helyét idegen nyelvek foglalták el. A németet, mely érvényét részben még a tizenkilenczedik század elejére is átvive, nem említve, a főnemességnél a mindinkább lábra kapott divat a franczia ízlést és nyelvet, a tudósok és tudomány barátainál pedig, kik e korban a miveltebb köznemességgel az irodalomnak leginkább lehettek képviselői, a régiséghez szítás a latin nyelvet téve csaknem kizárólagosan uralkodóvá.