Századok – 1894
Értekezések - KROPF LAJOS: Jehan de Wavrin krónikájából - II. bef. közl. 881
JEHAN DE WAVEIN KRÓNIKÁJÁBÓL. 883 ból állt, kik fehér süvegeket viseltek. A harmadik oszlop élén egy Baltaugly nevű török állt ; e sereg mintegy hátvédül szolgált és magában foglalta az összes görög csapatokat, keresztényeket és törököket, és nagy tömegnek mutatkozott. E formáczió ellen a keresztény hadsereg szintén három részre lett osztva. Az elővédet Hunyadi, ki azóta a »fehér lovag« néven lett ismeretes, vezérelte. Ő reá lett bizva az említett mesterséges széles szekérút védelme, melyet fatörzsekkel és kövekkel eltorlaszolt. A sereg derekának vezérletét a király és bíboros vették át. A hátvédet pedig két lengyel főúr vezette. A csatát Carasabay kezdette meg 30 ezer lovassal, ki, midőn a hegyekre fölérve észrevette, hogy mily csekély haderővel jelent meg a magyar király, megsarkantyúzta lovát és lovasai élén támadta meg a keresztényeket, de Hunyadi ellentámadást intézett és vitézül megállta helyét a szoros torkolatánál. A magyar fővezér egy óriási lándzsával maga is résztvett az öldöklésben. Az oszlop élén érkezett törökök közül aki életben maradt, csakhamar mind megfordult és mégis futott volna, ha e szándékuk kivitelét az utánuk csődülő saját bajtársaik meg nem akadályozták volna. Nagy zűrzavar támadt erre a török lovasságban, s a magyarok hosszú kardjaikkal és nagy késeikkel sokat közülök lemészároltak. Bartoglius a görögországi csapatok vezére látván, hogy az alig 30 ezerre rugó maroknyi keresztény csapat mily vitézül küzdött, megfutott. A nagyúr azonban mozdulatlanul megállta helyét egy magaslaton. Már két óra hosszáig folyt vala a csata, midőn a magyar király és a bíboros, török foglyok utján értesülvén a dolgok menetéről, elhatározták megtámadni a szultán hadosztályát. Az odaérkezett Hunyadi igyekezett lebeszélni őket a tervről, de a király inkább hallgatott a környezetében levő lengyel és magyar urak tanácsára s elhagyva előnyös állását, csatába indult osztályával. A bíboros, félvén attól, hogy Hunyadi és a hozzá szótó magyar vitézek nem fognak a királyi csapatokkal együtt tartani, egyházi átokkal fenyegetett mindenkit, ki visszamarad az ütközetből s a keresztet maga előtt vitetve a királyt követte a csatába. A királyival levő magyarok és lengyelek, mint tigrisek rohantak fel a magaslatra és összeütközve a szultán hadosztályával, mindkét fél nagy elszántsággal küzdött. Mint hire járt, a király személyesen akart a szultánnal megvívni, s midőn e szándékát teljesítendő nagy hévvel a törökök közé rohant, egy janicsár súlyos sebet ejtett lova lábán, úgy hogy ez elbukott és a király a földre zuhant, kinek rögtön lecsapták fejét a janicsárok. E baleset daczára SZÁZADOK. 1894. X. FÜZET. 57