Református gimnázium, Szatmárnémeti, 1877

t egy-egy évig. 1876 óta a vallástanár, mint rendkí­vüli tanár alkalmaztatott, ki ez idő szerint az egyik rendes lelkész. 1877. évi júl. hó 1-én mondta ki az intézet felett álló nagy pártfogósági gyűlés a gym. fokoza­tos kiegészítését teljes főgimnásiummá. Az épen lefolyt tanév kezdetén felállítani elha­tározott, de bizonyos akadály miatt életbe nem léphe­tett convictus a tehetséges, de szegénysorsú tanu­lók számára febr. 11-én tényleg megvalósult egyelőre csak 5 tanulóval. A növendékeknek a szépírás, a rajztanulásra, a tornázásra, valamint az irodalmi ön­képzésre, kellő alkalom nyuttatik. Az 1872-ben ter­vezett tanári nyugdíjalapja, mely egy részben a tanárok önsegélyezése elvén alapszik, folytonos gya­rapodásnak örvend. t. II. Adatok az 1877/8-ik tanév történetéhez. Az épen lefolyt iskolai évre a beírások, felvé­teli-, pót- és javító-vizsgálatok — miként a mege­lőző évi értesítő végszavaiban jelezve volt — sept. hó 1—5. napjain tartattak meg az igazgató elnöklete alatt. Beiratkozott 177 rendes, 8 magán, összesen 185 tanuló, 8-czal kevesebb mint a megelőző évben. Gergely Károly helyébe, ki aug. hóban a deb­­reczeni főgymnasiumhoz hivatott meg, a latin, görög

Next