Századok – 1891

Tárcza; Necrológok - Haan Lajos † 588

A szünidők alatt, társulatunk választmányát érzékeny csapás érte Haan Lajos vál­­tagtársunknak aug. 12-én bekövetkezett halálával. Tár­sulatunk ügyei iránt őszintén érdeklődő jó barátot vesztettünk benne mi, buzgó szorgalmat és kitartó munkást a magyar történetírás, az evangélikus egyház egyik kiemelkedő oszlopát é­s a Békésmegyei Tört. és Régészeti Társulat megalapítóját. Abban, a­mit írt és abban, a­mit alkotott egy szép és nemes gon­dolat vezette et. A megye, melynek szülötte volt, fényes szerepet ját­szott a múltban, de annak majd minden volt emléke szétszóródott vagy elveszett. Ennek a megyének történetét megírni tette e feladatává, s az első monographia, mit még 1845-ben írt, a megye egy városának, Békés-Csabának történetét vázolta ; ezt követte Nagy-Lak monographiája s 1858-ban a »Jena Hungarica«, mígnem 1868-ban kiadta Békésmegye hajdanát, s majd utóbb a békésmegyei Okmánytár két kötetét. Hézagpótló, jeles monographia az első s igen becses okmánygyűj­temény a második kétségtelenül ; de ő ezt csak mint kezdeményezést kivánta tekintetni. Bármennyit sikerült is neki összegyűjteni, ő érezte azt legjobban, hogy még sok pótlani való van. De úgy volt meggyőződve, hogy egy társulat többet tehet, mint egy magános egyén minden buzgó­ságával s ez adta meg az eszmét neki a Békésmegyei Történelmi és Régé­szeti Társulat felállítására, mely már egy gazdag és szép gyűjtemény birtokában van s eddig megjelent értesítőjének 15 évfolyama rendkívül sokat tett a megye múltjának felderítésére. Monographiai munkásságáért Haant az Akadémia 187­7-ben tag­jává választotta, s e székét Bél Mátyás életrajzának megírásával fog­lalta el. Egy másik munkája, mely külföldön is el van terjedve Dürer Albertről szól. Több dolgozata, könyvismertetése, apróbb czikke jelent meg Társulatunk közlönyében, részt vett kirándulásainkon s a bizottsági munkálatokban. A magyar történetírás, különösen Békésmegye sokat köszön neki, még több érdemet szerzett azzal, a mit a magyar nemzetiségi eszmének hitsorsosai közt való megszilárdítására tett. — Mi benne nemcsak az írót s hazafit, mi a jó barátot is siratjuk. HAAN LAJOS. (Szül. 1818. aug. 13. —­­ 1891. aug.

Next