Századok – 1912

Történeti irodalom - Horváth Sándor: Még egyszer a gróf Széchényieknek a Zách-nemzetségből való származásáról. (Válasz Szabó László észrevételeire) 690

atörténeti irodalom. 705 És, ha e leszármazás nem is olyan, mint egy Uher Ödön-féle színes fénykép, úgy vélem, arra épen elegendő, hogy vele a Szabó László-féle merőben hibás leszármazást (539.) szembe állíthassam, a­mely szembesítésből ki kell tűnnie annak, hogy a Szabó által az 50—51. lapon közölt leszármazási táblázatból ez a rész­­ teljesen tarthatatlan. Celénről (Celen, Chelen, Chelyn) fölösleges több szót veszteget­nünk , mert mást e korból, mint az Ákos nembelit nem ismerünk. Az 1240. év körül születhetett , nem pedig 1280 körül, mint Szabó László állítja, mert különben 1282-ben talán még sem lehe­tett volna jelen az a) alatti 1282. évi osztoztatásnál ! De nem bizonyítható semmivel az sem, hogy László és Mihály nevű testvérei lettek volna. Fia , Sándor, 1280 körül születhetett , így is 71 éves lett volna 1351. ápr. 3-án, a mikor még mint gömörmegyei élő szolgabíró em­líttetik. Mikor halt meg, nem tudjuk. Hogy tehát ez a Sándor a Szabó László Elek-jével (Alexius) nem lehet egy, azt már az előzőkben is bizonyítottam, az Alexan­dernek palaeographiai declinatiójával , de bizonyítja az a körül­mény is, hogy azon két 1339. évi oklevél, a melyben Szabó László először követi el az Alexius-féle végzetes botlást, a Gyürky­ek levél­tárából került elő. E két oklevél 1339. júl. 20-ától kezdve képezte Péter serviensnek, illetőleg fiainak : Dénes és Pálnak jogos tulaj­donát. Ezek tehát m a, Gyürkiek kétségtelen ősei — mint servien­sek természetesen egyszerűbb, nem olyan gazdag, jómódú és hatal­mas egyének voltak, mint az ő uruk, János, a hű udvari vitéz, a ki már 1329 aug. 1-én a királyné főétekfogójának helyettese, 1333. jún. 26-án már familiaris a kir. udvarban, és már 1337 márcz. 23-án is mule miles«, udvari vitéz volt ; 1340 decz. 19-én már reucsai vár­nagy, 1346 decz. 15-én pedig már gömörmegyei főispán, 1348 júl. 6-án gömöri és csongrádi főispán, szegedi várnagy, de azért 1354 ápr. 20-án is »maule miles directus« marad. És a kit az oklevelek 1329—1354-ig állandóan ciagister Johannes, filius Alexandri, fi.In­ Chelen ( Celen, Chelyn) (de genere Akus) jelzéssel különböztetnek meg. II. 1220. Celén László, pap Mihály 1260. 1262. 1262. _L Elek Fülöp Pál Ugrin Elizeus János 1300. 1300. 1300. 1300. 1300. 1300. Gyürky-ág, alsószécsényi-ág.

Next