Századok – 1870

Thaly Kálmán: A szécsényi országos szövetséglevél (1705.) a hg. Czartoryski féle eredeti példányról közölve 337

TÁRCZA. 339 Isten, Boldogságos Szűz Máriára é­s Istennek minden Szenteire, Hogy az Confoederált Nemes Magyar Haza Statusinak és Rendeinek az Austriai Ház által megbántódott minden Szabadságinak és Törvé­nyeinek helyreállítására öszvekötött és most is újonnan megerősíttetett Confoederatiójában avvagy Szövetségében szabad akaratom szerint belépet, ezen Szövetséget mint tulajdon életemet úgy becsültöm és tartom, az ellen sem titkon, sem nyilván soha nem practikálok, ha mást practikálni tudnék is, vagy hallanék, kijelentem, és a közelebb commendérozó Főtiszteknek s következendőképpen magának Vezérlő Fejedelmünknek tudtára adom, abbúl semmiképpen ki nem állok, s az Ügyet el nem hagyom, azt mindenkor teljes tehetségemmel elősegítem és terjesztem, az egyenetlenséget eltávoztatom, az egyességet, mint ezen Szövetségnek lelkét, megtartom ; sőt ezek felett a Méltóságos Fe­jedelmet RÁKÓCZI FERENCZ Uramat ő Nagyságát, úgy mint a Szabadságért öszveszövetkezett Magyarság Választott Vezérlő Fe­jedelmének ismerem, böcsüllöm, Parancsolatinak engedelmeskedem, ő Nagysága és ezen Szövetség barátinak barátja, ellenséginek ellen­sége leszek, utolsó csöpp véremig ezen ügy mellett el nem hagyom ; és mivel ezen Szövetség a Magyar Nemzetnek javára e boldogulására czé­loz és szerkesztetett , mindenek felett az Haza javán munkálódom, s annak oltalmára igyekezem, és valamit a Confoederált Statusok közakarattal kötnek, rendelnek és végeznek, kigondolható ok, félelem és tekintet nélkül nemcsak megtartani, de minden erővel és tehetséggel véghez vinni is igyekezem, és ezen esküvésemmel most is magamban eltökéltem . Isten engemet úgy segéljen, Boldogságos Szűz Mária és Istennek minden Szentet ! N­o t­a n d u m. Az Praelatus Urak a több Venerabilis Clerussal illyen Clausula insertiójával tették le az hitet, tudniillik : A mennyiben az Római Catholica Anyaszentegyháznak ellenére nem lészen. Melly Hitünket hogy e szerint egymást közt letettük , annak nagyobb bizonyságára ezen Confoederationalis Levelünk­kel a Praelatusi és Úri Statusok magok pecsétjeivel, a többi pedig rész szerint Vármegyéknek és Királyi Városoknak, rész szerint (mivel némelly Nemes Vármegyék pecsétjei az ellenség kezénél lévén, vigore Praesen­tium annihiláltatnak, s az által az új pecsétnek csináltathatására felsza­badíttatnak) azoknak Deputatust usualis pecsétünkkel és saját kezünk­subscribtiójával is megerősítettük. Századok. 23

Next