Századok – 1921-1922

Tárcza - Hivatalos Értesítő - 294

KÉRELEM. Dr. Széchenyi István összes munkái során levelezésének kiadásával dr. Bártfai Szabó László múzeumi igazgató urat bíztuk meg. Már eddig is sikerült mintegy 2000 kiadatlan levelet összegyűjteni, de hogy a levelek gyűjteménye lehetőleg teljes legyen, felkérjük mindazokat, akiknek birtokában Széchenyi által írt, vagy hozzá intézett kiadatlan levél van, hogy azok lemásolását szíves­kedjenek lehetővé tenni. A bejelentéseket egyenesen dr. Bártfai Szabó László úr czímére a Magyar Nemzeti Múzeum­ba­ kérjük. MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT. FÖLHÍVÁS. A Magyar Történelmi Társulat külön művészettörténeti szakosztályt szervez. Fölkérjük tehát tagjainkat,hogy akik e szakosztályba tagul belépni akarnak, e szándékukat Társulatunk titkári hivatalának (I., Vál., Országos Levéltár) jelentsék be. A szakosztály tagjai csak a Magyar Történelmi Társulat tagjai lehetnek. A szakosztályi pót­díj, külön évi 40 K, melynek ellenében a szakosztály tagjai ked­vezményes áron szerezhetik meg az Orsz. Szépművészeti Múzeum évkönyveit és azokat a művészettörténeti kiadványokat, melyeket Társulatunk időnként rendelkezésükre bocsájt. MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT.

Next